Thomas Ruggles Pynchon, Jr. (Glen Cove,New York,Long Island,1937.május 8.)amerikai író, aki bonyolult és összetett regényeiről ismert. Írásai témák, műfajok és motívumok széles skáláját ölelik fel, beleértve a történelmet, a zenét, a tudományt és a matematikát. Legelismertebb művéért, aSúlyszivárványért 1974-ben elnyerte az USANemzeti Könyvdíjat, Szépirodalom kategóriában.
ANew York-iLong Island-ről származó Pynchon két évet töltött azamerikai haditengerészetnél, majd aCornell Egyetemenbölcsész diplomát szerzett angol szakon. Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején kiadottelbeszélései után kezdett neki leghíresebb regényei megírásnak:V. (1963),A 49-es tétel kiáltása (1966) ésSúlyszivárvány (1973). A 2009-ben megjelentBeépített hiba című regényét 2014-benPaul Thomas Anderson rendező játékfilmre adaptálta. Pynchon köztudottan elzárkózik a hírnévtől; kevés fénykép jelent meg róla, és a tartózkodási helyéről és személyazonosságáról már az 1960-as évek óta keringenek pletykák. Pynchon legutóbbi regénye, aKísérleti fázis 2013. szeptember 17-én (Magyarországon 2015-ben) jelent meg.
Molnár Gábor Tamás:A (tömeg)vonzás szabályai. Kommunikációs és olvasási modellek Sterne, Calvino és Pynchon egy-egy regényében; Ráció, Bp., 2012 (Ráció-tudomány)