Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk a 18. századi itáliai íróról szól. Hasonló címmel lásd még:Vittorio Alfieri (egyértelműsítő lap). |
 | Ez a szócikk részben vagy egészben aPallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet. Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont! |
| Vittorio Alfieri | |
 | |
| François-Xavier Fabre festménye (1797) | |
| Élete | |
| Született | 1749.január 16. Asti |
| Elhunyt | 1803.október 8. (54 évesen) Firenze |
| Sírhely | Santa Croce |
| Szülei | Monica Maillard de Tournan Antonio Amedeo Alfieri |
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | vers,dráma |
 | |
| Vittorio Alfieri aláírása | |
| Vittorio Alfieri weboldala | |
 AWikimédia Commons tartalmazVittorio Alfieri témájú médiaállományokat. | |
Vittorio Amadeo Alfieri gróf (Asti,1749.január 16. –Firenze,1803.október 8.) olasz drámaíró, költő és író.
Előkelő gazdag családból származott, de apját már egyéves korában elvesztette s így csak nagyon hiányos nevelést kapott. A torinói katonai akadémián tanult, de ezt csakhamar megunván 1767-től 1772-ig keresztül-kasul utaztaEurópát anélkül, hogy tulajdonképpen valamit tanult volna. 1772-ben visszatértTorinóba ment. 1775-benCleopatra című szomorújátékával a nyilvánosság elé lépett; ez ugyan nem valami jó mű volt, de annyi jelentőséggel mégis bírt, hogy íróját további munkálkodásra buzdította. 1777-től, hosszabb ideig Siénában sFirenzében tartózkodott. Itt ismerkedett meg a szép és szellemes Albany Lujza (Louise Stolberg) grófnővel,Stuart Károly Eduard angol trónkövetelő nejével, s csakhamar sírig tartó barátságot kötött vele.
1778-banToszkánába költözött, életjáradék fejében ingóságait nővérére hagyta.Dante,Machiavelli s más régebbi írók tanulmányozása köztársasági hajlamokat ébresztett föl benne, aminek munkáiban is kifejezést adott. 1785-ig tíz szomorújátékot irt. E művei az eszmék gazdagsága, a bennük nyilvánuló érzelem melegsége s erőteljes kifejezéseinél fogva nagy nevet szereztek neki hazájában; voltak azonban ócsárlói is, akik nyers irályát lobbantották szemére, ezért Alfieri alaposan átdolgozta munkáit s később is különös figyelmet fordított irályára.
Stuart halála után Alfieri együtt élt Stuart özvegyével ésPárizsban telepedett le. Rajongó köztársasági lévén, lelkesedéssel üdvözölte afrancia forradalom kitörését s aBastille bevételét ódában énekelte meg. A következő évek eseményei azonban kiábrándították republikánus rajongásából, és barátnőjével visszatért Firenzébe. Birtokait a konvent elkobozta s ezért halálosan meggyűlölte a franciákat; gyűlöletének a halála után 10 évvel megjelentMisogailo című munkájában megfelelő kifejezést is adott. Hazájába visszatérve, magasabb műveltség elnyerésére s különösen agörög nyelv tanulására szentelte magát és rövid idő alatt bámulatos eredményt ért el. Túlfeszített munkálkodása azonban betegágyba döntötte s nemsokára meg is halt. Utolsó éveiben teljesen elveszítette kedélyét s a világtól elvonulva élt. Barátnője Firenzében temettette el aSanta Croce templomban. Nyugvóhelyét Canova által faragott emlékkő jelzi.
"Asti városában, Piemontéban, 1749. január 17-én jómódú, nemes és becsületes szülők sarjaként jöttem világra." Ekképp írt magáról Vittorio Alfieri – az olasz Settecento legnagyobb tragédiaírója – az 1790 körül alkotott "Életem" című önéletrajzában. Rövid, de mozgalmas élete során a szerző ezt az irodalmi műfajt sem hanyagolta el. Vívódó jelleme egyébiránt – amellett, hogy kalandos életének egyik okozója lett – egyszersmind a nyugtalan romantika egyik előfutárává tette őt.
Alfieri 20 melodrámát és 6 vígjátékot írt. Az olasz tragikai irodalom úttörőjének mondják s dicsőségét leginkább annak köszönheti, hogy munkáival igaz haza és szabadságszeretetet költött fel honfitársaiban. Mindig a magasztosért rajong s hőseit rendesen merev heroizmus jellemzi; darabjaiban kerüli a cicomát, fölösleges sallangot s rendesen nagyon kevés szereplői vannak, miáltal bizonyos hidegség vonul rajtuk végig, ami előadásukra is nagy befolyással volt. Nyelvezete s verselése összhangban van ezzel, s bár az előbbi mindig erőteljes, helyes és nemes, mégis színtelen, verseiből pedig hiányzik a harmónia. Vígjátékai korántsem oly sikerültek, mint tragédiái; többnyire politikai tendenciájuk van s hiányzik belőlük a komikum.
Többi munkái közül különösen szatírái érdemelnek említést. Írt ódákat, szonetteket, epigrammákat, vegyes költeményeket, végül egy hőskölteménytL'Etruria vendicata címmel, négy énekben. Prózái közül különösen említésre méltó teljes őszinteséggel megírt önéletrajza, melyet csak halála előtt négy hónappal szakított meg. Különös sikerrel fordítottaSallustiust. Összes munkáiOpere címmelPisában jelentek meg (1805-1815) 22 kötetben. SzínműveiTragedie címmel Milanesi által az eredeti kéziratok után revideálva Firenzében jelentek meg (1855) 2 kötetben. Később Mazzatinti adta kiLettere e inedite címmel Alfieri munkáit 1890-benTorinóban.
