1976-tól1989-ig aKínai Népköztársaság vezetője, a „kínai típusú szocializmus” és a „szocialista piacgazdaságként” hivatkozott kínai gazdasági reformok úttörője.Teng(Deng) az ún. „második generációs” kommunista káderek közé tartozott. VezetésévelKína a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált úgy, hogy közben végig megmaradt aKínai Kommunista Párt (KKP) kizárólagos uralma.
Teng(Deng) háromszor nősült. Első feleségét, a gyermekszülésben elhunytCsang Hszi-jüent(Zhang Xiyuan-t) moszkvai tanulmányai idején ismerte meg. Második felesége,Csin Vej-jing(Jin Weiying) volt, aki azonban1933-ban, aTenget(Denget) ért politikai támadások idején elhagyta őt. Harmadik felesége,Csou Lin(Zhou Lin) egyjünnani(yunnani) iparos lánya volt.Csou Lin(Zhou Lin)1938-ban lépett be a pártba, majd egy évvel későbbMao Ce-tung(Mao Zedong)Jan'an-i(yan’an-i) barlangjának bejárata előtt kötött házasságotTenggel(Denggel). Öt gyermekük közül három lány,Teng Lin(Deng Lin),Teng Nan(Deng Nan),Teng Zsung(Deng Rong) és két fiú,Teng Pufang(Deng Pufang) ésTeng Csi-fang(Deng Zhifang).
Teng(Deng)1920-ban végzett acsungcsingi(chongqingi) előkészítő iskolában, majd 80 osztálytársával együtt egy kínai diákok számára szervezett program keretében hajóra szálltakFranciaország felé. Októberben érkeztekMarseille-be, ahol a 16 évesTeng(Deng) különböző gyárakban és éttermekben dolgozott, valamint egy rövid ideig egy középiskolában tanult. Később idősebb barátai,Csao Si-jan(Zhao Shiyan),Csou En-laj(Zhou Enlai) és mások hatására tanulmányozni kezdte amarxizmust, és propagandamunkában vett részt.1922-ben csatlakozott a Kínai Ifjak Kommunista Pártjához, majd 1924-ben a Kínai Kommunista Párthoz is, és ifjúsági tagozatának egyik vezető személyisége lett. 1926-ban Moszkvában tanult, majd1927-ben visszatért Kínába.
Teng(Deng) részt vett ahosszú menetelésben, ez idő alatt a KKP Központi Bizottságának titkára volt. Több fontos katonai akciót szervezett mind aJapánnal vívott háborúban, mind a későbbikínai polgárháborúban aKuomintang(Guomintang) ellen.1949 novemberébenTeng(Deng) mérte a döntő csapást aCsang Kaj-sek vezetteKuomintang(Guomintang) seregekreSzecsuan(Sichuan)ban, amelynek során december elsejénCsungking(Chongqing) elesett,Tenget(Denget) pedig a város vezetőjévé és politikai megbízottjává nevezték ki. Amikor1949-ben a Kínai Népköztársaság megalakult,Teng(Deng) lett a főtitkár, és őt küldték az egész délnyugat-kínai régió ügyeinek intézésére.Teng(Deng) közreműködött a tibeti vezetőkkel folytatott tárgyalásokban is, és ezzel előkészítetteTibet későbbi kínai megszállását.
Teng(Deng) támogattaMao Ce-tung(Mao Zedong)ot, cserébe Mao jelentős pozíciókba emelte, így többek közöttTeng(Deng) töltötte be a KKP főtitkári posztját is. Ez idő alattLiu Sao-csi(Liu Shaoqi) elnökkel együtt irányították az ország ügyeit. Amikor Mao „nagy ugrás” elnevezésű kampánya egyre erősebb ellenérzést váltott ki,Teng(Deng) és Liu befolyása megnőtt a KKP-n belül. Gazdasági reformokat dolgoztak ki, s ez megerősítette pozíciójukat az apparátuson belül, egyben országos népszerűségre tettek szert. Mao radikális elképzeléseivel szembenTeng(Deng) és Liu a pragmatikusabb politika mellett foglaltak állást.
Mao egyre jobban tartott attól, hogyTeng(Deng) és Liu népszerűsége oda vezethet, hogy ő névleges vezetővé degradálódik. Többek között ez volt az oka annak, hogy1966-ban elindította akulturális forradalmat, amelybenTeng(Deng) kiesett a kegyeltek közül, és arra kényszerítették, hogy lemondjon minden tisztségéről és teljesen visszavonuljon. ACsianghszi(Jiangxi) tartománybéliHszincsien(Xinjian) megyei traktorgyárba küldték dolgozni, mint egyszerű munkást.Teng(Deng) itt szabad idejében írni kezdett.
AmikorCsou En-laj(Zhou Enlai)ról kiderült, hogyrákos beteg,Csou(Zhou)Tenget(Denget) választotta utódául. Sikerült meggyőznie Maót arról, hogyTenget(Denget) érdemes visszahozni apolitikai életbe; így lett miniszterelnök-helyettes1974-ben. Ekkor akulturális forradalom még nem ért teljesen véget, és a „négyek bandájaként” elhíresült radikális csoport is küzdött a KKP-n belüli hatalomért. A „négyek” úgy érezték, hogyTeng(Deng) sikereik útjában áll.1976 januárjábanCsou(Zhou) halálávalTeng(Deng) elvesztette legjelentősebb támogatóját és egyben a párton belüli erős támogatottságát is, így újra száműzték. Ismét megfosztották minden tisztségétől.
KKP-n belüli támogatóinak kipuhatolását és mozgósítását követőenTengnek(Dengnek) sikerült kijátszania a Mao által támogatottHua Kuo-feng(Hua Guofeng)et, akit a80-as évek elejére aztán a felső vezetésből is száműzött, bár – a korábbi gyakorlattal ellentétben – precedenst teremtett azzal, hogy Hua elmozdításakor senkinek nem esett bántódása, sőt engedélyezte Hua számára azt is, hogy a KB tagja maradjon.
Teng(Deng) elutasította a kulturális forradalmat, és elindította a „Pekingi tavasz” mozgalmat, amely megengedte a kulturális forradalom idején történt törvénytelenségek és mértéktelenségek által okozott szenvedés nyílt kritikáját, ezzel párhuzamosan pedig ösztönözte az osztályalapú megkülönböztetés eltörlését, mely a későbbiekben lehetővé tette, hogy a gazdagok és tőkések is csatlakozhassanak a párthoz.
Teng(Deng) ügyes politikai manővereinek köszönhetően sikerült fokozatosan kiiktatnia politikai ellenfeleit. A kulturális forradalom bírálatának engedélyezésével gyengítette a párton belül azoknak a pozícióját, akik felemelkedésüket a forradalomnak köszönhették, és erősítette azokét, akiket – mint őt is – meghurcoltak. Mindehhez széles tömegek támogatását élvezte.
A konszolidáció éveiben Hua helyétCsao Ce-jang(Zhao Ziyang) foglalta el (1980), a pártvezér pedigHu Jao-pang(Hu Yaobang) lett (1981). A bevett gyakorlat szerint a kínai állam névleges vezetője az államelnök volt, de a tényleges hatalom mindig a miniszterelnök és a pártelnök kezében összpontosult. A személyi kultuszt elkerülendő erre a két posztra igyekeztek mindig két külön személyt választani.1987-tőlTeng(Deng) már csak az államelnöki és a KKPKözponti Katonai Bizottságának elnöki székét tartotta meg. Annak ellenére, hogy később már nem töltötte be az egyik tényleges hatalmi pozíciót sem, végig ő maradt a legbefolyásosabb káder a KKP-n belül.
A KKP 11. kongresszusának 3. plénumánTeng(Deng) hivatalosan is elindította Kínát a reformok útján, melyre a „reform és nyitás politikájaként” (kajko kajfang(gaige kaifang)) szoktak hivatkozni. (A reformokról részletesebben ld. alább.)
Teng(Deng) vezetése alatt észrevehetően fejlődtek a kapcsolatok a nyugattal. Sokat utazott külföldre, nyugati vezetőkkel találkozott, így többek között 1979-ben tárgyaltCarter elnökkel aFehér Házban, miután az USA megszakította a diplomáciai kapcsolatot aKínai Köztársasággal (Tajvan), és elismerte a KNK legitimitását. Jelentősen javultak a japán–kínai kapcsolatok is, különösen, hogyTeng(Deng) Japánban egy olyan hatalmat látott, mely a háború után példát tudott mutatni a gyors gazdasági fejlődésre.
További eredmény volt annak a brit–kínai egyezménynek az aláírása1984.december 19-én (kínai–brit visszacsatolási megállapodás), melyben megállapodtak arról, hogy Hongkong visszakerül a KNK-hoz1997-ben.Teng(Deng) ígéretet tett arra, hogy a KNK a visszacsatolás után még 50 évig nem fog beavatkozniHongkong kapitalista rendszerébe. Hasonló egyezmény születettPortugáliával isMakaó visszacsatolásáról. Az „egy ország, két rendszer”-nek keresztelt politikát a KNK nemcsak eddig alkalmazta, hanem tulajdonképpen ez az ideológiai háttere a Tajvant és a KNK-t egyesítő tervnek is.
Teng(Deng) ugyanakkor meglehetősen keveset tett aSzovjetunióval történő kapcsolat javítására, minthogy a kínai–szovjet vitában továbbra is a maoizmus azon vonalát folytatta, miszerint a Szovjetunió ugyanolyan szuperhatalom, mint azEgyesült Államok, ám annál – földrajzi közelsége folytán – sokkal veszélyesebb.
Teng(Deng) reformjainak célkitűzéseit a „négy modernizáció” foglalta össze, melyek a
mezőgazdaság
ipar
tudomány és technológia
hadsereg
Ezek megvalósítását és Kína modernizációját a „szocialista piacgazdaság” fogalmával fémjelezték.Teng(Deng) szerint Kína a szocializmus kezdeti szakaszában van, és a párt feladata, hogy ezt a „kínai típusú szocializmust” tökéletesítse. A marxizmus ezen értelmezése az ideológia szerepét mindössze gazdasági és stratégiai döntéshozatalra korlátozta.Teng(Deng) hangsúlyozta, hogy a szocializmus nem közösen vállalt szegénységet jelent. A piaci mechanizmusok fontosságát és működésük engedélyezését illetően a következőképp érvelt:
„A szocializmus és a kapitalizmus közötti fő különbséget nem a terv- illetve a piacgazdaság jelenti. A tervgazdálkodás nem csak a szocializmusra jellemző, hiszen tervezés a kapitalizmusban is van, a piaci erők pedig a szocializmusban is működnek. A tervezés és a piaci erők egyaránt a gazdaság irányításának módjai.”
Bár a gazdasági reformok elindításához szükséges ideológiai hátteret és a politikai támogatástTeng(Deng) szolgáltatta, a konkrét reformok közül csak igen kevés származott tőle. A reformokat általában a helyi vezetők kezdeményezték, sokszor akár a központi irányelvekkel szemben. Viszont ha egy reformjavaslat ígéretesnek bizonyult, akkor azt egyre nagyobb területeken (megye, tartomány) vezették be, míg végül az egész országra kiterjesztették. Számos reformot az ún. kistigrisek tapasztalatait felhasználva valósítottak meg.Teng(Deng) reformjai így tulajdonképpen egy tapasztalt bürokraták vezette, alaposan megtervezett és központosított makrogazdaságot céloztak meg, a szovjet mintától eltérően azonban az ország vezetése nem közvetlenül irányított, hanem a piaci mechanizmusokon keresztül.
Teng(Deng) annyiban megtartotta a maói örökséget, hogy ő is a mezőgazdasági termelés elsőbbségét hangsúlyozta, és támogatta a paraszti kisgazdaságok szintjén a döntéshozatal decentralizációját. A munkaerőt inkább anyagilag mintsem politikailag igyekezett motiválni, a parasztoknak pedig megengedték, hogy saját terményeik szabad piacon történő értékesítéséből plusz jövedelemhez jussanak. Családi felelősségi rendszert alakítottak ki, amely felváltotta a népi kommunákat. A földeket felparcellázták és bérbe adták termelési eszközökkel együtt a családoknak, akik kötelezettséget vállaltak, hogy meghatározott mennyiségű terméket (például gabona) az állam által megállapított áron eladnak felvásárló szerveknek. Az ezen felüli termékkel szabadon rendelkeztek.
A piacgazdálkodás felé vezető úton a tartományoknak és a helyi önkormányzatoknak engedélyezték, hogy olyan iparágba fektessenek be, amelyet helyi szinten a legjövedelmezőbbnek éreztek. Ez lendületet adott a könnyűiparnak, az pedig az exportnak, és így a kínai gazdaság fejlődési iránya új fordulatot vett. Az export révén külföldről érkező tőkét és a könnyűiparból származó állami bevételeket fejlett technológiákba forgatták vissza.
Ezek a reformok a korábbi gazdaságilag is bezárkózó maoista politikának épp az ellenkezőjét jelentették. Kína a külkereskedelmi forgalom növelésével, valamint a fejlett japán és nyugati gépek vásárlásával felgyorsította a modernizáció ütemét és ezáltal a gazdasági fejlődést.Teng(Deng) a külföldi cégeketKülönleges Gazdasági Övezetek (angolul: SEZ – Special Economic Zones) létrehozásával csábította az országba, mely övezetekben erőteljesen támogatták és támogatják ma is a külföldi befektetéseket és engedélyezik a teljes piaci liberalizációt.
Teng(Deng) pragmatikus vezetése alatt jött létre a kínai piacgazdaság, de – bár némi liberalizálást elfogadott – mindvégig ellenállt a demokráciát követelő törekvéseknek, így 1989-ben jóváhagyta a pekingiTienanmen téri(Tiananmen téri) véres katonai fellépést a tüntetők ellen.
A konfliktus akkor bontakozott ki, amikor az 1989-es „demokrácia-mozgalom” résztvevői a reformot a politika területére is ki akarták terjeszteni – s ez beleütközött a kelet-európai kommunista pártok hatalomvesztésének láttán amúgy is aggódó kínai pártvezetés hatalmi monopóliumába.
Az eseménysortHu Jao-pangnak(Hu Yaobangnak), a Kínai Kommunista Párt 1987-ben leváltott főtitkárának1989.április 15-én bekövetkezett halála indította el: őt már azért váltotta le aTeng(Deng) körül csoportosuló kemény mag, mert „burzsoá liberalizmust” tanúsított a demokrácia-követelések kezelésében. A diákok a hivatalos tiltás ellenére 17-én aTienanmen(Tiananmen) térre vonultak, s az eredetileg négyezres tömeg százezresre dagadt. A jelszavak gyorsan radikalizálódtak, a diákok, akikhez munkások és értelmiségiek, sőt a főváros környékén élő parasztok is csatlakoztak, elítélték a nepotizmust és a korrupciót, helyettük demokráciát, gyülekezési jogot, sajtószabadságot, politikai reformokat követeltek.
Április 27-én a tüntetők áttörték a kordont és elfoglalták aTienanmen(Tiananmen) teret. Itt található egyebek között azOrszágos Népi Gyűlés (a kínai parlament) épülete, az állami zászló, aMao-mauzóleum és a Kína jelképének számítóTienanmen(Tiananmen) (Mennyei Béke) kapu. Ezután az időnként milliósra dagadó tömeg megszállta a teret, letáborozott, a kiürítésére adott utasítások hetekig kudarcot vallottak. A párt érezte: kicsúszik a kezéből az események irányítása, ahogy később fogalmaztak: anarchia fenyegetett.
Az Egyesült Államokban2001-ben megjelent úgynevezettTienanmen(Tiananmen)-iratok, állítólag kínai párttanácskozások titkos jegyzőkönyveit tartalmazó dokumentumok tanúsága szerint a kínai legfelső vezetés megoszlott,Teng Hsziao-ping(Deng Xiaoping) és a veterán tábornokok április közepén már az erő alkalmazását,Csao Ce-jang(Zhao Ziyang) akkori főtitkár és mások a tárgyalásokat szorgalmazták.Csaót(Zhao-t) leszavazták, ezt követőenmájus 19-én könnyekkel a szemében kérte aTienanmen(Tiananmen) téren a diákokat, hogy menjenek haza – hiába. Négy nappal később valamennyi posztjáról leváltották, többé nem jelent meg a nyilvánosság előtt. 2005-ben hunyt el házi őrizetben.
A „véres vasárnapon”,június 4-én a kínai hadsereg vidékről felhozott páncélos és gépesített egységei behatoltak aTienanmen(Tiananmen) térre. Különböző jelentések szerint több száz vagy még több tüntető vesztette életét, több ezren sebesültek meg, majd országos letartóztatási hullám bontakozott ki. Számos diákvezető éveket töltött börtönben. A „demokrácia-mozgalom” összeomlott, egyebek között azért is, mert vidéken, de még más városokban is csekély visszhangja volt. A kínai társadalomban kevés hagyománya van a nyugati demokrácia-modellnek, annál több a központosító, tekintélyelvű, ország-összetartó birodalmi hagyománynak, amelyet a ma kormányzó pártelit – miközben a marxista politikai gazdaságtant kidobta az ideológiai poggyászból – tudatosan és gondosan megőrzött.
A demokrácia-mozgalom erőszakos elfojtása több évre megbénította a társadalmi reformot, viszont stabilizálta a párt- és állami vezetést, és lehetővé tetteTeng(Deng) számára, hogy a kilencvenes évek elején dél-kínai látogatása során ismét meghirdesse a profitelvre alapozott, és a következő években rendkívül sikeresnek bizonyult gazdasági reformot. Azóta kibontakozott a nemzetközi tőke kínai beruházási áradata, így a Nyugat is segítette Kínát abban, hogy túljusson azon a holtponton, amely a nyugati példákat követő demokrácia-mozgalom letörésekor alakult ki.
A tüntetés utánTeng(Deng) ellenfelei évekig az egyetemek környékén csoportosultak, és megvetésük kifejezésére – különösen a diáktüntetés évfordulóin – gyakran törtek össze és égettek kicsi üvegpalackokat. (Kínaiul a „hsziao ping(xiao ping)” (小瓶) – ami azonos hangzású Teng Hsziao-ping nevével – kis üveget jelent.)
HivatalosanTeng(Deng)1989-ben döntött úgy, hogy lemond minden vezető tisztségéről, a politikától1992-ben vonult vissza végérvényesen. Kína azonban továbbra is aTeng(Deng)-érában élt tovább, és úgy tekintettek rá, mint legfőbb vezérre. Úgy tartották, hogy a háttérből továbbra is ő irányít.
1992 tavaszánTeng(Deng) dél-kínai körútra indult, mely során ellátogatottKuangcsouba(Guangzhouba),Sencsenbe(Shenzhenbe),Csuhaj(Zhuhai)ba ésSanghaj(Shanghai)ba. Itt elmondott beszédeiben hangsúlyozta a gazdasági építkezés fontosságát, és kritikával illette mindazokat, akik a reform és nyitás (kajko kajfang(gaige kaifang)) politikáját ellenezték. Kiemelte, hogy a kínai társadalomban élő „balos” elemek még sokkal veszélyesebbek, mint a „jobbosak”. Ismételten felhívta a figyelmet a gazdasági reformok ügyének elsődlegességére, amely Kína további fejlődéséhez elengedhetetlen. A kínai média először elhallgatta Deng dél-kínai körútját, de a meglátogatott helyeken tapasztalt hatalmas népszerűség miatt végül, ha több hónapos késéssel is, de megtört a jég, és elkezdtek részletesen beszámolni a Deng által elmondottakról is, és úgy értelmezték, mint aTienanmen(Tiananmen) téri hiba egyfajta korrigálását.
Teng Hsziao-ping(Deng Xiaoping) 1997. február 19-én halt meg Pekingben, helyétCsiang Cö-min(Jiang Zemin) vette át (3. generáció). Kína következő elnöke és egybenTeng(Deng) választott embere,Hu Csin-tao(Hu Jintao), a KNK úgynevezett 4. generációs vezetőgárdájába tartozik.
A kínai kommunista párt egyik legfontosabb vezetője,Teng Hsziao-ping(Deng Xiaoping) életpályája magába sűríti az egész huszadik századi kínai történelmet. Születésének századik évfordulóján új típusú személyi kultusz bontakozott ki az egykori kínai vezető személye körül.
Az újjáéledő kultusz nagyságát a hivatalos megemlékezéseken kívül az is jelzi, hogy a Hongkongban rendezett emlékkiállításon egy hét alatt 120 ezer látogató nézte meg aTeng(Deng) életét bemutató 90 perces dokumentumfilmet, illetve a vezetőt megörökítő 230 képet és 80 kiállítási tárgyat. Hasonló nagyságrendű akció és médiafigyelem még a nagy kínai kormányos, Mao Ce-tung születésének 110. évfordulóján sem volt.
ATeng(Deng) család ma is élő tagjai és kormányzati pozícióik
.jpg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
%2c_Flag_of_Syria_(1980%25E2%2580%25932024).svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
_(1960%25E2%2580%25931963).svg)
.svg)
