Egy jellegzetes transzparens a magyar szocializmus hajnalán, az 1947. május elsejei felvonulásonSzocialista Brigád kitűző
Aszocializmus (latinsocius = 'társ') olyan baloldali eszmei áramlatok, politikai ideológiák összessége, melyek először a19. század folyamán jelentek meg, közös elemük azindividualizmusnak, a magánérdek elsődlegességének elvetése, akollektivizmus, a társadalmi egyenlőség, aszolidaritás előtérbe helyezése. A szocializmus magában foglal egy gazdasági programot – a termelési eszközök fölötti társadalmi ellenőrzés valamilyen formáját –, szociális követeléseket – társadalmi egyenlőséget, az anyagi javak igazságos elosztását – és politikai célokat – ademokrácia megvalósítását, kiszélesítését akár hagyományos parlamenti, vagy közvetlen formájában. A tulajdonnal szemben a munkát, az egyéni jogok helyett a kollektív jogokat részesíti előnyben.[1]
A legáltalánosabb értelemben szocialistának nevezhetünk minden olyan törekvést, amely a társadalmi berendezkedést a szociális igazságosság szemszögéből kísérli meg átalakítani, függetlenül attól, hogy eszmeileg amarxizmus, azanarchizmus, aszociáldemokrácia vagy akeresztényszocializmus áramlatát követi.
A szocializmus osztozik mindazon eszmékben, amelyek jegyében a forradalmak – elsősorban afrancia forradalom – felléptek azancien régime-mel szemben. A liberalizmushoz hasonlóan a szocializmus örökösefelvilágosodás hagyatékának is.[2]
A szocialisták azonban az ember „valódi” szabadságát és egyenlőségét nem tudják elgondolni a javak elosztásának egyenlősége, azaz a társadalmi igazságosság nélkül. Az egyenlőséget azonban gyakran az elosztási egyenlőségre, azaz az anyagi javakhoz való egyenlő hozzáférés követelésére szűkítik le.[3]
A szocializmus egyenlőség-elve a liberalizmuséhoz hasonlóan a nemektől, rasszoktól, nemzetektől eltekintve minden ember egyenlőségét hirdeti. Ebből a már a francia forradalom által megfogalmazott egyetemességből ered azinternacionalizmus eszméje is. Ez az egyetemesség teremtette meg a kapcsolatot természettudományokkal és a történelem tudományos magyarázatával.[3]
A szocializmus továbbá a morális egyenlőség alapján áll, azaz erkölcsi lényként minden ember egyenlő, ugyanannyi az „értéke”, s ugyanahhoz van joga. Ebben a felfogásban már különbözik úgy a liberalizmustól, mint akonzervativizmustól. A liberálisok ugyanis a hasznosság, a javak érdemek szerinti elosztása – egyfajtameritokrácia – álláspontját vallják és az egyenlőséget a formális politikai és jogi egyenlőségre korlátozzák. A konzervatívok pedig elfogadják, helyeslik a társadalom tagjai közötti egyenlőtlenséget.[3]
A felvilágosodás és forradalom harmadik nagy jelszavának, a testvériségnek egyik jelentés-eleme a közösségiség, a kollektivizmus. Maga a „szocializmus”elnevezés is – asocius (társ) szóból származva – a társulásra, szövetkezésre helyezi a hangsúlyt. A szocializmus az emberi lényeg kibontakoztatásának feltételét látja a társulásban. A gyakorlatban azonban – ellentétben a liberalizmussal, s közelebb állva a konzervativizmushoz – a közösség elsődlegességét hirdető az egyénnel szemben. A magánszabadságról a közszabadságra helyezi a hangsúlyt, az egyenlőséget pedig a közösség sajátos szerveződési módjaként fogja fel.[4]
A szocialista felfogás szerint mivel az anyagi javak előállítása egyre nagyobb mértékben válik társadalmivá, egyre több egyén közötti munkamegosztást és együttműködést kíván meg, az elosztásban is meg kell jelennie ennek: a javak elsajátításának, a fogyasztásnak is közösséginek, társadalminak kell lennie. A folyamat kiteljesedésének útjában amagántulajdon áll: a tőkés egyéni és kizárólagos rendelkezési joga a termelés irányítása és az elosztás fölött.[4]
A szocialisták végső és legfőbb célja, ami szintén a felvilágosodás eszméiből származik, az ember felszabadítása,emancipációja a gazdasági és társadalmi kényszerek, ababonaság, az elnyomás éskizsákmányolás alól, hogy az emberi nem elkezdhesse végre igazán méltó történetét. Az ugyancsak az egyéni-emberi autonómiát hirdető liberalizmust azért vetik el, mert az az anyagi különbségek révén új elnyomást eredményezett.[4]
Az emancipációt a szocialisták politikai programként terjesztették elő. A megvalósításra vonatkozón két nagy áramlat különíthető el: az egyik reformok, a másik forradalom útján gondolta a célt elérni. Az első – példáulSaint-Simon ésOwen követői – a tudományosan megszervezett társadalomutópikus jövőképét dolgozták ki. A forradalmi irányzat, bár ugyanúgy hitt a tudomány erejében, csak forradalom útján tartotta ezt megvalósíthatónak.Rousseau örököseiként ide tartoznak a marxisták, ablanquisták és azanarchisták is. Forradalom révén, „önfelszabadításként” akarják „kisajátítani a kisajátítókat”. Ehhez szerintük az elméleti tudatosság és a gyakorlati aktivitás rendszeres növelésére van szükség. A gyakorlatban ez a munkásotthonoktól és munkáskönyvtáraktól kezdve a szakszervezeteken át a munkáspártok létrehozásáig vezetett.[5]
Marx szerint az emancipáció legfőbb akadályát azelidegenedés képezi: az emberek közötti viszonyok dolgok közti viszonyokként jelennek meg, miáltal az emberek elvesztik uralmukat saját életük fölött, hogy a dolgok uralkodjanak rajtuk. Mindennek a forrása a tőkés magántulajdon.[5]
A „KÖZÉRT” eredetileg aKözségi Élelmiszerkereskedelmi Rt. nevének rövidítése volt. Az 1948. május 15-én létrejött társaság feladata a közellátás szervezett biztosítása volt (1955)[6]
A szocializmus, mint politikai ideológia megnevezése az1830-as években alakult ki. ElőszörRobert Owen követőit nevezték szocialistának (1827), majdSaint-Simon követőit is ehhez az irányzathoz sorolták.
Kezdettől fogva több meggyőződést, tant, politikai praxist foglalt magában, mint szellemi áramlat, politikai ideológia és mozgalom rendkívül változatos formákat hozott létre, mivel az általa bírált társadalmi berendezkedés, akapitalizmus is sokszínű volt. Ennek ellenére kimutathatók olyan közös elemek, amelyek minden irányzatban tetten érhetők. Ezek közé tartozik az egyenlőség és igazságosság hirdetése, amelyen nemegyszer olyan egalitarizmust értettek, mely kiküszöböli azokat az egyenlőtlenségeket is, amelyek az emberek között természettől fogva léteznek; igazságosságon pedig az egyenlőség mellett a kizsákmányolásmentességet értették. Ezzel függ össze a szabadság követelménye is, melyenpozitív szabadságot értettek, vagyis az önmegvalósítás minden feltételét magába foglaló feltételrendszer (például anyagi háttér, szabadságjogokkal való élni tudás) meglétét.
A pozitív szabadság jegyében bírálták a termelési eszközökmagántulajdonát, amely a kizsákmányolás legfőbb eszköze.Karl Marx hívta fel a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy miközben a termelés mind szélesebb társadalmi rétegekre hárul, addig a megtermelt értékek továbbra is magántulajdonban maradnak. A változtatáshoz arra is szükség van, hogy a piaci szabályozó keretek helyettgazdasági tervek határozzák meg a gazdaság menetét.
Társadalmi téren a szocializmus elveti a liberális individualizmust, ehelyett a szolidaritás elvét szorgalmazza, mellyel megteremthető a kölcsönös segítségen alapuló, új társadalom.
A szocialista tanokkal teoretikus szinten először azutópista szocialisták, főként Saint-Simon (1760-1825),Charles Fourier (1772-1837) és Robert Owen (1771-1858) foglalkoztak, akik a termelés közösségi szintre történő emelését tartották üdvözítő megoldásnak. Ehhez a propaganda és a vonzó példák erejét vélték alkalmas eszköznek, és e tekintetben Owen gyakorlati eredményei mutatkoztak leginkább tartósnak és hosszú távúnak. Míg Saint-Simon a technokrácia első teoretikusaként az aktív és produktív munkát végzők kooperációját és a tudomány eredményeinek hasznosítását vélte megoldásnak, Fourier afalanszterre esküdött, amely kiküszöbölhetné az elidegenedést, melyben a dolgozók képességeinek és szenvedélyeinek kellő szublimálása révén amunkatermelékenység és az elosztás is egy humánus társadalmat eredményezhetne. Egy olyankommunista társadalom képe lebegett a szeme előtt, mely nem aszkézist követelt volna meg polgáraitól, hanem lehetőséget biztosított volna az életörömök kiélésére, a boldogság állandósítására, eközben anők egyenjogúsítását is alapvető feladatnak tekintette. Owen társadalmi elméleti meglátások helyett inkább gyakorlati megoldásokkal kísérletezett, üzemeiben szociálpolitikai reformokat, emberhez méltó körülményeket vezetett be (például munkavédelem, oktatás, nevelés, magasabb bérek, mérsékelt árú termékek forgalmazása a dolgozóinak).
A magántulajdonosi rendszer forradalmi felszámolásának igénye a radikálisabb irányzatokhoz kötődik, például aszociáldemokrácia és főként a kommunista pártok ragaszkodtak ehhez a megoldáshoz. A szociáldemokraták idővel kiegyeztek volna a magántulajdonnal oly módon, hogy azt hatékony társadalmi, politikai kontrollnak vetik alá, melyet a politikai jogok kiterjesztése, illetve a kormányzati pozíciók megszerzése biztosít. A kormányzati hatalom lehetővé teszi azt is, hogy a jövedelmi viszonyok átstrukturálásával a társadalmi egyenlőtlenségek is mérsékelhetők, a szociális jogok kiterjeszthetők, azesélyegyenlőség növelhető.
Az1917-es októberi orosz forradalom nyománOroszországban, aSzovjetunióban, majd aII. világháború után akeleti blokk országaiban és másutt kiépültmarxista–leninistaautoriter politikai rendszerek hivatalosan szintén szocialistának tekintették magukat, melyek legtöbbje azonban kezdeti, nyugattól független katonai és gazdasági hatalommá válásával együtt sem váltak tartóssá, mert a világgazdasági folyamatok és a változó társadalmi értékek és szociális igények következtében ezen országok további működése a20. század végére lehetetlenné vált, és az1989 és1992 közötti időszakban elvesztették szocialista mivoltukat.
↑Egresi et al.:EgresI Katalin – Pongrácz Alex – Szigeti Péter:Államelmélet. Takács Péter. Győr: Széchenyi István Egyetem, Jogelméleti tanszék. 2016.ISBN 978-615-5391-72-9
Joshua Muravchik:Földre szállt mennyország. A szocializmus története; ford. Babarczy Eszter; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Bp., 2014
Dalos György:Viszlát, elvtársak! A szocializmus végnapjai Kelet-Európában; szerk. Christian Beetz, Olivier Mille; Corvina, Bp., 2011
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
