Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk Wesselényi Miklósról, az „árvízi hajósról” szól. Hasonló címmel lásd még:Wesselényi Miklós (egyértelműsítő lap). |
| Wesselényi Miklós | |
 | |
| Barabás Miklós festményén (1836) | |
| Született | 1796.december 30. Zsibó |
| Elhunyt | 1850.április 21. (53 évesen) Pest |
| Beceneve | Az árvízi hajós |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Házastársa | Lux Anna |
| Gyermekei | Wesselényi Miklós, Wesselényi Béla-Pál, Wesselényi Heléna |
| Szülei | Cserey Heléna, idősebb Wesselényi Miklós |
| Foglalkozása | politikus |
| Tisztsége |
|
| Halál oka | tüdőgyulladás[1][2] |
| Sírhelye | Zsibó |
 AWikimédia Commons tartalmazWesselényi Miklós témájú médiaállományokat. | |
Ifjabb báró hadadiWesselényi Miklós (Zsibó,1796.december 30. –Pest,1850.április 21.) az országgyűlési főrendiház vezére, aMagyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteleti tagja, az1838-as pesti árvíz „árvízi hajósa”. Wesselényi Miklós 1796-ban született főnemesi családban az erdélyi Zsibón. Édesapja, „a zsibói bölény” ugyancsak ellenzéki nézeteket vallott, és büszke volt fiára, aki gyors felfogású, eleven észjárású gyermek volt, és örökölte apja erős testalkatát is. Kiválóan lovagolt, kitartó úszó volt. Édesapját 13 évesen elveszítette. Öt évvel később a 18 éves Wesselényi útra kelt a nevelőjével, hogy megnézze Bécset. Visszatérőben meglátogatták a kor kiemelkedő férfijait, Keszthelyen a Georgikon alapítóját, Festetics Györgyöt, Niklán Berzsenyi Dánielt, Sümegen Kisfaludy Sándort, Széphalmon Kazinczy Ferencet. Szoros barátságot kötött Széchenyi Istvánnal, és 1821–1822-ben együtt tettek meg egy nyugat-európai tanulmányutat.
Szülei id. báró hadadiWesselényi Miklós (1750–1809) közép-szolnoki főispán és nagyajtai Cserey Heléna (1754–1830) voltak. Apai nagyszülei báró hadadi Wesselényi István (1708–1757) és báró vargyasiDaniel Polixénia (1720–1775) voltak.[3] Örökölte édesapja erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősített. Tanulmányait otthon végezte, házitanítói Tőkés János és ifjabb Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte a vármegyegyűléseken.
1821–22-benSzéchenyi István társaságában hosszabb utazást tettFranciaországban ésAngliában. Visszatértük után azországgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek.
Az1825-ben hosszú szünet után ismét összehívott országgyűlésen – nem lévén magyarországi birtoka – csak „hallgató” lehetett. Annál tevékenyebb volt azonban más téren: részt vett a Kaszinó megalapításában, javaslatot tett magyar színház felállítására, és létrehozta az első vívókört (Kolozsvári Viadal Iskola, 1824).1831-ben azAkadémia tiszteleti taggá választotta. MiutánSzatmárban birtokhoz jutott, az1830-aspozsonyi diétán már a felsőtábla tagjaként, a reformmozgalom elismert vezetőjeként tündökölt.
Előtérbe kerülését Széchenyi is pártolta, mert úgy vélte: a „hatalmas, méltóságos, királyi tekintetű magyar” alkalmasabb nála erre a szerepre. Wesselényit felszólalásai, 1831-ben írott, de csak két évvel később, külföldön megjelentBalítéletekről című műve az udvar, a jottányi változtatást sem engedőMetternich kancellár célpontjává tették.
Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte arobotot és adézsma nagy részét. EbbenJósika Miklós,Újfalvi Sándor és mások is követték őt. Elsőként szabadította felparasztjait ajobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerűföldművelésről,állattenyésztésről.
1835 elején előbb azerdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36-os erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő nyomtatása és terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberinagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt, melyben igen élesen bírálta a kormányzatot azúrbéri reformok elbuktatásáért (jóllehet felségsértőnek tekintett kifejezés tényleges elhangzását sohasem sikerült bizonyítani). A perbenKölcsey Ferenc volt a védője.
Az1838-as pesti árvízből csónakján életeket mentett, ezért „az árvízi hajós” nevet kapta. A perben három évbörtönbüntetésre ítélték, amelyet abudai várban kezdte letölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy – rendőri felügyelet alatt – súlyosbodó szembaja gyógykezelésére az ismert morvaországi gyógyhelyre,Gräfenbergbe[5] utazzék. Innen1843-ban tért haza, és1848-igZsibón élt mintKolozs vármegye alispánja. 1848-ban vakon és betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsváriországgyűlés is kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezzel a magyar országgyűlésnek is tagja lett, de már 1848 szeptemberében családjával Gräfenbergbe menekült, mert a forradalom nehézségeinek felismerése után elvesztette hitét az ellenállás sikerében. Döntését testi rokkantsága is indokolta.
A Magyar Tudományos Akadémia1830.november 17-én az igazgatótanács tagjává és1831.február 15-én vidéki tiszteleti taggá választotta; azilahi gimnázium főgondnoka és több vármegye táblabírája volt. Érdemei vannak akisdedóvás elterjesztése, aselyemhernyó-tenyésztés meghonosítása és aföldművelés,állattenyésztés körül.
Zsibóról hazatérőbentüdőgyulladást kapott, és1850. április 21-énPesten meghalt. Holttestét koporsóba tették, és amíg a hazaszállítását meg tudták szervezni, rövid időre aKálvin téri református templom kriptájában helyezték el.
Felesége, Lux Anna (Freiwaldau,1827 –Zsibó,1865.június 19.), akivel1845. november 20-án Zsibón kötött házasságot,[6][7][8][9] élete végéig ápolta. Házasságukból született:
Wesselényi magas, nagy erejű férfi volt, hatalmas mellkassal, erős, izmos combokkal és karokkal. A kor emberétől eltérő módon kiválóan úszott, átúszta a Balatont, máskor „úri barátainak tréfájára úszás közben meg is borotválkozott a Balatonon”.[11] Bár rendszeresen mozgott, lovagolt, sportolt, végzett fizikai munkát – olykor beállt béresei mellé kaszálni –, mégis már húszas éveiben hízásnak indult. 1822-ben Széchenyivel közös angliai útjuk során 96 kg-ot nyomott.[12] Évek múlva, politikai eltávolodásuk után Széchenyi volt, hogy naplójában csak „a Kövér”-ként említi.[12]
Wesselényi korának egyik legnagyobb nőfalója volt, hatalmas szexuális étvággyal és teljesítőképességgel. Kolozsváron található eredeti naplója[13] szerint volt, hogy több mint 10 lánnyal tartott egyidejűleg kapcsolatot, és gyakran egy nap többükkel is hált.[14] Kapcsolatai között – a kor patriarchális viszonyai közt elfogadott módon – uradalmi jobbágylányok, asszonyok voltak elsősorban, akiket jobbágyaihoz hasonlóan sok mindenben segített is. Pesten és Pozsonyban bordélyokba járt, illetve alkalmi kalandjai közt „az egyszerű boltoslánytól a grófnéig”[14] számtalan hölgy megtalálható volt. Tartott a nemi betegségektől, gyakorta szenvedett is akankótól (gonorrhoea), és aszifiliszt is megkapta. Különböző jobbágylányoktól számos – egyik barátja szerint 13 – törvénytelen gyermeke volt, közülük többen fiatalon meghaltak; végrendeletében négy gyermekére hagyott nagyobb összeget. Két, Pesten élő lányát rendszeresen látogatta, anyagilag támogatta, barátai előtt vállalta őket. Wesselényi 49 évesen, már nagybetegen feleségül vette az ápolónőként és szobalányként nála dolgozó Lux Annát, aki az esküvő idején nyolc hónapos terhes volt. A házasságkötésre feltehetően a születendő gyermek törvényesítése végett került sor. Két gyermekük született.[14]
Cikkei a politikai lapokban; országgyűlési beszédei a naplókban jelentek meg:
Ifj. báró Wesselényi Miklós személye és műve több vonatkozásban is fontos eleme volt azerdélyimagyarság múlt-tudatának: szerepet játszott az1848-as forradalmat megelőző erdélyi reformmozgalmakban, röpiratai (különösen aBalítéletek és aSzózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében) alapelveit szögezték le a mindenkori erdélyi politikának, azonkívül személyes sorsa (bebörtönzése és a börtönben valómegvakulása) emberileg is felkeltette az utókor rokonszenvét.
Halála után erdélyi kortársai közül az első, aki életéről összefoglalást adott,Szilágyi Sándor volt A magyar forradalom férfiai 1848/49-ben című, névtelenül megjelent munkájában (Pest, 1850),[15] majdTeleki Domokos akadémiai emlékbeszédében (Pesti Napló, 1860. október 17–20.),Zilahy Károly pedig aVasárnapi Ujságban írott cikkében (1860/3) idézte fel emlékét. Életéről és művéről aztán akiegyezés után, elsősorban aK. Papp Miklós szerkesztette kolozsváriTörténeti Lapokban kezdtek sorra megjelenni a tanulmányok és forrásközlések (A b. Wesselényi család zsibói levéltárának irodalmi kincsei. 1874. 10;Jakab Elek:Wesselényi Miklós hűtlenségi bűnpere. 1875–1876. 29; levelezése Széchenyivel, Ioan Lemeny fogarasi ortodox püspökkel, Csengery Antallal. 1874).Ferenczi Zoltán azErdélyi Múzeumban közölte levelezésétKemény Zsigmonddal,Kazinczy Gáborral (1899. 660–664; 1901. 426–444), azItK-banJósika Miklóssal,Vörösmarty Mihállyal,Kemény Zsigmonddal (1900. 351–366; uo. 440–444; 1901. 348–364. és 468–484), aTörténeti TárbanDeák Ferenccel (1904. 292–355), azAkadémiai ÉrtesítőbenSzéchenyi Istvánnal (1906. 101–121), s fontos adalékkal szolgált élet- és jellemrajzához az a 60 levél is, amelyet Wesselényi Kiss Károlynak írt, s amelyeketUrházy György közölt aSzilágy 1884–86-i számaiban, 14 közleményben.
Az életét és művét közönség elé táró önálló kiadványok vagy folyóirat-közlemények sorában is ott találjuk az erdélyieket:Kincs Gyula azilahi református kollégiummal való kapcsolatát tárta fel (A nagy Wesselényi és a zilahi gymnasium. Zilah 1896),Benedek Elek aNagy magyarok élete c. kötetében (Budapest, 1910) szentelt neki külön fejezetet, önálló kiadásban is megjelentPetri MórBáró Wesselényi Miklós és munkái című műve (Kolozsvár, 1903);Jakab ElekA Honban (1873. október 1.),Szathmáry P. Károly (1889/1) ésSzász Károly a Vasárnapi Újságban (1884/26) írt róla,Kelemen Lajos azErdélyben (1903/1) elevenítette fel 1836-os utazásainak,Váczy János azErdélyi Múzeumban (1904. 1, 2, 3) ifjúságának eseményeit.
1902-ben Zilahon sor kerültFadrusz JánosWesselényi-szobrának leleplezésére, s ennek alkalmábólEmlékkönyv is jelent meg (Zilah, 1903). Ennek kapcsán írtaAdy Endre: „Wesselényi és a szegény munkás!… Fadrusz mester talán öntudatlanul szatírát faragott. Isteni gúnyolódás ez a szobor, de meg is ríkatja a lelkeket. Az a szobor anakronizmus, szemrehányás és szatíra. Wesselényi hiába nyújtja karját a szegény paraszt felé. Wesselényit nem értik már” (Nagyváradi Napló, 1902. szeptember 17.); később pedig: „…a graefenbergi vak embernél alig van tragikusabb magyar sorsú alakja a históriának… Rajta múlt volna csak, ma nem volna ez az ország feudálisabb, bizonytalanabb sorsú, mint valaha. (A)Balítéletek írója szabadabb lélek volt, mint akárki az ő korában” (Budapesti Napló, 1905. márc. 14.).
Azelső világháború után elérkezett az idő egyes műveinek romániai kiadására: előbb 1821–22-es útinaplója jelent meg (Kolozsvár, 1925) s támasztott széles körű visszhangot az erdélyi irodalmi sajtóban, majd azErdély öröksége 9. kötetébe (Budapest, 1942) egy nagyobb válogatás került be írásaiból, s azErdélyi Ritkaságok sorozatbanJancsó Elemér teljes szövegével adta ki röpiratát (Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Kolozsvár, 1944).Kristóf GyörgyPetőfi és báró Wesselényi címmel közölt tanulmányt (Hírnök, 1924/10),Imre Sándor, akolozsváriReformátus kollégium egykori tanára azErdélyi Helikonban (1930. 389–395) és aPásztortűzben (1936. 212–214),Krenner Miklós aMagyar Nemzetben (1942. szeptember 20.) elevenítette fel alakját, s ugyancsak az Erdélyi HelikonbanVécsey Zoltán idézte fel Wesselényi börtöneit (1943/1, 2); Gál István azErdélyi csillagok 2. kötetében (Kolozsvár, 1942) közölt róla közel félszáz oldalas tanulmányt, aHitel pedig, mintegy felkészítendő a háború baljóslatú fordulata után várható helyzetre, három alkalommal is foglalkozott politikai nézeteivel, különösen azoknemzetiségi vonatkozásaival
Amásodik világháborút követő évtizedekben sokáig nem esett szó róla. Az elhallgatást a Wesselényi gazdasági nézeteit elemzőCsetri Elek szakította meg, aki 1956-ban két gazdaságtörténeti tanulmányában foglalkozott azsibói uradalom gépesítésének egykorú szintjével, illetve egy Wesselényi nevéhez köthető 1832-esjobbágyfelszabadítási kísérlettel. Ezt követően azonban csak az1970-es évek elején kerülhetett sor a „közvéleményünk nemzetiségi történelmi tudatából kihullott nagy személyiség rehabilitálására” (Veress Dániel), amikor a progresszív hagyományokat újból idézni lehetett Romániában anélkül, hogy azokkal a nacionalizmus vádját magára vonta volna a magyar kisebbség. Veress Dániel előbb egy sikeres történelmi dráma (Graefenbergi éjszakák. Bem. Sepsiszentgyörgy, 1971. december 25.) főhőséül választotta (később aMóra Ferenc Könyvkiadó „Így élt…” sorozata számára ifjúságnak szánt életrajzot is írt Wesselényiről. Budapest, 1983), majd a Wesselényi-dráma kötetben való megjelenésével egyazon évben a Balítéletekből kötetet is összeállított (Bukarest, 1973.Téka). Ennek bevezetőjében azt a Wesselényit idézte, aki sok kortársánál élesebben ítélte el a jobbágyság elnyomását és kiszipolyozását, ostorozta a gazdasági és politikai elmaradottságot s egy nemesi-polgári állam törvénykezésének keretében kívánta, forradalom nélkül, az országot a társadalmi haladás pályájára állítani. A bevezetőben a szerző hivatkozik arra a hatpontos törvényjavaslatra is, amelyet a nemzetiségek önazonosságának megőrzése érdekében Wesselényi a Szózat…-ban fogalmazott meg, és arra a másik, 1848. augusztus 25-én előterjesztett törvényjavaslatra, amely „a román ajkúak ügyében” kívánt a küszöbön álló véres nemzetiségi konfliktust megelőző intézkedéseket tenni. Wesselényi-képét méltatva azonbanBretter György – egy Veress Dániel drámájáról írt és kéziratban maradt recenziójában – a benne megtestesülő történelemszemlélet fogyatékosságára is rámutatott: „Veress – írta – tisztában van Wesselényi megállapításainak aktualitásával, ám mindent elkövet, hogy kommentárjaiban ne aktualizáljon, noha a szemléltetésre kiválasztott idézetek mégis ezt a célt szolgálják. Ez a furcsa kettősség abból a gyötrő ellentmondásból származik, amely olyannyira jellemzi közírásunkat: elméleti távlatok helyett a történelemre hagyatkozunk, csakhogy a történelem már megtörtént, s ha az »elméleti« álláspontot visszafelé igazoljuk, akkor a végeredmény csak valamilyen empirikus leírás lehet.”
Az1989-es változást követően történészeknek és irodalmároknak egyaránt jutott feladat Wesselényi örökségének értékelésében.Egyed Ákos Erdély-történeti kutatásai összefüggésében (Wesselényi és a jobbágyfelszabadítás Erdélyben 1848-ban. Erdélyi Múzeum, 1996/3–4),Csetri Elek az erdélyi gazdasági gondolkodás történetének feltárása során (Wesselényi Miklós, a gazdasági reformer. In: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. XIX–XX. század. Kolozsvár, 2001) foglalkozott a Wesselényi-örökséggel. A politikus születésének 200. évfordulójánLászlóffy Aladáresszéje idézte emlékét (Zsibótól – Zsibóig.Helikon, 1997/1). Csetri Elek ez alkalommal Wesselényiről, az íróról közölt tanulmányt. Veress Dániel néhány évvel később kötetben gyűjtötte össze Wesselényi-tanulmányait (Férfibú és történeti gyász. Glosszák Wesselényi Miklós életéhez, művéhez, eszmevilágához. Csíkszereda, 2000). A reformkori politikus személye is előtérbe került a kolozsvári Mátyás-szobor felavatásának centenáriuma idején, amikorMurádin Jenőnek Fadrusz János művét is idéző könyvében (Fadrusz. Két szobor száz éve. Kolozsvár, 2002. 52–70) a zilahi Wesselényi-szobor születésével és sorsával is megismerkedhettünk. Ugyanabban az évben került közlésreVenczel József hagyatékából az ifjú Wesselényi levéltárát bemutató munkája.
| hadadi b.Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. dec. 30.– Pest, 1850. ápr. 21.) politikus, az MTA tagja | Apja: b.Wesselényi Miklós (Zsibó, 1750. dec. 11.– Zsibó, 1809. okt. 25.) katona, politikus | Apai nagyapja: b.Wesselényi István (1708.– 1757. ápr. 11..) cs. k. kapitány | Apai nagyapai dédapja: b.Wesselényi István (Gerend, 1674. aug. 21.– Kolozsvár, 1734. ápr. 27.) főispán |
| Apai nagyapai dédanyja: losonci gr.Bánffy Kata (Válaszút, 1684.– Kékes, 1734. aug. 12.) | |||
| Apai nagyanyja: vargyasi b.Daniel Polixénia (Szászvessződ, 1720. jan. 14.– Zsibó, 1775. szept. 24.) | Apai nagyanyai dédapja: b.Daniel István (1684.– 1774. máj. 29.) főkirálybíró | ||
| Apai nagyanyai dédanyja: gr.Pekry Polixénia | |||
| Anyja: nagyajtaiCserey Heléna (Kraszna, 1754.– Zsibó, 1830. dec. 13.) | Anyai nagyapja: Cserey Farkas (1719–1782) udvari kancellári tanácsos | Anyai nagyapai dédapja: Cserey János | |
| Anyai nagyapai dédanyja: László Erzse | |||
| Anyai nagyanyja: csíkszenttamásiBoros Katalin | Anyai nagyanyai dédapja: n.a. | ||
| Anyai nagyanyai dédanyja: n.a. |
.svg)
