Atörök nyelv, pontosabbantörökországi török nyelv(Türkçe vagyTürk dili) azaltaji nyelvcsaládtörök ágán belül aköztörök nyelvekoguz csoportjába tartozik. A magyar szakirodalomban – durva egyszerűsítéssel – nevezik mégoszmán-töröknek is, amely valójában a hajdaniOszmán Birodalom lakosságának zömét kitevőtörök nép mesterségesen kidolgozott írott nyelvének megjelölésére szolgált (klasszikus oszmán-török nyelv), megkülönböztetésül a török nyelvek többi tagjától. Bár a többi köztörök nyelv (főleg azazeri és atürkmén, melyeket a voltSzovjetunió utódállamaiban beszélnek), közel áll a törökhöz, fontos különbségek vannak köztük anyelvtan, a szókincs és ahangtan tekintetében.
A világon élő török nyelvű emberek számát 61 millióra teszik, ebből 51,8 millió él Törökországban. A török nyelvet beszélikBulgária (810 000),Irak (380 000),Görögország (300 000),Ciprus (175 000),Észak-Macedónia (100 000) ésRománia (30 000) egyes részein is.Németországban 1,5 millióra, azEurópai Unióban 2-3 millióra becsülik számukat. Egyes források ennél még néhány millióval többre is becsülik a törökök számát.
A törökagglutináló nyelv. A grammatikai viszonyokat ragokkal, illetve névutókkal (főleg ragozott névutókkal) fejezi ki, a magyarhoz hasonlóan. pl. balta=balta > baltada=baltánál; ev=ház > evin içinde=házban (iç-i-nde=belse-jé-ben)
A török (türk) nyelvek történetét tudósok egészen az időszámításunk előtti negyedik évezredig vezetik vissza. A török nyelvek első írásos emléke a8. századból való, melyetMongólia területén találtak. Vándorlásaik során az őstörök törzsek átvették azoknak a népeknek az írásmódját, ahol letelepedtek, így például találunk türk nyelvű szövegeketpáli vagybrahman írással is. A11. században aszeldzsuk törökök behatoltakAnatóliába, majd terjeszkedni kezdtek, és átvették azarab írást. A14. századra kiépülő birodalomban már azoszmán-török nyelv (arab írással) dominált; többek között Anatólia nyugati részén is.
1530-ban adják ki az első olyan könyvet, mely a török nyelvtant tanulmányozza. A birodalom terjeszkedésének következtében a 16. századra az oszmán-török nyelv perzsa és arab szavakkal bővült. 1932-re az idegen jövevényszavak a nyelv szókincsének 60-65%-át tették ki. Az arab és aperzsa nyelv nem csak a szókincsre volt hatással, hanem a nyelvtanra is; ennek következtében az oszmán-török nyelv rendkívül bonyolulttá vált. További nehézséget jelentett, hogy az arab írás egyre kevésbé tudta követni a beszélt nyelv folyamatos változását, emiatt gyakorivá váltak az eltérések. A szóvirágairól híres oszmán-török nyelvet leginkább a gazdagabbak és a magasabb társadalmi rangúak beszélték, míg az egyszerűanatóliai parasztok például továbbra is az anatóliai török nyelvet használták.
A19. században értelmiségi körökben mindinkább elterjedt a nézet, hogy szükség lenne az oszmán-török nyelv megújítására, egyszerűsítésére, az idegen szavak eltávolítására. Mivel a birodalom már hosszú ideje elmélyült volt különböző belső és külső problémákban, ezért oktatásügyi és kulturális reformra nem igen tudott gondot fordítani, így az újságírók, írók és költők által támogatott mozgalom csak 1928-ban kezdett el beteljesedni,Atatürk reformjaival.
ATörök Köztársaság létrejötte utánAtatürk minden téren radikálisnak mondhatóreformokat vezetett be. Ennek egyike volt az oszmán-török nyelv megújítása is. Az államfő hazai és külföldi tudósokat bízott meg az új török nyelv kialakításával. A folyamat során leegyszerűsítették az évszázadok alatt szinte érthetetlenül bonyolulttá vált nyelvtant és megtisztították a nyelvet az arab és perzsa jövevényszavaktól. Igyekeztek eredeti török szavakkal pótolni őket, illetve ha erre nem volt lehetőség, új szavakat alkottak, végső esetben pedig afrancia nyelvből kölcsönöztek. Például aj (azazzs) hangot tartalmazó szavak többsége francia eredetű a török nyelvben:jeton (zseton),jübile (jubileum).
Eredetileg a nacionalisták célja a nyelv teljes megtisztítása, vagyis az összes, nem török eredetű szó eltávolítása volt, ám ez több problémát is felvetett. Nagyon sok olyan szót találtak, aminek nem volt török megfelelője, így első lépésben felhívást intéztek az emberekhez, hogy a listában felsorolt idegen szavak helyett javasoljanak mást, alkossanak új szavakat. Ez a terv már-már groteszk kifejezéseket eredményezett, az új szavakkal írt szövegek szinte teljesen érthetetlenek lettek az emberek számára. Mivel a nacionalista célokat Atatürk nem volt hajlandó feladni, így a török nyelvészek – alávetve magukat a nemzeti céloknak – elfogadták az úgynevezett „napnyelv-elméletet”,[1] mely szerint minden nyelv egyetlen ázsiai őstörök nyelvből származik, így azok az idegen szavak is, melyeknek nincs pontos török megfeleljük; vagyis maradhatnak.[2]
1928-ban bevezették alatin ábécét, mindenki számára kötelezővé tették az elsajátítását, az arab írás használatát pedig megtiltották.1932-ben létrejött aTürk Dil Kurumu, a Török Nyelvintézet, melynek feladatai közé tartozott a nyelvújítás felügyelete és végrehajtása. Az országban mindenkinek kötelező volt megtanulnia az új írást,Atatürk maga is járta az országot táblával és krétával, és több városban, faluban is maga tanította a népnek az új ábécét.[2]
A török nyelv ragozó voltára egy hangos példa:Doğum günün kutlu olsun (Boldog születésnapot): • doğum (születés) • gün (nap) • -ün (tiéd) • kutlu (boldog) • ol- (lenni) • -sun (felszólító mód jele E/3)
A török nyelvdialektusait két nagy csoportra oszthatjuk: nyugati és keleti dialektusokra. A nyelvjárások egy része a terület nevéről kapta az elnevezését.
Más források délnyugati, közép-anatóliai, keleti, ruméliai és kastamonu nyelvjárásokra osztják a török nyelvet.
A modern török irodalmi nyelv az anatóliai dialektusIsztambulban beszélt változatára épül.Ciprus szigetén az ún.török ciprióták beszélik aciprusi törököt, saját nevén agibrizlidjá-t,[3] amely sok elemet átvett a görög nyelvből, illetve a szigeten élőgörög ciprióták nyelvhasználatából. Egyik területi nyelv sem hivatalos Cipruson.
Török mondóka egy kislány előadásában: Yağmur yağıyor(Esik az eső) Seller akıyor (Folyik az ár) Arap kızı (Arab kislány) Camdan bakıyor (Nézi ablakon át)
A török nyelvtan, akárcsak amagyar, ragokra, toldalékokra épül, melyek minden esetben igazodnak a szó hangrendjéhez, azaz az utolsó szótag magánhangzójától függenek. A főnévragozás hat esetet ismer, úgy mint alanyeset, tárgyeset, birtokos eset, közelítő/részes eset, helyhatározó eset és távolító eset. A török nyelvben nincs határozott névelő:kitap masada (a könyv az asztalon van), a határozatlan névelő abir: Güzel bir köpek gördüm (Láttam egy szép kutyát), melynek jellegzetessége, hogy nem a jelző előtt, hanem után áll. A határozottságot kifejezhetjük a mutatónévmások(bu, şu, o) használatával is.
Az igék múlt idejének jele a miénkre emlékeztet:d, illetvet (látta, futott), a feltételes mód jele és illeszkedése (adnék), tagadásuk is a miénkhez hasonló (nem, ne), ez utóbbi ragozott formában nem az igét előzi meg, hanem képzőként közvetlenül az igetőhöz kapcsolva áll (nem írok –yazmıyorum). A török nyelvben ritkán használnak segédigét, és az indoeurópai típusú „bírni” szerkezeti forma helyett is a magyarhoz hasonlóan „neki van” alakot használnak.
A török nyelv több igeidőt ismer, mint a magyar: a jelen, múlt és jövő idejű igéknek van folyamatos alakjuk, használják arégmúlt igeidőt és a nálunk nem ismertbizonytalan múlt fogalmát (-mış) is, mely a bizonytalanságon túl kifejezi azt is, hogy a beszélő nem volt szemtanúja az eseményeknek; hirtelen fedezett fel valamit („Nahát, elszakadt a harisnyám!”) vagy udvariasan, messziről szemlél egy eseményt.
A török mondat általában S+O+V azaz alany-tárgy-állítmány szórendű:Kadın kitabı okudu. ⇒ A nő elolvasta a könyvet; tehát az ige legtöbbször a mondat végén áll, a hangsúlyozni kívánt rész pedig az ige elé kerül:Bursa'ya Ali gitti (Ali ment Bursába).
Szótagvégi /m, n, l, r, z/ előtt a magyar e-nél nyíltabb /æ/ (ben 'én',gel 'gyere'), eɡyébként a magyar e-nél zártabb /e/ (beni 'engem',gelin 'jöjjön <Ön>')
R
r
/ɾ/
róka; szótaɡ végén lágyabban, az anɡol r-hez hasonlóan ejtik [ɹ] (arkadaş 'barát'), szó elején és végén pedig réshanggá is válhat: szó elején zöngés [ɾ̝] (resim 'kép'), szó végén pedig zöngétlen [ɾ̝̊] (onlar 'ők')
F
f
/f/
fal
S
s
/s/
szék
G
g
/g/ vagy/ɟ/
gél
Ş
ş
/ʃ/
sál
Ğ
ğ
/j/ vaɡy semmi
Magas magánhangzó után /j/ (eğer 'ha'); mély magánhangzó után nem ejtik (ağaç 'fa'), ilyenkor szótagzáró helyzetben az előtte álló magánhangzó megnyúlik (pótlónyúlás) (oğlu 'a fia')
T
t
/t/
tábla
H
h
/h/
hó
U
u
/u/
uborka
I
ı
/ɯ/
Ajakkerekítés nélkül ejtett 'u'
Ü
ü
/y/
üveg
İ
i
/i/
piros
V
v
/ʋ/ vagy/v/
Zöngétlen mássalhangzó után [v] (cetvel 'lista'), egyébként labiodentális félhangzó [ʋ] (Avrupa 'Európa')
A honfoglalás előtti két-három évszázadban a magyar kb. 300 szót vett át a kelet-európai sztyeppén a szomszédos török népektől (elsősorban az ún. csuvasos típusú török nyelvekből). Ezek közül néhány:
ahittel kapcsolatos szavaink: Isten, ég, tündér, bűn, eskü, böjt, búcsú, egyház, gyón, erkölcs stb.
Ez a sablon azeurópaikontinensen (szigorúan véve aBalti-tenger és aFehér-tenger összekötő csatorna fehér-tengeri bejáratának és aDonazovi-tengeri torkolatának vonalától nyugatra) használt jelenleg is élő, beszélt nyelveket foglalja össze függetlenül attól, hogy melyiknyelvcsaládba tartoznak.
Van néhány vitatott állapotú nyelv, ezek ugyankihaltak, de újjáélesztették őket, és néhányan használják másodlagos, ritkán elsődleges nyelvként:korni,lív,manx.
