A Vaskereszt eredetileg kifejezetten katonai kitüntetés volt, de volt példa rá, hogy katonai erényeket felmutató civil személyt tüntettek ki vele. Hanna Reitsch civil berepülőpilótát hősiessége miattAdolf Hitler a Vaskereszt első osztályával tüntette ki. Ő egyike annak a két nőnek, akinek első osztályú Vaskeresztet adtak át amásodik világháború idején.
A Vaskeresztet (egyenlő szárú, fehér szegélyűkereszt, amelynek szárai a kereszt középpontjától távolodva egyre szélesebbek lesznek)Karl Friedrich Schinkel építész tervezte. Schinkel ateuton lovagok által a 14. században viselt keresztről mintázta a kitüntetést, de ez voltNagy Frigyes jelképe is.
A kereszt korábban a teuton lovagok jelképe volt, a Vaskereszt formája pedig1870 óta egészen napjainkig a német fegyveres erők jelképe.
1813-ban,1870-ben és1914-ben a kitüntetés szalagja fekete volt, oldalán két vékony fehér sávval. A civil személyek számára kiadott Vaskereszt szalagja fehér volt, szélén két vékony fekete sávval.
A kitüntetést a német történelem több szakaszában is kiadták, a kiadás évét a kereszten mindig megjelenítették. Azelső világháborús Vaskeresztek az „1914”, míg amásodik világháborús kitüntetések az „1939”-es évszámot hordozzák a kereszt alsó szárán. A hátoldalon látható1813 az alapítás évére emlékeztet. Azelső világháborúban Vaskereszttel kitüntetett katonák amásodik világháború idején megkaphatták a Vaskereszt magasabb osztályát is. Ilyen esetekben a régi Vaskereszt szalagjára egy „1939” feliratú csatot helyeztek. (Azelső világháború idején hasonló kitüntetést adományoztak azoknak, akik az1870-es háború idején már kitüntették magukat, de ezen katonák száma a nagyobb időbeni távolság miatt jóval kevesebb volt.)
Vaskereszt Első Osztálya (németül: Eisernes Kreuz 1. Klasse)
A Vaskereszt Nagykeresztje (németül: Großkreuz des Eisernen Kreuzes vagyGroßkreuz)
A Vaskereszt három osztálya egyedien nézett ki, viselésük módja különbözött. A Vaskereszt Első Osztályát a kitüntetett egyenruhájának bal oldalán, a szíve fölött viselte. A Vaskereszt Nagykeresztjét és a Vaskereszt Másodosztályát a szalag is megkülönböztette egymástól.
A Vaskereszt Nagykeresztjét a német haderő idősebb tábornokainak adományozták. A legmagasabb fokozatot, a Vaskereszt Nagykeresztjének csillagát mindössze kétszer adták át, 1813-ban Gebhard von Blücher marsallnak, míg1918-banPaul von Hindenburgnak. Amásodik világháború idején tervezték e kitüntetés átadását a háború legsikeresebb német parancsnokának, de a náciNémetország veresége miatt erre nem került sor.
A Vaskereszt Másodosztályát és a Vaskereszt Első Osztályát rangra való tekintet nélkül adományozták. Más európai országokban a kitüntetéseket a kitüntetett rangjára való tekintettel adományozták, a Vaskeresztet azonban a legalacsonyabb és legmagasabb rangú katona is megszerezhette. Poroszország egyéb kitüntetései is igazodtak a katonai rangokhoz, a Vaskereszt velük ellentétben egalitárius jellegű.
Azelső világháborúban körülbelül 3,5 millió másodosztályú Vaskeresztet adtak át,[1] míg 145 000 német katona az első osztályú Vaskereszttel tüntette ki magát.[2]Adolf Hitlert első osztályú Vaskereszttel tüntették ki, ami ritkaság volt a sorozott katonák között. Hitler későbbi pályafutása során is viselte a kitüntetést, ez számos korabeli fényképen látható.
Hitler is a hagyományok folytatása mellett döntött és amásodik világháború első napján kiadott rendeletében újraélesztette a Vaskeresztet.[3] A második világháború idején a Vaskereszt három osztályát adományozták. A legalacsonyabb szintű Vaskereszt és a legmagasabb szintű Nagykereszt közé beiktatták a Vaskereszt Lovagkeresztjét. A Lovagkereszttel aPour le Mérite nevű porosz kitüntetést helyettesítették, amelyet Hitler nem kedvelt. Megváltozott a szalag is, amelynek alapszíne vörös lett, szélein fehér és fekete sávok futottak végig. (E színek voltak akkoribanNémetország nemzeti színei is.) A civilek számáraHitler létrehozta a Hadiszolgálati Keresztet.
Vaskereszt Első Osztálya (németül: Eisernes Kreuz 1. Klasse)
A kitüntetést a csatában és a harcterek környékén mutatott hősies magatartásért adományozták.
A Vaskereszt Másodosztályát három különböző módon viselték:
A zubbony második gomblyukában
Nem harctéri öltözetben a szalagján önállóan lógott
Hétköznapi egyenruhában csak a kitüntetés szalagja volt látható a zubbony második gomblyukában
A Vaskereszt Első Osztálya egy szalag nélküli kitűzhető medál volt, amelyet a zubbony nyaki részének közepén helyeztek el. A katonák először a Vaskereszt alsóbb fokozatait nyerhették el, a magasabb osztályokat csak az alacsonyabb osztályok megszerzése után kaphatták meg. A második világháború idején 5 millió másodosztályú és 730 000 első osztályú Vaskeresztet adtak át.[4] Mindössze kétnő kapott első osztályú kitüntetést, míg afinn haderő két zsidó vallású katonája visszautasította a Vaskeresztet.
A Vaskereszt Lovagkeresztjét (németül: Ritterkreuz des Eisernen Kreuzes, vagyRitterkreuz) a harctéren tanúsított önfeláldozó hősiességért és a sikeres hadvezetésért adományozták. A Lovagkeresztet öt fokozatba sorolták:
Összesen 7313 darab lovagkeresztet adtak át. Ezek közül mindössze 883 volt tölgylombokkal ékesített, 160 tölgylombokkal és kardokkal, és 27tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal. A legmagasabb rangú Lovagkeresztből egyetlen darabot adományoztak. A Lovagkeresztet az ingnyakban hordták.
Hans-Wilhelm Albers (Lauenburg/Elbe, 1914. június 12. – Rieti, 1944. június 4.) több fontos kitüntetést is elnyert, részben az afrikai szolgálataiért. A Rieti melletti hadikórházban hunyt el.[5][6][7]
Hans von Bargen (Malente, 1914. október 14. – Barisevo, 1944. július 6.) több mint 400 küldetést hajtott végre. 1944-ben a szovjet légelhárítás végzett vele.[8][9][10][11]
Hans-Werner Bartels (Salzwedel, 1910. január 28. – Leer, 1991. december 2.) 1944. január 26-án kapta meg.[12]
Heinrich Behrends (Hakenstedt, Porosz Királyság, 1916. június 16. – Hakenstedt, 2002. május 10.)[13]
Johannes Boje (Niebüll, 1901. június 23. – Kabanovka, 1944. június 26.) katona és rendőrtiszt, a Wehrmacht ezredese. A Bagratyion hadműveletben vesztette életét.[14][15][16]
Georg Böhnk (Flensburg, 1919. február 18. – Dortmund, 1972. május 11.) A II./Panzer-Füsilier-Regiment „Großdeutschland” hadosztályban volt Oberleutnant. 1938 és 1945 között szolgált.[17][18][19]
Walther-Hans Böttcher (Bad Bramstedt, 1916. november 4. – Arhangelszk, 1943. június 6.) az 1./Grenadier-Regiment 216 Hauptmannja volt. Halálát egy akna felrobbanása okozta. Festőművészként is ismert.[20][21][22]
Johannes Brandenburg (Aukrug, 1910. július 28. – Holm, 1942. február 28.) katona és rendőrtiszt. A második világháborúban a Luftwaffe tagja, 1935-től a Sturzkampfgeschwader 2, majd a Kampfgeschwader 1 tagja vol. 1942-ben Oroszországban vesztette életét, posztumusz századosnak léptették elő.[23][24][25][26]
Kai Bräundle-Schmidt (Flensburg, 1917. június 19. – Braderup, 1991. augusztus 14.) a Wehrmacht szárazföldi haderejében volt tartalék őrnagy. 1936 és 1938, illetve 1940 és 1945 közt szolgált.[27][28][29][30]
Werner Breese (Hohenwestedt, 1913. április 6. – Hohenwestedt, 1995. február 17.) a Luftwaffe pilótája. 1934 és 1945 közt szolgált (1935-től a légierőnél), az Aufklärungs-Gruppe 122 tagjaként.[31][32][33][34]
Karl Brommann (Neumünster, 1920. július 20. – 2011. június 30.) a Waffen-SS tagja volt, de már előtte részt vett az Anschlussban és Szudétavidék megszállásában. A danzigi csatában 66 tankot és számos más katonai objektumot pusztított el.[35][36]
Jost Brökelmann (Kiel, 1907. szeptember 25. – Freiburg im Breisgau, 1967. március 3.) a második világháborúban a haditengerészet fregattkapitánya volt, a háború után sorhajókapitányként szolgált. 1966 novembere és 1967 márciusa között a hadsereg történelem-kutató intézetében dolgozott.[37][38]
Ernst Bunge (Zerbst (Anhalt), 1914. május 29. – Herszon, 1944. május 12.)[39]
Hellmut Bunge (Klein Wanzleben, Porosz Királyság, 1920. június 1. – Herborn, 2006. december 4.)[40]
Karl Busche (Breklum, 1903. szeptember 17. – Szimferopol, 1943. május 28.) 1943. május 26-án megsebesült, két nappal később elhunyt a szimferopoli hadikórházban. Posztumusz ezredessé léptették elő, és megkapta a kitüntetést.[41][42]
Georg Burkhardt Karl-August Freiherr von Bülow (Kiel, 1904. június 13. – Braunfels, 1986. június 11.) a szárazföldi haderőben szolgált ezredesként a második világháborúban. 1945-ben amerikai hadifogságba esett, a következő évben szabadult.[43][44]
Hermann Büchting (Neumünster, 1916. március 14. – Rellingen, 1992. június 27.) 1935 és 1945 közt a haditengerészetben szolgált korvettkapitányként, a második világháborúban egy ideig a Karlsruhén teljesített szolgálatot.[45][46]
Nikolaus Büsen (Kiel, 1911. március 6. – Észak-Afrika, 1942. június 14.) pilóta. 1942. június 14-én Észak-Afrika partjai felett ölték meg. Posztumusz kapta meg a kitüntetést.[47][48]
Otto Büsing (Kiel, 1896. augusztus 22. – Kropivnickij, 1944. március 8.) 1942-ben megkapta a kitüntetést. Az első és a második világháborúban is részt vett, utóbbi során ölték meg Ukrajnában, posztumusz vezérőrnaggyá léptették elő.[49][50]
Heinrich Eppen (Winsen (Luhe)|Winsen, 1915. március 29. – Tobruk, 1942. június 4.)
Ernst Grunau (Rüstringen, 1919. szeptember 28. – Travemünde, 1989. július 8.) a Vaskereszt Lovagkeresztje mellett megkapta a Nahkampfspange arany változatát, amit mindössze 631-en nyertek el.[51]
Wilhelm Grunge (Gardelegen, 1916. július 27. – Salzwedel, 1984. november 16.) 1944. július 3-án kapta meg.
Peter Jenne (Wittenberg, Porosz Királyság, 1921. október 9. – Bad Belzig, 1945. március 2.) 1945 márciusában esett el. 17 légi győzelme ismert.[52]
Wolfgang Jörchel (Zabrze, 1907. augusztus 9. – Prága, 1945. május 12.) a sziléziai német Jörchel 1941 és 1945 között volt a Waffen-SS tagja. 1945. május 12-én elfogták és kivégezték[53][54][55][56][57]
Carl Langemeyer (Holzminden, 1907. augusztus 6. – Holzminden, 1982. július 25.) katonaorvos. 1957-től az NSZK hadseregét szolgálta.[58]
A Vaskereszt Lovagkeresztjének tölgyfalombokkal kitüntetettjei
A lovagkereszthez hasonlóan a Nagykereszt is az ingnyakból lógott. A Nagykereszt a Lovagkereszt felnagyított változata, szegélye eredetileg arany színű volt, ám ezt az átadás előtt ezüstre cserélték. A Nagykeresztet egy 57 milliméter széles szalagon viselték, amelynek színei megegyeztek a Lovagkereszt színeivel. A Nagykereszttel nem a harctéren mutatott kitűnő magatartást jutalmazták, hanem a törzskar olyan tisztjeinek, akik kitűnő stratégiai döntésükkel alapvetően befolyásolták a háború kimenetelét. Ezt a kitüntetést csakHermann Göring birodalmi légimarsall kapta meg, akinek1940.július 19-én aBenelux államok lerohanása és aFranciaország elleni győzelmet követően adományozták a Vaskeresztet. A NagykeresztetAdolf Hitler adta át Göringnek, ám ez a kitüntetés elpusztult a szövetségesekBerlin elleni légitámadásainak idején. Göring több másodpéldányt is készíttetett a Nagykeresztből, ezek közül egyet akkor is viselt, amikor a szövetségesek fogságába esett.
Az első Nagykereszt Csillagát 1815-benGebhard Leberecht von Blüchernek a waterlooi csatában aratott győzelméért adományozták. A másodikatPaul von Hindenburg kapta az1918 tavaszi német győzelmeket követően. Ezt a kitüntetést a második világégés során egyetlen német katona sem érdemelte ki. A legmagasabb rangú Vaskereszt egyetlen példányát a háború legsikeresebb német tábornokának szánták, ám a Wehrmacht veresége miatt nem adták át. A kitüntetés egyetlen ismert példányát az amerikai hadsereg katonái találták meg a háború utolsó napjaiban és hadizsákmányként azEgyesült Államokba vitték.
A háború utáni német állam megtiltotta a horogkereszt használatát, ezért1957-ben határozatot hoztak amásodik világháború Vaskeresztjén láthatószvasztikatölgyfalombokkal történő helyettesítéséről. Ahidegháború befejeződése óta a német hadsereg újból részt veszNémetország határain kívüli fegyveres akciókban. JelenlegNémetországban nem adományoznak kifejezetten katonai kitüntetést, ezért mozgalom indult a Vaskereszt újraélesztése érdekében.[60]2007-ben egy 5000 támogató aláírást tartalmazó petíció került aBundestag képviselőinek asztalára.[61][62] A javaslattevő hangsúlyozta, hogy a bár a VaskeresztetEurópa-szerte a hitleri rezsimmel és az az által elkövetett szörnyűségekkel azonosítják, de aBundeswehr külföldi bevetései során a szolidaritás és az érkező segítség jelképévé vált a világ háborús régióiban.[63] Jelképként való megítélését rontja, hogy a szélsőjobboldali csoportok előszeretettel jelenítik meg lobogóikon, emblémáikon.[64][65] A Bundeswehr napjainkban is jelképeként használja a Vaskeresztet, amelynek színe hivatalosan kék és ezüst, de a harci eszközökön a hagyományos fekete-fehér változat látható1956 óta.[66]
Vaskereszt-kitűző az első világháborúban adományaikkal Németországot támogató amerikaiaknak
A Vaskereszt jelképe többször is feltűnik a német történelemben.1813-ban a porosz Marianna hercegnő felhívást intézett a porosz asszonyokhoz, hogy azok aranyékszereiket adják át porosz államkincstárnak aNapóleon elleni hadjárat finanszírozására. Az ékszereiktől megváló asszonyoknak egy vasból készített, Vaskeresztet ábrázoló kitűzőt ajándékoztak, amelyen az „Aranyat adtam a vasért” (németül:Gold gab ich für Eisen) felirat volt olvasható.[67]
Az első világháború idején a felhívást megismételték. AzEgyesült Államokban élő adományozók számára külön angol-német nyelvű Vaskereszt-kitűzőt adományoztak
A Berlin melletti Großbeeren napjainkban is a település címerében viseli a Vaskeresztet. A jelkép még 1813-ból származik, amikor a porosz hadsereg győztes csatát vívott a falu határában.[68]
Berlin Kreuzberg nevű kerülete a Vaskeresztről kapta nevét. Az 1821-igTempelhofer Bergnek nevezett 66 méteres magaslaton emlékművet állítottak a Napóleon elleni háború hőseinek. Az emlékmű tetején egy stilizált Vaskereszt volt, amely később az egész környék névadója lett.[69]
1977-benamerikai-NSZK-jugoszláv koprodukcióban forgatták amásodik világháború keleti frontján játszódó Vaskereszt(Cross of Iron) című filmet. A filmben aMaximilian Schell által alakított gátlástalan tiszt saját embereit is cserbenhagyja, hogy a katonai karrier alapját jelentő kitüntetést megszerezze.
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Die Ritterkreuzträger der Deutschen Wehrmacht 1939–1945 Teil I: Sturmartillerie (német nyelven). Osnabrück, Németország: Biblio-Verlag (1985).ISBN 978-3-7648-1447-2
↑Brütting, Georg.Das waren die deutschen Stuka-Asse 1939 – 1945 (német nyelven). Stuttgart, Németország: Motorbuch (1995).ISBN 978-3-87943-433-6
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Obermaier, Ernst.Die Ritterkreuzträger der Luftwaffe 1939–1945 Band II Stuka- und Schlachtflieger (német nyelven). Mainz, Németország: Verlag Dieter Hoffmann (1976).ISBN 978-3-87341-021-3
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003).ISBN 978-3-925480-79-9
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003).ISBN 978-3-925480-79-9
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003).ISBN 978-3-925480-79-9
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (németország nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Brütting, Georg.Das waren die deutschen Stuka-Asse 1939 – 1945 (német nyelven). Stuttgart, Németország: Motorbuch (1995).ISBN 978-3-87943-433-6
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Obermaier, Ernst.Die Ritterkreuzträger der Luftwaffe 1939–1945 Band II Stuka- und Schlachtflieger (német nyelven). Mainz, Németország: Verlag Dieter Hoffmann (1976).ISBN 978-3-87341-021-3
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003).ISBN 978-3-925480-79-9
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jána, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Die Ritterkreuzträger der Deutschen Wehrmacht 1939–1945 Teil III: Infanterie Band 3: Br–Bu (német nyelven). Osnabrück, Németország: Biblio-Verlag (1993).ISBN 978-3-7648-1734-3
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑MacLean, French L.Luftwaffe Efficiency & Promotion Reports: For the Knight's Cross Winners. Atglen, Pennsylvania: Schiffer Military History (2007).ISBN 978-0-7643-2657-8
↑Das Deutsche Kreuz 1941 – 1945 Geschichte und Inhaber Band II (német nyelven). Norderstedt, Németország: Verlag Klaus D. Patzwall (2001).ISBN 978-3-931533-45-8
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Henschler Henri & Fey Will (2003).Armor Battles of the Waffen-SS. 1943-45 Stackpole Books.ISBN 0-8117-2905-2
↑Dörr, Manfred.Die Ritterkreuzträger der Überwasserstreitkräfte der Kriegsmarine—Band 1: A–K (német nyelven). Osnabrück, Németország: Biblio Verlag (1995).ISBN 978-3-7648-2453-2
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Das Deutsche Kreuz 1941 – 1945 Geschichte und Inhaber Band II (német nyelven). Norderstedt, Németország: Verlag Klaus D. Patzwall (2001).ISBN 978-3-931533-45-8
↑Hermann Büchting. Deutsche Marinesoldaten. (Hozzáférés: 2011. június 22.)
↑Hermann Büchting. Lexikon der Wehrmacht. (Hozzáférés: 2011. június 22.)
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000).ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Das Deutsche Kreuz 1941 – 1945 Geschichte und Inhaber Band II (német nyelven). Norderstedt, Németország: Verlag Klaus D. Patzwall (2001).ISBN 978-3-931533-45-8
↑Fellgiebel, Walther-Peer.Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas.ISBN 978-3-7909-0284-6
↑Scherzer, Veit.Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007).ISBN 978-3-938845-17-2
Ez a szócikk részben vagy egészben azEisernes Kreuz című német Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben azIron Cross című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
.jpg)
.svg)
