| |
|  | Apple II és III 
"Vagy koldus leszek, vagy enyém lesz a legnagyobb síremlék majd a temetőben" - gondolta a papírok aláírásakorRonald Gerald Wayne, az Apple Computer 10 százalékos tulajdonosa, aki tovább dolgozott az Atarinál, éjszakánként pedig új cégének szabályzatain és logóján dolgozott. A tusrajzos képenSir Isaac Newton ücsörög egy almafa alatt, kezébenWilliam Wordsworth verseskötetével. A költő egyik sora olvasható a kép vékony keretén, nagyon irodalmiatlan fordításban: "Newton ... egy elme örök utazása a gondolatok tengerén ... magányosan".
Az első tucat elkészült alaplappal - az Apple I nyomtatott áramköréről beszélünk -Jobs elkezdett házalni, potenciális vevőket felhajtani. A Homebrew Klubban sikerült levadászniaPaul Jay Terrelt, aki fél éve nyitotta meg a Byte Shop névre nevezett boltját, ahol elektronikai alkatrészekkel, később számítógépekkel kereskedett. A Byte Shop lett az első ilyennel foglalkozó lánc. A két órás bemutató azzal zárult, hogy Terrel a jól ismert "maradjunk kapcsolatban" formulával vált el Jobstól. Másnap Jobs mezítláb - hippik, hej! - besétált Terrel üzletében mondván "Tartja a kapcsolatot". Nem tudni, mi vette rá a bolttulajdonost, de megrendelt ötven teljesen összeszerelt számítógépet a szerelt alaplapok helyett, darabját 500 dollárért.
A cégtársak - a már említett Wayne, Jobs és a technikai zseni másikSteve, Wozniak - úgy tervezte, hogy a 25 dolcsiba kerülő alaplapokat 50 dollárért adják majd el, szereletlenül, azaz a vevő forrasztja majd rá az alkatrészeket. Nem hogy 50 teljes kiépítésű gépre nem volt pénzük, de még csak 50 alaplapnyi alkatrészre sem. De Jobs leállíthatatlan volt. Egy ismerős házaspártól szerzett 5000 dolláros kölcsönt három hónapra, illetve megállapodott az alkatrészszállítókkal 30 napos fizetési haladékról - ennek értéke 15000 dollár volt.
Jobsnak nem voltak gátlásai, mindenre képes volt, hogy teljesítsék a Byte megrendelését. Ám Wayne másként gondolkodott, mint ifjú társa. Előző évben számolta fel pénzügyi gondok miatt Las Vegas-i elektronikai cégét. Az Apple szerződése olyan volt, hogy a társaság alapítói akár saját vagyonukkal is tartoztak helyt állni a cég adósságáért. A két Steve-nek nem volt semmi vagyona, Wayne-nek azonban családja, háza volt - nem vállalta. Két héttel az alapítás után eladta 10 százalékos üzletrészét 800 dollárért.
"Jobs forgószél volt, és nekem nem volt erőm uralni ezt a forgószelet." Wayne Jobsról "Felmértem, mivel néztem akkor szembe - mesélte egy későbbi interjúban Wayne. Ha az Apple elbukott volna, földönfutóvá lettem volna. Jobs forgószél volt, és nekem nem volt erőm uralni ezt a forgószelet." Wayne tehát kivált, de még hónapokig külsőzött a cégnek, tanácsokkal szolgált az ifjú titánoknak. Dolgozni azonban továbbra is az Atarinál dolgozott egész 1978-ig, amikor a Lawrence Labhoz pártolt át. Nyolcvanban onnan is kilépett, és kis boltot nyitott, ahol érmékkel, pecsétekkel és más gyűjtőknek szánt tárgyakkal üzletelt. A bolt nem ment valami fényesen, 82-ben bezárta és otthonából folytatta a gyűjtők, kereskedők kiszolgálását. Három év múlva a Thor Electronics munkatársa lesz, és mire 1998 októberében nyugdíjba megy, már ő a cég vezető mérnöke. Újra indítja a neten az érmés-pecsétes üzletét, és mint jó amerikai Floridába költözik. Itt az Ocean Design cég alkalmazottja lesz, a vállalkozás tengeralatti kábelfektetésben jeleskedik. Wayne miközben tovább gyarapítja szabadalmi bejegyzései számát 2002-ben Új- Zélandra költözik, ahol nyugdíjasként tanácsadója korábbi munkahelyeinek, a Thornak és az Oceannak. Az Apple-lel kapcsolatban Wayne-nek nem maradtak tüskék a lelkében, nem siratja az elszalasztott nagy lehetőséget. Egy 96-os interjúban így nyilatkozott: "Nincsenek álmatlan éjszakáim. Akkor és ott a lehető legjobb döntést hoztam a rendelkezésre álló információk alapján." Három évvel később egy Seybold értekezletre Jobs meginvitálta Wayne-t, aki elfogadta a meghívást. Együtt vettek részt a két napos konferencián, majd egy kései ebéd után az Apple székházába utaztak, ahol az egyik kertre nyíló kávézóban a két régi cégtárshoz csatlakozott a harmadik is, Steve Wozniak. Ez volt az első, és azóta az utolsó alkalom is, hogy 1976 óta a három alapító találkozott.
"Nem igaz, hogy mi mind okosabbak lettünk volna, láttuk volna, milyen forradalom közeleg. Akkoriban az volt forradalmi, ha kinyithattad a garázsajtód, ha vastag csekkkönyved volt és nem volt kifizetetlen számlád" - merengett el a hetvenes évek végéről Wozniak.
 Ebben az időben - is - számos befektető és befektetési cég keringett az elektronika, később az informatika bölcsője felett. A befektető után ácsingózó cégeknek általában van ötlete, esetleg egy deszkamodellje, a befektetőnek pedig pénze, üzleti tapasztalata. A befektetések közül általában minden tizedik marad meg - kilenc bukik pénzzel, ötlettel -, minden századik lesz olyan sikeres, mint az Intel, mint az Apple vagy mint a Microsoft. Ezek hozzák vissza a többin bukott pénzt. Az ilyen befektetőket szokás business angelnek - üzleti angyalnak is nevezni. Nos Jobsékhoz az ifjabbArmas Clifford Markkula "szállt alá". Az alapítás után hat hónappal, 1976 novemberében Markkulát meggyőzte Wozniak technikai tudása, Jobs ambíciója, így saját pénzéből 92 000 dollárért vásárolta be magát a cégbe. Jelenléte az Apple-t 250 ezer dolláros forgóhitelhez juttatta a Bank of Americánál. (Most kezdjünk figyelni, a számok felpörögnek!) Markkula úgy vélte, hogy tíz év alatt a forgalmat fel lehet lendíteni 500 millió dollárra. Jobs 45 százalékos részesedése 1980-ban hét és fél millió részvényt jelentett.
Markkula felismerte, hogy az Apple szervezett vezetést igényel, így beajánlotta JobsékhozMichael M. Scottot, akivel anno a Fairchildnál - nagyon jó nevű alkatrészfejlesztő és - gyártó cég - együtt dolgozott. Scott így még egy álláshoz jutott, Markkula szeme és keze volt. A pénzadó gazdáé. Fizetése évi 26 ezer dollár volt, harmada, mint a National Semiconductornál - profilja, mint a Fairchildé -, ahonnan eljött.
Scotty az alapoknál kezdte a cégépítést, például elkészítette a munkatársak névsorát. Magának a hetes számot adta, mert ez a szerencseszáma. Az egyest Wozniaknak szánta, mert az ő elméje kellett az Apple-I megalkotásához. Ezt hallva Jobs rátörte az ajtót Scottyra. "Jobs megállíthatatlan lett volna, ha ő a number one" - vélte akkoriban Scotty. Jobs ekkor kompromisszumos javaslattal állt elő, legyen övé a nullás szám. Így is lett, bár a fizetési listára mégis kettessel került rá, mert a bérszámfejtő program a Bank of Amerikában nem tudott nulladik rekordot létrehozni. Az alkalmazotti szám státuszszimbólum a mai napig, a két-három számjegyűek büszkébben járnak a cupertinoi falak között.
Wozniak technikai zsenijét senki sem kérdőjelezte meg, ám Jobs volt az, aki ráébredt, a forma legalább olyan fontos, mint a funkció. Gyűlölte a gépek fémházát, az Apple-II számára simulékony, gömbölyített sarkú műanyag házat tervezett. A Wayne tervezte logot is bonyolultnak tartotta, ráadásul kicsiben nem mutatott sehogy.
Ezért 1977-ben felfogadta a Regis McKenna Reklámügynökséget, hogy az tervezzen új logót, válasszon új cég-betűtípust és készítse el az Apple első profi hirdetését.Rob Janoff grafikus és művészeti vezető látott hozzá a tervezéshez -Bill Kelley volt az Apple ügyfélkapcsolati felelőse. Az első rajzokon már feltűnt egy alma sziluettje, de még csak feketefehérben.
"Éreztem, hogy ez még nem volt az igazi - emlékszik vissza az alkotás folyamatára Janoff. Teljesen egyszerű, letisztult formát akartam. Aztán, elkerülendő, hogy a kép cseresznyének tűnjön, kiharaptunk egy darabot belőle." (Elegáns és lefordíthatatlan angol szóviccel: "taking a bite - or byte - out") A kisbetűvel írt cégnév pedig pont kitöltötte a harapás helyét - pontosabban az "a" betű hasa. Jobs folyamatos közbekotyogására Janoff hat színes csíkkal bolondította meg az alma-logót, mintegy tisztelegve az Apple-III színes képességei előtt. A - fentről lefelé - zöld, sárga, narancs, vörös, lila és kék csíkokat vékony fekete vonal választotta el a könnyebb nyomdai reprodukció érdekében. A visszaemlékezések nem szólnak arról, hogy miért pont ezeket a színeket és miért pont ebben a sorrendben választották ki - egy tényt azért megemlítenek, a szivárvány színei nem játszottak szerepet. Mindenestre megalkották az elmúlt ötven év egyik legütősebb logóját.
A logó 1977-ig élt, az Apple felirat idővel elkerül a harapásból, új betűcsaládot kapott, de a kiharapott alma maradt. Május 6-án, amikor a cég élére ideiglenesen visszatért elnök, Jobs bemutatta az áttervezett PowerBook G3-t, a színek kivesztek, kristályfehérben csillogott a megkezdett alma - mert az alak azért maradt. (Ide illene írni, hogy addig még sok víz és számos történés - vélte a nosztalgiázó Almalap.) 1977. április 17-én nyitotta meg kapuit a San Francisoban a Nyugati Part Számítógépes Vásár, itt mutatkozott be az Apple-II 1298 dolláros áron. És sikeres volt. A Jobs vesszőparipájává vált házat, billentyűzetet, tápot tartalmazó gép, amely grafikus megjelenítésre volt képes, lenyűgözte a megjelenteket.
 A legnagyobb konkurensnek a Commodore cég PET gépe tűnt. A mai pénztárgépekre emlékeztető billentyűzet fölött egy alig 8 inches monitort biggyesztettek - igaz, alig négy hónap alatt rakták össze a 6502 MOS alapú gépet. A PET a Personal Electronic Transactor rövidítése volt - ez is jelzi, a számítástechnika még bölcsibe járt ekkor. "Nem lehetett bővíteni, alig volt benne memória, nem volt színes, grafikus képe, ronda billentyűzettel bírt és nem lehetett tévére kötni" - sorolta fel a PET hiányosságait húsz évvel később is fejből Wozniak.
Az Apple-II bemutatása után a 4K-s Apple-I gépet továbbra is árusították 475 dollárért, de nem ölték érte egymást a vevők. Körülbelül kétszáz Apple-I gépet adtak el, mire 1977 októberében beszüntették a cég első gépének gyártását. Mivel a cég mérlege 1977 augusztusában már pozitív volt, így a Microsofttól megvásárolták a BASIC nyelv használati jogát nyolc évre 21 ezer dollárért.
A kódon kicsit dolgozott Jobs volt egyetemi cimborája,Randy Wigginton - ő írja meg később a MacWrite szövegszerkesztőt -, majd az egészet kiadták Applesoft (lebegőpontos-BASIC) néven. Az Applesoft remek fejlesztői környezet volt, számos kiváló programot írtak a segítségével az Apple gépekhez. (Itt szól a gondos Almalap, hogy érdemes a szóhasználatra figyelni. Létezik az Apple, mint cég, és vannak Apple számítógépek. A Macintosh számítógépek ebben a történetben még nem születtek meg - persze azokat is az Apple gyártja majd. A mai szóhasználatban az Apple gépek alatt a Maceket értjük, a visszatekintés során viszont gondosabban ügyelünk arra, mi Mac és mi Apple.) A kiállításon - ahogy a pár évvel későbbi Consumer Electronic Showkon is - Jobs mezítláb vagy esetleg szandálban dolgozott végig minden napot nyitástól zárásig. Időről időre kiment a mellékhelységbe, levette a wc-tartály tetejét és bele áztatta a lábait. Néha le is húzta a wc-t, hogy a víz keringés még inkább felfrissítse a vérkeringését. Majd kilépett, és némileg vizes szárú öltönyben visszasétált a standra - dolgozni.
Az Apple-II a fenti kiállítást követő évben vált igazi sikerré. A géphez ugyanis elkészült az Apple-II Disk - 475 további dollárért meg is volt vásárolható.
Az Apple-I háttértárát a Wozniak féle egyedi kazettás megoldás alkotta (Aki emlékszik a ZX Spectrum vagy Primo világra, az tudja, mire gondoljon, aki életéből kimaradt, az egy halál közönséges, kőkorszaki kazettás magnót képzeljen el.) A Disk-II 110K-s kapacitása volt abban az évben az elérhető legnagyobb, vezérléséhez egy kártyát kellett az Apple-II nyolc kártyahelye egyikébe behelyezni.
A másik újdonsághoz viszont nem volt sem Jobsnak, sem Wozniaknak semmi köze. Nem is Kaliforniában készült el, hanem Bostonban. Itt egy ház padlásán - nem garázs, padlás - dolgozott a Harvardon első éves MBA-sDaniel Fylstra és a MITre járó barátja,Daniel Bricklin. Az Applesoft használatával írtak egy programot, ami ötvözte a kalkulátor tudását - oszt, szoroz, összead - egy franciakockás papíréval. A Calculedgernek nevezett szoftvert, amely képes volt "what if" elemzések elvégzésére is, kis cégük, a Personal Software, egy millió dollárért akarta eladni az Apple-nek, Markkulának és Jobsnak, egy bemutatót követően. Ennyiért az Apple-nek nem kellett a Calculedger.
A programot egyébként Bricklin a Pepsi akkori hirdetési kampányának elemzésével tesztelte. A Pepsi akkori marketing vezetőjétJohn Sculleynak hívták - 1983-ban ő lesz majd az Apple vezérigazgatója.
A történelem szépsége, hogy a Microsoftot is megtalálta a két barát, deBill Gates megnézni sem volt hajlandó a programot. A Microsoft akkori stratégiája értelmében a gyártóknak adta el a BASIC-programját, minden erejével ezt fejlesztette. "Nem kommunikálunk végfelhasználóval" - nyilatkozta Gates.
Az Apple-II bemutatását követő évben megrendezett vásáron már VisiCalc névre hallgató program volt a kiállítás egyik slágere, a világ megtanulta, hogy mi az a táblázatkezelő program. Az Apple ezen a vásáron már az Apple-II-Plust kínálta. A gépet 48KB memóriával szállították, az Applesoftot már ROM-ba égették, így azt nem kellett külön betölteni. A IIPlus, a Disc II és a VisiCalc épp azt kínálta, amit a vevők kerestek.
A VisiCalcból több mint kétszázezer példány kelt el két év alatt - ez volt az első sikerprogram. És mivel ez a program csak Apple-ön futott, így az Apple-t is vásárolták szépen.
Ismét egy mellékszál!A táblázatkezelő ötletét a felkért szabadalmi ügyvédek nem találták elég egyedinek ahhoz, hogy levédhetők legyenek - így ma senki sem kap azért egyetlen centet sem, ha bárki képernyőjén cella, képlet vagy más hasonló, táblázatkezelőre jellemző elem jelenik meg. Az említett kiállításon a cég már terméke nevét viseli - VisiCorp a cég, VisiCalc a program. A cég története során még egyszer dob nagyot, amikor 1982-ben a COMDEX-en előáll az IBM pécé grafikus szoftverével. Ezzel megelőzve az Apple-t (meg a pécéseket), mutatja be, mi az az ablak, ikon, egér, körzör. a kvázi operációs rendszert azonban csak egy év múlva kezdi forgalmazni, ám az nem DOS kompatíbilis, az 1800 dolláros ár pedig borsos a táblázatkezelő-szövegszerkesztő- grafikonrajzoló-egér csomagért. Ráadásul a szoftver nem volt hibátlan - ez akkor még jelentős gond volt. A Visi- Calc jogát 1985-ben a Lotus Development vásárolta meg, így a föld első táblázatkezelője a Lotus 1-2-3-ban él tovább. (Erről a szintén Apple-höz kötődő szálról is írtunk már: 2001. április, Kis közgazdaságtan 2. remekünkben. Megtalálod a neten is!) Az Apple-II különböző változatait egészen 1993-ig forgalmazta az Apple, ez tizenhét év! A bemutatás évében - 1977 - 571 darabot adtak el, 78-ra már 8 170 Apple-II létezett, innen kezdve - 43 ezer (1979), 121 ezer (1980), 301 ezer (1981), 580 ezer (1982), egymillió (1983), 2 millió (1984) - a gép tarolt. A statisztikákat bújva nem akadtunk rá összesített számadatra, amely megmutatná, az Apple összesen hány Apple-II gépet és azok változatait értékesítette, de ezek a számadatok még ma is ütősek. Ezért is meglepő, hogy a siker kezdetének évében, 78-ban három új projektet indított a cég. Az Apple-III tervezése Wozniak érdekeltségébe tartozott.
Az akkori interjúk szerint az Apple-II az otthoni gép, az Apple-III pedig az irodai számítógép - lesz. Jobs a később Lisa néven bemutatott gépet kezdte fejleszteni, az alapindíttatást a Xerox laborjában tett látogatás megerősítette, Jobs ráérzett a grafikus felület "jóságára".
A harmadik csapat pedig egy új gépcsaládon dolgozott, amelyet idővel Macintosh néven kezdtek emlegetni az Apple-nél.
Az Apple-III csak 1980-ban, a Liza 1983-ban, míg a Macintosh 1984-ben kerül forgalomba, a fejlesztések finanszírozása azonban nem okozott gondot, hiszen az Apple-II sikere - kedvenc közgazdaság kifejezéssel élve: fejős tehene - hozta a pénzt. Idő közben a vállalat nyilvános részvénytársasággá lett, két alkalommal is bocsátott ki részvényeket, ez a tőkebevonás is támogatta a fejlesztés finanszírozását.
Az Apple-III dicstelen pályát futott be. Jobs dizájn-imádata odáig fajult, hogy előbb készült el a számítógépház, mint az alaplap, így a mérnökök a tervezéskor még egy korláttal küzdöttek meg. Szintén Jobs ötlete volt a "néma" számítógép, így ventilátorról szó sem lehetett. Az elektronikus eszközök pedig hőt adnak le. Ráadásul az Apple-II mérhető mennyiségben szennyezte az elektromos környezetét, a gép rádióadóként sugárzott fehérzajt. Elkerülendő az Amerikai Frekvenciagazdálkodási Intézet büntetését, az Apple-III háza alumíniumból készült, levédendő a sugárzást.
Jobs úgy vélte, hogy az alumínium a hűtési problémákat is megoldja. Nem oldotta meg, hanem fokozta. A baljós előjelek fokozódtak, amikor kiderült, az egyik chip nem tudja azt, amit a gyártója állított róla, az Apple viszont már az Apple-III több olyan szolgáltatását beharangozta, ami erre a chipre épült volna. A gép bemutatása emiatt fél évet csúszott.
Utólag talán jobb lett volna, ha be sem mutatják, mivel a gyártás - finom szólva - gyatrán sikerült, a gyártósorról lekerülő gépek húsz százaléka selejt volt. A legnagyobb gondot az okozta, hogy az alkatrész-szerelés során alkalmazott technika a hő hatására eloldott, azaz a chipek némi melegedés után szinte kibújtak a foglalatból, alaplapból. A hivatalos Apple szerviz javaslat az volt, hogy emeljük fel a gépet tíz centi magasra és dobjuk le! Az Apple-III minden módosítás és arcfelvarrás ellenére a cég első fiaskója volt. Mivel mindent lehet rosszabbá tenni, így a hardver hibáit a szoftver képes volt tetézni. Az új operációs rendszer sem volt tökéletes, ráadásul Jobs üzletpolitikai megfontolásból kezdetekben az Apple-III gépet alkalmatlanná tette az Apple-II programjainak futtatására. Később elkészült az Apple-II-kártya, amelyet a négy csatolóhely egyikébe helyezve a gép már tudott Apple-II-ül - de ez sem segített.
Az Apple-III szállítását 1980 decemberében kezdték meg, 1983-ban felhagytak a fejlesztésével és 1984 áprilisában a forgalmazásával is. Összesen 65 ezer darabot adtak el - az Apple-IIe gép egymagában félmillió példányban kelt el ekkorra. Az Apple-III gépet újabb, Apple névre hallgató már nem követte, legalábbis számítógép nem. Monitoroknak, kameráknak és nyomtatóknak, szkennereknek, billentyűzeteknek és egereknek még adta a nevét a cég, de gépnek többé soha.Ferenczy Gábor |
| | Célzatlan írások 2006-ban | |
