Aszanszkrit nyelv (/saṃskṛtā vāk/ संस्कृता वाक्), illetve annak korábbi formája, avédikus óind, azindoeurópai nyelvcsaládindo-iráni csoportjába tartozik. Az egyik legősibb indoeurópai nyelv, az Észak-Indiát azi. e. 2. évezredben meghódító indoárják nyelve volt,[1] az egyik köznyelvi változatából származnak a mai észak-indiaiindoárja nyelvek. Az ókoriIndia és a hindu vallás máig használt, szoros szabályok közé szorított, de választékos és művészi liturgikus nyelve. Tudományos és költői nyelvként hasonló szerepet tölt be az indiai kultúrában, mint alatin és azógörög az európaiban, központi szerepe van ahindu, adzsainista és abuddhista hagyományokban. A nevében található „kri” igető azonos eredetű a latincreare (teremteni) igével. Legközelebbi rokona az óirániavesztai nyelv volt. A szanszkrit és azóperzsa nyelv még igen közel állt egymáshoz, mára azonban a belőlük kialakult modern nyelvek révén (→perzsa nyelv ésind nyelvek) már eltávolodtak egymástól.
A szanszkrit nyelv ősisége ellenére tehát nemholt nyelv. Napjainkban a hindu liturgián túl használatos például a szépirodalomban is, továbbá egyes számítások szerint több ezerre tehető azonbráhmanáknak a száma, akik anyanyelvi szinten beszélik.[2] A nyelv vizsgálatátEurópában meglehetősen későn, a18. században kezdték meg, mivel a bráhmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.
A szanszkrit nyelv elnevezése a szanszkritsáṃskṛta melléknévből származik, melynek jelentése: összeszerkesztett, kifinomult. A szó töve asaṃskar, melynek jelentése: rendezni, összerakni, elkészíteni. Melléknévi értelemben használt szóként a kifejezés csak az epikus és klasszikus költészetben, a Manusmrtiben és aMahábháratában jelenik meg.
A szó mindig is a kifinomult, kulturális nyelvre vonatkozott, mely definíció szerint „szent” és „kifinomult” célokat szolgált. A szanszkrit nyelvnek ezt a változatát papok, az uralkodói réteg és a tudósok használták, a nép nyelvével ellentétben, melyre prākṛta-ként hivatkoztak, és ami több dolgot is jelenthet, többek között: természetes, közönséges.
Hangrendszerében fellelhetők (a többi indoeurópai nyelvtől eltérően) a hehezetes zöngés mássalhangzók /gh, dh, bh/ és megkülönbözteti a rövid és hosszú magánhangzókat /i, í stb/. Ez lehetővé teszi az ógöröghöz, latinhoz hasonlóidőmértékes verselést. A névszók három nemet különböztetnek meg: hímnem, nőnem, semlegesnem. Az egyes és többes szám mellett létezik akettős szám is. (dualis →ógörög,ószláv, mai nyelvek közülszlovén,alsó-szorb,felső-szorb)
A legkorábbi ismert szanszkrit nyelvű szöveg aRigvéda (/ṛgveda/ ऋग्वेद), amely része a korai hinduista kánonnak (Védák). (Valójában a védák nyelve nem szanszkrit, hanem a szanszkrithoz nagyon közel álló és vele közös őstől származó védikus óind. A tényleges szanszkrit nyelv azi. e. 4. században kristályosodott ki.)
A legtöbb szanszkrit szöveget az ókori és középkori Indiában írták. Mivel a szanszkrit nyelvet igen hosszú időn át hatalmas területen használták, szanszkrit írás nem létezik; különböző korokban és területekben más-más ábécét használtak a leírására. A mellékelt ábrán a Dél-Indiában,tamil nyelvterületen szanszkrithoz használtgrantha írás látható; manapság leggyakoribb az észak-indiaidévanágari (devanāgarī देवनागरी) ("istenvárosi")abugida (szótagírás), amely feltételezések szerint azi. e. 9. sz.-i föníciai ábécére vezethető vissza.
A nyelv vizsgálatát Európában meglehetősen későn, a XVIII. sz.-ban kezdték meg, mivel a bráhmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.
A 18–19. században tévesen feltételezték, hogy a szanszkrit nyelv volt az indoeurópai nyelvek őse. Ez a nézet elsősorban Adolph Picket elmélete volt, aki Írországot, és az íreket próbálta etimológiailag az árjákkal kapcsolatba hozni.[3]August Schleicher (1831–1868) volt az első aki szakított azzal, hogy a szanszkrit alak szerepeljen, mint egy szó legrégibb formája, hanem ehelyett rekonstruálható PIE (proto-indoeurópai) nyelvi alapgyököket állapított meg.[4]
A kereszt (†) a beszélő híján kihalt nyelveket jelöli. A csillag (*) mai élő nyelvek korábbi nyelvállapotát, közös ősét, régebbi fázisát. Külön félkövérrel emeltük ki az olyan nyelveket, melyekből több leánynyelv ágazik el, és a hatásuk kiemelkedően jelentős.
