Azarándoklat vagyzarándokút (lat.peregrinatio religiosa) egy hívő vagy zarándok által tett vallási vagy spirituális jelentőségű utazás egyszentnek tartott bizonyos helyre.
Egy zarándoklat során ugyanakkor természetesen nemcsak az úti célra történő megérkezésen, hanem magán a testet és lelket egyaránt erősítő utazáson is komoly hangsúly lehet. A zarándoklat sajátos, aktívmeditációs gyakorlat.[1]
Szimbolikus értelemben a zarándokút mindbeavatás, mind pedig az engedelmesség kifejezése. Nagy morális jelentőségű, és visszavezethető arra a régi hitre, hogy atermészetfeletti erők bizonyos helyeken kimondottan kifejtik erejüket.
Zarándokutak azókori görögöknél és azókori rómaiaknál is léteztek, akik vallási okokból látogattak el egy-egy távoli templomhoz. Agermánok pedig szent erdei területeket kerestek fel.
A zarándokút minden esetben társas esemény is, hiszen az út során találkoznak és tapasztalatot cserélnek a hívők; nagyon gyakran olyanok, akik korábban még sosem találkoztak egymással. Emellett pedig sok esetben szolgálja a kegyhelyek, zarándokhelyek finanszírozását is, amelynek keretében a hívők támogatják az adott hely kultúráját, oktatását és további fennmaradását.
Ajeruzsálemi templom70-ben történt elpusztítása óta a keresztény vagy iszlám vallásban megszokott zarándoklatok már nem léteznek azsidóság esetében.Korábban aPészah,Sávuót ésSzukkót alkalmával voltak zarándoklatok, ezekről még aTalmud is tartalmaz fontos előírásokat. Ezen zarándokutak célállomása - felépítése óta - a jeruzsálemi templom volt. A mai zsidó vallásban ezzel szemben már semmilyen vallási jelentősége nincs a zarándoklatnak.
A zarándoklat vagy másképp búcsújárás arómai katolikus egyházban és azortodox kereszténységben a szent helyek látogatása. A keresztény zarándoklatok célja avezeklés, a lelki megtisztulás, a valamilyen betegségből való gyógyulás vagy a bizonyos ügyért történő imádkozás.
Amikor a4. században a keresztények üldözése megszűnt,Konstantin császár és anyja,HelénaBethlehemben és máshol is templomokat emeltek.[2] A zsidókjeruzsálemi zarándokútjainak mintájára a koraiközépkortól a keresztények is elkezdték felkeresni a saját szent helyeiket.
A középkorban terjed el a zarándoklás a kegyképet vagy szobrot őrző Mária-templomokhoz, ahol a hívekbúcsút nyerhettek. A búcsújárás élénk vallási mozgalommá vált, különösen azokon a helyeken ahol a természetfölötti világ megnyilatkozását az egyház által is elismert csodák jelezték.[3]
Csaknem valamennyigalliai hívő életében legalább egyszer elzarándokoltSzent Márton sírjához – a Frank Birodalom leglátogatottabbbúcsúhelyéhez. A gazdagabb és bátrabb zarándokok eljutottakRómába, még távolabbi tájakról is; magukkal vitték püspökük leveleit, amelyek lehetővé tették nekik az útközben emelt zarándokszállókban való éjszakázást.[4]
Az úton lévők elszállásolása az irgalmasság gyakorlásának része volt, és ennek köszönhetően a szállásadó is részesülhetett a zarándokút áldásában. A 11-13. században azonbankolostorok és különböző kegyes alapítványok tartottak fenn szálláshelyeket(hospitium) a fő zarándokutak mentén.[5]
AJeruzsálembe eljutott zarándokokat már valóságos szenteknek tartották; s ha útjukról visszatértek kimeríthetetlen kíváncsisággal hallhgatták elbeszéléseiket viszontagságaikról.[4]Az utakról szóló beszámolókat többen feljegyezték az utókor számára. Gyakran szóltak arról, hogy láttákEfezusban aHét Alvó Szent barlangját,KhalkédónbanSzent Tekla celláját,Melitenében az arannyal kirakott bazilikát, mely magában rejtette Szt. Polyeuktos csontjait stb.[4]
A középkorban a keresztény zarándoklat a hit bizonyítását szolgálta, hiszen a zarándokhelyek gyakran messze voltak, az oda vezető út fárasztó és olykor veszélyes is volt, mert például az átkelőknél, hegyszorosoknál gyakran rablók leselkedtek. Ezért nagy jelentősége volt annak a fogadalomnak, hogy egy bizonyos határidőn belül valaki zarándokútra kerekedik(votum peregrinationis). A hatásosság érdekében barátok jelenlétében, hangosan szólva, térdre ereszkedve és az égbe emelt karokkal került sor erre a fogadalomtételre.[6]Ezután részletes előkészületekre került sor a hosszadalmas út megszervezése és finanszírozása érdekében. Ennek során általábanvégrendelet is készült arra az esetre, ha a zarándok nem térne haza, és idővel kialakult az úgynevezett zarándokjog (ordi peregrinorum vagylex peregrinorum).[5]
Érdekesség, hogy a késő középkorban nem feltétlenül kellett személyesen részt venni egy-egy zarándoklaton: előfordult az is, hogy pénzért küldtek maguk helyett (hivatásos) zarándokokat a vezeklésre ítélt emberek.[5] Előbbiek aztán zarándokérmékkel bizonyították, hogy valóban elérték a célt. Ezeket azonban gyakran hamisították. A fárasztó jeruzsálemi zarándoklatot helyettesítendő bizonyos helyeken ún. labirintusjáráson lehetett részt venni.[1] Ilyen labirintusokat máig használnak, például aChartres-i katedrálisban, vagy Pannonhalmán (ez utóbbi azonban modern építésű).
Róma egyébként azután lett a zarándokok fő célpontja, miután a pápák meghirdették a szentéveket. Az első ilyen nagyarányú szentévi zarándoklat1300-ban volt, amikor állítólag két millióan keresték fel a várost.[5]
A mekkai zarándoklat aziszlámegyik pillére. Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében –ha anyagilag és egészségileg megteheti – elvégezni a zarándoklatotMekkába, aSzent Mecsethez.
A második legfontosabb hely a muszlimok számáraMedina városában azAl-Mászdzsid an-Nabawi (a Próféta Mecsetje).[7] A harmadik legszentebb helyszín azAl-Aksza-mecset a jeruzsálemiTemplom-hegyen.[8] Az elmúlt évtizedek politikai konfliktusai miatt azonban ez utóbbi hely kevésbé volt népszerű a muszlimok körében, hogy ide zarándoklatot tegyenek.
Abuddhizmus legfontosabb zarándokhelyei az észak-indiaiGangesz-síkságon és Dél-Nepálban helyezkednek el, aDelhi ésRádzsgír közötti területen, aholBuddha élt és tanított. Az életéhez kapcsolódó helyek mára fontos zarándokhelyekké váltak. A Buddhához kapcsolódó négy legfontosabb helyː
A világ legnagyobb zarándoklata aKumbh Melá.2001-ben aMaha Kumbh Melára 60 millió ember látogatott el, ezáltal ez lett a világ legnagyobb zarándokhelye.[9]
A legtöbbhindu zarándokhelykülönböző istenek életének eseményeihez kötődik. Szinte minden hely válhat zarándokhellyé, de általában szent városokról, folyókról, tavakról és hegyekről beszélhetünk.[10]
A hinduk nem kötelesek zarándoklatokat végezni, de a vallásuk arra buzdítja őket, hogy életükben legalább egyszer menjenek zarándokútra. Sokan ehhez közeli zarándokhelyet választanak, de azok, akik megengedhetik maguknak, távolabbi, híresebb helyszíneket is felkeresnek.
_(cropped).jpg)
