Miután az elsõ ben megismertettem Olvasóimat az általam kedvelt zenék jobbik felével, eljött az ideje, hogy közelebbrõl, történetesen legújabb lemezeiket illetõen, mutassam be õket. Kezdjük a legfrissebbel.
A Savatage 1980 körül alakult, mindenesetre 1983-ban már (legalábbis az Egyesült Államokban) piacra került elsõ nagylemezük, a , melyet hamarosan címmel egy EP követett. Ekkor az együttest és vezette. A banda erõteljes, nyers power metalt játszott, erõs Iron Maiden és Judas Priest behatásokkal. További lemezeik közül az 1989-es hozta az elsõ jelentõs változást. Innentõl a banda már sokkal érettebben, technikailag kifinomultabban zenélt . A korábbi behatások eltûntek, a Savatage-nek kialakult saját jellegzetes stílusa. Természetesen megfigyelhetõ más együttesek hatása, úgymint Meat Loafé - a Bat out of Hell jellegû számokra gondolok - és a Queené. Ez utóbbitól elsõsorban a sokszólamú vokálokat és a monumentalitást "kölcsönözték" (ld. Bohemian Rhapsody). 1991-ben jelent meg a sokak által a Savatage legjobb lemezének tartott címû rockopera. A mûfajban azóta is kedvtelve alkotnak. A lemez után drog- és alkoholproblémák miatt elhagyta a csapatot. Helyét a szintén kiváló hangú énekes, vette át. 1993-ban jött ki az : egyesek a nélküli Savatage-et nem kedvelték annyira, mint a korábbit, de mivel itt is írta a dalokat, e lemez színvonala is magas. Még ebben az évben tragikus motorbalesetben elhunyt (R.I.P.). Az 1994-es c. lemezt az õ emlékének szentelték. A megemlékezés méltó a kiváló gitároshoz. billentyûsként és második számú énekesként visszatért a csapatba. 1995-ben újabb rockoperájuk jelent meg, a , amelyet a boszniai háború ihlette meg. A sztori ugyan kicsit butácska, de ez egyáltalán nem válik a zene kárára. 1996-ban Trans-Siberian Orchestra "álnéven" karácsonyi albumot adtak ki, majd egy még Criss Olivával készült koncertfelvételt, továbbá egy válogatásalbumot jelentettek meg.
Végül 1997 szeptemberében megérkezett a várva várt legújabb rockopera, a .
Tavaly vagy tavalyelõtt egy tajvani hajóskapitány az Atlanti-óceán kellõs közepén felfedezett három román potyautast. Az évezredes tengerésztörvény azt írja elõ ilyen esetre, hogy a legközelebbi kikötõig dolgoztassa, aztán eressze szélnek õket. A kapitány - az utolsó szemétláda - ehelyett adott nekik három hordót, és az óceán közepén sorsára hagyta õket. Eddig a valóság. Bármennyire is felháborító, ez valóban megtörtént!!!! Ezt a Savatage-ék annyival toldották meg, hogy végülis a potyautasok megmenekülnek - nem úgy, mint a valóságban... A slusszpoént nem árulom el, hallgasd meg a lemezt, és fülelj jól az utolsó számnál (The Hourglass). Bár, a címbõl már sejteni lehet...
A Savatage ismét zseniálisat alkotott. Ugyan lassú, lírai szám ezúttal nem került a lemezre, valahogy nem is hiányzik. Nos, ezen a korongon olyan billentyûfutamok vannak, hogy az méltó a legnagyobb hard rock-billentyûsökhöz (Jon Lord, Kevin Moore, stb.). A két fõtorok pedig felülmúlta korábbi önmagát (pedig nem volt könnyû). Nehéz ezt így leírni, de azt hiszem, sokat elmond, hogy a B oldal szinte minden számánál végigborsódzott a hátam még sokadik hallgatáskor is.
