Adomonkos rendből az egyház élére megválasztott V. Piusz tekinthető annak az egyházfőnek, akit a reformpártiak már több évtizede vártak. Személyében kivételesen eltökélt, hitbuzgó és aszketikus pápa foglalhatta elSzent Péter trónusát. Atridenti zsinat reform szólamainak elültével tulajdonképpen ő ülteti át a gyakorlatba először azellenreformáció eszméit. Szeplőtelen életvitele alaposan átgyúrta az addig nagyrészt csak elvekben létező egyházi fegyelmet. Hatéves pontifikátusa alatt kiemelt szerep jutott a reformeszmék gyakorlati átültetésére, amelynek néhol kegyetlen módszereit néhányan bírálták, de a végső siker őt igazolta. Abullák és rendeletek tömege az egyház megtisztulásán kívül kíméletlenül célkeresztbe állította a nemkatolikusokat. A reformfolyamatok mellett ez tekinthető Piusz uralkodásában a második alappillérnek.
1504-ben látta meg a napvilágot aMilánói Hercegség Bosco nevű városában, amely maBosco Marengo névenPiemont tartományban található. Eredetileg Antonio Ghislieri néven született egy nemes, de szegény sorú családban, amely igyekezett őt a jövedelmezőnek ígérkező kereskedői pályára irányítani, de Antonio tizennégy évesen önszántából belépett a domonkosok közé, ekkor vette fel a Michele nevet is. A szerzetesrendVoghera melletti kolostorában kiváló neveltetésben részesült, és hamar elsajátította adomonkosok önmegtartóztató és puritán életvitelét. KésőbbVigevano majdBologna domonkos kolostoraiban tanult. Tehetsége és elhivatottsága több tanárát is lenyűgözte, hamarosanszerzetessé avatták és1528-banGenovábanpappá szentelték. A hosszas tanulóévek utánPaviában tizenhat éven keresztül oktatta a rend novíciusait főkéntfilozófiára ésteológiára. Több domonkos kolostor vezetőjévé is megválasztották, ahol igyekezett megszilárdítani aSzent Domonkos által lefektetett erkölcsi fegyelmet és hitbéli buzgóságot. A domonkosok között hamar az egyik legismertebb szerzetessé vált, és többen példaképként tekintettek rá. Szerette a magányt, gyakran tartott penitenciát, éjszaka hosszú órákat töltött meditációval és imádsággal.
A domonkosok dicsérő szavai hamar eljutottak az önreformokkal küszködő világi egyház berkeibe is. Antonio nézeteinek széles körű megismerését nagyban elősegítette aParmában kiadott harminc pontból álló tételsora, amely a pápai hatalom mellett érvel aprotestantizmussal szemben. A világi egyház érdeklődésére kijelentette, hogy igen szívesen venné, ha azinkvizíció területén rangot kapna. Kérése szinte azonnal teljesült, hiszen az egyházfőknek akkoriban nagy szükségük volt az elhivatott katolikus térítőkre, akik buzgó hittel állnak a katolicizmus és ezzel a pápa mellé. Tehát AntonioComo városának inkvizítora lett, de idővelMilánó és egészLombardia főinkvizítorává vált. Hihetetlen lendülettel vetette magát a reformokba, és a rábízott területeken erős kézzel vetett véget minden „eretnekségnek”.
Amikor1550-benRómába utazott, barátságot kötött a későbbiIV. Pál pápával, aki szintén mélyen hitt az inkvizíció és a kissé letűnt pápai hatalom helyreállításában. Ezért aztán nem is csoda, hogy amikor1555-ben Carafa bíborost IV. Pál néven pápává választották, Michelének rohamosan megnőtt a befolyása a pápai udvarban. Pálnak már csak azért is szüksége volt a rokonlelkű Antonióra, mert a bíborosi kollégium nagy részét börtönbe záratta, vagy száműzte az örök városból. A terrorral kormányzó IV. Pál1556-banSutri ésNepipüspökévé szentelte Antoniót, és egy évvel későbbbíborosi rangra emelte az Alessandrino templom címén. Az inkvizíciót igazi elnyomó szervvé fejlesztő pápa kedvenc kardinálisát a római egyház nagyinkvizítorává nevezte ki.
Antonio és IV. Pál sok dologban azonos véleményen voltak. Mindketten velejükig katolikusok voltak, és a római dogmákon kívül mást nem ismertek el. Az egyházi fegyelmet és a katolikusok életének erkölcseit meg akarták szilárdítani. Ez a bizonyos szempontból rugalmatlan világnézet tette őket olyan jó barátokká. Azonban mindenképpen látni kell a kettejük között húzódó lényeges különbséget, amelynek nyomán IV. Pált kétszer is titokban kellett eltemetni a nép dühöngő haragja miatt, míg Michelét halála utánszentté avatták. A két ember elvi megközelítése azonos volt, de Michele megtalálta azt a nyelvet, amelyen az emberekhez szólhat. Ez a példamutatás volt, ellentétben Pál parancsolgatásaival.
Mindenesetre Pál1559-ben, közvetlenül halála előtt, még apiemontiMondovi püspökévé tette meg kedvenc bíborosát. Michelének kapóra jött a távoli püspökség, ugyanis a Pál rémuralma után megválasztottIV. Piusz pápa mindent eltörölt, és mindent utált, ami elődjének kedves volt. Nem csoda, hogy Michele és az új egyházfő nem kifejezetten kedvelték egymást. Michele azzal vádolta Piuszt, hogy visszájára fordítja a megkezdett fegyelmi reformokat, bár azok embertelenségét is belátta. Piusz pontifikátusa alatt Michele végig Piemontban maradt, le kellett mondania minden inkvizítori rangjáról. Csak a pápa halálhírére utazott ismét Rómába.
Az örök városba összeülő bíborosi testület világosan látta, hogy az egyház további hanyatlásának megakadályozására olyan pápát kell találniuk, aki a reformokat komolyan veszi, de van olyandiplomáciai érzéke, amely segít neki abban, hogy nem esik túlzásokba a reformok megvalósításakor. Michele nem akart egyházfő lenni, de akonklávé elsöprő többségben támogatta őt a legfőbb egyházi méltóságban. Csak hosszas rábeszélés után fogadta el a pápai címet, amelyetNémetországban nem fogadtak túl lelkesen, de azaugsburgi birodalmi gyűlésen a pápai legátus, Comniendone elsimította a császár ellenérzéseit. A konklávé1566.január 7-én egyhangúlag megválasztotta Michelét pápának, és tíz nappal később, éppen születésnapján megkoronázták, Michele pedig felvette az V. Piusz uralkodói nevet.
Trónra lépésével tulajdonképpen nem sok minden változott meg Piusz körül. Az új egyházfő első döntéseként lefaragta a kúria kiadásait. A pápai palota megőrizte ugyan ragyogó berendezéseit, de újabbakkal már nem gyarapodott uralkodása alatt. A rómaiak mindenképpen észrevették, hogy immár más szemléletű egyházfő lakik aVatikánban, ugyanis koronázása után nem tartott pompás díszmenetet a városban, hanem hatalmas összegű alamizsnát osztott szét a szegények között. Ennek tükrében nem is csoda, hogy a város gyorsan megkedvelte az új pápát. Piusz a megnövekedett napi teendők ellenére igyekezett megtartaniszerzetesi szokásait. Ájtatos, erkölcsös életet élt, aki még a legsűrűbb napokon is legalább kétszer meditált és imádkozott. Térden állva könyörgött a katolikus egyház minden gondjának megoldásáért, és mindeközben nem vált meg szerzetesi csuhájától sem. A domonkos szerzetesek fehér ruhájában jelent meg minden hivatalos eseményen; tőle számítva lesz minden pápának fehér a ruhája. Korábban az egyházfők öltözéke némi díszítést leszámítva megegyezett a bíborosokéval. Ez az oka annak, hogy mind a mai napig a fehér egyházfői öltözék kiegészítői, mint például a kalap vagy a kesztyű bíbor színűek.
A vatikáni palota falain belül tehát legendás volt erkölcsösségéről és puritánságáról, de ezek a legendák hamar szélesebb körben is elterjedtek. Piusz többször is útra kelt, és sorra látogatta Róma ispotályait, ahol a betegek ágyára ülve öntött reményt a szerencsétlenekbe, vagy személyesen készítette fel őket a halálra. Nem törődött a fertőzésekkel sem, és egy leírás szerint gyakran előfordult, hogy megmosta a szegények lábát, vagy magához ölelt egy leprást. Egy angol nemes arról számolt be, hogy látta, amint Piusz átkarolja és megcsókolja egy koldus lábát, amelyet fekélyek borítottak. A meghökkentően egyszerű életmódot és alázatot mutató pápa képe úgy tűnt éppen időben érkezett sok katolikus számára.
Bullák és reformok: Róma, Pápai Állam, egyetemes egyház.
Piusz pontifikátusának központi kérdése volt az egyházbibliai tisztaságának és fegyelmének helyreállítása. Éppen ezért uralkodásának központi elemévé vált atridenti zsinat rendelkezéseinek gyakorlati átültetése. De a zsinati rendelkezések ésbullák mellett a pápa igen termékeny pontifikátust tudhatott magáénak. Mindebben nagy segítségére volt legjobb barátja,Borromei Szent Károly. Trónra kerülése után azonnal több kérdésben is állást foglalt, és szigorú pápai rendeletekkel igyekezett helyreállítani a rendet. Elsőként kiutasította a prostituáltakat, majd szabályozta a fogadók és kocsmák működését is az Örök Városban. Betiltotta a bikaviadalokat is, és megreformálta aciszterciek rendi szabályzatát. A domonkos értékrendnek megfelelően lecsökkentette a pápai udvar kiadásait, megerősítette azt a korábbi határozatot, ami szerint a klérus minden tagja köteles egyházmegyéjében tartózkodni. Minden erejével igyekezett megerősíteni a szertartások rendjét és tisztaságát, különös tekintettel aliturgiára és aszentmisére.
A trónra lépést követő rendeletek egymásutánja gyorsan megtisztította a pápai székvárost a legkirívóbb bűnöktől. Ehhez megfelelő eszköznek bizonyult az újjáélesztettinkvizíció is, amely Piusz idején egyáltalán nem volt olyan igazságtalan és véreskezű, mint IV. Pál idején. A legfontosabb fegyelmi intézkedések után Piusz nekilátott az egyetemes zsinat rendelkezéseinek kiadásához, és a reformzsinat pontjainak gyakorlati átültetéséhez.1566-ban kiadta a zsinat által átdolgozottkatekizmust, majd1568-ban aBreviáriumot és végül1570-ben megszületett aMissale, vagy más néven aMissa Tridentina, azazTridenti Mise. Piusz ezt az új kiadást tette kötelezővé minden katolikus egyház számára, kivéve azokat, amelyek a misét az1370-es évet megelőző rítusban tartották. Ez a hagyományos latin rítusként is ismert mise kisebb-nagyobb változtatásokkal még ma is érvényben van az1970-ben megújított liturgia mellett mint a római rítus rendkívüli formája.
A zsinati reformok kiadása után sem szünetelt Piusz rendeletalkotó kedve, sőt hihetetlen mennyiségben ontotta aKúria a pápai döntéseket.1567-ben rendeletben tiltotta meg az egyház nyereségszerzését.1568-ban kiadta a híresIn Coena Domini kezdetű bulláját, amelyben a Szentszék közvetlenIstentől eredő hatalmával igazolja a pápa jogi elsőségét minden világi uralkodóval szemben. Ugyanabban az évben újratárgyalást kezdeményezettIV. Piusz ítéletében, amely révén IV. Pál rokonait megfosztották vagyonuktól és többeket ki is végeztek. IV. Piusz döntését V. Piusz márdirum nefasként, azaz kegyetlen bűnként emlegette.1569-ben újabb rendeletben korlátozta azsidók mozgásterületét. Bullájában kitiltotta az izraelita vallásúakat apápai állam teljes területéről Róma ésAncona kivételével.1570-ben megerősítette a Keresztesek Társaságának privilégiumait, amely tulajdonképpen az inkvizíció segítségére létrejött fegyveres szervezet volt. Vitathatatlanul a katolikus dogmák közé vétette felSzűz Mária szeplőtelen fogantatásának bizonyságát, amelyet1571-ben meg is erősített. Ugyanebben az évben elítélte aFratres Humiliati társaságot kicsapongó életvitele miatt.
Piusz pontifikátusának rendkívül fontos eleme volt az eretnekek tekintett protestánsok elleni küzdelem, és ez leginkább a pápa külpolitikájában látszódott meg. Már régóta nem volt olyan egyházfő, aki újra nagy látószögben vizsgálta a világot, mint ő. Alig akad olyan államEurópában, amellyel ne levelezett volna. Az eretnekek kérdésében szentül hitte, hogy Európa kizárólag a katolikus hit bölcsője. Ezért két fronton is támadást indított a nem katolikusok ellen. Egyrészt több bullában is igyekezett ösztönözni akeresztény uralkodókat atörökök elleni hadjáratra, másrészt pedig a protestáns elemek ellen igyekezett felvenni a harcot.
A protestantizmus ellen Németországban túl nagy előrelépést nem sikerült elérnie, bár a császár is a pápa törekvései mellé állt. Ettől az időtől kezdve a pápai udvar és aHabsburg-ház tulajdonképpen szövetséges erővé váltak. Piusz nagy befolyással rendelkezettFranciaországban, ahol erélyesen beavatkozott a belügyekbe. Itt ahugenották jelentették a pápaság legfőbb ellenségét; ezért sürgette a hugenotta foglyok kivégzését.[1] A pápa felmentette hivatalábólOdet de Coligny bíborost, és további hét püspököt is elbocsátott, amiért azok figyelmen kívül hagyták fegyelmi kérdésekben hozott döntéseit. Sikerült visszavonatnia a királlyal egy ediktumot, amelyben az uralkodó areformáció követőit támogatta volna. A hugenották ellen küzdő katolikusokat pedig jelentős anyagi támogatásban részesítette. Aspanyol és aportugál koronát támogatta az Új Világ felfedezésében,Németalföldön pedig a spanyol térnyerés mellé állt, többek között felszentelt kalapot és kardot küldöttAlba hercegének, hálából a németalföldi ellenreformációs uralom bevezetéséért.[1] Hosszas tárgyalásokat folytatottI. Erzsébettel,Anglia királynőjével a pápai primátus visszaállításáról, de Erzsébet elutasította Piusz közeledését. A pápa erre nyíltanStuart Mária,skót királynő pártjára állt.1570.április 27-én kelt[forrás?] híresRegnans in Excelsis bullájában kiátkozta Erzsébetet, felmentette alattvalóit a neki tett esküjük alól, és támogatta Mária trónra lépését Angliában. Ezzel viszont csak azt tudta elérni, hogy az angliai katolikusokat a korona ellenségeinek tekintették. Itáliában az inkvizíció hathatós közreműködésével Piusz szinte kiirtotta a nem katolikusokat.1570-ben hosszas jogi huzavona után elítélteMichael Baius írásait, és betiltatta őket.
Piusz már trónra lépésekor komoly erőfeszítéseket tett, hogy a keresztény uralkodókat újra egySzent Ligában egyesítse az egyre előrébb nyomulóOszmán Birodalom ellen.1566-ban, trónra lépésének évében zarándoklatot hirdetett Rómába, amelynek célja leginkább az volt, hogy a jelenlévő hercegek és uralkodók végighallgassák a pápa ünnepi prédikációját. Ennek középpontjában pedig az isteni segítségkérés állt a török félhold legyőzéséhez. A burkolt célzás természetesen egyik koronás főhöz sem ért el, legalábbis a nemes szándék kijelentésén túl, a tettekig egyikük sem jutott el. A pápa jelentős összegekkel támogatta ajohanniták lovagrendjét, amelynek székhelyeMáltán volt. A lovagok a pápai adományokból áthatolhatatlan erődöt építtettek a főváros,Valletta védelmére. Emiatt később Piusz lett a város védőszentje. Támogatta a déli független itáliai hercegségek erődítéseit is és havonta jelentős összegeket küldöttMagyarországra a török elleni küzdelem segítésére.1567-től elrendelte, hogy akolostorok jövedelmeinek tizedét el kell különíteni a törökök ellen indítandó hadjáratra. A pápai diplomácia egészen1570-ig csak lassan haladt a háború tényleges elindítása felé, de ekkorII. Szelim szultán erős hadiflottával jelent meg aFöldközi-tengeren, és megtámadtaCiprus szigetét. A hatalmas oszmán tengeri erő láttán váratlanul több szövetséges is ajánlkozott Piusz hadjáratához. ASzent Ligához elsőként csatlakozott aVelencei Köztársaság, amelynek kereskedelmi érdekeit sértette Ciprus török kézre jutása. Ugyanezen okból csatlakozott aGenovai Köztársaság is, mígSpanyolország itáliai birtokait féltve lépett a szövetségbe. A johanniták is a pápa oldalára álltak, így a jelentős méretű flotta1571-ben készen állt a harcra.
A flotta parancsnokáváAusztriai János herceget,V. Károly császár törvénytelen fiát tették meg. A harcba induló keresztény flotta győzelméért Piusz mindennapos imádságot hirdetett meg. A legenda szerint1571.október 7-én a győzteslepantói csata napján a pápa bíborosaival tanácskozott a Vatikánban, amikor váratlanul félbeszakította az ülést, az ablakhoz sietett és a következőt mondta: „Hagyjuk most ügyeinket, e pillanatban legfőbb feladatunk, hogy hálát adjunk az Úrnak a győzelemért, amelyet éppen most ajándékozott a keresztény seregeknek.” Az egész pápai udvar elképedt, amikor a követ meghozta a lepantói diadal hírét, aminek emlékére a pápa elrendelte aGyőzedelmes Nagyasszony ünnepét. A győzelem örökre visszavetette az Oszmán Birodalom tengeri erejét. Az energikus egyházfőtől azt remélték, hogy sikerül a szárazföldön is megszerveznie a török elleni hadjáratot, de ezt váratlan halála megakadályozta.
V. Piusz sírhelye a Santa Maria Maggiore-bazilikában
Piusz pápa1572.május 1-jén halt meg több hónapos szenvedés után. Halálos ágyán a krónikák szerint a következőket mondta: „Kérlek Uram növeld fájdalmaim és türelmem!” A nagyszerű erkölcsökkel megáldott pápa nagy szolgálatot tett az egyháznak, uralkodásával utat mutatott az egyházi fegyelem és erkölcsi tisztaság felé, még ha néha erélyesen juttatta is érvényre igazát. Éppen ezen erényeiért1696-ban a domonkosok nagymestere, Antonin Cloche kezdeményezte szentté avatását. A nagymester egyúttal méltó síremléket is készíttetett Piusz számáraPierre le Gros szobrásszal.1698-ban helyezték el Piusz pápa ereklyéit aSanta Maria Maggiore-bazilika Sixtus-kápolnájában. V. Piuszt1712.május 24-én emelte a szentek közéXI. Kelemen pápa.
