Ez a szócikk vagy szakaszlektorálásra, tartalmi javításokra szorul.A felmerült kifogásokata szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek).Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Ajapán nyelvet(nihongo, nippongo,日本語,kiejtéseⓘ) 126 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a kilencedik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb részeJapánban él, ezen kívül első vagymásodik nyelvként csakPalauban beszélik.[1] Standardizált változata(hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.
A japán nyelvben három írásrendszer van: ahiragana és akatakana szótagírások, akandzsi kínai eredetű szóírás, de ezek mellett időnként használatos még arómadzsi is, ami alatin betűs írás neve.
1947-ben az amerikai megszállók nyomására az addigi 50 000 jelből álló jelrendszer helyett az alap jelkészlet számát 1850-re korlátozták, de 1981-ben a listát 1945 tételre, 2010-ben pedig 2136-ra bővítették.[2] A többi írásjegy sem tűnt el azonban teljesen, például akandzsi kentei vizsga legmagasabb szintjén ma is 6355-nek az ismeretét követelik meg.[3]
Akandzsival a szavak fogalmi részét, például a főneveket, az igetőt írják le, ahiraganával a toldalékokat és a határozószókat,katakanával pedig az idegen eredetű szavakat és (főként tudományos művekben) a növények, állatok nevét.[4]
A következő táblázat bemutatja a japán nyelv alapvető szótagjait. A táblázatot úgy kell használni, hogy a bal oldalimássalhangzó után kiejtjük a felül lévőmagánhangzót.
Van néhány kivétel a hiragana, ill. a katakana olvasásában:
Az sz-sor minden szótagja sz-szel kezdődik, kivéveし/シ, amelysinek ejtendő; hasonlóan a z-sor, melyben minden dz-vel, kivéve aじ/ジ, melydzsinek ejtendő.
A t-sor kiejtése:ta csi cu te to. A d-sor hasonlóan:da dzsi zu de do.
Aふ/フ mássalhangzója valójában egy f-szerű hang, amit nem a fogakkal, hanem az ajkakkal képzünk.
Kiejtési és egyéb tudnivalók:
ん/ン – önálló szótagot képző n hang. Ez szigorúan vett értelemben nem szótag; a japán nyelv nyelvi alapegységeinek terminológiailag pontos megnevezése „mora”.
A v-sor mássalhangzója az angol w-hez hasonlít; hasonlóan aふ/フ f-szerű hangjához, ez sem v, hanem a fogak helyett az ajkakkal képzett hang. Aを/ヲ hangot sokszor csak simán o-nak ejtik, ám ettől még nem ugyanaz a szerepe, mint a másiko hangnak.
Azあ/ア egy, a magyar á-hoz hasonló hang, viszont annyira nem nyílt, és rövid.
Az i, e és o hangok olyanok, mint a magyarban.
Azう/ウ ajakkerekítés nélküli u hang, kiejtése ü-szerű.
Nem japán szavak katakanával történő átírásakor a nem japán szótagokat a így írják át. Ebben a táblázatban av a magyar hangzású, aw az angol w-nek megfelelő hangot jelöl
ヴァva
ヴィvi
ヴvu
ヴェve
ヴォvo
ヴャvja
ヴュvju
ヴョvjo
シェse
ジェdzse
チェcse
スィszi
ズィzi
ティti
トゥtu
テュtyu
ディdi
ドゥdu
デュgyu
ツァca
ツィci
ツェce
ツォco
ファfa
フィfi
フェfe
フォfo
フュfju
*ji
(*)イェje
ウィwi
*wu
ウェwe
ウォwo
(クヮ)クァkwa
クィkwi
クェkwe
クォkwo
(グヮ)グァgwa
グィgwi
グェgwe
グォgwo
＊ ヲ (wo) kiejtése azonos az オ (o)-val, de ritkán használják, csak hiragana katakanára átírásakor.A különleges (ji/vu/je) katakanákat a Meidzsi-korban vezették be oktatási céllal, de sosem terjedt el. A hiragana változatának (を) azonban jelentős szerepe van a nyelvben, mivel főnevek végéhez kapcsolva ez fejezi ki a tárgyesetet. Avi (ゐ,ヰ) és ave (ゑ,ヱ) karaktereket ma már szinte egyáltalán nem használják.
A japán szavak magyar átírása az angolban használtHepburn-átíráson alapul, de azzal nem azonos (az angol és a magyar nyelv különbségei miatt):
Hepburn
magyar
ts
c
ch
cs
z
dz
j
dzs
y
j
sh
s
s
sz
w
v
ō ē ū (néha jelöletlen)
ó é ú
Példák:
Japán
Hepburn
magyar
ローマ字
rōmaji
rómadzsi
漢字
kanji
kandzsi
黒澤
Kurosawa
Kuroszava
小林 研一郎
Ken-Ichirō Kobayashi
Kobajasi Ken'icsiró
Az átírásban ani betűk nem csak a に/ニ szótag megjelenésével, hanem azn (ん/ン) ési (い/イ) egymás után következő szótagok leírásával is előfordulhatnak. Ennek megkülönböztetésére az utóbbi esetben aposztrófot teszünk az átírásban a betűk közé (pl. a fenti 研一郎 Ken'icsiró névben). Ezt a megkülönböztetést sokszor elmulasztják feltüntetni. A például adott név sajátossága továbbá, hogy angol átírásában a kötőjeles, nagy I betűs változat terjedt el, azonban a szabályszerű átírás ott is Ken'ichirō.
Néhány szót nem szabályszerű, hanem hagyományos alakjábanírunk át:gésa (szabály szerintgeisa), Tokió (eredetilegTókjó),Kiotó (eredetilegKjóto),Oszaka (eredetilegÓszaka) stb.
A régi japán írásrendszerben nem található egyetlen központozási jel sem, az összefüggéseket a szövegkörnyezet és a szövegek elhelyezkedése adja.A szöveg struktúrájának megértéséhez a napjainkban használt jelek segítenek, megjegyzendő, hogy a japán írásbannincsenek szóközök, az írásjegyek egymás után következnek.
Főbb jelek:
。 kicsi, karika alakú mondatvégi írásjel, használatában megfelel a magyarpontnak;
、vessző, használata a magyaréhoz hasonló, bár szabadabb helyesírási szabályok alapján. Jobb-alsó irányban kiszélesedő, könnycsepp alakú jel;
・ a sorok szélességének/magasságának közepén (az írás irányától függően) levő pontot az idegen nyelvű szavak elválasztására használják, például: レオナルド・ダ・ヴィンチreonarudo da vincsi (Leonardo da Vinci);
「 」 『 』 idézőjelek, használata a magyaréhoz hasonló;
más latin karaktereket, így akérdőjelet (?) ésfelkiáltójelet (!) is a magyarhoz hasonló módon használják. Olykor – az angol nyelv hatása miatt – az általunk is használt pont és vessző jeleket használják.
A japán nyelv tipológiailag agglutináló, alany-tárgy-ige (SOV) sorrendű mondatokkal. A mutató névmások megelőzik a jelzett szót.
A főneveknek nincs ragozásuk, az esetviszonyokat a főnévi csoportok után álló partikulák jelzik: は (va) – topik jelölő, が (ga) – (nem topik) alany jelölője, を (o) – tárgyjelölő, に (ni) – mindenféle helyviszony jelölője, の (no) – mindenféle jelzői viszony jelölője (beleértve a vonatkozó mellékmondatot is), で (de) instrumentális-partikula stb. A többes számot sokszor nem jelölik, de ha szükséges, ki tudják fejezni, viszont csak a főnéven és névmáson jelenhet meg, az ige vagy a melléknév sohasem kerülhet többes számba. A többes szám kifejezésére alkalmazhatnak toldalékot: 達(tacsi) (子供達kodomo-tacsi 'gyerekek'), ら(ra) (kare-ra 'ők') vagy megduplázzák a főnevet: (人々hito-bito 'emberek', ahol hangtani változás is történhet a szó belsejében b>h). A többes számot általánosan alkalmazó nyelvekhez hasonlóan amegszámlálhatatlan főnevek, tehát az anyagnevek vagy az elvont fogalmak nevei esetében azonban nem alkalmazzák.
A személyes névmások gyakran kiesnek, ha referenciájuk a kontextusból kiderül. Az első személyben az udvariasság foka szerint többféle alak közül választ a beszélő, második személyben gyakran ugyancsak udvarias formula helyettesíti a névmást (például megszólított neve, tiszteleti-szan/-szama szócskával toldva).
A számneveknek 1-10-ig 2 sorozata létezik, az eredeti japán (J) és a kínai (K) eredetű.
A japánban az igék nem vesznek fel személyragokat, viszontigeidő és mód tekintetében van igeragozás. Nincs főnévi igenév. Az igék formái a mondatban a különféle udvariassági fokot fejezik ki, pl: csináld meg – légy szíves, csináld meg – tisztelettel kérlek, hogy csináld meg.
Nincs magánhangzó-harmónia.
A magyarral azonos a nevek használata (vezetéknév, keresztnév), a dátum és cím használata, a birtokos eset használata (először jön a birtokos, utána a birtok, például a ház ajtaja). A címeket is hasonló módon írják (nagyobb egységtől a kisebb felé haladva): város, városrész, háztömb.
A japán nyelv elég homogén, köszönhetően a standardizációnak. Régebben voltak nagyobb eltérések. A nyelvjárások tanulmányozásának csekély a hagyománya. Három nagy nyelvjárásra osztható: keleti, nyugati, kjúsúi. Az első csoport a Tokió főváros (azi, u elnyelése); a nyugati csoport Kiotó és Oszaka (Ószaka-ben : Oszaka dialektus) több udvarias forma, erősebb tónuskontraszt,u magánhangzó kissé azu ésü között való kiejtése, valamint ani szótagnyi-nek ejtése); a kjúsúi (je szótag megléte, és aze palatalizáció hatása a megelőző mássalhangzóra).
A hivatalos nyelv az iskolai oktatás révén a tokiói nyelvjárásra épülő standard nyelv. A japán nyelv rengeteg szót kölcsönzött (és kölcsönöz még ma is), elsősorban a kínai (mandarin) és az angol nyelvből. Írásban ezeket katakanával szokták írni.
_vowels.svg)
