Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Szultán Huszajn | |
 | |
| Szultán Huszajn pénzérméi | |
| Perzsa sah | |
| Uralkodási ideje | |
| 1694.július 29.[1] –1722.október 23.[1] | |
| Koronázása | Iszfahán[1] 1694.augusztus 6.[1] |
| Elődje | I. Szulajmán |
| Utódja | II. Tahmászp |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Szafavidák |
| Született | 1668 októbere Iszfahán |
| Elhunyt | 1726 novembere (58 évesen) Iszfahán[1] |
| Nyughelye | Fatima Masumeh Shrine |
| Édesapja | I. Szulajmán |
| Édesanyja | Elena Khanum |
| Gyermekei |
|
 AWikimédia Commons tartalmazSzultán Huszajn témájú médiaállományokat. | |
Szultán Huszajn, modern perzsa kiejtésselSzoltán Hoszejn (1668 októbere –Iszfahán,1726 novembere[1])I. Szulajmán fia,Perzsiasahja (uralkodott1694.július 29-étől1722.október 23-áig), aSzafavida-dinasztia tagja volt. A síita papság megerősödő befolyása miatt szunnita afgán alattvalói fellázadtak ellene, 1722-ben megbuktatták, majd családja nagy részét kiirtották és végül vele is végeztek. Uralkodása végére Perzsiát a teljes anarchia jellemezte, amelyet az idegen nagyhatalmak hódításra próbáltak felhasználni.
I. Szulejmán Szafi elsőszülött fia apja halálát követően örökölte a trónt1694.július 29-én, ésaugusztus 7-én koronázták meg a Szaadábád-palota tükörtermében. Mélyen vallásos síita, ám kevéssé tehetséges uralkodó volt, akit a palotabeli eunuchok emeltek trónra. Fivére, az energikusabb Abbász uralkodása alatt többször megpróbálta megszerezni a hatalmat, ám hiába. Szultán Huszejn idején a síita egyházi vezetők – különösenMuhammad Bákir Madzsliszí, később pedig unokája, Muhammad Huszajn főmollá – gyakorolták a valódi hatalmat. A későbbiekben nőrokona, Marjam Bégum hercegnő befolyása alá került, alkoholista lett, és apjához hasonlóan inkább ahárem örömeivel foglalkozott, mintsem birodalma ügyeivel.
A síita vallásfejlődés szempontjából ez az időszak rendkívül termékenynek bizonyult, számosteológiai ésjogi mű született, és a vallási tanok ekkor stabilizálódtak végleg. A síita tanok terjesztése céljából épült meg a palotanegyedet nyugatról szegélyezőCsahár Bág sugárúton a „Sah anyjánakmadraszája” (perzsáulMadrasze-je mádar-e sáh) amely különleges nevét onnan kapta, hogy a finanszírozására tett alapítvány (vakf) a sah édesanyja által alapított közelikaravánszeráj jövedelmeinek egy meghatározott hányadát tette ki. Mindehhez a nemmuszlimok, aszunniták és aszúfizmus elleni erőszakos fellépés társult, aminek gazdasági aspektusa is volt: azörménykeresztény ésindiaihindu kereskedők tőkéje mind kevésbé gazdagította az országot. Velük együtt helyizsidó észoroasztriánus közösségek az erőszakos áttérítések hatására készséggel támogatták a hamarosan kirobbanó szunnita felkelést.
A szunnitizmus a maiAfganisztán területén, a Szafavidák által17. században meghódított vidékeken meglehetősen erős maradt, így a lázadás is itt kezdődött1709-ben. Apastu afgángilzaj törzs ekkor foglalta elKandahárt az alig ellenálló, évtizedek óta elhanyagolt szafavida hadseregtől. A gilzaj lázadók mellé1716-ban aherátiabdálik is csatlakoztak, miutánMahmúd gilzaj vezető legyőzte és maga mellé állította őket, és rövidesen akaukázusi észagroszi szunniták is fellázadtak, felvéve a kapcsolatot azOszmán Birodalommal. Az afgánok végül Mahmúd vezetésével 1722-ben támadtak Iszfahánra, amit, miután legyőzték a szafavidák seregét, három hónapig éheztettek. A sah végül megadta magát, ésoktóber 23-án személyesen adta át diadémját Mahmúdnak.
A Szafavida-család az afgánok fogságába került, akik1725.február 8-án mészárlást hajtottak végre a dinasztia még élő tagjai között: többek között Huszajn tizennégy fiából tizenkettő és a sah mind a hat fivére életét vesztette ezen a napon. A mészárlást megállítani akaró Szultán Huszajn maga is megsérült, de két kisfia életét meg tudta menteni. A lassanként megőrülőMahmúd Hutákí1725.április 25-én meghalt – elképzelhető, hogy meggyilkolták –, utódja pedig unokatestvére,Asraf kán lett. Asraf az egyre erősödő iráni ellenállást látva jobbnak látta a maradék Szafavidákkal is végezni, így1726 novembere körül Szultán Huszajn és korábban megkímélt két fia is életét vesztette. A családot a híres síita vallási központban,Gomban temették el.
Az afgánoknak nem sikerült kiirtaniuk a teljes családot, és Perzsia nyugati és északi területeit sem tudták elfoglalni. Huszajn trónörököse, a magát már1722-bensahhá kikiáltóII. Tahmászp Iszfahán ostroma alatt el tudott menekülni, és a lojálishorászánisíitaasráf törzs vezetője,Nádir kán segítségével1729-re megdöntötte az afgánok hatalmát, sőt az időközben zűrzavart kihasználó, Iránra támadóOszmán Birodalom ésOroszország ellen is eredményesen tudta felvenni a harcot – igaz, a sors fintoraként végül Nádir buktatta meg végleg a Szafavidák uralmát.
Szultán Huszajnnak számos feleségétől – többek közöttV. Vahtang grúz király ésKaihoszro grúz királykartli grúz királyok egy-egy lányától – legalább tizennégy fia és tizenkét lánya született. Fiai közül csak Tahmászp, az 1722 márciusában harmadiknak kijelölt trónörökös, illetve a szökésével az ominózus mészárlást kiváltó Iszmáíl élte túl az afgán uralmat, de ez utóbbit fivére végeztette ki1732-ben. Tahmászpot két fiával,III. Abbásszal és Iszmáíllal együtt Nádir sah fia végeztette ki1740-ben.
Huszajn számos lánya közül egy Mahmúd, egy pedig Asraf sahhoz ment feleségül, egyet-egyet pedig az afgánok legfőbb vallási és katonai vezetőjének adtak feleségül, egy-egy Nádirhoz és Ibráhím nevű fivéréhez ment feleségül, egyikük egy bizonyos grúz Dávid herceg felesége lett, a többieket pedig a terebélyes Szafavida-családon belül házasították ki. Az egyik ilyen hercegi pártól származottIII. Iszmáíl, aki a Szafavidák közül utolsóként viselte, ha aZandKarím kán bábjaként is, asahi címet.
| Előző uralkodó: I. Szulajmán | Következő uralkodó: II. Tahmászp Mahmúd Hutákí |
