Avadzsrajána buddhizmus (Dévanágari írással: वज्रयान;szanszkrit: mennykő- vagy gyémánt jármű,mongolul:Очирт хөлгөн, ocsirt hölgön; más néven:tantrikus buddhizmus, tantrajána, mantrajána, titkos mantra vagyezoterikus buddhizmus) amahájána buddhizmustantrikus változata, egy összetett és sokarcú, ezoterikus, buddhista gondolati és gyakorlati rendszer, amely néhány évszázad alatt alakult ki, sok következetlenséget és eltérő nézeteket tartalmaz.[1] Követői a mahájána szútra-formájának, a szútrajána magasabb szintjének tartják a vadzsrajánát, amennyiben a létforgatagból (szamszára) történő megszabadulás (móksa) gyorsabban érhető el segítségével. A köznyelvben tantrikus vonatkozásai miatt tévesen atibeti buddhizmust is szokás vadzsrajánának nevezni, azonban az mindhárom utat (mahájána,hínajána, vadzsrajána) tanítja. Filozófiájában a mahájánát követi, a gyakorlata azonban attól eltérő.[2]
Fő írásaikat tantráknak nevezik.[1] A vadzsrajána buddhizmus egyik megkülönböztető eleme arituálé, amelyet alternatív módszerként használnak a korábbi absztrakt meditációk helyett.[3][4]
Az indiai vadzsrajána buddhizmust az indiai buddhizmus ötödik[5] vagy legutolsó[1] időszakának tekintik. Annak ellenére, hogy az első tantrikus buddhista szövegek Indiában jelentek meg a 3. századtól egészen a 12. századig,[6] a tudósok (pl. Hirakawa Akira) szerint csak a 6-7. században jött létre.[5] A vadzsrajána kifejezést pedig csupán a 8. században használták először.[1] Ekkor már abihári ésbengáliPála-dinasztia (760–1142) által alapított nagy indiai egyetemek a tan központjává váltak. Később innen is került átTibetbe a buddhizmussal együtt.[7]
A vadzsrajána szövegek szerint a vadzsrajána kifejezés a megvilágosodáshoz vezető három út egyikére utal. A másik kettő ahínajána és amahájána. A buddhista tantra elsősorban a mahájána tanokon fejlődött ki. A vadzsrajánát, vagy tantrikus buddhizmust „gyors út”-nak is nevezik, mivel hívői szerint a buddhaság eléréséhez ez az út vezet el a leggyorsabban. A cél, vagyis az újjászületésektől való megszabadulás (móksa) nem öncélú, az iskola tanítása szerint minél hamarabb éri el a tanítvány a megszabadulást, annál hamarabb lehet embertársai segítségére.
A 8. században vezették be Tibetbe a mahájána és tantrajána (vagy vadzsrajána) hagyományait az észak-indiai buddhizmus híres mesterei. Innen terjedt továbbBhutánba ésMongóliába, ahol a mai napig fennmaradtak szinte teljes körűen a tantrikus tanítások aKandzsúr és aTandzsúr kanonizált szövegeinek köszönhetően. A tibeti hagyomány megtalálható ahimalájaiLadak tartományban (Északnyugat-India),Szikkimben (Északkelet-India) ésNepálban. A Mongóliában fennmaradt vadzsrajána gyakorlatilag megegyezik a tibeti hagyománnyal. Kínában és néhány távolabbi országban, mint Korea és Japán, már csak a vadzsrajána maradványai találhatók.[8]
A mahájána irányzathoz hasonlóan, a buddhaság elérése bodhiszattvákon keresztül történik, azaz a gyakorló buddhista az összes élőlény érdekében törekszik a megszabadulásra. Az egyéb buddhista irányzatoktól mágikus szertartásai különböztetik meg, melyek során a beavatott próbálja az őt körülvevő anyagi világot saját tudatának kivetüléseként értelmezni. A „gyors út” elnevezés onnan származik, hogy a tantrát gyakorló beavatott még a saját életében megvilágosodjon, ne kelljen végigvárnia életek sokaságának körforgását, mire a felszabadulásig eljut.
AHárom drágaság tanításait átértelmezik. Ezekből a Buddha Ékkő a mesterben, vagy a guruban testet öltő tanító, a Dharma Ékkő a megidézendő, választott istenség, bodhiszattva, akinekmandaláján gyakorló a beavatást kapta, a Szangha Ékkő pedig a dákini, a „némber” akivel a legközvetlenebb kapcsolatban áll a megvilágosodás elérésének folyamatában.
Az alapvető emberi ösztönök (például vágyakozás, harag, gyűlölet) felhasználásával törekszik a vadzsrajána a bodhiszattva eszmény elérésére.
A hagyományok közötti eltérés nem mindig merev. Például a tibeti buddhista kánonban szereplő szövegek tantrikus szakaszait más hagyományok nem tekintik tantrikusnak. Ilyen például aSzív szútra[9] vagy akár a páli kánonban található szövegek bizonyos verziói is.[10][11]
A vadzsrajána buddhizmus egyik megkülönböztető jellemzője arituálé, vagy rituális mágia, amelyet alternatív módszerként használnak a korábbi absztrakt meditációk helyett.[3][4] A beavatott jelképesen eggyé válik a világegyetemmel, és saját fizikai és finomtestének manipulációi révén irányítani képes a körülötte létező valóságot. Mivel a belső énje és a világ azonos, így közvetlen ráhatása van saját átalakulására, testi és legmagasabb rendű szellemi fejlődésére.[12]
A gyakorlatok legmagasabb szintje az ún. anuttara-jóga(wd), amelynek során a jógi a testben létező bonyolult energiarendszer,energiacsatornák segítségével pszichofizikai energiáit mozgósítani képes. Ehhez a módszerhez bizonyos szexuális vonatkozások is kapcsolódnak. Abódhicsitta felébresztése érdekében ajógi rituálisan közösül az áramló energiát megtestesítő női pólusával, hitvesével, asaktival (=„erő”). Mivel ez az önmegtartóztatást megkövetelő szerzetesi fogadalom megszegésével jár, atibeti buddhizmus tantrikus gyakorlata az egyesülési folyamat szimbolikus voltát hangsúlyozza, ahol a sakti nem valós élő személyt, hanemtranszcendens bölcsességet jelképez.
Ezeket a gyakorlatokat a 10-11. századig a nyilvánosság elől elzártan, titokban gyakorolták és ez meglehetősen sok félreértésre adott okot. A népi vallásosság szintjén megbélyegezték a vadzsrajána gyakorlóit, rosszindulatot, ártó szándékot tulajdonítottak a tantrikus buddhizmus híveinek, ezért előfordult, hogy atantrikus szentélyeket lerombolták, irataikat elégették.
A spirituális gyakorlatok célja a mahájána és vadzsrajána hagyományoknál az, hogy elérjék abuddhaság szintjét (pl. elérni a teljes megvilágosodást). Ezzel szemben athéraváda gyakorlat kifejezett célja elérni az ún.arhat szintet, ami egy nagyon magas spirituális szint (pl. elérni a megvilágosodást és a nirvána megszabadulását). A mahájána hagyománynál a motiváció rendkívül fontos összetevője a vadzsrajána gyakorlatnál, amely szerint minden gyakorlatot azzal az erőfeszítéssel kell végezni, hogy az ember minden érző lény javára elérje a buddhaiságot (Buddha állapotot).
A vadzsrajána a két igazság doktrínáját követi. Az egyik a konvencionális igazság (józan ész), a másik a legvégső igazság, ahogy azt egy megvilágosodott elme látja. A legvégső igazság megtapasztalása a célja a számos vadzsrajána tantrikus technikának.
Andrew Skilton:A buddhizmus rövid története. Budapest: CORVINA. 1997.ISBN 9631343294
Tantric Ethics: An Explanation of the Precepts for Buddhist Vajrayana Practice by Tson-Kha-Pa,ISBN 0-86171-290-0
Perfect Conduct: Ascertaining the Three Vows by Ngari Panchen, Dudjom Rinpoche,ISBN 0-86171-083-5
Buddhist Ethics (Treasury of Knowledge) by Jamgon Kongtrul Lodro Taye,ISBN 1-55939-191-X
Āryadeva's Lamp that Integrates the Practices (Caryāmelāpakapradīpa): The Gradual Path of Vajrayāna Buddhism according to the Esoteric Community Noble Tradition, ed. and trans by Christian K. Wedemeyer (New York: AIBS/Columbia Univ. Press, 2007).ISBN 978-0-9753734-5-3
Vajramala:Istenség-jóga a vadzsrajána buddhizmusban. Az Arya Maitreya Buddhista Meditációs és Oktatási Központ jegyzete; ford. Pressing Lajos; Buddhista Misszió, Budapest, 1996 (Bodhi füzetek)
Buddhista misztériumok. A gyémánt-szekér titkos tanításai és szertartásrendszere; Farkas Lőrinc Imre, Budapest, 2002ISBN 9637310541
Garchen Triptrul Rinpocse:108 lényegi tanítás a vadzsrajána ösvényén; ford. Móri György Lajos; Buddhista Béke-Szentély Alapítvány, Zalaszántó, 2016
