AThe Whobritrockegyüttest1964-ben alapítottaPete Townshend (gitár, vokál, billentyűs hangszerek),Roger Daltrey (ének, gitár, szájharmonika) ésJohn Entwistle (basszusgitár, rézfúvós hangszerek, vokál). Nem sokkal később csatlakozott hozzájukKeith Moon (dob, vokál). Energikus fellépéseikkel lettek ismertek, melyeket gyakran hangszereik összetörésével fejeztek be.[1] A The Who lemezei 100 millió példányban keltek el,[2]kislemezeikből 27 lett top 40-es azEgyesült Királyságban és azAmerikai Egyesült Államokban.Albumaik közül az Egyesült Államokban 17 került be a top 10-be, 18 arany, 12 platina, 5 pedig multiplatina minősítést kapott.[3]
A The Who az 1965 januárjában megjelentI Can’t Explain-nel kezdődő top 10-es kislemezek sorozatával lett ismert az Egyesült Királyságban. Ezeket elsősorban a Radio Caroline-hoz hasonlókalózrádiók játszották. Ezt követően jelentek meg aMy Generation (1965),A Quick One (1966) ésThe Who Sell Out (1967) albumok, melyek közül az első kettő top 5-ös lett az Egyesült Királyságban.[4] Első amerikai sikerüket 1967-ben érték el aHappy Jack-kel, mellyel bekerültek a top 40-be. AzI Can See For Miles daluk még ugyanebben az évben jutott fel a lista első tíz helyébe. Hírnevüket aMonterey-i,[5]Woodstocki[6] ésIsle of Wight fesztiválokon adott fellépéseikkel növelték. Az 1969-ben kiadottTommy volt az első azokból az amerikai top 10-es albumokból, amely egymás után jelentek meg (Live at Leeds (1970),Who’s Next (1971),Quadrophenia (1973),The Who by Numbers (1975),Who Are You (1978) ésThe Kids Are Alright (1979)).
1978. szeptember 7-énKeith Moon 32 évesen elhunyt. Ezt követően az együttes két lemezt adott ki: az Amerikában és Angliában top 5-ösFace Dances-t (1981) és az amerikai top 10-esIt’s Hard-ot (1982). Ezeket az albumokatKenney Jones-szal (Small Faces) rögzítették, majd 1983-ban a The Who feloszlott. Később több alkalommal összeálltak, mint például aLive Aid-re, vagy a 25. évfordulós turnéjukra 1989-ben, valamint az 1996-os, 1997-es és 2012-esQuadrophenia turnékra. 2000-ben a három életben maradt eredeti tag között felvetődött egy új album elkészítése, de a munkálatoknak véget vetett Entwistle 2002-ben bekövetkezett halála. Tonwshend és Daltrey továbbra is koncertezik The Who névvel, 2006-ban pedig kiadták azEndless Wire stúdióalbumot, amely az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is top 10-es lett.
A The Who 1990-ben, beiktatásuk első lehetséges évében bekerült aRock and Roll Hall of Fame-be.[6][7] A múzeum így jellemzi őket: „Sokak szerint elsődleges jelöltek a világ legjobb rockzenekara címre”.[8] ATime 1979-ben azt írta róluk: „Egyetlen másik zenekar sem feszegette ennyire a rockzene határait vagy várt ilyen sokat tőle.”[9] ARolling Stone magazin szerint „aThe Beatles és aThe Rolling Stones mellett a The Who teszi teljessé a brit rockzene szentháromságát”.[10] 1988-ban aBrit Hanglemezgyártók Szövetsége életműdíjjal tüntette ki őket,[11] 2001-ben pedig a Grammy Életműdíjat vehették át.[12] 2008-ban Townshendet és Daltrey-t a 31.Kennedy Center Honors díjkiosztón is kitüntették.[13] Ugyanebben az évben a VH1 Rock Honors-on a The Who előtt tisztelegtek a fellépők,[14] aholJack Black aTenacious D-ből „minden idők legnagyobb együttesének” nevezte őket.[15]
1962-ben az amerikaiR&B és a britskiffle hatásáraPete Townshend ésJohn Entwistle, akik az Acton County Grammar School-ban lettek barátok, megalapítottákdixieland jazzegyüttesüket The Confederates néven. Townshendbendzsózott, Entwistle pedigkürtön játszott, amin az iskolai zenekarban tanult meg játszani.Roger Daltrey egy londoni utcán találkozott Entwistle-lel. Megkérte, hogy csatlakozzon az előző évben megalakított együtteséhez, a The Detourshoz. Néhány héttel később Entwistle beszervezte Townshendet, mint második gitárost. Ebben a korai szakaszban a The Detours több különböző stílusú zenét játszott. Elsősorban az amerikaiblues éscountry volt rájuk hatással, főleg mégis R&B dalokat játszottak. A The Detours tagja volt Daltrey (szólógitár), Townshend (ritmusgitár), Entwistle (basszusgitár),Doug Sandom (dob) és Colin Dawson (ének). Dawson távozása után Daltrey lett az énekes, Townshend pedig, Entwistle bátorítására, elvállalta a szólógitáros szerepét. Az együttes lemezszerződést keresett. Azt a tanácsot kapták, hogy keressenek egy jobb dobost, és kezdjenek saját dalokat írni (példaként aThe Beatlest és aRolling Stonest hozták fel). 1964-ben Sandom kilépett az együttesből. Hogy eleget tegyenek a szerződésben foglalt megkötéseknek, az együttes felbérelt egy session dobost a hátralevő koncertjeikre. Közben új dobost kerestek. Az egyik koncertjükön találkoztak előszörKeith Moonnal, aki akkoriban a Beachcombers nevű félprofi együttesben játszott.[16] Moon eljátszott néhány dalt az együttessel, eközben széttörte az egyik lábdob pedált és beszakította a bőrt az egyik dobon. A többi tagot lenyűgözte az energiája és elszántsága, ezért helyet kapott a zenekarban.[17]
1964 februárjában Entwistle megtudta, hogy létezik még egy The Detours nevű együttes. Valentin napon változtatták a nevüket The Who-ra Townshend szobatársának ötlete nyomán (Townshend a The Hair nevet javasolta). Moon ugyanebben az évben csatlakozott az együtteshez, így kialakult a The Who legendás felállása. 1964 nyarán, amodPeter Meaden menedzser hatására, rövid időre The High Numbersre változtatták nevüket. Ezen a néven adták kiZoot Suit/I'm the Face kislemezüket, elsősorban a mod rajongók számára. A kislemez nem került fel a listákra, az együttes pedig visszatért a The Who névhez. Meaden menedzsert leváltották, helyét aKit Lambert ésChris Stamp menedzserpáros vette át. Ők a Railway Tavernben látták először az együttest. Lambert és Stamp kifizette Meadent, majd felajánlották a zenekar menedzselését. Elsősorban a brit modok körében váltak népszerűvé.[18] Hogy kihangsúlyozzák innovatív zenei stílusukat, az együttes kitalálta a „Maximum R&B” szlogent.[19]
Townshend összetöri a gitárját a The Who 1972. augusztus 12-ei,hamburgi koncertjén
A The Who jelentős rajongótáborral rendelkezett, de ki kellett tűnniük a többi londoni ambiciózus együttes közül. 1964 júniusában egy, a Wealdstone-i Railway Hotelben tartott, fellépésen Townshend véletlenül eltörte a gitárja nyakát az alacsony mennyezetben.[20] A közönség vihogásán feldühödve darabokra törte a hangszert a színpadon, majd felvett egy másik gitárt, és azzal folytatta a koncertet. Néhány héttel később ugyanitt Townshend kifogyott a gitárokból, ezért ledöntötte aMarshall erősítők falát. Moon, nehogy háttérbe kerüljön, összetörte a dobfelszerelését.[21] Ezzel az együttes megtalálta azt a sajátosságot, amivel kitűnhettek. A hangszereik összetörése évekig a The Who-koncertek elengedhetetlen része volt.[1] A Railway Hotelben történteket aRolling Stone a rock 'n' roll történetét meghatározó egyik eseménynek nevezte.[22] Az együttes elsődleges dalszerzője Townshend lett. Entwistle is részt vett a dalszerzésben, Moon és Daltrey pedig néha megírtak egy-egy dalt az 1960-as és 70-es években.
Az együttes első kislemezét és egyben első slágerét, azI Can’t Explaint Shel Talmy producer irányítása alatt készítették el, aki több feltörekvő zenekarral dolgozott együtt.[23] A dalt Townshend írta aThe Kinks hatása alatt. A dalt csak kevés rádióadó játszotta az Egyesült Államokban, elsősorban Peter Cavanaugh DJ a michigani WTAC AM 600 adón.[24] AzI Can’t Explain top 10-es sláger lett az Egyesült Királyságban,[4] és azAnyway, Anyhow, Anywhere követte, amit Townshend és Daltrey közösen jegyez. Talmy javaslatára a dalba gitár feedbacket is kevertek, ami miatt Amerikában elutasították a kislemezt, amely az Egyesült Királyságban top 10-es lett.[23]
Az együttes első amerikai kislemezeit aBrunswick Records forgalmazta, akkor aDecca leányvállalata. Az amerikai Decca anyavállalata elutasította az együttest, de Angliában továbbra is terjesztették kiadványaikat. Lambert és Stamp elégedetlenek voltak a Shel Talmy által kötött szerződéssel, így felbontották azt.[25] Ezzel évekre megromlott az együttes és a producer kapcsolata. Közben a The Who leszerződött Robert Stigwood Reaction Labeljéhez következő kislemezük, aSubstitute kiadására.[26] 1967-ben Lambert és Stamp megalapították saját kiadójukat, aTrack Recordsot. A Track-kiadványokat aPolydor Records forgalmazta, és egészen az 1970-es évek közepéig megmaradt a The Who kiadójának.
AMy Generation (AmerikábanThe Who Sings My Generation) 1965 végén jelent meg. A lemezen szerepelt aThe Kids Are Alright és a címadóMy Generation, amely az egyik első basszusgitár-szólóval rendelkező rockdal volt.[27] Az elkövetkező években újabb slágereket adtak ki: 1966-ban aSubstitute-ot egy fiatalemberről, aki szélhámosnak érzi magát; azI’m a Boyt egy fiúról, aki lánynak öltözik;[28] aHappy Jacket egy mentális zavarokkal küzdő fiatalemberről;[29] az 1967-esPictures of Lilyt egy fiatalemberről, aki csak a szobája falán lévő aktképpel tud foglalkozni.[30] A korai kislemezek, melyeket kivétel nélkül Townshend írt, a szexuális izgatottsággal és a tinédzserkori dühvel foglalkoztak.
Habár kislemezeik rendkívül sikeresek voltak, Townshend a The Who lemezeit egységesnek akarta, nem pedig dalok válogatásának. Townshend azI’m a Boyt egy tervezettrockoperából vette ki. A rockopera első jelei az együttes 1966-osA Quick One[31] (AmerikábanHappy Jack)[32] albumán jelentek meg, amely tartalmazta azA Quick One, While He's Away dalcsokrot, amit ők mini-operának neveztek.
AzA Quick One után 1967-ben megjelent aPictures of Lily,[30] majd aThe Who Sell Out, egy koncepcióalbum, amely egy kalózrádió hangulatát adja vissza humoros szignálokkal és reklámokkal.[33] Tartalmazta aRael című mini rockoperát, valamint a The Who Amerikában legsikeresebb kislemezét, azI Can See For Milest.[30] Ugyanebben az évben a The Who aMonterey-i popfesztiválon összetörte a hangszereit. Ezt a szokást folytatták aThe Smothers Brothers Comedy Hour című műsorban való fellépésükön, ahol Moon felrobbantotta a dobfelszerelését.[34] Évekkel később, aThe Kids Are Alright film felvételei alatt Townshend azt állította, ekkor kezdődött el afülzúgása. A dobfelszerelést nagy adag robbanószerrel töltötték fel, miután Moon lefizette az egyik alkalmazottat. A robbanás sokkal nagyobb volt, mint azt várták.[34] AVH1 zenei adó az eseményt a 10. helyre sorolta a 100 legnagyobb tv-s rock 'n' roll pillanat listáján.[35]
1968-ban a The Who volt aNew York-iCentral Park-ban tartott Schaefer Music Festival egyik fő fellépője. Júliusban kiadták aMagic Bust. Decemberben részt vettek aThe Rolling Stones Rock and Roll Circus-ban, ahol előadták azA Quick One While He’s Away című minioperát. Még ugyanebben az évben Townshend interjút adott aRolling Stone-nak (ez volt a magazin első interjúja). Townshend bejelentette, hogy egy teljes hosszúságú operán dolgozik.[36] Ez lett aTommy, az elsőrockoperának nevezett lemez, és a modern zene egyik mérföldköve.
Ezekben az években Townshend szerzői tevékenységére az indiaiMeher Bába tanításai voltak nagy hatással. Bábát aTommy-banAvatáraként tüntetik fel. A kereskedelmi siker mellett aTommy kritikai elismerést is hozott az együttesnek. ALife így írt róla: „színtiszta erejével, az előadás találékonyságával és zsenialitásával aTommy felülmúl mindent, ami valaha stúdióban született.”[37] AMelody Maker szerint „Most már a The Who az az együttes, akikhez mindenki mást viszonyítanunk kell.”[13]
A The Who ebben az évben fellépett aWoodstocki fesztiválon. Ragaszkodtak hozzá, hogy még a vasárnap reggeli koncertjük előtt megkapják a fellépti díjukat.[38] A koncerten főleg aTommy-ról játszottak dalokat. A fellépés alatt Abbie Hoffman yippie vezető és Michael Lang szervező a színpadon ültek. Hoffman az egész fesztivál alatt az orvosi sátorban dolgozott, ésLSD hatása alatt állt. Hoffman mindenáron fel akarta hívni a figyelmet John Sinclair ügyére, akit 10 évre ítéltek, amiért két marihuánás cigarettát adott egy álruhás rendőrnek. Hoffman a The Who előadása alatti egyik rövid szünetben felugrott, megragadta az egyik mikrofont, majd ezt mondta: „Úgy gondolom, ez az egész egy rakás szar, amíg John Sinclair a börtönben rohad!”[39] Townshend azonnal válaszolt: „Húzz a francba! Húzz a francba a kibaszott színpadomról!”.[40] Ezt követően megütötte Hoffmant a gitárjával.[41] Hoffman leugrott a színpadról és eltűnt a tömegben.
A The Who 1969 szilveszterén a BBCPop Go The Sixties című műsorában tűnt fel, ahol előadták azI Can See For Miles dalukat. Ugyanezzel a dalukkal 1970. január 1-jén aBBC One-on léptek fel. 1970 februárjában rögzítették aLive at Leeds albumukat, amit több kritikus is minden idők legjobb koncertalbumának tart.[42][43][44][45][46][47][48] Az album eredetileg csak a fellépés hard rock-dalait tartalmazta, de később megjelent egy bővített kiadása. Egy duplalemezes kiadás a teljesTommy előadását tartalmazza. A leedsi egyetemen adott koncert aTommy-turné része volt, mely során a The Who első rockzenekarként lépett fel a New York-iMetropolitan Opera-ban. Márciusban a The Who kiadta az Egyesült Királyságban top 20-as kislemezét, aThe Seeker-t.[4]
Roger Daltrey (balra) és Pete Townshend a The Who 1972-es hamburgi koncertjén
1971 márciusában az együttes elkezdte rögzíteni az újabb készülő Townshend-rockopera, aLifehouse már elkészült dalait. A New York-i munkálatokat Kit Lambert vezette, de áprilisban már Glyn Johns-szal folytatták a felvételeket. Az együttes következő albumára, aWho’s Next-re ezekből a felvételekből válogattak, valamint felkerült egy Entwistle-szám is. A lemez lett az együttes legsikeresebb albuma, de kiadásával aLifehouse-nak vége lett. AWho’s Next Amerikában a negyedik helyig jutott a poplistákon,[49] az Egyesült Királyságban listavezető lett.[4] ABaba O’Riley ésWon’t Get Fooled Again dalok korai példái a szintetizátor használatának rockdalokon. Mindkét szám felvételeihez Lowrey-orgonát használtak, habár aWon’t Get Fooled Again rögzítésekor egy VCS3 szintetizátort is használtak. A szintetizátorok az album más dalain is feltűnnek (Bargain,Going Mobile ésThe Song is Over). Októberben megjelent aLet’s See Action kislemez, amely a 16. helyig jutott abrit kislemezlistán.[4] 1971. november 4-én a The Who nyitotta meg a londoni Rainbow Theatre-t, három este itt játszottak.[50] Felléptek a londoni Young Vic-ben is, ahol előadták aLifehouse anyagát. Ez a fellépés jelent meg aWho’s Next deluxe kiadásának második lemezén. 1972-ben megjelent a Nagy-Britanniában top 10-es,[4] Amerikában pedig top 20-as[49]Join Together, valamint a mindkét országban top 40-esRelay.[4][49]
AWho’s Next-et aQuadrophenia követte, 1973-ban. Ez volt a The Who második teljes kétlemezes rockoperája. A történet egy Jimmy nevű fiúról szól, akinek nehezére esik megalkotnia saját identitását.[51] A történet hátterét amodok és rockerek közti rivalizálás adja; a cselekmény a korai 1960-as években játszódik az Egyesült Királyságban, elsősorbanBrightonban. Az album az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is a második helyig jutott a listákon.[4][49] Az amerikai turnét 1973. november 20-án kezdték meg San Franciscóban, ahol Moon aWon’t Get Fooled Again, majd egy rövid szünetet követően aMagic Bus alatt is elájult. Townshend megkérdezte a közönségtől: „Van itt valaki, aki tud dobolni? Úgy értem, jól.” A koncertet a közönség egyik tagjával, Scot Halpin-nal fejezték be.[52]
1974-ben megjelent a The Who addig még nem hallott stúdiófelvételeket tartalmazó lemeze, azOdds & Sods, amely tartalmazott néhány dalt az elvetettLifehouse-ból is. 1975-ös lemezük, aThe Who by Numbers elsősorban önelemző dalokat tartalmazott. Ezen az albumon szerepelt újabb slágerük, aSqueeze Box is. Némely kritikus aBy Numbers-t tartotta Townshend „búcsúlevelének”.[53] Ugyanebben az évben jelent meg aTommy megfilmesítése is,Ken Russell rendezésében. A film kapcsán Townshendet jelölték alegjobb eredeti filmzenéért járó Oscarra. 1975. december 6-án a The Who beállította a legnagyobb látogatottságú beltéri koncert rekordját. A fellépésre, amit 75 962 ember látogatott meg, a Pontiac Silverdome-ban került sor.[54] 1976. május 31-én a The Who aCharlton Athletic FC otthonában, aThe Valley-ben lépett fel. Ezt a koncertet aGuinness Rekordok Könyvében több, mint tíz évig a leghangosabb koncertként (több, mint 120 dB) tartották számon.[55]
1978. augusztus 18-án kiadták aWho Are You lemezüket. Ez volt addigi pályafutásuk legnagyobb példányszámban és leggyorsabban elkelt albuma. Az Egyesült Államokban a második helyig jutott,[49] a platina minősítést szeptember 20-án kapta meg.[56] Ezt a sikert beárnyékolta Keith Moon szeptember 7-ei halála. A dobos egyPaul McCartney által rendezett parti után halt megheminevrin-túladagolásban.[57] Ezt a gyógyszert az alkoholról való leszokása miatt szedte. Moon utódjaKenney Jones, aSmall Faces ésFaces együttesek dobosa lett.
A The Who 1979. május 2-án tért vissza színpadra egy nagysikerű Rainbow Theatre-ben tartott koncerttel. Ezután egy tavaszi és nyári turnéra mentek, amelynek keretében felléptek aCannes-i fesztiválon, aWembley Stadionban, a Capitol Theatre-ben, és öt koncertet adtak aMadison Square Garden-ben.[58]
1979-ben megjelent aThe Kids Are Alright című dokumentumfilm, valamint aQuadrophenia film. Utóbbi az Egyesült Királyságban nagy bevételt hozott. AThe Kids Are Alright tartalmazta az együttes legnagyobb színpadi pillanatait, beleértve utolsó fellépésüket Keith Moon-nal. Decemberben a The Who lett aThe Beatles és aThe Band után a harmadik együttes, amely szerepelt aTime címlapján. A Jay Cocker által írt cikk szerint a The Who „megelőzött, túlélt és klasszisokkal elhagyott” minden korabeli rockformációt.[9]
1979-ben a rövid amerikai turnét egy tragédia árnyékolta be: 1979. december 3-ánCincinnatiben a Riverfront Coliseum körül összegyűlt tömeg összepréselődésében 11 rajongó meghalt, 26 további pedig megsebesült. Ez részben a jegyárusítás következménye volt – a jegyek nem helyre szóltak, így a legkorábban érkezők foglalhatták el a legjobb helyeket. Ráadásul a kint várakozó rajongók az együttes hangpróbájáról azt hitték, megkezdődött a koncert, így a bejáratokhoz nyomultak. Az aréna bejáratainak csak egy része volt nyitva, így a tömeg teljesen összepréselődött.
Az együttes egészen a koncert végéig nem tudott a történtekről: a helyi szervek féltek a tömeg elégedetlenségétől, a koncert lefújása esetén.[59] Az események mélyen megrázták őket, és hátralevő koncertjeiken ragaszkodtak a szervezők biztonsági felkészültségéhez. A másnap adottbuffalói koncerten Daltrey így szólt a közönséghez: „Tegnap az együttes sok családtagját elvesztettük, és ez a koncert értük szól.”[60]
Az együttes két lemezt adott ki Jonesszal:Face Dances (1981) ésIt’s Hard (1982). AFace Dances-en szerepelt az Amerikában top 20-as,[49] az Egyesült Királyságban pedig top 10-es[4]You Better You Bet. A lemezen szerepelt továbbá néhány MTV- ésAOR-sláger(Another Tricky Day). Az albumon szereplő dalok közül három videója azMTV első napján került lejátszásra. Habár mindkét album jól teljesített a piacon, azIt’s Hard pedig öt csillagot kapott aRolling Stone kritikájában,[61] a rajongók egy része nem fogadta el az új hangzást. AzAthena top 30-as lett az Egyesült Államokban, és azEminence Front is jól teljesített az amerikai listákon.[49] Ekkoriban Townshend magánéleti gondokkal küzdött – házassága tönkrement, részben az állandó turnézás miatt. Sokat ivott és heroinfüggő lett,[62] ami legközelebbi ismerőseit is meglepte, ugyanis Townshend korábban drogellenes volt az 1960-ban átélt rosszLSD tripjei miatt. 1982-ben szokott le, a The Who pedig elindult búcsúturnéjára az Egyesült Államokba és Kanadába.[63] Két alkalommal is felléptek a New York-i Shea Stadium-ban (október 12-én és 13-án).[64] A turnét december 17-én zárták Torontóban (a koncertet azHBO rögzítette).[65] Townshend ekkor úgy nyilatkozott, hogy elmenne még egy turnéra a The Who-val, mielőtt stúdiózenekarrá válnának. Ez volt az év legnagyobb bevételét hozó turnéja, szerte Észak-Amerikában elkelt az összes jegy.[64]
Townshend 1983 folyamán még megpróbált összehozni egy albumot, ami aWarner Bros. Records-szal kötött 1980-as szerződésükben állt, de az év végére kijelentette, képtelen új anyagot írni a The Who-nak, és decemberben 16-án kilépett az együttesből.[66] Ezt követően saját szólóprojektjeire koncentrált, mint példáulWhite City: A Novel,The Iron Man: The Musical by Pete Townshend (két dalon Daltrey és Entwistle is közreműködött) ésPsychoderelict.
1985 júliusában a The Who – Kenney Jonesszal – összeállt a londoniWembley Stadionban megszervezettLive Aidre.[67] A BBC közvetítőkocsijával technikai gondok adódtak, így a televíziós közvetítésből kiamaradt aMy Generation egy része, valamint a teljesPinball Wizard. A rádió fennakadás nélkül közvetítette a fellépést. A tv-s közvetítés aLove, Reign O’er Me és aWon’t Get Fooled Again dalokra állt helyre.[67]
Az 1988-as Brit Awards-on az együttes átvehette aBrit Hanglemezgyártók Szövetségének életműdíját.[68] ARoyal Albert Hall-ban tartott díjátadón a The Who egy rövid koncertet adott. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Jones az együttessel dolgozott. 1989-ben a The Who egy 25. évfordulósThe Kids Are Alright turnéra indult, amelyen elsősorban aTommy dalait játszották. A dobok mögé Simon Philips ült, a szólógitáros szerepét pedig Steve Bolton vette át. Townshend akusztikus gitáron és ritmusgitáron játszott, hogy minimalizálja a hallása további romlását. A koncerteken egy fúvószenekar és háttérénekesek is felléptek, hogy bővítsék a hangzást, miközben a hangerőt az előző turnéktól jóval lejjebb tekerték. Egész Észak-Amerikában telt házas koncerteket adtak, négy egymás utáni napon is felléptek a Giants Staiumban.[69] A foxborói Sullivan Stadium-ban adott két koncertjükre 100 000 jegy kelt el, kevesebb mint 8 óra alatt. Összességében a turnéra több, mint kétmillió jegyet adtak el. A turné során aRadio City Music Hall-ban és aUniversal Amphitheatre-ben is előadták aTommyt, utóbbi alkalommal néhány vendégfellépővel. 1990-ben megjelent aJoin Together duplalemezes koncertalbum, amely az Egyesült Államokban a 188. helyig jutott a listákon.[49] A Universal Amphitheatre-ben adott koncertről videófelvétel is készült, ami az Egyesült Államokban platina minősítést kapott.
1990-ben, beiktatása első lehetséges évében a The Who bekerült aRock and Roll Hall of Fame-be. AU2 énekese,Bono ez alkalomból így jellemezte őket: „Többek a többi együttestől, a The Who a mi példaképeink.”[13] A Rock and Roll Hírességek Csarnoka szerint első számú jelöltek a világ legjobb rockzenekara címre.[8]
1991-ben a The Who rögzítetteElton JohnSaturday Night's Alright for Fighting dalának feldolgozását aTwo Rooms: Celebrating the Songs of Elton John & Bernie Taupin tribute-lemezre.[70] Ez volt az utolsó új felvétel, amit Entwistle-lel együtt készítettek el. 1994-ben Daltrey 50 éves lett, ezt kétCarnegie Hall-ban tartott koncerttel ünnepelte.[71] Ekkor fellépett Entwistle és Townshend is, de aJoin Together finálétól eltekintve sosem álltak egyszerre a színpadon. Daltrey ebben az évben egy turnéra indult Entwistle-lel, John "Rabbit" Bundrick billentyűssel, Zak Starkey dobossal és Simon Townshend (Pete Townshend öccse) gitárossal.[72]
1996-ban Townshend, Entwistle és Daltrey egyHyde Parkban adott koncerten előadták aQuadropheniát. A dobos szerepét Zak Starkey töltötte be. Az előadás narrátora Phil Daniels volt, aki afilmben Jimmy Coopert, a modot alakította. A koncert alatt különböző technikai gondok adódtak, ennek ellenére nagy siker volt. Ezt követően hat egymást követő napon is felléptek aMadison Square Gardenben. Townshend kizárólag akusztikus gitáron játszott. Ezek a fellépések hivatalosan nem voltak The Who-koncertek. AQuadrophenia sikerét látva az együttes egy 1996-os és 97-es amerikai és európai turnéra indult. Townshend főleg akusztikus gitáron játszott, de néhány dal alatt elektromos gitáron is. 1998-ban aVH1 a The Who-t minden idők 9. legjobb rock 'n' roll előadójának nevezte.[73]
1999 végén a The Who 1985 után először lépett fel öt taggal; John "Rabbit" Bundrick játszott billentyűs hangszereken és Starkey dobolt. Az első ilyen koncertet 1999. október 29-én tartottákLas Vegasban, az MGM Grand Garden Arenában.[74] Ezután két akusztikus fellépést adtakNeil Young Bridge School Benefit jótékonysági koncertjén a kaliforniai Mountain Viewban (október 30-án és 31-én).[74] November 12-én és 13-án a chicagói House of Bluesban léptek fel a Maryville Academy részére.[74] December 22-én és 23-án a londoni Shepherds Bush Empire-ben adtak karácsonyi jótékonysági koncertet.[74] 1982 óta ezek voltak az első teljes hosszúságú koncertek, amelyeken Townshend végig elektromos gitáron játszott. Az október 29-ei Las Vegas-i fellépés egy részét a televízió is közvetítette, és interneten is megtekinthető lett volna, ám a közvetítés technikai okokból meghiúsult. A felvétel később aThe Vegas Job DVD-n jelent meg.[75][76]
Az 1999-es sikerek után az együttes 2000-ben is elindult egy amerikai turnéra, novemberben pedig az Egyesült Királyságban koncerteztek.[77] A turnét június 6-án kezdték el aNew York-i Jacob K. Javits Convention Centerben, a Robin Hood Foundation adománygyűjtő rendezvényén.[78] Az utolsó fellépésre november 27-én került sor aRoyal Albert Hall-ban, a Teenage Cancer Trust jótékonysági akcióján.[79] A pozitív kritikákat látva az együttes tagjai között felvetődött egy új album elkészítésének lehetősége. Ugyanebben az évben aVH1 minden idők 8. legjobb hard rock zenekarának nevezte a The Who-t.[80] 2001. október 20-án a The Who, Zak Starkey dobossal kiegészülve fellépett aThe Concert for New York City rendezvényen aMadison Square Garden-ben.[81] A fellépés alatt aWho Are You,Baba O’Riley,Behind Blue Eyes ésWon’t Get Fooled Again dalokat adták elő.[82] A koncertet aWorld Trade Center-t érttámadásokban elhunyt tűzoltók és rendőrök családjának ajánlották. 2001-ben átvehették a Grammy életműdíjat.[12]
2002-ben a The Who öt koncertet adott Angliában: január 27-én és 28-ánPortsmouthban, január 31-énWatfordban, február 7-én és 8-án pedig aRoyal Albert Hallban a Teenage Cancer Trust jótékonysági rendezvényén.[83] Ezek voltak Entwistle utolsó fellépései a The Who-val. Június 27-én, amerikai turnéjuk kezdete előtt, Entwistle-t holtan találták a Las Vegas-i Hard Rock Hotel-ban. A halál oka szívinfarktus volt, amelyhez akokain fogyasztása is hozzájárult.[84] Két koncertet lemondtak, Entwistle helyére pedigPino Palladino került. A turnét július 1-jén kezdték meg a Hollywood Bowl-ban.[83] A fellépések nagy részéről felvétel készült, ezek azEncore Series 2000 lemezsorozatban jelentek meg. Szeptemberben a Q magazin a The Who-t besorolta az "50 együttes, akit látnod kell, mielőtt meghalsz" listájára.[85] A 2003 novemberében megjelentMinden idők 500 legjobb albuma listára a The Who 7 albuma is felkerült.[86]
2004-ben a The Who kiadta azOld Red Wine ésReal Good Looking Boy kislemezeket (basszusgitáron Pino Palladino ésGreg Lake) aThe Who: Then and Now kislemez-antológia részeként. Ezt követően egy 18 koncertes turnéra indultak Japánba, Ausztráliába, az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba.[87] Minden koncert felvétele megjelent CD-n azEncore Series 2004 részeként. Ugyanebben az évben a The Who volt az Isle of Wight fesztivál egyik fő fellépője.[88] 2004-ben a Rolling Stone minden idők 29. legjobb előadóinak nevezte a The Who-t.[1]
A The Who bejelentette, hogy 2005 tavaszán, 23 év után új lemezük jelenik meg. Townshend egyfolytában dolgozott a lemezen, és 2005 ősze és 2006 tavasza között egy kisregényt, aThe Boy Who Heard Music osztott meg a blogján.[89] Ebből a kisregényből született meg aWire & Glass miniopera, amely az új lemez magját alkotta. Később az ötletet továbbdolgozták, és egy teljes opera született belőle, melyet Townshend a Vassar Colegge-ben mutatott be.[90]
2005. július 2-án a The Who fellépett aLive 8 londoni színpadán. Ugyanebben az évben beiktatták őket aUK Music Hall of Fame-be.[91] 2006-ban a The Who elsőként vehette át a Freddie Mercury-életműdíjat a Vodafone zenei díjátadóján.[92]
AzEndless Wire végül 2006. október 30-án jelent meg (az Egyesült Államokban október 31-én). Ez volt az együttes első stúdiólemeze az 1982-esIt’s Hard óta. ABillboard listáján a 7. helyig jutott,[49] abrit albumlistán pedig 9. lett.[4] A megjelenés előtti este (október 29.) a The Who előadta az albumon szereplőWire & Glass miniopera egy részét néhány további új dallal együtt a BBC Electric Proms zárásaként.[93]
Az album megjelenése előtt, azt reklámozandó, a The Who egy 2006–2007-es turnéra indult. A fellépések CD-n és DVD-n jelentek meg azEncore Series 2006 and 2007 részeként. 2007. június 24-én ők zárták a Glastonbury Festival-t.[94]
2007 novemberében megjelent azAmazing Journey: The Story of the Who.[95] A dokumentumfilm addig még nem látott felvételeket tartalmazott, beleértve egy klipet az 1970-es leedsi fellépésről, és az 1964-es Railway Hotel-beli koncertről, ahol The High Numbers néven léptek fel. AzAmazing Journey-t 2009-benGrammy-díjra jelölték.[96]
A 2008-as VH1 Rock Honors-on a The Who előtt tisztelegtek Los Angelesben.[14] A műsor forgatására július 12-én került sor,[97] a televízióban július 17-én került adásba. Ugyanezen a héten, egy tizenkét dalos válogatás jelent meg aRock Band játékhoz. A The Who a 2008-asE3-n fellépett aRock Band partiján az Orpheum Theaterben.[98] 2008 októberében a The Who egy turnéra ment, mely során négy japán, és tíz észak-amerikai városban lépett fel.[99] Decemberben aKennedy Center Honors-on vehettek át egy újabb elismerést.[13] Miután különböző előadók játszották a dalaikat, a zárásban rendőrök és mentők kórusa lépett fel hálaként a The WhoThe Concert for New York City-i fellépéséért.[100]
2009 tavaszán egy ausztráliai és új-zélandi turnét tartottak.[101] Augusztusban Townshend bejelentette, hogy egy új musicalen dolgozik,Floss címmel, amely egy "Walter" nevű öregedő rocker történetét mondja el. Állítása szerint néhány dal feltűnhet egy jövőbeni Who-albumon.[102]
Townshend azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy 2010 elejére egy turnét terveznek; később Townshend elárulta, hogy a tervet veszélybe sodorta a kiújulófülzúgása. Akkoriban egyNeil Young és audiológusa által ajánlott berendezést használt.[105] A berendezést a Royal Albert Hall-ban tartottQuadrophenia-koncerten tesztelte március 30-án.[106] Roger Daltrey állítása szerint új felszereléssel kezdtek dolgozni, hogy Townshend is felléphessen. A The Who 2011-ben akart újra turnézni, Daltrey szerint egy „új showval”, vagy aQuadrophenia 1973-as előadásának új színpadi felszerelésével.[107]
2010. október 11-én bejelentették aLive at Leeds 40 évfordulós szuper deluxe gyűjtői kiadását, amely 2010. november 15-én jelent meg. A kiadás a teljes 1970. február 14-ei leedsi fellépést tartalmazta, valamint egy kétlemezes felvételt az 1970. február 15-ei hulli koncertről.[108]
Roger Daltrey egy Keith Moon-ról készülő életrajzi filmben kezdett közreműködni,See Me Feel Me: Keith Moon Naked for Your Pleasure címmel, amely 2012-ben jelent volna meg. A főszerepetMike Myers játszotta volna, aki dobleckéket is vett a szerep miatt, a projekt készítése azonban leállt.[109] A The Who 2011. január 13-án Londonban lépett felJeff Beckkel ésDebbie Hardy-val egy rákellenes jótékonysági koncerten.[110]
2011 júliusában Townshend bejelentette, hogy 2012-ben Roger Daltrey-val együtt indulnak turnéra 1973-as rockoperájukkal, aQuadropheniával. Townshend ezt írta: „Az ok, amiért most nem turnézok Rogerrel az, hogy az kizárólag Roger vállalkozása, amelyik nagy örömet szerez neki. Nem tartozom aTommy turnéjához. A legjobbakat kívánom neki, őszintén, és alig várom, hogy Rogerrel játsszam jövőre aQuadropheniát.”[111]
2011. november 4-én Roger Daltrey és Pete Townshend elindították a Daltrey/Townshend Teen and Young Adult Cancer Program rákkutató programot a Los Angeles-i Ronald Reagan UCLA Medical Centerben. A programot a The Who jótékonysági szervezete, a Who Cares támogatja.[112] A program elindítását november 5-én egy adománygyűjtő rendezvény követte, amelyenRobert Plant ésDave Grohl is részt vett.[113]
2012. július 18-án az együttes bejelentett egy 35 koncertes turnét, amely során a teljesQuadropheniát előadják.[114] Daltrey-hoz és Townshendhez csatlakozott Zak Starkey (dob), Pino Palladino (basszusgitár), Simon Townshend (gitár/háttérének), Chris Stainton (billentyűs hangszerek), Loren Gold (billentyűs hangszerek/háttérének) és Frank Simes (zenei rendező; billentyűs hangszerek/háttérének).
2012. augusztus 12-én az együttes utolsóként lépett fel a2012. évi nyári olimpiai játékok záróünnepségén, ahol előadták aBaba O’Riley,See Me, Feel Me ésMy Generation dalokat.[115] Ugyanitt aKaiser Chiefs aPinball Wizard feldolgozását adta elő. Az amerikaiNBC a The Who fellépését csak egy késő esti blokkban adta le a nézők nagy felháborodására.[116]
2012. október 24-én aFOX Sports és a Spirit Music, az együttes kiadója közti megállapodás értelmében bejelentették, hogy a csatorna a World Series közvetítése alatt az együttes legnagyobb slágereit játssza majd.[117]
2012. november 1-jén a The Who elindult a Quadrophenia and More turnéra Észak-Amerikában.[118][119] 2012. november 19-én kiadták aLive at Hull koncertalbumot, melynek felvételei a leedsi koncert utáni napon készültek, és korábban csak aLive at Leeds kiadásának részeként voltak megszerezhetőek. A koncertalbumon újrakevert felvételek is hallhatóak. Továbbá egy limitált példányszámú hanglemezes kiadásban megjelent mind a tizenegy The Who-stúdióalbum, valamint a 2012-es olimpia záróceremóniáján játszott dalok és aMy Generation album új kiadása.[120]
2012. december 12-én a The Who fellépett a Madison Square Garden-ban a The Concert for Sandy Relief-en. A koncertet a televízióban, rádióban, mozikban és az interneten is közvetítették.[121]
2013 októberében Townshend azt nyilatkozta, hogy a Who 2015-ben adja majd utolsó koncertjeit, olyan helyeken, ahol korábban nem léptek fel.[122][123] Daltrey később elárulta, hogy a turné nem kapcsolódik az együttes megalakulásának ötvenedik évfordulójához (amely 2013-ban volt), és Townshenddel új dalok felvételét tervezik, de a turnén elsősorban régi slágereikre összpontosítanak majd.[124][125] A világkörüli turnét és egy lehetséges kísérő albumot végül 2014 júniusában jelentették be,[124][126] a turné brit szakasza november 30-án Glasgowban kezdődik majd.[127] Egy új dalt is elkészítettek, aBe Lucky-t, amely a turnéhoz megjelenő válogatásalbumon szerepel majd.[128]
A The Who volt az egyik első együttes, amely filmeket is készített. Első filmjük az 1975-ösTommy volt, amely az 1969-es nagy sikerűrockoperájukon alapult. A filmben hírességek is szerepeltek, példáulElton John,Oliver Reed ésAnn-Margret.[129] Daltrey alakítja a „süket, néma és vak” címszereplőt, Tommyt, Keith Moon pedig az őrült és pedofil Ernie bácsi szerepében tűnik fel.[129]
Második filmjük aQuadrophenia albumra épül. A történet egymodról, Jimmyről (Phil Daniels)[130] szól, aki állandóan gyógyszereket szed és a szüleivel, majd barátaival is összetűzésbe kerül. A film végén elfordul a modoktól.
A The Who harmadik filmje, aMcVicar igaz történetet dolgoz fel. Daltrey a hírhedt bankrablót, John McVicart alakítja,Adam Faith pedig McVicar barátját játssza.[131] A filmzenét Daltreyszólólemeze adja, amelyen a The Who többi tagja is közreműködött.
Pete Townshend a szélmalompengetést alkalmazza 1976-ban
A The Who az 1960-as és 1970-es évek egyik legnagyobb hatású rockzenekara.[6] Olyan előadókra voltak hatással, mint aLed Zeppelin vagy aThe Clash.[13]Bono aU2-ból így nyilatkozott: „Többek a többi együttestől, a The Who a mi példaképeink.”[13]Brian May, aQueen gitárosa azt mondta: „Ők inspiráltak.”[132]Wayne Coyne aThe Flaming Lips-ből így nyilatkozott: „Már akkor is hittem a rock & rollban, de csak miután láttam a The Who-t, kezdtem el igazán érezni. Tudtam, hogy zenésznek kell állnom.”[133]Geddy Lee aRushból ezt mondta: „Nagy hatással voltak az együttesünkre.”[134]Eddie Vedder, aPearl Jam énekese szerint „az egyetlen dolog, amit utálok a The Who-ban az, hogy betörték a rock & roll sétányának minden ajtaját, és nekünk, többieknek nem hagytak többet egy kis törmeléknél.”[135]
A The Who logója tartalmazza a modok által is használt jelképet
1967-ben Townshend apower pop kifejezéssel jellemezte a The Who 60-as évek beli kislemezeit.[144]Andy Summers aThe Police-ból így dicsérte Townshendet: „Többé-kevésbé ő találta fel apower chordot, és felfedezhető ez a Zeppelin előtti dolog is a Who hatvanas évek beli dalain. Rengeteg minden tőle jött.”[145]Alice Cooper szerint Keith Moon „volt a legjobb dobos, akit [ő] életében hallott”.[146]Noel Gallagher Moont a „dobokJimi Hendrixének” nevezte.[147] ARolling Stone magazin így jellemezte Daltrey-t a 100 legjobb énekes listája kapcsán: volt „egy egyedi képessége, amivel könnyedén alkalmazkodott bármilyen karakterhez, akivel Pete Townshend dalszerző előállt.”[148] Wayne Coyne a Flaming Lips-ből ezt mondta: „Nem jössz rá, hogy Roger Daltrey milyen jó énekes, amíg nem próbálod meg magad is.”[148] A 70-es évek power popjának képviselőire, mint például aRasberries vagy aCheap Trick együttesekre is hatással voltak.[149] A The Who hatása felfedezhető az első szintetizátorokon is,[150] melyek feltűntek aWho’s Next albumon.
A The Who életben maradt tagjai, Pete Townshend és Roger Daltrey, a popra gyakorolt hatásukért megkapták aKennedy Center Honors elismerést.[13] Az együttes a divatra is nagy hatást gyakorolt már megalakulása óta apop-art népszerűsítésével ésaz Egyesült Királyság zászlajának a ruhadarabokon mára már elterjedt felhasználásával.[151] A rock ikonográfiájához tett hozzájárulásuk része a power chordok, a „szélmalom-pengetés”, a Marshall-fal és a gitárok összetörése.
Townshend és Daltrey leleplezik az 1970-esLive at Leeds albumukra emlékező táblát a Leedsi Egyetemen 2006. június 17-én
Energikus, gyorsütemű és hangos fellépéseikkel nagy hírnevet szereztek maguknak, mint koncertzenekar. 1970-esLive at Leeds albumukat több kritikus a legjobb rock koncertalbumnak tartja.[42][43][44][45][46] ARolling Stone egyik közönségszavazásán minden idők legjobb koncertalbumának választották.[47]
A The Who dalait – elsősorban azI Can’t Explain,Substitute,My Generation,Pinball Wizard,The Seeker,Baba O’Riley,Behind Blue Eyes,Won’t Get Fooled Again ésLove, Reign O’er Me dalokat – több előadó is feldolgozta, mint például Richard Thompson, The Litter,Tina Turner, Ocean Colour Scene,David Bowie, The Flaming Lips, Pearl Jam, Blur,Sheryl Crow,Limp Bizkit, Les Fleur de Lys,The Jam,Tenacious D, Styx,Scorpions,The Smashing Pumpkins,Heart,Paul Weller, Green Day, Oasis,Iron Maiden,Elton John, Rush,Sex Pistols, Alice Cooper, The Ramones, Count Five, Generation X, Great White,Marillion,The Breeders,Grateful Dead,Nirvana, Graham Parker, Rockfour,Stereophonics, The Brown Derbies, Tommy Keene,Van Halen,Kaiser Chiefs,Rod Stewart,McFly, The New Seekers,Transsylvania Phoenix, aGlee szereplői, Bettye LaVette, Labelle és mások. A Tenacious D aTommy dalait a 2006-os turnéjuk óta rendszeresen előadják egy egyveleg formájában. A kereskedelmileg legsikeresebb feldolgozások Elton JohnPinball Wizard-feldolgozása (7. az Egyesült Királyságban)[154] és a Van HalenWon’t Get Fooled Again-feldolgozása (listavezető aBillboard Hot Mainstream Rock Tracks listán).[155] A Limp BizkitBehind Blue Eyes-feldolgozása is sikeres volt.
A The Who feltűntA Simpson családA Tale of Two Springfields című részében. A részben utalások is hallhatóak a The Who-ra, és munkáik is feltűnnek (Magic Bus,Pinball Wizard,Won’t Get Fooled Again,The Seeker).[156]
A rockzenére gyakorolt nagy hatásuk miatt rengeteg tribute-együttesük alakult az évek során, mint például a The Wholigans, Who's Who, The Whoo, The Who Show és az Australia's Who AU. Ezek az együttesek különböző rendezvényeken és fesztiválokon is fellépnek.[157] Daltrey a The Whodlums munkáját ismerte el, akik rendszeresen gyűjtenek a Teenage Cancer Trust javára.[158]
2012. szeptember 6-án bejelentették, hogy 2013. január 25-én Pete Townshend átveheti a Les Paul Award-ot. Michael Braunstein, a Les Paul Alapítvány igazgatója ez alkalomból így nyilatkozott: „Pete Townshend a koncerteken és a stúdióban is megtestesíti a gitárbűvészetet és a technikai elszántságot. Egy igazi személyiség és egy természetes választás a Les Paul Awardra.”[172]
A The Who hét lemeze került fel aRolling StoneMinden idők 500 legjobb albuma listájára:A Quick One (384. hely),[173]Quadrophenia (267. hely),[174]My Generation (237. hely),[175]Live at Leeds (170. hely),[176]The Who Sell Out (115. hely),[177]Tommy (96. hely)[178] ésWho’s Next (28. hely).[179] A magazin minden idők 500 legjobb dalát tartalmazó listájára öt daluk került fel, azI Can’t Explain (380. hely),[180] aBaba O’Riley (349. hely),[181] azI Can See For Miles (262. hely),[182] aWon’t Get Fooled Again (134. hely)[183] és aMy Generation (11. hely).[184] A Rolling Stone "A kedvenc brit inváziós dalaitok" olvasói szavazásán azI Can See For Miles 10.,[185] aMy Generation pedig 3. lett.[186] A legjobb rockdokumentumfilmeket érintő szavazáson aThe Kids Are Alright az 5. helyre került.[187] Az Ultimate Classic Rock "A 100 legjobb klasszikus rockdal" listáján aBaba O’Riley 11. lett,[188] míg aMy Generation a "10 legjobb dobdal" lista 6. helyére került.[189] AVH1 a 100 legjobb hard rock dalt felsorakoztató listáján aMy Generation 37., aWon’t Get Fooled Again 6. lett.[190] 2006-ban aThe Guardian a 36. helyre sorolta aMy Generation-t a zenét megváltoztató 50 album listáján.[191] A Classic Rock Review az 1971-es év legjobb albumának nevezte aWho’s Next-et: „Talán minden idők legteljesebb rockalbuma; aWho’s Next-ben minden benne van.”[192] A Guitar World a 23. legjobb gitáralbumnak nevezte aWho’s Next-et.[193] A Q magazin 2002-ben a 24. helyre sorolta azI Can’t Explain dalt az 50 legizgalmasabb dallam listáján.[194] A Q magazin szavazásán aWho’s Next 2003-ban 63.,[195] 2006-ban pedig 56. lett a "100 legjobb album" listán.[196] 2007-ben a Q magazin minden idők 6. leghangosabb albumának nevezte aLive at Leeds-et,[197] míg azNME "A legjobb koncertalbumok" listáján a 3. lett 2011-ben.[198] Az NME magazin 1974-es, 100 legjobb albumot tartalmazó listáján aMy Generation 22., aTommy pedig 16. lett.[199] AMy Generation-t az NME 1965-ben a legjobb debütáló albumnak nevezte, a címadó dal pedig felkerült a rock 'n' roll-t meghatározó 75 dal listájára.[200] 2007-ben azIGN minden idők legjobb klasszikus rockalbumának nevezte aQuadropheniát.[201] A BestAlbumsEver.com weblap az 1971-es év második legjobb albumaként tüntette fel aWho’s Next-et.[202] A 70-es évek legjobb albumait felsorakoztató listájukon a 7. lett,[203] minden idők legjobb albumainak listáján pedig 23.[204]
A The Who 3. lett az About.com "Az 50 legjobb klasszikus rockegyüttes" listáján.[205] A Rolling Stone "Minden idők 100 legjobb előadói" listáján a 29.,[206] a "Minden idők 10 legjobb fellépői" szavazáson pedig a 3. lett.[207] A Classic Rock minden idők második legjobb fellépőinek nevezte őket.[208] 1998-ban 9. lettek a VH1 "Minden idők 100 legjobb előadója" listáján,[209] 2010-ben már a 13. helyen álltak.[210] A csatorna 2000-ben a 8. legjobb hard rock együttesnek nevezte őket.[211] A Q magazin a 7. helyre sorolta őket az "50 együttes, akit látnod kell, mielőtt meghalsz" listán.[212] A magazin az együttes 1970-es leedsi fellépését minden idők egyik legjobb koncertjének nevezte.[213] A BestEverAlbums.com minden idők 13. legjobb együtteseként tartja őket számon az albumok értékelései alapján.[214] AGuinness Rekordok Könyvében évekig birtokolták a „világ leghangosabb együttese” címét. 1976. május 31-én, aThe Valley-ban adott koncertjükön 126 dB-es hangerősséget mértek 32 méteres távolságban.[215] Az Acclaimed Music szerint a The Who minden idők 9. leginkább elismert előadója.[216]
Az eredeti tagok külön-külön is kaptak elismeréseket pályafutásuk során. Roger Daltrey a 61. helyen szerepelt a Rolling Stone "A 100 legjobb énekes" listáján.[148] Pete Townshend 3. voltDave Marsh "A legjobb gitárosok" listáján;[217] 10. a Gibson.com "Az 50 legjobb gitáros" listáján;[218] és szintén 10. a Rolling Stone "A 100 legjobb gitáros" listáján.[219] 2000-ben a Guitar magazin szavazása John Entwistle-t nevezte meg az évezred basszusgitárosának.[220] J. D. Considine a 9. legjobb basszusgitárosnak nevezte az 50-es listáján,[221] és aCreem magazin szavazásán a második helyre került 1974-ben.[222] 2011-ben a Rolling Stone szavazásán az olvasók minden idők legjobb basszusgitárosának választották meg.[223] 2012 szeptemberében a Gibson.com "A 10 legjobb metal és hard rock basszusgitáros" listáján a 7. helyet szerezte meg.[224] Keith Moon Michael Azerrad, az 50 legjobb rock and roll dobost felsorakoztató listájának élére került.[225] A Rolling Stone olvasói 2011-ben minden idők 2. legjobb dobosának választották meg.[226] Ugyanebben az évben 10. lett a magazin "A 10 legnagyobb halott rocksztár" szavazásán.[227]
↑abcdThe Who (angol nyelven). Britannica Online Encyclopedia. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
↑abThe Who (angol nyelven). The Rock And Roll Hall of Fame and Museum, Inc.. [2013. október 20-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
↑Marsh, Dave.Before I Get Old: The Story of The Who (angol nyelven). Plexus Publishing Ltd., p. 217. o. (1983).ISBN 978-0-85965-083-0
↑Neill, Andrew, Matthew Kent.Anyway Anyhow Anywhere: The Complete Chronicle of The Who 1958–1978 (angol nyelven). Sterling Publishing, p. 109. o. (2009).ISBN 978-0-7535-1217-3
↑abcNeill, Andrew, Matthew Kent.Anyway Anyhow Anywhere: The Complete Chronicle of The Who 1958–1978 (angol nyelven). Sterling Publishing, p. 420. o. (2009).ISBN 978-0-7535-1217-3
↑Marsh, Dave.Before I Get Old: The Story of The Who (angol nyelven). Plexus Publishing Ltd., p. 227. o. (1983).ISBN 978-0-85965-083-0
↑Unterberger, Ritchie: A Quick One (Happy Jack) (angol nyelven). AllMusic. (Hozzáférés: 2014. október 28.)
↑Neill, Andrew, Matthew Kent.Anyway Anyhow Anywhere: The Complete Chronicle of The Who 1958–1978 (angol nyelven). Sterling Publishing, p. 148-149. o. (2009).ISBN 978-0-7535-1217-3
↑abMarsh, Dave.Before I Get Old: The Story of The Who (angol nyelven). Plexus Publishing Ltd., p. 275-276. o. (1983).ISBN 978-0-85965-083-0
↑Goldman, Albert: A Grand Opera in Rock (angol nyelven), 1969. október 17. [2014. november 9-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
↑Spitz, Bob (1979).Barefoot In Babylon: The Creation of the Woodstock Music Festival. W.W. Norton & Company. p. 462ISBN 0-393-30644-5. (angol nyelvű)
↑Show is for them (angol nyelven). The New Mexican, 1979. december 5. [2016. március 5-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
↑Puterbaugh, Parke: The Who: It's Hard (angol nyelven). Rolling Stone, 1982. szeptember 30. (Hozzáférés: 2013. június 5.)
↑Greene, Andy: [www.rollingstone.com/music/videos/flashback-the-who-wrap-up-their-farewell-tour-in-1982-20130613Flashback: The Who Wrap Up Their 'Farewell' Tour in 1982] (angol nyelven). Rolling Stone, 2013. június 13. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
↑The Who 2000 - Live (angol nyelven). [2012. június 18-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 6.)
↑Griffin, Matt: Teenage Cancer Trust 2000 (angol nyelven). Life at the Hall, 2012. március 12. [2014. október 20-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 6.)
↑Browne, David: State of the Art (angol nyelven). Entertainment Weekly, 2001. április 15. [2011. június 6-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 7.)
↑Grammy Hall of Fame (angol nyelven). National Academy of Recording Arts and Sciences. [2011. február 19-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 7.)
↑Who's Next by The Who (angol nyelven). ClassicRockReview.com, 2011. február 28. [2013. június 2-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑50 Greatest Guitar Albums (angol nyelven). Guitar World, 2009. február 19. [2011. november 30-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑„NME Lists”,NME (Hozzáférés: 2013. június 8.) (angol nyelvű)
↑D., Spence: Top 25 Classic Rock Albums (angol nyelven). IGN.com, 2007. március 30. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑Best Albums of 1971 (angol nyelven). BestAlbumsEver.com. [2013. február 21-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑Best Albums of the 1970s (angol nyelven). BestAlbumsEver.com. [2013. február 21-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑Overall chart (angol nyelven). BestAlbumsEver.com. [2013. március 1-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑White, Dave: Top 50 Classic Rock Bands (angol nyelven). About.com. [2005. október 18-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑Top-ranked bands (angol nyelven). BestAlbumsEver.com. [2013. június 25-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
↑Ashare, Matt. „Total Death of Loud”,The Village Voice, 1999. június 8.. [2013. június 21-i dátummal azeredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. június 8.) (angol nyelvű)
Ez a szócikk részben vagy egészben aThe Who című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg)
.jpg)
.jpg)
