A szlávokatbizánci történetírók a 6-7. századbanSklabenoi ésAntoi neveken említik,Iordaneslatin nyelvűGeticájában pedigSclaveni,Venethi ésAntes neveket használ különböző csoportjaikra. Korabeli arab források pedig aszaklab (tbsz.szakáliba) formát alkalmazzák.[1] Ezek egy része kapcsolatban áll a szlávok önelnevezésével:Slovene. Ezzel a szóval kapcsolatban gyakran felvetődik az a téves etimológia, miszerint ez aSlava=dicsőség szóból származna. Ez az értelmezés azonban tudományosan nem állja meg a helyét, hanem a 18-19. századi nemzeti mozgalmak romantikus szemléletének gyümölcse.
Aslow- szógyök eredetileg többjelentésű volt. Az egyik jelentést aslava=dicsőség szó vitte tovább, a másik aslovo=szó alakban található. Az utóbbi lehetséges értelmezés szerint a szlávok ezzel azt fejezték ki, hogy érthető nyelven beszélnek, ellentétben az idegenekkel, akiket nem értettek, ezértnyemec=némának neveztek – ami a mai szláv nyelvekben anémet-et jelenti (és a magyarba is innen került mindkét szó).
A nyelvtudomány mai állása szerint azonban egy harmadik értelmezés a legvalószínűbb, mert aslow- gyök mocsarat is jelentett, az-en eredetjelzővel együtt pedig amocsarak között lakó értelmezést kapjuk, ami megfelel az ősi szláv települési területeknek.
Ami az antokat és venéteket illeti, egyelőre nem tudni, a szlávok melyik csoportjaira vonatkozhattak ezek, a valószínűleg kívülállók által adott elnevezések. Ebben a korban a szlávok még nemzetségi szervezetben éltek. A törzsek mint mesterségesen szervezett, politikai alakulatként is értelmezhető szervezetek csak később, a szétvándorlás előtt jöttek létre.
A napjainkban leginkább elfogadott elmélet szerint azindoeurópai eredetű szláv népek őshazájaBelarusszia és talán Észak-Ukrajna lehetett, bár a korábbi szakirodalomban ettől eltérő – aKárpátoktól északra, azOderától aDnyeperig húzódó – őshaza-rekonstrukciókat is ismerünk. Mindezek az őshazaelméletek azon alapulnak, hogy a szlávok kialakulását mocsaras környezethez kötik, de régészetileg egyelőre egyik sem igazolt. Egy harmadik -minden szempontból kalandos, az Orosz Őskrónikán alapuló - elképzelés szerint a szláv őshaza aKárpát-medence volt, ahonnan az avarok érkezése szorította ki a szlávokat. Azonban ez a verzió egyrészt minden a Kárpát-medencére vonatkozó ókori forrásnak ellentmond, medencénkben az ókorban és a középkor kezdetén nem ismertek szlávokat, csak pannonokat, szkíta, kelta népeket, a római birodalom latin és vegyes nyelvű betelepedettjeit, germán, török (hun, avar) népeket és csak utánuk jelennek meg a szlávok. A helybeli eredetű pannonok kivételével ezek a népek mind betelepedett, gentilis életmódot folytató felső-réteget képeztek. Pannon-medencebeli szlávokról először Paulus diakónusnál olvashatunk, az ő bizonysága szerint 595-ben - avar fennhatóság alatt - már voltak szlávok a felső Dráva-völgyben (Paul. Diac. IV. 10). A szlávok minden ókori forrás szerint Idősebb Plinius, Tacitus, Iordanes A Visztulától keletre és a Balti-tenger közelében alakultak ki, kialakulásuk centrumát a Pripjaty-folyó mocsaras vidéke képezte. A szlávok Kárpát-medencei eredete természetesen régészetileg sem igazolható, de hamis őshaza elképzelésükről egyes szlavofil képviselőik még a XIX. században is meg lehettek ugyan győződve, de az tarthatatlan és több kérdést is fölvet.
A törzsi szervezetben élő szlávokat innen valószínűleg a szomszédosgermán népek elvándorlása mozdította ki; beköltöztek az elnéptelenedett területekre. Az is felmerült, hogy a bizánci írók aSclavenoi népnevet egyfajta gyűjtőfogalomként használták,[2] továbbá a kelet-európai szláv népmozgás másként és lassabban zajlott, mint feltételezték (tekintettel a germán népelemekre és a steppevidék török népeire).
A szláv népvándorlás a6. század végén kezdődött és elsősorban nyugati és déli irányú volt. A mai szláv népek ekkor még nem alakultak ki, nagyszámú törzs vett részt a vándorlásban. Nagy változást jelentett a szlávság történetében azavarok betelepülése aKárpát-medencébe (568):Bizánc meggyengítésével és abalkáni védelmi vonalak áttörésével elősegítették a dél felé vándorlást. E mozgások eredményeként a szláv törzsek fejlődése szétvált, és három csoportjuk alakult ki: előbb keleti és nyugati, majd a nyugatiból kiváló déli.
AVisztula menti szláv törzseketPiast-nemzetségből száramzóI. Mieszko (969-992) fejedelem fogta össze kíséretére támaszkodva. A csehekhez hasonlóan szembekerült anémetekkel. Alengyelek váltakozó eredménnyel harcoltak ugyan, de megvédték függetlenségüket.966-ban beengedte a német hittérítőket, és csatlakozott a római egyházhoz. Mieszko fia,I. (Vitéz) Boleszláv (Bolesław Chrobry,992-1025) a németekkel szemben sikereket ért el, és1000-benGnieznóban önálló lengyelérsekséget hozott létre. Ennek köszönhetően a lengyel egyház közvetlenül apápa felügyelete alá került, és függetlenedett aNémet-római Birodalomtól. Boleszláv1025-benkirállyá koronáztatta magát, ami a lengyel állam növekvő erejét mutatta. A térségbenMagyarország mellettLengyelország is az önálló fejlődés útjára lépett.
A morvák bukását követően a Cseh-medence szláv törzseit aPřemysl vezértől származó fejedelmek (például Szent Vencel) egyesítették.I. Boleszláv (935-964) fölvetette népével a nyugati kereszténységet, és támogatta az egyházat, amely hatalmának támaszává vált.Egyházi és államszervezetük azonban nem tudott függetlenedni a német egyháztól,püspökségük (Prága) csak a század második felében jött létre (973), de az is amainzi érsekség felügyelete alá tartozott.
A nyugati szlávok közül az elsők közöttPribina fejedelemsége jött létre a maiSzlovákia területén, Nitrava (Nyitra) központtal. 828-ban Pribina egy templomot is felszenteltetett Nyitrán. A felszentelésen részt vett Adalramus salzburgi püspök, aki ezt az eseményt feljegyezte. A morva fejedelemség 833 körül elfoglalta Pribina országát, őt és fiát elűzték. Pribina fiával, Kocel herceggel menedéket keresett. A frankok vazallusaként későbbZalavár környékét szerezte meg (Blatnograd).
A mai szlovákok ősei több szláv elem összeolvadásából alakultak ki a késő középkor folyamán aMagyar Királyság területén.Etnogenezisükben alapvetően három szláv népcsoport vett részt: a 12. század végétől betelepülőmorvák,oroszok és kisebb részbenlengyelek.[forrás?] Egyetlen történeti forrás sem igazolja, hogy a Vág és Nyitra völgyében élő morva csoportok megérték volna a Magyar Királyságot.[3] A szlovákok elődeinek nem volt sem közös nyelvük, sem közös nemzettudatuk, aszlovák kifejezés is csak a 18. században jelent meg először. Az egykoritót megnevezés mai pejoratív értelmű használata mellett aszlováktól különböző történeti jelentést is hordoz. A különböző származás miatt a szlovák tájszólások akár a meg nem érthetőség szintjéig különböznek egymástól még ma is. A szlovák értelmiségiek (papok és tanítók) a 19. század folyamán dolgozták ki a szlovák irodalmi nyelv és nemzettudat elemeit. A magyar szabadságharc alatt az osztrák udvar még csak a szlovákság kis csoportját tudta szembefordítani a magyarsággal és a reformtörekvésekkel. A magyar politikai elit az osztrák-magyar kiegyezést követően, a magyar állameszmét követve magyarosító politikát folytatott, és végleg elidegenítette a szlovák politikai szereplőket a közös hazától. Csehszlovákia létrejöttével a csehszlovák és a szlovák nemzeti eszme is felerősödött, de igazán csak az 1950-es évektől meginduló urbanizáció nyomán jutottak el a lakosság döntő többségéhez.[4]
Amorvák hoztak létre tartósállamot aFrank Birodalom határterületén, aMorva folyó völgyében, a9. században,I. Mojmir vezetésével. A frank befolyás ellensúlyozására bizánci térítőket hívtak be.Cirill ésMetód tevékenysége nyomán önállószláv nyelvű egyház jött létre, külön a morvák nyelvéhez igazodó írással.Morvaország fénykorátSzvatopluk (870-894) fejedelem alatt élte, aki jó viszonyra törekedett a nyugattal, elüldöztette a keleti térítőket, és országával együtt a rómaikatolikus egyházhoz csatlakozott. Hatalmát kiterjesztette a környező szláv területekre: aCseh-medencére és a Kárpát-medence északnyugati részére. Szvatopluk halálát követően fiai között harc indult a hatalomért, és a magyarok és frankok együttes támadása elsöpörte államukat.
A felsőszorbotBautzen, az alsószorbotCottbus környékén beszélik. Az alsószorbban lengyel hatás, míg a felsőszorbban cseh hatás figyelhető meg. Egyes adatok szerint a két nyelvet kb. 150 ezer ember beszéli Németországban.
A sziléziai nyelv vagy sziléz nyelv (sziléziaiulślůnsko godka,lengyelül: język śląski)nyugati szláv nyelv, amelyetSziléziában (a maiLengyelország,Csehország ésNémetország területén) beszélnek. A2002-es népszámlálás szerint 509 000 ember tekinti anyanyelvének a szilézt, ez természetesen nem jelenti azt, hogy ennyi is a beszélők száma. Más szilézeknek viszont ez csupáncsak nyelvjárás, ezért ők a lengyelt jelölték meg anyanyelvüknek. A szilézek teljes létszámát becslések 960 ezer főre teszik.
Vitatott, hogy tekinthető-e önálló nyelvnek. A nyelvészek egy része szerint csak alengyel nyelv egy nyelvjárása. Németek nem ismerik el nyelvként, ezért náluk is csak lengyel dialektusnak van besorolva.
2012-ben felmerült, hogy regionális nyelvvé nyilvánítanák a szilézt.[5]
582-ben az avarok szétzúzták a Balkán északi határát védő bizánci erődrendszert. Az avarok nyomában szláv lakosság szivárgott be a Balkánra. Ők voltak a korai délszlávok, de csak a8. század közepétől tudunk egyértelműen megnevezni népeket.[6]
A szerbek a Dunától délre eső területeken telepedtek le a7. század végén. A 9. században lettek ortodoxokCirill ésMetód tanító- és szervezőmunkája révén. A terület a középkorban aTörök Birodalom része lett. 1878 óta függetlenek.
Az első szláv államalakulat a Balkánon jött létre a7. század végén (681). Az itt élő szláv törzseket atörök eredetűnomád bolgár (bolgártörök) törzsek meghódították, és ezzel összefogták őket. A bolgártörökök létszáma azonban csekély volt a szlávokéhoz képest, ezért rövidesen teljesen beolvadtak a szláv népességbe.I. Mihály (9. század) népével felvetette akereszténységet (865). Uralkodása alatt jött létre a ortodox kereszténységen belül a szláv nyelvű egyház,Cirill ésMetód tanító- és szervezőmunkája révén. A szertartások nyelvévé a görög helyett a szlávot tették, és létrehozták acirill ábécét. A későbbiek folyamán több rokon nép is a kereszténység e változatát vette fel. A bolgár állam fénykorátI. Simeon uralkodása alatt (893-927) élte, amikor szinte az egészBalkán-félsziget országához tartozott. Felvette acári (császári) címet, és már Bizánc elfoglalásával kísérletezett, de nem járt sikerrel. Bizánc aFekete-tengertől északra élő magyarokkal szövetkezett Simeon megtörésére. A bolgár cár a magyarokkal ellenséges besenyőket felhasználvavereséget mért őseinkre. Ez a kudarc szerepet játszott abban, hogy a magyarok a Kárpát-medencébe költöztek.
AzAdria és aSzáva közötti hegyes, erdős vidéken telepedtek le a 7. században ahorvátok. Először az avarok alattvalói voltak, ebből a korból származik abáni méltóságnév (Baján avar vezér nevéből). A horvátokfrank hatásra a nyugati kereszténységhez csatlakoztak, és ezzel bekerültek a nyugati kultúrkör vonzásába. A10. században a pápaságra támaszkodva hozták létre államukat. I. László magyar király 1095-ben Magyarországhoz csatolta Horvátországot. Önálló államukat 1991-ben alapították meg újra.
A szlovének függetlenségüket csak 1991-ben érték el. AMagyarországon és aMuravidéken élő szlovénokatvendeknek nevezik. Az egyes politikai csoportosulások (mint amilyen a magyarosító, vagy a revíziós) megpróbálták többször elérni, hogy a vendet nyilvánítsák szlovéntől külön álló népnek, ez azonban saját céljaikat szolgálta volna. Bővebben lásd:szlovének szócikk.
A vendek és a szlovének között inkább nyelvi (vend nyelv) és kulturális tekintetben van különbség, mert a vendekslovenci-nek vallják magukat az anyanyelvükön, akárcsak a szlovének. Az elkülönítésnek a fenti módozata abszolút helytelen, sőt inkább önös megoldás. A vendekre új kifejezésként ma már apannon szlovén-t használják egyesek.
Van egy harmadik csoport is, amely szintén vita tárgya, aréziaiak, akikréziai nyelvet a szlovén másik elszakadt dialektusát beszélik.
A mai macedónok családfája igen vegyes. Nyelvi és kulturális gyökereik a 6. századig nyúlnak vissza, mikor a szláv törzsek Macedónia területére vándoroltak, s ott letelepedtek. Több, a 20. század elején dolgozó kutató, így például William Z. Ripley, Coon[36] és Bertil Lundman[37] Macedónia szláv nyelven beszélő lakosságát bolgárokként jellemzi, s a két népességet gyakran ugyanazon alcsoportjába rakják a rassznak. H. N. Brailsfordhoz hasonlóan más írók szerint Macedónia szláv nyelven beszélő lakossága mind a szerbekhez, mind a bolgárokhoz köthető, de nemzeti öntudatukat nem lehet pontosan meghatározni. Brailsford szerint Északnyugat-Macedónia lakosságának egyes részei szerb, míg Ohrid népessége bolgár
ADnyeper és aVolga forrásvidékének erdős, mocsaras táján élő szláv törzsek különböző fejlettségi szinten álltak. Északon és délen, ahol idegen népekkel érintkeztek, előrehaladt a törzsi szervezet bomlása, míg a belső, elmaradott területeken korszakunkban is az ősi, vérségi kötelékek a meghatározóak, és a halászat, vadászat biztosította a megélhetést. Fontos szerepet játszottak a Kelet-Európán át, a folyók (Dnyeper,Don,Volga) mentén húzódó kereskedelmi útvonalak, melyeken a kora középkorban a normannok (ittvarégok) bonyolították le a forgalmat. A varég kereskedők, s egyben katonák és kalózok telepeket hoztak létre tevékenységük védelmére. Ezek a városok (Novgorod,Kijev) képezték a keleti szláv államok magvait. A térséget a novgorodi normannRurik-család egyesítette.Oleg (879-912) megszerezteKijevet, és birodalma központjává tette. Utódai fokozatosan leigázták a még független törzseket. Országuk aKazár Birodalom és a Volga vidékét uraló bolgártörökök mellettKelet-Európa jelentős hatalmává emelkedett. Az államhatalom megszilárdításában nagy szerepet játszott a kereszténység felvétele.Vlagyimir fejedelem (980-1015), aki bizánci hercegnőt kapott feleségül, népével együtt a keleti egyházhoz csatlakozott, így a kijevi államban (Kijevi Rusz) a szláv nyelvűliturgia terjedt el.
A kisebbik vagyis keleti törzsetantoknak, a nyugat felé eső nagyobbikatszlovéneknek nevezték. A két törzs között aDnyeszter folyam volt a határ. Azantok elnevezést azonban a6–8. századra kizárólag a történetírók használták, és ez valószínűleg egyszerűen ragadványnév volt, amellyel idegenek ruházták fel ezt a törzset, mert később teljesen kiveszett a használatból. Annál erősebben tartotta magát a szlovén név, amellyel még a12. században is nevezték azIlmeny-tó körül lakó szlávokat, és amelyet kezdetben aBalkán-félszigeti szláv népek is használtak.
Az oroszok a 8. században telepedtek le a mai területen. A varégok által 892-ben alapított Kijevi Rusz nyomán létrejött az orosz Kijevi Nagyfejedelemség. Nagyhatalmi szerepük a 18. században alakult ki.
Egy időben váltak el a közös őseiktől, mint azoroszok és azukránok. A belarusz nyelv őse arutén nyelv volt. A belarusz nemzetállam azelső világháború után alakult ki.
ADalmácia és Zahumlje közti Paganiában letelepedett szláv törzs, anarentinok felelevenítették azillír kalózkodás hagyományát. Egy idő után azAdriai-tengeren senki nem hajózhatott biztonságban.642-ben lerohanták Dél-Itáliát és megtámadták abeneventói Sipontét. A narentin kalózok főképp akkor bátorodtak fel, amikor avelencei flotta éppen nem tartózkodott az Adrián, például amikor a velenceiek827-benSzicíliába indítottak hadjáratot. Amint a velencei flotta visszatért, a narentinok ideiglenesen megjuhászodtak, szerződést írtak alá Velencével éspogány vezetőjük kikeresztelkedett. 834-ben vagy 835-ben azonban megszegték a szerződést és újra fosztogatni kezdték a Beneventóból visszatérő velencei kereskedőket. Velence büntető akciói 839-ben és 840-ben kudarcot vallottak. Azarabokkal együtt a narentin kalózok egyre gyakrabban támadták meg a velenceieket, sőt 846-ban magáraVelencére törtek és kifosztottákCaorle lagúnavárosát.
↑Oroszország története. Egyetemi tankönyv. Pannonica Kiadó, 2001. 9. oldal.
↑Florin Curta:The Making of the Slavs. History and Archaeology of the Lower Danube Region, c. 500–700. Cambridge University Press. Cambridge Studies in Medieval Life and Thought. Fourth Series. Cambridge, 2001. 335–346. o.
↑Györffy György: "Néppéválás Európában és az Északi Kárpátokban",Kortárs XXVI. 2., 1982., 300. old.
↑Miroslav Kusý: "A szlovák jelenség",A szlovákkérdés a XX. században, Kalligram, Pozsony, 1996, 496. old.
