Miután édesapja, a trónörökös 1765-ben elhunyt, a király legidősebb unokájaként ő lépett elő nagyapja örökösévé. 1774-es hatalomra kerülését követően uralkodása első felét a francia kormány megreformálása jelentette afelvilágosult abszolutizmus jegyében. Ezen intézkedések közé tartozott ajobbágyság felszabadítására tett kísérletek, a földadó megszüntetése, a halálbüntetés eltörlése a katonaszökevényeknél, és atolerancia a nemkatolikus vallásúak felé.Minisztere,Turgotgazdasági liberalizmus felé tett lépéseinek hatására végrehajtotta a gabonapiacderegulációját, amelynek hatására, valamint a kedvezőtlen időjárás miatti rossz aratás következtében általános élelmiszerhiány lépett fel, ami 1775-bentömeges felkelésekhez vezetett. 1776-tól Lajos aktívan támogatta azamerikai függetlenségi háborút. Az ezzel keletkező államhiány pénzügyi válságot okozott, ami hozzájárult azancien régime népszerűtlenségéhez, ami 1789-ben aforradalom kitöréséhez vezetett. A francia kis- és középosztály fellázadt az arisztokrácia és azabszolút monarchia pazarlónak vélt rendszerével szemben, amelynek legfőbb képviselőjének Lajos feleségét,Marie Antoinette királynét tekintették.
Lajost döntésképtelensége és maradisága miatt a francia forradalmárok a zsarnokság jelképének kiáltották ki. 1791 júniusábanVarennesbe próbált szökni, ám a rosszul megszervezett akció során felismerték és elfogták. Az esemény tovább rontott a királyi család már amúgy is csekély népszerűségén, és még inkább aláásta a király tekintélyét. 1792 augusztusában a forradalmárok letartóztatták és aTuileriákba szállították háziőrizetbe. 1792 szeptemberében kikiáltották azElső Köztársaságot. Lajost ezt követően aKonvent hazaárulás bűntettében bűnösnek találta ésguillotine általi fejvesztésre ítélte. Az ítéletet 1793. január 21-én hajtották végre. Nem sokkal kivégzését követően feleségét és húgát,Madame Élisabethet is lefejezték. Fia,Normandia hercege a forradalmárok fogságában hunyt el 1795-ben. Leánya,Madame Royale volt az egyetlen, aki túlélte a francia forradalmat.
Szülei nem fordítottak rá túl nagy figyelmet, mivel bátyja,Lajos, Burgundia hercege volt figyelmük központja, akit nagyon szépnek tartottak.[1] Fivére azonban 1761 márciusában, kilencéves korábantüdőgyulladásban elhunyt. Lajos erős és egészséges, bár nagyon szégyenlős ifjú volt. Tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, tehetsége főként alatin nyelv, atörténelem, aföldrajz és acsillagászat terén mutatkozott meg, beszéltolaszul ésangolul is. Kedvenc időtöltése a barkácsolás és lakatosmunkák volt. Ezenfelül élvezte a közös vadászatokat nagyapjával, XV. Lajos királlyal, valamint öccsei,Lajos Szaniszló, Provence ésKároly Fülöp, Artois grófjainak társaságát.[2]
1765. december 20-án édesapja, Lajos Ferdinánd hercegtuberkulózisban elhunyt, ezzel a tizenegy éves Lajos Ágost lett az újtrónörökös. Édesanyja, aki sosem heverte ki hitvese halálát, 1767. március 13-án szintén elhunyt gümőkor következtében. Szigorú és konzervatív oktatása nem készítette fel őt arra, hogy jó uralkodóvá váljon.[3] Végül nagyapjának,XV. Lajos francia királynak a halála után, 1774. május 10-én foglalta el a francia tróntXVI. Lajos néven.
XVI. Lajos királyi öltözetben1791-es kiadású, francia 5livre címletű,asszignáta papírpénz XVI. Lajos portréjával.
Uralkodását az általános optimizmus légkörében kezdte meg. Nem volt tehetségtelen, ostoba bábfigura: rengeteget dolgozott, uralkodói feladatait komolyan vette, jó ideig népszerűnek bizonyult. Felvilágosult minisztereket nevezett ki, a parlamentek jogait visszaadta. Mindazonáltal nem tagadta meg elődje reformpolitikáját.[4]
Amikor nagyapja,XV. Lajos halála után trónra lépett, Franciaország súlyos pénzügyi válságban volt, hatalmas államadóssággal küzdött.
ElőszörTurgot lett a pénzügyi főellenőr (1774-76), aki felvilágosult reformokkal próbálkozott: elkezdte a belső vámhatárok leépítését, felszámolta a céheket, csökkentette a paraszti és növelte a nemesi terheket, mellyel az adóügyi egyenlőség felé tett lépéseket. A gabona szabad kereskedelmének bevezetése után egy kisebb kenyérhiány 1775-ben alisztháborúnak nevezett zavargáshoz vezetett. Reformjai a nemesi és polgári ellenálláson buktak meg 1776-ban: a király leváltotta, intézkedéseit eltörölték.[5]
A pénzügyeket a továbbiakbanNecker irányította (1776-81). Kezdeti népszerűségét óvatos reformjainak köszönhette, valamint annak, hogy az amerikai függetlenségi háború pénzügyi terheit nem adóemelésből kívánta fedezni - hanem kölcsönökből. E kölcsönök összegét maga 530 millió livre-nek ismerte el, mások szerint azonban a háború költsége elérhette az 1500 millió livre összeget.[6]
Reformjai közül leginkább figyelemre méltó, hogy 1779-ben a királyi birtokokon eltörölte ajobbágyságot.[7]
Az ország aBrit Birodalom vetélytársaként részt vett azamerikai függetlenségi háborúban, amely további 1 milliárdlivre-vel növelte az államadósságot. A gazdasági és társadalmi válság elindította egy ellenzéki csoport szerveződését, amelynek vezetőiGilbert du Motier de La Fayette márki,Sieyès abbé ésMirabeau gróf voltak. Követelték az általános rendi gyűlés összehívását, az uralkodó végül ezt1788 augusztusában megtette, a gyűlés1789.május 5-én megnyílt. A harmadik rend az együttes ülésezést követelte: a nemzet képviselőinek nyilvánították magukat, létrehozták az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, majd a szomszédos Labdaházba vonultak át, ahol esküt tettek, hogy azalkotmány elfogadásáig nem oszlanak fel. A király utasította a rendeket a külön ülésezésre, azonban a polgárok ellenszegültek. A hírek hallatánPárizsban nőtt a feszültség, az uralkodó növelte a város körül állomásozó csapatok létszámát, ami félelmet keltett. Párizsban falragaszokon, Versailles-ban Mirabeau márki követelték a csapatok kivonását. Lajos nem engedett, sőt Neckert is lemondatta. Másnap,július 12-én Párizsban felkelés tört ki.
A fegyverkező tömegjúlius 14-én megostromolta aBastille-t, Párizsban a régi hatalom összeomlott, La Fayette márkit a nemzetőrség parancsnokává választották. Az események hatására Lajos a következő napon bejelentette a csapatok visszavonását, majd ismét kinevezte Neckert.Július 17-én már Párizsba ment, ahol az új polgármester,Bailly és La Fayette márki fogadták. A tömeg üdvrivalgása közepette a király kalapjára is feltűzték a kék-fehér-piros forradalmi kokárdát.
A létrejövő új rendszer azalkotmányos monarchia volt, amelyben a király csak a végrehajtó hatalmat tarthatta meg korlátozva, illetve néhány kérdésben maradt vétójoga, általánosságban azonban a parlamenttel együttműködve kellett kormányoznia.Augusztus 4-én a nemzetgyűlésben az egyház, a nemesség és a városok lemondtak előjogaikról, felmerült a közteherviselés bevezetése és a személyi szolgáltatások eltörlése;augusztus 26-án kiadták azEmberi és polgári jogok nyilatkozatát(Déclaration des droits de l'Homme et du citoyen), amely már a jogegyenlőségről, a tulajdon sérthetetlenségéről, a népszuverenitás primátusáról szólt. Ekkor megszűntek a születési kiváltságok is.A Nemzetgyűlésben a királypártiak felvetették, hogy alakuljon kétkamarás parlament és legyen a királynak vétójoga. Lajos e jogokhoz kötötte az augusztus 4-i határozatok szentesítését. A Nemzetgyűlés végül a kétkamarás rendszert elvetette, de a királyi vétót elfogadta.
A király hívei az uralkodónak Versailles elhagyását javasolták, ám Lajos ismét a csapatok Versailles-ba rendelése mellett döntött. Ez újabb félelmet keltett a külvárosok éhező népében.Október 5-én egy zömében külvárosi asszonyokból álló tömeg vonult kenyeret követelve Versailles-ba. Lajos engedett, szentesítette az augusztusi határozatokat. A tömeg azonban nem oszlott fel, és éjjel betört a palotába. A testőrök védekeztek, de nem tudták megállítani a tömeget. A királyné lenge öltözetben, a király a lakosztályába vezető rejtekfolyosón tudott elmenekülni. A király még aznap (október 6.) éjjel, a tomboló tömeg kíséretében kénytelen volt átvonulni aTuileriák palotájába.
A szökés útvonala a Tuileriák palotájától Varennes-ig, 1791. június 20–21 éjszakáján
Lajos és a Nemzetgyűlés viszonya nem javult, de az uralkodó az alkotmányos monarchistákkal sem tudott együttműködni. Egyre inkább a külső beavatkozásban bízott. Ennek érdekében titkos diplomáciai lépéseket tett, melyre az a tény bátorította fel, hogy az osztrákok1790 őszén visszaállították hatalmukatBelgiumban. La Fayette márki népszerűsége csökkent, az ellenzéki sajtó pedig megszellőztette a király külföldi kapcsolatait. Lajos hosszas tépelődés után elhatározta, hogy elhagyjaPárizst s a hozzá hű csapatokhoz távozik. A szökésre1791.június 20-21 éjjelén került sor. A királyi család álruhában és titkon szökött, egy hintóban. A menekülést azonban rosszul szervezték meg, ígyVarennes-nél – a célul kitűzött királypárti Malmédy erődtől mindössze 50 km-re - elfogták őket.[8] A letartóztatás és a Párizsba való visszahurcolás során Lajos számára megdöbbentő volt az iránta tanúsított gyűlölet. Családja életét és a nagyobb megaláztatások elkerülését csak az elébük küldött nemzetgyűlési tagok jelenlétének köszönhette.
A polgári ruhákba öltözött királyi család letartóztatása Varennes-ben.fr:Thomas Falcon Marshall festménye (1854).
A király szökése nehéz helyzetbe hozta az alkotmányos monarchia híveit, de miután Lajos felesküdött az alkotmányra, visszahelyezték méltóságába. Az alkotmány értelmében az alkotmányozó gyűlés feloszlott, és1791 októberében átadta helyét a Törvényhozó Nemzetgyűlésnek. Átalakultak a politikai erőviszonyok: továbbra is jelentős erőt képviseltek az alkotmányos monarchisták, de velük szemben kialakult a girondiak csoportja. Az országban fokozódott a külföldi beavatkozástól való félelem, amit erősített Lajos sógorának,II. Lipót német-római császárnak ésII. Frigyes Vilmos porosz királynak az1791 szeptemberében kiadott pillnitzi nyilatkozata, amelybenAusztria ésPoroszország nyíltan szembefordult a forradalmiFranciaországgal. Lajos a háború pártján állt, mivel a forradalmi erők vereségétől a királyi hatalom helyreállítását remélte. Girondiakból álló kormányt nevezett ki, s a Törvényhozó Nemzetgyűlés1792.április 20-án hadat üzent aHabsburg Birodalomnak. Lajos számos javaslatot megvétózott, és szembeszegült a nemzetgyűléssel, mire a párizsi községtanács, a kommün irányítása alatt álló tömeg a girondiak támogatásával1792.augusztus 10-én megostromolta aTuileriákat, a királyi palotát. Lajos a Törvényhozó Nemzetgyűlésbe menekült, amely a kommün és a tömeg nyomására megfosztotta hatalmától, és őrizetbe vette.
Név szerinti szavazás a Konventben a király sorsáról. ALe Républicain 77. számában közölt lista. („o” = halálbüntetés).
A király kivégzése (Isidore-Stanislas-Henri Helman metszete Charles Monnet rajza alapján 1793-ból)A király kivégzése (német metszet 1793-ból)
A királyt és családját az augusztusi napokban a Temple börtönébe zárták. Lajos sorsa egyértelműen politikai kérdéssé vált, amely a kormányon lévő gironde és a jakobinusok küzdelmének részét képezte. Mivel a párizsi tömeg a király halálát kívánta,Robespierre és társai is a király halálát követelték, hogy tovább növeljék befolyásukat a girondiak rovására. A gironde kénytelen volt engedni: az újonnan alakuló törvényhozás, aKonvent 387:334 arányban megszavazta kivégzését. Kivégzésére szavazott saját unokafivére,Louis Philippe Joseph d’Orléans herceg is. A királyhalálos ítéletét1793.január 21-én[9]Párizsban hajtották végre. A király gyóntatója azírHenry Essex Edgeworth karjára támaszkodva lépett a kivégzőeszközhöz, eközben végig arról beszélt, hogy ártatlan. Az utolsó percekben még összeszedte erejét (a kivégzői számára is meglepő volt a szilárdsága) és próbált beszédet intézni a néphez, amelyben aggodalmát akarta kifejezni Franciaország jövőjét illetően, de szavait az erős dobpergés és a tömeg morajlása elnyomta. Edgeworth szerint utolsó szavaiIsten kegyelmét kérte az országra, hogy ne kérje számon az ő kiontott vérét. Mikor Lajost a nyaktiló lefejezteCharles-Henri Sanson főhóhér kiemelte a fejét a kosárból és felmutatta a tömegnek, amely ujjongásban tört ki„Vive la Nation! Vive la République!” (Éljen a nemzet! Éljen a köztársaság!) rigmusokat hallatva. A király halálának jelzésére a tüzérség is elsütötte az ágyúkat.
Halálával kapcsolatban ellentmondásosak az információk: egy beszámoló szerint a nyaktiló késének nem sikerült azonnal levágnia a király fejét, mivel a király túlsúlyos volt és a vastag nyakán nem haladt át a penge. Az első csapás okozta fájdalomtól fel is sikoltott Lajos, mire másodszor is felhúzták a kést, ami végül elválasztotta a fejét a testétől. Egy másik beszámoló szerint, mivel a király nyaka nem fért egészen a penge alá, ezért lecsapó kés a koponya hátsó részét vágta át, így az álla egy része Lajos testén maradt.
Holttestét előbb a régiMadeleine-templomban temették el (ez az épület nem azonos a jelenlegivel, amit1845-ben emeltek). A Bourbon-restaurációt követőenXVIII. Lajos újra temette elődjét és felesége maradványaival együtt aSaint-Denis-székesegyházban, ahol ma is nyugszik.
Mária Terézia leánya,Mária Antónia királyné még néhány hónapig élt férje halála után a Temple börtönében. Férje kivégzése után néhány héttel kisfiát,Lajos Károly herceget elválasztották tőle, a fiú később meghalt a börtönben. A királynétoktóber 14-én a jakobinusok követelésére bíróság elé állították, s halálra ítélték. Két nappal később a párizsi Place de la Revolutionon (a mai Concorde téren) fejét vették. A király húgát,Erzsébet hercegnőt1794.május 10-én küldték aguillotine alá. A királyi pár gyermekei közül csak az elsőszülött leányuk,Mária Terézia Sarolta hercegnő maradt életben, őt1795-ben a bécsi udvar kiváltotta a börtönből.
A királyi pár kivégzése után elterjedt, hogy a trónörökös életben maradt, megszöktették börtönéből, és egy másik gyermek holttestét temették el helyette. A forradalom bukása után több igénylő is trónörökösként jelentkezett. Az első, egy német óraműves,Karl Wilhelm Naundorff márNapóleon idején feltűnt, de állítását nem tudta alátámasztani.
↑Zhand Shakibi,Revolutions and the Collapse of the Monarchy, (I.B. Tauris, 2007), 58.
↑Andress, David,The Terror: The Merciless War for Freedom in Revolutionary France, Farrar, Straus and Giroux, New York, 2005, pp. 12–13.ISBN 978-0374530730
↑Hardman, John,Louis XVI, The Silent King, New York: Oxford University Press, 2000, p. 18.
↑Furet 1999:Furet, Francois: A francia forradalom története. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. Második, javított kiadás.ISBN 9633795745
↑Hahner 2006:Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648-1815. Panem, Budapest, 2006.ISBN 9635454287
Száray Miklós:Történelem III. Műszaki Kiadó, Budapest, 2006.
Marczali Henrik (szerk.). X. kötet: A forradalmak kora,Nagy képes világtörténet. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda – Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság(Elektronikus kiadás: Arcanum Adatbázis Kft. és Magyar Elektronikus Könyvtár) (1898–1905). Hozzáférés ideje: 2017. március 10.
%2c_rev%25C3%25AAtu_du_grand_costume_royal_en_1779_-_Google_Art_Project.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
