A város aPerint ésGyöngyös patakok partján épült fel, ókori elődjeSavaria, Pannonia Prima római provincia fővárosa volt. Magyar városként1578-ban nőtt meg regionális szerepe, amikorVas vármegye székhelyévé vált, majdMária Terézia1777-ben püspöki székhellyé tette. AXIX. század második felében jelentős fejlődésen ment keresztül, a vasútépítéseknek köszönhetően a Nyugat-Dunántúl legfontosabb vasúti központjává vált, közlekedési jelentősége miatt népessége rohamos növekedésnek indult, illetve a város arculatát a mai napig meghatározóeklektikus ésszecessziós épületek is ekkor épültek.
A város azAlpokalján, aPerint ésGyöngyös patakok lapályán, aGyöngyös-sík nyugati peremvidékén fekszik, ott, ahol aKisalföld sík vidékét az Alpokalja dombos-hegyes tájai váltják fel. Tengerszint feletti magassága kb. 220 m. A város dombokra épült, még sincsen jelentős szintkülönbség a városon belül.
Szombathely sok éves átlagos havi középhőmérsékleteit tekintve kikövetkeztethető, hogy a leghidegebb hónap ajanuár, míg a legmelegebb hónap ajúlius. Az évi közepes hőingás 20,6 °C. A város átlagos évicsapadékösszege 590 milliméter, amely jellegzetes évi rendszert mutat, anyári félév csapadékosabb, míg atéli félév szárazabb. A legkevesebb csapadék január-februárban hullik, a legcsapadékosabb hónapok, eddig több mint háromszor akkora összegekkel, ajúnius és júliusi hónapok. Szombathelyen a napsütéses órák összege átlagosan 1850 óra egy évben, de ez az évenként nagy változékonyságot mutat. Megfigyelhető továbbá anapfénytartam jellegzetes éves menete, a nyári hónapokban van a maximuma, akkor havi 230-250 óra, míg a téli időszakban, anovember-január hónapokban a minimuma mindössze havi 50 – 70 óra között mozog.
Nevét onnan kapta, hogy a városban szombati napokon tartották a hetivásárt.
Német neve,Steinamanger jelentése: 'kő a mezőn'. A város nyugati határa magyarulKő néven is ismert volt, ami aföldrengésben és a népvándorlás viharában elpusztult rómaiSavaria romjaira utal.[4]
A latinSavaria vagySabaria név a városon átfolyóGyöngyös-patak ókori latinSibaris nevéből származik, ami a patak német nevében(Zöbern) is fennmaradt.[5] Eredete azindoeurópaiseu (= nedv, vizes) szóra vezethető vissza.[6]
A város címeréről az önkormányzat 8/1991 (V.23.) sz. rendelete szól.A város címere, mely egy 1734-ből származó polgári könyv kezdőlapján szerepel, a Gyöngyöskapu a fal egy részét és a kapu fölött álló kis tornyot ábrázolja. A torony egyik oldalán egy csillag, a másikon a félhold áll. Ezt a címer alkalmazták már a város által kiállított régi pergamen okmányokon is, mint függő pecsét, így például a megyei levéltárban őrzött, 17. században kiállított megyei házvásárlási okmányon.
A2016. évet –Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulóját –Magyarország kormánya az 1170/2015. (III. 24.) Korm. határozatávalSzent Márton Emlékévvé nyilvánította. Az ókori Savaria és a középkori Szombathely nem választhatók el egymástól jelképeikben sem. Együtt élték meg az évezredeket és évszázadokat. Ez a két összekapcsolódó történelmi tény tette indokolttá azt, hogy ezt a kapcsolatot vizuális síkon is megjelenítsük. Előzőek figyelembe vételével kezdeményeztük, hogy a város címere, a város zászlaja, pecsétje és a polgármesteri lánc mellett az Önkormányzat jelképei bővüljenek ki a polgármesteri címerrel és a Szent Márton zászlóval. Az új polgármesteri jelképen a város címere látható kibővítve Szent Márton alakjával, mintegy pajzstartóként körülölelve azt, egyesítve az ókort és a középkort. A Szent Márton zászló a Városháza homlokzatán, a Díszteremben, valamint a polgármester irodájában került elhelyezésre. A Szent Márton Emlékév alkalmából Önkormányzatunk 1-1 Szent Márton zászlót ajándékozott aSarlós Boldogasszony Székesegyház, a Szent Márton Plébánia, valamint a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum részére. A polgármesteri címert Kamper László grafikusművész készítette. A polgármesteri címer kidolgozását szakértőként figyelemmel kísérte és segítette: Csáky Imre címertörténész, Balogh Péter, a Rumi Rajki Műpártoló Kör elnöke, Dr. Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatója, Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke, Tóth Csaba művészettörténész,Feiszt György történész és Marosfalvy Antal művész.
Szombathely lakónépessége2011.január 1-jén 78 884 fő volt, amiVas megye össznépességének 30,7%-át tette ki. A városVas vármegye legsűrűbben lakott települése, abban az évben az egy km²-en lakók száma átlagosan 809,1 fő volt. A népesség korösszetétele kedvezőtlen. A 2011-es év elején a 19 évesnél fiatalabbak népességen belüli súlya 19%, a 60 éven felülieké 25% volt. A nemek aránya kedvezőtlen, ugyanis ezer férfira 1111 nő jut.2017-ben a férfiaknál 71,4, a nőknél 79,8 év volt a születéskor várható átlagos élettartam.[8] A népszámlálás adatai alapján a város lakónépességének 5%-a, mintegy 3562 személy vallotta magát valamely kisebbséghez tartozónak. Közülüknémet,cigány éshorvát nemzetiséginek vallották magukat a legtöbben.
Szombathely népessége a város vasúti csomóponttá való válásával és a betelepülő iparral egyetemben indult gyors iramban növekedésnek. A szocializmus idején a város népességnövekedését a központi fejlesztések és a környező falvak népességének elszívása biztosította. A rendszerváltást követően a népesség drasztikusan csökkenni kezdett az országos mutatókkal egyetemben. A legtöbben1990-ben éltek a városban, 85 617-en, azóta csak csökken a város népessége, egészen napjainkig. Ma már kevesebben laknak Szombathelyen, mint1980-ban. A megyeszékhely nem tudott kellő számban és árban kertes, családi házas lakóterületeket kínálni, azért a kiköltözések nagy száma miatt a város lakossága fogyott, miközben a környező agglomerációs településeken jelentős népességnövekedés ment végbe:Vasszécseny,Táplánszentkereszt,Torony,Sé,Perenye,Gencsapáti,Balogunyom.
A 2011-es népszámlálási adatok szerint a magukat vallási közösséghez tartozónak valló szombathelyiek túlnyomó többségerómai katolikusnak tartja magát. Emellett azevangélikus és areformátus egyház szerepe is jelentős a városban.
A2001-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága 81 9207 fő volt, míg a válaszadók száma 79 717. Ebből 78 027 főmagyarnak, míg 303 főcigánynak vallotta magát, azonban meg kell jegyezni, hogy amagyarországi cigányok (romák) aránya a népszámlálásokban szereplőnél lényegesen magasabb. 638 főnémet, 413 főhorvát és 107 főszlovén etnikumnak vallotta magát.[10]
A2011-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága 78 884 fő volt, ebből a válaszadók száma 69 034 fő volt, 65 472 fő magyarnak vallotta magát. Az adatokból az derül ki, hogy a magukat magyarnak vallók száma jelentősen csökkent tíz év alatt, ennek fő oka, hogy többen nem válaszoltak.[11] Az elmúlt tíz év alatt a nemzetiségiek közül a németek (1574 fő) és a cigányok (609 fő) száma megkétszereződött Szombathelyen. Aromán (95 fő) nemzetiségűek száma megháromszorozódott.[12] A magukat horvátoknak (441 fő) és szlovénoknak (130 fő) vallók száma kismértékben nőtt az elmúlt tíz év alatt. A megyén belül Szombathelyen él a legtöbb magát németnek, románnak,orosznak ésbolgárnak valló nemzetiségi.
A2001-es népszámlálási adatok alapján, Szombathelyen a lakosság több mint fele (89,4%) kötődött valamelyik vallási felekezethez.[16] A legnagyobb vallás a városban akereszténység, melynek legelterjedtebb formája akatolicizmus (76,6%). A katolikus egyházon belül arómai katolikusok száma 62 504, míg agörögkatolikusoké 233 fő volt. A városban népesprotestáns közösségek is éltek, főlegevangélikusok (2854 fő) ésreformátusok (2224 fő). Azortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok,románok,szerbek,bolgárok,görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző volt az egész városi lakosságához képest (41 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény egyházi közösség működik. Azsidó vallási közösséghez tartózók száma 64 fő volt. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (10,2%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 6%-a vallotta magát.[16]
A2011-es népszámlálás adatai alapján, Szombathelyen a lakosság több mint a fele (58,1%) kötődött valamelyik vallási felekezethez.[15] A két népszámlálás között eltelt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez való tartozás jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban akereszténység, melynek legelterjedtebb formája akatolicizmus (52,3%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül arómai katolikusok száma 41 144 fő, míg agörögkatolikusok 119 fő volt. A városban népesprotestáns közösségek is éltek, főlegevangélikusok (2136 fő) ésreformátusok (1560 fő). Azortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok,románok,szerbek,bolgárok,görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző volt az egész városi lakosságához képest (22 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény egyházi közösség működik. Azsidó vallási közösséghez tartózók száma 39 fő volt.Összességében elmondható, hogy az elmúlt tíz év során minden egyházi felekezetekhez tartozók száma jelentősen csökkent. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (32%), tíz év alatt megháromszorozódott a számuk. Felekezeten kívülinek a város lakosságának 9,9%-a vallotta magát.[15]
AzÍzisz-szentély rekonstruált főépülete, amely a maiMagyarország legrégibb városi rangú településének emlékhelye
Szombathely területe ősidők óta lakott, amit az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A város területének aPannónia provincián átvezető fő kereskedelmi útvonal, aborostyánút melletti fekvése arra ösztönözte arómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsiváltó helyet, majd várost létesítsenek.43-banClaudius császárcolonia rangra emelteColonia Claudia Savariensum (Savariaiak claudiusi kolóniája) néven. A név alakja az évszázadok soránSabariára változott. A város Felső-Pannónia vallási központja lett, palotája,fürdője,amfiteátruma épült. Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között.
Vélhetően az itteni keresztények elrettentését szolgáltaSzent Quirinussisciai püspök kivégzése, akit itt dobtak a megáradt Sibaris-patakba, malomkővel a nyakában. Itt szenvedett vértanúhalált sok keresztény, akiknek nevét nem jegyezte fel a történelem. A keresztényüldözéseknekNagy Konstantin császár hatalomra jutása vetett véget, ő aszarmaták elleni hadjárata során 356-ban hosszabb ideig időzött Sabariában is. A császár uralkodása alatt átszervezte a tartományokat és a várost Pannonia Prima tartomány székhelyévé tette. Itt született az ókoriEurópa egyik nagy szentje,Szent Márton, aki később a galliaiTours püspöke lett. A hagyomány szerint lakóháza felett áll aSzent Márton-templom.Valentinianus császár halála után 377-ben ahunok kezdték elözönleni Pannóniát, Macrinus, a tartomány prefektusa saját seregének feláldozásával sem tudta megakadályozni a hunok és a velük szövetséges barbár népek hódítását, de a falakkal körülkerített város még ellenállt anépvándorlás özönének. A várost csakAttila hun király tudta elfoglalni 441 és 445 között. Ahunok pusztítását a 456-ban bekövetkezettföldrengés tetőzte be, amely lerombolta a várost.
A súlyos pusztítások ellenére a város folyamatosan lakott maradt, városfalait helyreállították, a római épületek helyére azok anyagának felhasználásával kevésbé pompázatos lakóépületek épültek. A falak védelmet nyújtottak a lakosság számára. A latin nyelvű lakosság ugyan nagyrésztItáliába menekült, de helyükrekeleti gótok, majdlongobárdok érkeztek, akik keveredtek a helyi lakossággal.567-benAlboin longobárd király behívta szövetségesül a Baján kagán vezetteavarokat, akik segítségével legyőzte agepidákat. Az új szövetséges azonban túl erősnek bizonyult, így a longobárdok Itáliába távoztak, helyükre avarok, majd azok segédnépeikéntszlávok érkeztek. A8. századra azonban az avar hatalom meggyengült és795-ben a frank sereg döntő vereséget mért rájuk. A hadjáratból hazafelé tartóNagy Károly frank király elzarándokolt Szent Márton szülővárosába, Savariába.
A szombathelyi ferences templom
805-ben Nagy Károly az avarok szállásterületéül aDuna és Savaria közti területet jelölte ki.Arnulf keleti frank király875-ben a várost asalzburgi érseknek adta. Valószínűleg ekkor épült meg az egykori római központi fürdő épületének felhasználásával avár is, amely kezdetben egy erődített lakótorony lehetett. Átmenetimorva uralom után900 körül a várost elfoglalták a magyarok.
1009-benSzent István a várost az újonnan alapítottgyőri püspökségnek adta. Sokat szenvedett1042 és1044 között aIII. Henrik német-római császár ésAba Sámuel közötti harcokban, de még többet atatárjáráskor. Ekkor a tatárok bevették és teljesen elpusztították a várost, a lakosság a környező erdőkben ásott vermekben keresett menedéket – az erdőt a nép sokáig vermes erdőnek nevezte.
1407-ben Szombathely városi rangot kapott.1440-ben a város mellett győzte leCillei Ulrik hadaI. Ulászló király seregét, majd a felek itt kötöttek békét1441.április 19-én. Alig fél évszázad múltánIII. Frigyes császár fiának, Miksának serege ostromolta meg a várat, de Tamás győri püspök várőrsége az ostromot még visszaverte,1490-ben azonban a város mégis Miksa birtokába került.1491-ben apozsonyi szerződés a várost visszaadta Ulászlónak. A város a győri püspökök kegyéből számos szabadalommal és kiváltsággal rendelkezett. Fejlődésére nagy befolyással volt, amikor1578-ban az országgyűlés határozata alapján avasvári káptalant Szombathelyre költöztették át, ettől kezdveVas vármegye székhelye lett. Ekkor a vár körüli addig üres területekre új épületeket emeltek, iskolái ajezsuiták irányítása alatt nagy virágzásnak indultak.
A fellendülésnek1605-benBocskai István hadjárata vetett véget. A Némethy Gergely vezette többezres sereg megostromolta és bevette a várost és a várat. A városi levéltár irataitNémetújvárra menekítették, de azok az ott keletkezett tűzben megsemmisültek.
Az újkor kezdetén a töröktől való állandó félelem tartotta rettegésben a várost.1664-ben a török sereg egészenSzentgotthárdig hatolt be a vármegyébe, de ott vereséget szenvedett.1683-ban újabb nagy török hadjárat indultBécs ellen, a Bécs alatt vereséget szenvedett török sereg fosztogatva vonult vissza, de Szombathelyt a városfalak ezúttal is megvédték. A török kiűzése nagy megkönnyebbülést jelentett a városnak is, és mivel a17. század végi kuruc harcok nem érintették, viszonylag békésebb időszak következett.
A vármegyeháza
A Rákóczi-szabadságharc hírére a város a fejedelem mellé állt,1704-ben 36 hajdút állított ki és nagy mennyiségű ellátmányt szállítottOcskay László táborába. Rövidesen azonban császári hadak szállták meg és1705 novemberéig császári kézen maradt. Ekkor aHeister tábornokot Szentgotthárdnál megszalasztóBottyán János kuruc serege szabadította fel.1706 elején ismét császári kézre került, de az év végén újra a kurucok voltak az urai.1707 elején maga Bottyán is a városban rendezte be főhadiszállását. Két hónap múlva Rabutin császári serege vonult be a városba, júniusban már újra a kurucoké volt. Bottyán felkelésre szólította fel a környék nemességét és a felhívásra 7000 fegyveres gyűlt össze, mellyel Bottyán Stájerországra támadott. VálaszulStarhemberg tábornok császári serege tört be az országba és a város1710-ben császári kézre került.
Alig ért véget a hadak pusztítása, júniusban szörnyűpestisjárvány sújtotta a várost, amelynek 2000 lakos esett áldozatul. A csaknem kipusztult városi népességet a környékről bevándorlókkal pótolták, akik legnagyobb részeKőszeg,Rohonc ésPinkafő környékéről bevándorolt németajkú polgár volt. A város magyar polgárságát elveszítve ettől kezdve német jelleget öltött, ezzel a város virágzásának új szakasza indult meg. Zichy Ferenc győri püspök támogatásával1772-ben megépült a gimnázium, majd1777-benMária Terézia királynő megalapította aSzombathelyi egyházmegyét, és annak élére egy rendkívül művelt és széles látókörű embert,Szily János püspököt nevezte ki. Az új püspök máris nagy lendülettel látott munkához, lebontatta a rossz állapotúvárat és a vártemplomot, és helyére nagyszabású épületeket emeltetett. Ekkor épült meg a Sarlós Boldogasszony-székesegyház, a püspöki palota és a környező egyházi épületegyüttes.1793-ban megnyílt a bölcseleti iskola, ahol grófSzéchenyi István is tanult.
Leírás a településről a 18. század végén
„SZOMBATHELY: Sabaria. Szabad püspöki Város Vas Vármegyében, fekszik igen kies helyen, Gyöngyös vize mellett, Kőszeghez 2 mértföldnyire. Hajdani fénnyét, nevezetességeit, ritkaságait, és történeteit e’ napról napra öregbedő Városnak, mellyet e’ Városnak új Felelevenítője M. Felső Szopori Szili János ő Excellentziája tulajdon kőltségével nyomtattatott, és e’ Püspöki Megyének 1777dik esztendőbéli felállíttatásától ólta példás buzgósággal, és nagy kőltséggel díszesíti e’ Várost. Lakosai Magyarok, ’s Németek is, és leginkább katolikusok. Épűletei között legnevezetesebb az a’ ritka szépségű, nagy kőltséggel készűltt Szentegyház, mellyet fellyebb említett Mélt. Püspök ő Excellentziája építtetett. Valóban sokkal nevezetesebbek e’ Szentegyháznak drága ékességei, mint sem itten előadhatnánk; és a’ kik az illyen ritkán található pompás alkotmányokban gyönyörködnek, ennek megszemlélgetésében nem kevés örömet fognak érezni. Nevezetes épűlet továbbá itten a’ Püspöki Rezidentzia, mind alkotmányára, mind ékességeire, mind pedig a’ Városnak viszontagságait benne szemlélhető festéseire nézve; nemkülömben a’ Püspöki Kápolna is, mellyben lévő drága Feszűlet tsudálkozásba meríti a’ nézőt. Közel van e’ Püspöki szép Rezidentziához a’ kis Papokat nevelő díszes ház is, a’ hol jeles Könyvtár szaporíttatik az iffjú Papoknak haszonvételekre. Szomszédságában épűlt más felől a’ Püspöki Rezidentziának a’ Vármegyeháza, melly hasonlóképen öregbíti e’ Püspöki Városnak díszét, és e’ N. Vármegyebéli Uraságoknak méltó, alkalmatos, sőt tekéntetet szerző gyűlési helyet szolgáltat. Ékesítik ez említett épűleteken kivűl a’ Várost néhai Gróf Szécsényi Érsek által fundáltt Klastromok, és Szentegyházak; nemkülömben a’ Káptalanbéli Uraságnak lakó házaik, az Oskola, és a’ piatz körűl épűltt külömbféle jelesebb épűletek, mellyek naponként szaporíttatnak, és az egész Város mintegy új színbe őltözik, régiebb állapottyához képest. Lakosai rész szerént kézi mesterségeknek folytatása, rész szerént gazdáskodás, és föld mívelésből élnek. Nevezetesíti a’ Nemes Seregnek 1797dik esztendőbéli táborozása, mellynek emlékezetére lásd T. T. Nagy János Úrnak Verseit a’ M. Hírmondóban. Határja, ’s vidékje igen kies, és jó termékenységű, borai egésségesek, réttyeik, legelőjik külömbfélék, malmaik alkalmatosak, Gyöngyös, és Perente vize, mellyet Kenyér vizének is neveznek némellyek, elég hasznosak, ámbár áradásaik által károsak is; piatzok helyben, és Kőszegen.”
1809. május 31-énI. Napóleon francia hadai vonultak be a városba, a város piacterén kisebb harc bontakozott ki a várost védő magyar nemesi sereg és az ellenség között. A franciák 110 napig tartották megszállva a várost, ezalatt tervezték meg francia mérnökök a megyeházát és a Szily János u. és a Petőfi Sándor u. sarkán álló épületet. Az1817-ben keletkezett nagy tűzvészben a város kétharmada leégett,1831-ben pedigkolera pusztított.1832-ben felépült a város határán kívül azortodox zsinagóga.
Az1848. márciusi pesti forradalom híre itt is nagy lelkesedést keltett. A megyei közgyűlésmárcius 17-énHorváth Boldizsár főjegyző vezetésével elfogadott egy 16 pontból álló petíciót, amelyben hitet tett az új eszmék mellett.Kossuth szavára a város is megmozdult,december 10-én a székesegyházban nagy ünnepséggel szentelték meg a 44. honvédzászlóalj zászlaját.December 28-án császári csapatok szállták meg a várost és a nemzeti jelképek eltávolítására szólították fel a lakosságot. A harcok Szombathelyt nem érintették, mindvégig császári kézen maradt.
1866-ban a porosz-osztrák háború költségeihez a város 13 önkéntessel és pénzzel járult hozzá.1867-ben, a kiegyezés utáni új kormány igazságügyi minisztere a város képviselője, Horváth Boldizsár lett. Neki is köszönhető, hogy a város a19. század utolsó évtizedeiben gyors fejlődésnek indult, lakossága elérte a 20 000 főt. 1865-ben megépült anagykanizsai vasútvonal, majd az1871-es és1872-es újabb vasútépítések a várost aNyugat-Dunántúl közlekedési csomópontjává tették.1885-ben a szomszédos Ó-Perint és Szentmárton községeket egyesítették a várossal.
1890. novemberében elkészült az elsőaszfalt borított járda az Úri – ma Széchenyi – utcában. Az aszfalt burkolat ötletét még1870-ben a Vasmegyei Lapok ajánlotta a szombathelyi városvezetés figyelmébepárizsi példára ahol már elterjedt a por -és sármentes, nesztelen járást biztosító burkolat.[17]A város fellendülésének nagy korszakaÉhen Gyulapolgármester idején kezdődött.1895 és1902 között megépült a vízvezeték- és csatornahálózat, az utcákat szilárd burkolattal látták el.1900 júniusában például a Szily János utca kapott kavicsburkolat helyett aszfalt kialakítást. Új közlekedési eszközként megjelent a villamos, amely a vasútállomást kötötte össze a városközponton keresztül kelet-nyugati irányban a Kálvária templommal. Felépült a városi Kaszinó és a Nagyszálló épülete, ekkor épült ki aSzéll Kálmán utca palotasora is. Megalakult aFehérkereszt Egyesület és megépült a gyermekmenhely, amely a vidéken az első ilyen intézmény. Megalakult a városi Kultúregyesület, a városban pezsgő társadalmi élet alakult ki. Négy évtized alatt a város lakossága megnégyszereződött.Brenner Tóbiás polgármestersége alatt1904-ben megindult a zenei oktatás a Zeneiskolában, megalakult a város szimfonikus zenekara. Megépült a városi Kioszk épülete, a népfürdő, amúzeum, adomonkosok és akarmelitákkolostora és az erdei iskola. Emellett számos díszes palota épült a belvárosban is.
Azelső világháború és annak következményei visszavetették a város fejlődését. Atrianoni békeszerződés következtébenVas vármegye elveszítette nyugati – többségben német ajkú – területeit. Az országhatár mindössze 10 km-re került a várostól. Ezzel a város megszűnt Nyugat-Magyarország központja lenni. A város egyik színhelye volt az első királypuccs eseményeinek. Ide érkezett1921.március 26-ánIV. Károly király, és a püspöki palotában tanácskozott a Teleki-kormány képviselőivel. A város hatalmas lelkesedéssel fogadta, innen indult Budapestre, ahol a puccskísérlet kudarcot vallott. Kiheverve a hanyatló korszakot az1920-as évektől újabb fejlődési korszak kezdődött. Újvárosrendezési terv készült. Ekkor épült az új városmajor, a csendőrlaktanya, a Leánygimnázium, a Női felső kereskedelmi iskola, a gazdasági szakiskola, az új városi bérpalota. Tisztviselői lakások és száz új szükséglakás is épült. Bővítették a városházát és a vízműveket.1926 és1929 között megépült a megyei kórház, az egész Dunántúl akkori legmodernebb kórháza.
A Savaria nagyszálló
Amásodik világháború eseményei nagy megpróbáltatásokat hoztak a városnak. A menekülő nyilas államhatalom intézményei Szombathelyen és környékén rendezkedtek be, ennek következtében1945.március 4-én a szövetséges légierő nagy erejű csapást mért a városra. A halottak száma több százra rúgott. A belváros épületeinek jelentős része pusztult el, köztük a székesegyház és a városháza. Az épületek több mint fele sérült meg. A támadás következtében Szombathely az ország ötödik legsúlyosabb károkat szenvedett városa lett.
1955-ben egy építkezés kapcsán a Thököly és Rákóczi utca sarkán a mai ISEUM helyén találtak rá arra a régészeti lelőhelyre, amelynek 6 évig tartó kutatásával az egész szentélykerület feltátása megtörtént.1963. szeptember 8-án pedig elkészült az ISEUM első rekonstrukciója.
1956-ban a város népe is lelkesedéssel fogadta a forradalmi eseményeket. Megalakult a Forradalmi Bizottság és a Nemzetőrség.November 4-én az oroszok váratlanul rajtaütöttek a Nemzetőrség épületén és az ott tartózkodó fiatal nemzetőröket válogatás nélkül meggyilkolták. Az első nagyobb lakótelep a Derkovits-lakótelep építése1963-ban indult. Ezután egymás után épültek a modern lakótelepek: a KISZ-, a Joskar Ola-, a Stromfeld-, majd az Oladi lakótelep. A városban új nagyüzemek épültek, melyek közül legjelentősebbek a Latex, a Remix, a Falco forgácslapgyár, majd a 70-es években a Rába futóműgyár.
1973. augusztus 19-én átadták aSavaria Mozit, augusztus 20-án pedig aVasi Múzeumfalu nyitotta meg kapuit.[18]
Református templom, tornya 2015-ben épült
Az1980-as években átszervezték a belváros forgalmát, a Fő térről kiiktatták a gépjárműforgalmat és az új, széles Thököly utcára terelték. Megépült a belső, majd a külső körgyűrű is. Megnyílt a Megyei Könyvtár épülete, fedett uszoda, képtár épült.2000-ben felújították a város hagyományos történelmi karneválját, mely nemzetközi hírű eseménnyé nőtte ki magát.
A rendszerváltozás után a városnak SZDSZ-es polgármestere lettWagner András (1990–1998) személyében, akitSzabó Gábor (Fidesz, 1998–2002), dr. Ipkovich György (MSZP, 2002–2010), majddr. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP, 2010-2019) követtek. A jelenlegi polgármester Dr. Nemény András (Éljen Szombathely, 2019-)
1991. augusztus 19-én Dr.Konkoly István püspök meghívásáraII. János Pál pápa a városba látogatott és szentmisét celebrált a repülőtéren. A Szentatya látogatásának emlékét ma is őrzi: egy-egy bronz emléktábla a püspöki palotában és a székesegyházban, a térdeplő a Madonna-kápolnában, valamint a pápai oltár hatalmas keresztje a Martineum Felnőttképző Akadémia kertjében.[19]
Az1990-es évektől megvalósult a várost elkerülő körgyűrű kiépítése, majd elkezdődött a86-os és87-es főutak közös szakaszának négysávosítása. A2000-es évekre elkészült aSzékesfehérvár-Veszprém-Szombathely vasútvonal villamosítása is. AzEurópai Unióhoz való csatlakozással új lehetőségek nyíltak a város előtt, hogy a nyugat-magyarországi és dél-burgenlandi térség központjává váljon. Ezt segítette a várost Felsőőrrel összekötő89 sz. és B63-as főút új nyomvonalon való megépítése a határ mindkét oldalán, amely a két város közti menetidőt majdnem felére csökkentette. Ma a Nyugat-Dunántúli régió egyik központja.
Szombathely korai, középkori iparakézművességen alapult. A különböző mesterekcéhekbe tömörültek. Elsőként a ruházati termékeket előállító, bőrárukat készítő mesterek jelentek meg a városban. Velük együtt az élelmiszeripar alapját jelentő mészárosok, molnárok, pékek is megjelentek. A vásárokon a csizmadiák, vargák, kovácsok, csiszárok, szabók, szűcsök, gerencsérek portékáit keresték a városlakók és a környező falvak jobbágyai.A dokumentumok szerint elsőnek a szabók alakították meg céhüket1604-ben, majd a vargák1613-ban.1614-ben az ötvösök, csiszárok, lakatosok, nyereggyártók alapítottak céheket. A csizmadiák1635-ben, acsapók1639-ben, a mészárosok1671-ben tömörültek céhbe.
A szombathelyi ötvösök munkái közül Szaniszló Márton XVIII. századi ereklyetartóját és Beck Vilmos és Beck György szelencéit és kisplasztikáit iparművészeti remekként tartották nyilván. De az óráscéh tagjainak Gohm Márkusnak, Pösell Ferencnek, Köstler Jánosnak a munkái, az általuk készített művészi órák, mind mesterségbeli tudásukról árulkodik. A mesterek munkái Ausztriába és Horvátországba is eljutottak.A XVI-XVII. századból ránk maradt források szerint, az azonos ipart, foglalkozást űző mesterek ugyan abban az utcában, vagy a szomszédos utcában laktak. A török hódítás következtében görög-makedón kereskedők, iparosok főleg tímárok telepedtek meg a városban. Az ötvösök a Kám utcában, vargák, csizmadiák, tímárok a Perint patak közelében, a Karicsában és a Forró utcában laktak. A szabók jó része a Gyöngyös utcában, a Piac téren, és a Föl utcában (Kőszegi utca) élt.1802-ben 263 iparos élt a városban, akik 43 féle szakmát űztek.
1848 után acéhek jelentősége megszűnt. A kisipart felváltotta a gyáripar.1864-től asopron-nagykanizsai vasútvonal megépítésétől Szombathely, rivális nélkül fejlődhetett a megye ipari, kereskedelmi, közlekedési, gazdasági, kulturális központjává. A közlekedés fejlődése, a folyamatosan kiépülő vasúti csomópont jelentősége, az osztrák határ közelsége, valamint azAusztriával kötött vámszövetség, (a belső vámhatár eltörlése) mind kedvezően hatottak a város fejlődésére. Sorra jelentek meg az új üzemek, gyárak. A századfordulón 13 különböző gyár működött a városban.Közülük jelentősebbek: aPohl E. és Fiai Gépgyára (1865); Mayer-féleMagyar Motor- és Gépgyár Rt. (1911);Magyar Királyi Államvasutak Szombathelyi Műhelye (1871);Szombathelyi Magyar Pamutipar (1899);Stricker-féle bőrgyár (1899);Mayer Mór és Fia Gyufagyár (1869);Hübner és Pohl téglagyára (1851);Putsch Sándor Gyapjúáru-, Szőnyeg- és Takarógyár;Egyesült Zsinór, Paszomány- és Szaruárugyár Rt. stb.A század eleji állami ipartámogatásnak köszönhetően: fűrésztelep; gőzmalom; nyomda; légszeszgyár; gyapjúgyár kezdi meg működését.Ezek között voltak kevésbé tőkeerős vállalkozások, melyek a konjunkturális ingadozásokat, válságokat (I. világháború) nehezen kezelték és megszűntek, vagy nem tudtak fejlődni. A város kereső lakosságának több mint egyharmada mindig iparral foglalkozott, de a gyáripari munkásság száma sohasem érte el az iparból élők felét, harmadát sem.
Amásodik világháború után viszonylag rövid időn belül sikerült a gyárakat helyreállítani, termelésüket megindítani.1948-1949-ben a gyárakat államosították. Megkezdődött a bővítésük, fejlesztésük is.1946-ban a város gyáriparában hozzávetőleg 3000 munkás dolgozott,1958-ban számuk meghaladta a 8000-et,1980-ban a 22000-et. Ekkoriban vált Szombathely a hazaikönnyűipar egyik legjelentősebb központjává, de a gépgyártás és az élelmiszeripar is fontos tényezője volt a város gazdasági életének. Ebben a korszakban a város legjelentősebb üzemei, gyárai a következők voltak:Lakástextil Vállalat (LATEX), melyhezkőszegi éstatai üzemegységek is tartoztak; aSzombathelyi Pamutipari Vállalat (Szövőgyár), mely évente 19 millió m² pamutszövetet gyártott; aSabaria Cipőgyár, ahol évente több mint 5 és fél millió pár cipő készült; aStyl Ruházati Vállalat; aMezőgazdasági Gépgyár; aRába Vagon- és Gépgyár szombathelyi üzeme; aMÁV Járműjavító Vállalat; azÉlelmiszeripari Gépgyár (ÉLGÉP); aREMIX Rádiótechnikai Vállalat; aNyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát; aVas megyei Tejipari Vállalat; aVas megyei Húsipari Vállalat. A felsoroltakon kívül említésre méltó aSylvester János Nyomda; aTisza Bútorgyár 6. sz. gyáregysége; aVas Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat; aXII. Autójavító Vállalat; aVas megyei Sütő- és Édesipari Vállalat; aSzombathelyi Háziipari Szövetkezet; aClaudia Ipari Kisszövetkezet; aSzombathelyi Kertész Tsz.
Szombathely főbb városrészeiThököly utca ma, a háttérben álló toronyházak jelölik az egykoriSzentmártontÚjperint, Erkel Ferenc utcai lakóházak
Szombathely városrészei
Név
Városhoz csatolás éve
Nevezetességek
Alsóhegy
-
Bagolyvár
Belváros
-
Iseum, szombathelyi zsinagóga, Centrum Áruház, Savaria Nagyszálló, szombathelyi vasútállomás, autóbusz-pályaudvar, püspöki palota, Sarlós Boldogasszony-székesegyház, ferences templom, Fő tér, Weöres Sándor Színház, Vas vármegye megyeháza, Savaria Múzeum
1920. november 7-én légiposta indult Budapestre.[33] 1946. október 15-én Budapest–Szombathely belföldi légijárat (Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság) indult, a járat az ötvenes években megszűnt. A város reptere északi irányban Szombathely,Gencsapáti ésSöpte igazgatási területén fekszik. A füves repteret a II. világháború idején egészenPusztacsó községig kiterjesztették. Ma már csak sport- és hobbicélokat elégít ki: kismotoros és vitorlázó repülők fogadására szolgál.A város környezetében az alábbi nemzetközi repülőterek működnek:Bécs,Pozsony,Graz,Budapest,Sármellék.Tervben volt Savaria Airport néven egy új nemzetközi reptér építéseVát ésPorpác községek területén, a várostól 10 km-re keletre. Támogatás hiányában azonban nem valósul meg a 600 hektár alapterületű, nemzetközi teher- és személyszállító forgalmat ellátni képes repülőtér. A hatéves tervezés után a beruházás értékét 1,5 milliárd euróra, azaz 450 milliárd forintra becsülték.[34]
Az ókori Szombathely (Savaria) területét már a római korban is fontos utak kapcsolták a birodalom többi pontjához. Az első gépkocsi Szombathelyen1900. augusztus 7-én robogott végig, erről a Vasvármegye napilap tudósította. A jármű Szapáry gróf tulajdonát képezte, amellyel a betonhídon áthaladva a pinkafői országútonVasvörösvárra ment. Az első motoros bérkocsit1910-ben pedig Váradi Géza helyezhette üzembe.[35] A közlekedés Fő térről (egykorKöztársaság tér) való kiszorításában és a mai városszerkezetet meghatározó Szent Márton út-Hunyadi út-Thököly utcai csomópont létesítésében, illetve a Thököly utca Ferences kerten át történő megnyitásában az1982–1984. között lezajlott útfejlesztések fontos szerepet játszottak. A beruházás keretében 1984. december 7-én átadásra került az öt kijárattal rendelkező gyalogos aluljáró is.[36]A megyeszékhelyt ma is több fontos országos közút érinti. A86 sz.;87 sz.;89 sz. másodrendű főutak a település fő közlekedési kapcsolatai az országos törzshálózattal. A86 sz. főútvonal E65 jelzéssel európai közlekedési hálózat részét képezi, amely a történelmi Borostyánkő útvonallal egyezik meg aBalti-tenger és azAdriai-tenger között.
Az európai úthálózat elemei Szombathely környezetében:
nyugaton az E59 nemzetközi út, ami aBécsbőlGrazba tartóA2 autópálya, Bécs óriási közlekedési csomópontjába kapcsolódik, Graztól délreMaribor ésLjubljana felé biztosít kapcsolatot.
délen az E66 nemzetközi út, ami a8. sz. főút és az ausztriai B65 sz. főúton halad.
északon az E60 nemzetközi út, ami azM1, és ausztriaiA4-es autópályán halad.
A gyorsforgalmi úthálózat Szombathely környezetében a következő módon érhető el:
Kőszeg/Bécs felé a 87.sz. főúton az osztrák B61 és B50 sz. főutakon haladva 35 km-re érhető el azS31 gyorsforgalmi út. Az S31 és S4 gyorsforgalmi út azA2 ésA3 autópályákhoz csatlakozik, ezen érhető elSemmering,Bécsújhely,Bécs,Graz. Ezen az útvonalon tervezett azM87 autópálya kiépítése.
Kőszeg után az osztrák B55 és B50 sz. főutakon haladva mintegy 77 km-re azA2 autópálya érhető el,Bécs felé (csomópont: Aspang).
A89 sz. főutakon haladva az osztrák B63 főútonFelsőőr irányába is elérhető az A2 autópálya elsősorbanGraz,Olaszország felé igénybe véve.
A 86.sz. főúton, illetve Csornától a 85 sz. főúton tovább haladvaGyőrnél azM1 autópálya érhető el. AzM86 gyorsforgalmi úton Győrig zavartalanul 50 perc alatt eljutunk. Váttól leágazva a88 sz. főútonSárvár felé haladhatunk. A főút déli szakaszáról a tervezettM8,Körmend ésSzentgotthárd, valamintZalaegerszeg, távolabbi célkéntZágráb érhető el.
Az Országos Területrendezési Terv (OTRT) szerint megyeszékhely és térségét a jövőben érintő új gyorsforgalmi úthálózati elemek:
2016-ban forgalomba helyezték az M86-os autóút Szombathely-Csorna közötti szakaszát, ezzel a város gyorsforgalmi útkapcsolatot kapott északraPozsony ésGyőrőn átBudapest felé. Készülnek azM9-es autóút tervei a Szombathely-Vasvár szakaszra, itt még 4 változat van kimunkálás alatt. A tervek szerint az M87-es Szombathely-Kőszeg-(Bécs); az M9-es Szombathely-Kaposvár-Szeged között teremt összeköttetést. A város hagyományos kapcsolat rendszerét fedik a nyomvonalak, amely Bécs, Zágráb, Pozsony, Budapest felé orientálódnak.
A várost érintő első vasútvonal tervét Lewicki Antal mérnök készítette 1847-ben. Eszerint a Sopront Nagykanizsával összekötő vasútvonal Sopron-Kőszeg-Szombathely-Rum-Zalabér-Zalaszentgrót-Zalavár-Nagykanizsa útvonalon épült volna ki, és Komárvárosban (ma Zalakomár része) csatlakozott volna az egyidejűleg kiépítendő Buda-Zágráb-Fiume vasútvonalhoz, mellyel Nagykanizsáig közösen haladt volna. A tervet annak idején elfogadták, mégsem valósult meg.[37]
Avasútállomás helyreállított épületeKonténervonat halad ki a városból (2020)
Szombathely már a19. század végére fontos vasúti csomóponttá vált.1865-ben kiépült aBécsújhely–Sopron–Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonal és a szombathelyi állomásra hamarosan befutott az első szerelvény.1872-ben átadták a Budapest, valamint aGraz felé vezetőSzombathely(–Szentgotthárd)–Gyanafalva vonalat is, így Szombathely alig egy évtized alatt vasúti csomópont lett.1883. augusztus 15-én átadták aKőszeg–Szombathely,1888. december 12-én pedig megnyitották aSzombathely–Pinkafőhelyiérdekű vasútvonalat (utóbbin apárizsi békeszerződés után) az államhatáron átmenő forgalom1953. március 1-jén szűnt meg, Bucsuig[38]1960. január 1-jéig maradt csak fent a forgalom, napi 5 vonatpárral, később a pályát felszedték).1891. november 9-én nyitották meg aPozsony–Porpác(–Szombathely) közötti 123 km hosszú vasútvonalat.1892. május 21-én elkészült a Porpác állomás[39] és Szombathely közötti második vágány 13 km hosszban.1894. december 9-én megnyitották aSzombathely–Rum-vasútvonalat, amit1974. május 25-én zártak be. (Ezt a vasutat 1909-ben Bérbaltavár, Türje irányába akarták egészen Balatonszentgyörgyig meghosszabbítani, ám pénzhiány miatt a terv meghiúsult.) A20. század elején már nyolc irányba futottak innen a vonatok (jelenleg csak hat irányba).
Szombathelyvasútállomásának mai felvételi épülete a 20. századdal egyidős:1900 óta szolgálja a szombathelyi utazóközönséget. A monumentális épületetPosel Gusztáv tervezte, az akkoriban divatos szecessziós-eklektikus nagyvárosipályaudvarok mintájára. Az állomásépület felújításával2006 őszére végeztek.[40]A belvárosban található az egykoriMÁV Szombathelyi Területi Igazgatóság székháza.
2012. október 18-án ünnepélyesen átadták az összesen 3 szintesCsaba úti felüljáró rendszert. A beruházás 2,5 milliárd forintból épült2011. május és 2012. októbere között. Magába foglal egy 156 m hosszú 2×1 sávos közúti felüljárót aSzombathely–Szentgotthárd-vasútvonal és aSzombathely–Nagykanizsa-vasútvonal felett, áthidalva a Mikes Kelemen és Sólyom utcákat is. A gyalogosok és kerékpárosok közös aluljárót kaptak a vasútvonalak alatt, amelynek hossza 52 m.[41]
A várost érinti a Borostyánkő árufuvarozási folyosó is.
A tervek szerint a jövőben a vasútállomás mellé költözik a Sörház utca és a Petőfi Sándor utca csomópontjában 1965-ben átadott autóbusz-pályaudvar, ezzel megkönnyítve a közlekedési módok közötti átszállást.[42]
A város kiterjedt helyi autóbusz-hálózattal rendelkezik, a helyi autóbusz közlekedést a BLAGUSS[43] biztosítja. Jelenleg összesen 33 jármű áll az utasok rendelkezésére. 1974. augusztus 20-áigkeskeny nyomközű villamos is közlekedett a városban, amely mára megszűnt. A 2009-es városi területrendezési koncepció keretében azonban újra felvetődött a villamos pálya lefektetése. Szombathelyen 2 irányban 1 pályán épült volna meg a hálózat és elővárosi villamos hálózat létesülneKőszeggel,Felsőpulyával; a tervezettváti Savaria Airporttal ésŐrállással. Ez a terv végül nem valósult meg, bár a villamosvonal újraélesztésének ötlete többször is felvetődött már.
A városnak kiterjedt kerékpáros hálózata, jól kiépített kerékpárútja van közel 26,9 km hosszban, amelyek további fejlesztések révén 2012-ig 33 km-re bővülnek. A kerékpárutak összekötik az egyes városrészeket, és idegenforgalmi nevezetességeket. A kerékpárutak közúttól elválasztva önálló nyomvonalon és a gyalogos forgalommal közös járdákon épültek ki. Legszebb a Gyöngyös partját követő útvonal. A város környékén több kerékpáros útvonalhoz csatlakoznak, így Bucsu felé az Írottkő Naturpark és a Vashegy Kerékpárutakhoz. Déli iránybaVasszécsenyCsempeszkopács ésRum felé épült ki az útvonal. A fenti útvonalakon elérhetőSé,Ják, aPinka-völgy, azŐrség,Kőszeg, aFertő tó, aRába.
Fedett UszodaésTermálfürdő – 9700 Szombathely, Bartók Béla körút 41.
Az uszoda épületét1981-ben adták át. A versenymedence feszített víztükrű, 50 méteres, 8 sávos, 1050 m², vízhőmérséklet 26,5 °C-os. A tanmedence 63 m²,vízhőmérséklet 28-30 °C-os, a lazítómedence 20 m² vízhőmérséklete 32 °C-os. A szombathelyi fedett uszoda új sportrészlege 21 méter széles és 33.33 méter hosszú medence, a hozzá tartozó, 200 fő befogadására alkalmas nézőtérrel. (2017-ben adták át.)
Szombathely multifunkcionális sportcsarnoka, mely 6 hektáros területen található, a régi 1000 m2-es munkacsarnok és egy 1910 m2-es új csarnokból áll. A férőhelyek száma 3500 fő, ebből 2000 fix és 1500 mobil ülőhely.Egyéb rendezvényekre további 700 ülőhely alakítható ki. Teljes befogadóképesség álló és ülő helyeket tekintve 7000 fő. A kültéren található 2500 m2-es bekerített aszfaltos pálya, mely a csarnokkal közvetlen kapcsolatban van. A létesítmény helyet ad 5 egyesületnek és 5 iskolának, nb 1-es szinttől a testnevelésórákig, profi és amatőr sportolóknak egyaránt.
Szombathelyi Lovarda – 9700, Szombathely Középhegyi út (Középhegyi Úti Lovasiskola)
A lovasiskola 4 hektáron terül el. Lehetőséget biztosítanak karámban vagy terepen való lovaglásra. Nyaranta lovastáborokat is szerveznek[3]Archiválva2018. november 23-i dátummal aWayback Machine-ben
Markusovszky Egyetemi Oktatókórház – 9700 Szombathely, Markusovszky Lajos u. 5.
Az ország egyik legjelentősebb vidéki kórházát Pető Ernő alapította. Átadása idején a Dunántúl legnagyobb és legkorszerűbb egészségügyi létesítménye volt.1926 és1929 között épült fel.1955. január 1-tőlMarkusovszky Lajos nevét viseli. Azóta többször bővítették és felújították. A céltudatos gyógyító és tudományos munka eredményeként a korábbi megyei kórház a hetvenes évektől regionális szintű feladatokat is ellát és1968-tól egyetemi szintű oktatókórházként is működik. APécsi Orvostudományi Egyetem oktatókórháza.
Markusovszky Kórház Szülészet Nőgyógyászati Osztály – 9700 Szombathely, Paragvári u. 10.
Markusovszky Kórház Haematológia és Onkológia – 9700 Szombathely, Hübner János u. 4.
Szombathelyi Területi Vérellátó – 9700 Szombathely, Horváth Boldizsár krt. 38.
Az1968-ban átadott épületért tervezőjeHeckenast JánosYbl Miklós-díjat kapott, azóta Szombathely egyik meghatározó középülete. Sokirányú szolgáltatás és tudományos munka folyik a falai között.
Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Rendelőintézete (MÁV rendelő) – 9700 Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 43.
Orvosi ügyelet:
Központi Orvosi Ügyelet – 9700 Szombathely, 11-es Huszár út 6.
Vidéki Ügyelet – 9700 Szombathely, Szelestey László u. 8.
Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Deák Ferenc u. 3.
Fogaras utcai gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Fogaras u. 10.
Dolgozók úti felnőtt és gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Dolgozók útja 1/A
Jáki úti felnőtt és gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Jáki út 33.
Kiskar utcai felnőtt és gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Kiskar u. 5.
Szent Márton utcai felnőtt és gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Szent Márton u. 20.
Szűrcsapó utcai felnőtt és gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Szűrcsapó u. 23.
Váci Mihály utcai felnőtt és gyermekorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Váci Mihály u. 1.
Március 15. téri orvosi rendelő – 9700 Szombathely, Március 15. tér 3.
Rumi úti orvosi rendelő – 9700 Szombathely, Rumi út 74.
Selmec utcai orvosi rendelő – 9700 Szombathely, Selmec u. 1.
Fogorvosi ellátás:
Kiskar utcai felnőtt fogorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Kiskar u. 5.
Kiskar utcai ifjúsági fogorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Kiskar u. 5.
Március 15. téri felnőtt fogorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Március 15. tér 3.
Március 15. téri gyermek fogorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Március 15. tér 3.
Szent Márton utcai felnőtt fogorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Szent Márton u. 20.
Váci M. utcai felnőtt fogorvosi rendelő – 9700 Szombathely, Váci Mihály u. 1.
Az ország legnagyobb presztízsű zenei szemináriuma, mely az eredetileg1967-ben Budapesten elindított Nemzetközi Bartók Szeminárium örökségét folytatja Szombathelyen.1986-tól fesztivállá bővült, a bartóki életműhöz a kortárs zene társult. Programkínálatát zenetudományi előadások és nemzetközi konferenciák színesítik.
Szentiván-éji Vigasságok
Az év leghosszabb napját ünneplő szabadtéri rendezvény hagyományos helyszíne a festői szépségű Csónakázó-tó és környéke. A rendezvényt minden évben óriási érdeklődés kíséri, a látogatók száma 25-30 ezer fő között mozog. Szabadtéri zenei és egyéb rendezvények, koncertek, gyermek programokon kívül Szent Iván-napi vásár és hagyományosan éjféli tűzijáték zárja a programot.
Közép-Európa legnagyobb jelmezes felvonulását minden évben, augusztusban rendezik megMagyarország legrégibb városában.1961-ben volt az első rendezvény, majd1969-től 5 évenként tervezték az esemény megtartását, de sajnos ezek meghiúsultak.2000-ben a millenniumi ünnepségsorozat keretében azonban ismét jelmezbe öltözött Szombathely. A több napos rendezvénysorozat azóta összművészeti fesztivállá bővült, melynek természetesen a jelmezes felvonulás a leglátványosabb eseménye. Évente hozzávetőlegesen 100-120 ezer ember vesz részt a rendezvényen.
Iseumi Szabadtéri Játékok – opera és musical előadások a világ 3. legnagyobb Iseumában
Két- és háromévente megrendezésre kerülő rendezvények:
Szombathelyi Textilbiennálé és Triennálé
A szombathelyi Savaria Múzeumban1970-ben megnyitott első Fal- és Tértextil Biennále után, a ma már nagy múltra visszatekintő, a textilművészetet megújító alkotók2002-ben rendezték meg azt az összegző kiállítást, amellyel lezárták a textilbiennálék nagy korszakát.2003-tól triennálékat rendeznek.1988-tól a Szombathelyi Képtár a rendezvény helyszíne.
Berzsenyi Dániel Könyvtár – 9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1.[14]
Az épület1970-re készült el, Medvedt László tervezte a szomszédos 14 emeletes magasházzal együtt. Alapterületét és könyvállományát tekintveDunántúl legnagyobb közművelődési könyvtára.
fiókkönyvtárai:
- Hunyadi úti fiókkönyvtár (Szombathely) – 9700 Szombathely, Hunyadi u. 49
- Kámoni fiókkönyvtár (Szombathely) – 9700 Szombathely, Szófia u. 31
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár Savaria Egyetemi Könyvtár és Levéltár (ELTE ELK Savaria Könyvtár és Levéltár) – 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.[15]
A könyvtár jellege: nyilvános, felsőoktatási könyvtár.
- Idegennyelvi könyvtár szolgáltatás: 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 2.
Szombathelyi Siker Könyvtár Alapítvány – 9700 Szombathely, Ady Endre tér 40.[16]
Oladi Általános Művelődési Központ Könyvtára – 9700 Szombathely, Simon István u. 2-6.[17]
Savaria Múzeum Könyvtára – 9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor u. 9.
Zárt szakkönyvtár, amely elsősorban a múzeumi szervezet munkatársai használnak, azonban kutatás céljából szívesen fogadja társintézmények szakembereit, egyetemi hallgatókat és amatőr kutatókat egyaránt. A közel harmincezer kötetes könyvtár elsősorban történettudományi, régészeti, néprajztudományi, természettudományi magyar és nemzetközi szakirodalommal segíti az érdeklődők munkáját.A kiadványok kölcsönzésre lehetőség nincs, csak a helyi használat engedélyezett.
Dr. Pető Ernő Orvosi Könyvtár – 9700 Szombathely, Markusovszky Lajos u. 5[18]
Az orvostudományi szakkönyvtár a kórház központi telephelyén, a Pető-villa első emeletén található. Az olvasóteremben gyakran tartanak tudományos előadásokat, továbbképzéseket.
A Szombathelyi Püspökség bibliotékái:
Egyházmegyei Könyvtár – 9700 Szombathely, Szily János utca 1.[19]
Herzan-könyvtár2010. október 7-én nyílt meg, a Brenner János Kollégium (9700 Szombathely, Szily János utca 1.) második emeletén található, az egykor Szily püspök könyvtárnak helyet adó termekben. Előzetes bejelentkezéssel látogatható illetve kutatható.[20]Archiválva2019. március 22-i dátummal aWayback Machine-ben
Mikes-könyvtár az egykori Püspöki-könyvtár (Jelenleg nem kutatható)
Szent Márton Kölcsönkönyvtár – 9700 Szombathely, Szily János u. 5
1930. november 11-én nyílt meg aSzent Márton Papi Kölcsönkönyvtár a Hollán Ernő utca 2 szám alatt, melyet Mikes János püspök hozott létre.2018-tól arégi kanonok házában (Szily János u. 5.) várja régi és új olvasóit. Minden héten kedden és szerdán 10 és 12 óra valamint 13 és 18 óra között lehet felkeresni.
Szombathely első kőszínházaVas Megyei Nemzeti Színház néven,1880-ban készült el, és a Városházával közös épületben kapott helyet. Az épületetHauszmann Alajos tervezte. A későbbSzombathelyi Állandó Színház néven működő teátrum épületét1907-ben tűzveszélyessé nyilvánították és bezárták. A második világháborúban, a szombathelyi szőnyegbombázáskor az épület súlyosan megsérült és lebontották. A városnak, önálló társulattal rendelkező, professzionális produkciós színháza hosszú évtizedekig nem volt. A színházteremmel rendelkező művelődési intézmények (Megyei Művelődési- és Sportház, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ), csak befogadó színházként működtek.2007.szeptember 27-én Szombathely város közgyűlése ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással, 28 igennel megszavazta és megalapította aWeöres Sándor Színházat. A színházalapító igazgatóJordán Tamás és a társulat2008. augusztusában a korábbi Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) épületében kezdte meg a munkát. Új színház nem épült a városban. A HEMO épületének átépítésével és kibővítésével készült el Szombathely új teátruma, az Akacs Mihály utca 7. szám alatt. A színház ünnepélyes átadása2011.január 22-én történt meg, a magyar kultúra napján,Madách Imre:Az ember tragédiája című drámájának bemutatójával. A város megszerette a színházat és az itt élő színészeket. A művészek részt vesznek a város mindennapi életében. A Weöres Sándor Színházban nem csak színdarabokat nézhetünk, hanem rendszeresen vannak koncertek, kiállítások, könyvbemutatók és egyéb más programok.[46]
Szombathelyen az1900-as évek elején kezdetek divatba jönni a mozgókép vetítések. Először kávéházakban, a régi Kovács Szálló-, Széll Kálmán-, Hungária-kávéházak műsorain voltak ingyenes előadások. Az alkalmi vetítőhelyek után1910-től nyílt állandó mozi a városban. A Kőszegi utca 2. szám alatt aTIT-székház, az egykori Vasmegyei Takarékpénztár épületének nagytermében működött azApolló mozgófénykép színház.1911 augusztusában nyílt meg a város második mozija a Fő tér 24. szám alatti épületben. Az Uránia Udvar szálloda felőli végében működött azUránia mozi. A Savaria Múzeum-Palotában aKultur, csupán egy évig vegetált,1914-ben bezárt. A némafilmeket vetítő két mozi az Apolló és az Uránia békésen versengett egymással, de a gazdasági válság miatt egymás után bezártak.1928.október 3-án volt az első vetítés a Malom utca és a Király utca sarkán felépült legendás és közkedvelt, emeletes nézőterű, 800 férőhelyes mozipalotában aSabaria Mozgóban. Itt már hangosfilmeket is láthattak a nézők. Hosszú éveken keresztül ez (aSabaria filmszínház) volt a város első számú mozija. 1973. augusztus 17-én tartották az utolsó előadást. Tűzveszélyessé nyilvánították és elbontották. Az ötvenes években rendszeres filmvetítések a város külső kerületeiben is voltak. Kámonban például, az egykori Pusztai vendéglőben lehetett filmeket nézni.1955.április 4-én a Táncsics Mihály utcában a szalézi rendház kultúrtermében nyílt meg aBéke Mozi, mely a villamos közlekedés 1974-es megszüntetésével egyre veszített a látogatottságából és 1983-ban végleg bezárták. A város népszerű filmszínházát aSavaria Mozit,1973.augusztus 19-én adták át, Szombathely belvárosának szívében. Az impozáns épületértYbl Miklós-díjat kapott tervezője:Mátis Lajos, a belsőépítészSellyei Gábor volt. Közép-Európa legnagyobb vetítővászna itt található.2010-ben több ütemben megújult[47] a környezetével együtt, de sajnos az értékesebb és szebb kerámialapok és mozaikok helyére mindenhol jellegtelen burkolatok kerültek. A maiWeöres Sándor Színház elődje, aHEMO (a Helyőrségi Művelődési Otthon)1988 és1993 között szintén moziként is működött. Rövid ideig a hatvanas évek elején a KPVDSZ Tolbuchin u. 2 szám alatti helyiségében heti két vetítéssel működött aHíradó Mozi.[48] Alkalmi filmvetítések voltak kultúrházakban, a Képtárban, a Herényi Klubkönyvtár, a Savaria Cipőgyár, a Savaria Laktanya, iskolák, pártklubok helyiségeiben, de a Lucullus Eszpresszó (a Szent Márton utcában) és a Randevú étterem (a Derkovits lakótelep) is ráállt a filmekre, és a Claudius Szálloda Mopresszójában, valamint a Savaria Szálló téli kertjében (Gasztro Moziban) is voltak vetítések. Az 1970-es évektől a tanárképző főiskolán működött aHuszárik Zoltán filmklub illetve a Művész mozi. A művészfilmek kedvelőinek1990 őszétől indult azÖrökmozgó a Savaria mozi kamaratermében.[49][50] A város legújabb mozija aCinema City Savaria a Körmendi úton, a Savaria Plazában található.2002-ben nyitotta meg kapuit.
Valamikor Kámon önálló falu volt, ma már Szombathely belterületéhez tartozik. Itt kezdte meg az arborétum kialakítását az 1860-as években Saághy Mihály földbirtokos, a terület gazdája. A tervszerű fejlesztés eredményeképpen ma mégis a Kámoni arborétum rendelkezik Magyarország leggazdagabb fásszárú gyűjteményével, közöttük jó néhány igazi ritkasággal. A több mint kétezer taxont számláló gyűjtemény része a legnagyobb hazai fenyőkollekció, a több tucat taxont számláló juhar- és tölgyfagyűjtemény. A parkban – a jegenyefenyők majd' negyven változata mellett – a gyantáscédrus, a kínai, a mocsárciprus hatalmas példányai láthatók, és igen gazdag az arborétum cserjegyűjteménye is.Az arborétum szépen rendezett rózsakertjében több mint félezer fajtát számláló rózsagyűjtemény látható, valamint kaktuszgyűjteménye is az egyik legnagyobb Magyarországon.
Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (a volt Püspöki Általános Iskola, előtte Petőfi Sándor Utcai Állami Általános Iskola)[40]
A város egyik legnagyobb energiaszolgáltatójaként kiemelt célja a környezet megóvása megújuló energia használatával és az energiatudatossággal kapcsolatos információk megosztása ismeretterjesztő programján, a Zöldülj Velünk! programon keresztül. A gazdaságos és biztonságos távhőrendszerre Szombathelyen folyamatosan újabb lakossági és intézményi felhasználók csatlakoznak, így a több mint 20 km távvezetéken keresztül a város lakóinak 1/3-át és több mint 350 ipari és intézményi felhasználót lát el fűtés- és/vagy melegvíz-szolgáltatással.[54]https://www.szomtav.hu/
Szombathely, Magyarország legrégibb, folyamatosan lakott városa. Hazánk területét tekintve, Szombathely római kori elődje:Savaria, – elsőként kapott városi (colonia) rangotPannoniában,Claudius római császár uralkodása alatt.[55][56]
A jelenkori magyarországi települések névsorában Szombathelyet közvetlenül egy másik megyeszékhely,Szolnok előzi meg, ezzel a két város egyedülálló párost képez a hazai megyeszékhelyek között.
A Járdányi Paulovics István Romkert részlete: római kori romok és a köralakú középkori vár egymásra épült maradványai a székesegyházzal – légi fotó
A Járdányi Paulovics István Romkert részlete: római kori romok és a köralakú középkori vár egymásra épült maradványai a székesegyházzal – légi felvétel
Szombathely története 1945-1989 között. Szerk. Valuch Tibor. 2009 A Dialógus békemozgalom története Szombathelyen állambiztonsági iratok és interjúk alapján.Online hozzáférés