ASzeleukida Birodalomókoriázsiai birodalom, amely magába foglaltaNagy Sándor ázsiai hódításainak jó részét (Szíria,Mezopotámia,Perzsa Birodalom,Kis-Ázsia). AmakedónSzeleukosz, Nagy Sándor egyik hadvezére alapítottai. e. 305 –i. e. 304-ben. A soknemzetiségű és eltérő történelmi hagyományokkal rendelkező birodalomban nem volt igazi összetartó erő, leginkább egyfajta laza államszövetségre hasonlított, amelyben az egyes egységeket szinte függetlenül irányították.
Szinte szűnni nem akaró háborúkat vívott a közel-keleti pozíciókért azEgyiptomot uralóPtolemaidákkal.Antiokhosz Epiphanész uralkodó zsarnoki módszerekkel próbálta egységesíteni a birodalmat azáltal, hogy egyeduralkodóvá akarta tenni a görög nyelvet és a vallást. Ez vezetett aztán a hosszúmakkabeus háborúhoz a zsidóság részéről Júdeában, ami tovább gyengítette a birodalmat. A makkabeusoknak ugyanis sikerült megtisztítaniuk országukat a görögöktől és az azokat támogató népektől. Keletről apártusok hódították elPerzsiát, nyugatról aRómai Köztársaság, a makedónok és más görög államok fenyegették.
Az utolsó szeleukidaXIII. Antiokhosz Philadelphosz Asziatikosz, de a birodalom ekkor már névleg létezett, területeit már mind elfoglalták a rómaiak, a pártusok és más népek.
A Szeleukida Birodalom a történelemben szinte egyedülálló abból a szempontból, hogy fejlődése és területi kiterjedése csúcspontját már alapítója és első uralkodója, I. Szeleukosz idején elérte, további történelme hanyatlása története. Legnagyobb kiterjedésekor 3,5 millió km² területű állam volt. Magában foglaltaNyugat- és Dél-Kis-Ázsiát,Észak-Szíriát, aTigris és azEufrátesz közét ésIránt. Dél-Szíria területének hovatartozása állandó konfliktus forrása volt a Szeleukidák és aPtolemaioszok között. Kis-Ázsia jelentős részei márKr. e. 280 táján elszakadtak a birodalomtól, és egy részük azAttalida dinasztia uralma alattPergamon székhellyel új birodalomba tömörült. Harminc évvel később a legkeletibb tartományok is leváltak. Eredetileg a Tigris mellett újonnan alapított város,Szeleukeia volt a birodalom fővárosa, azonban Szeleukosz mindenképpen szerette volna meghódítani a Ptolemaioszok által uraltFöníciát és Koilé-Szíriát v.Celeszíriát, s hogy jelezze, ez a terület és az európai kapcsolatok számára nagyon fontosak, áthelyezte fővárosát azOrontész folyó partjára, egy szintén általa alapított új városba, az apjáról elnevezettAntiokheiába. Az ötödikszíriai háború végre meghozta az eredményt, sKoilé-Szíria (ehhez a területhez tartozottJúdea is)Kr. e. 204-ben uralmuk alá került. A SzeleukidákKr. e. 64-ig uralkodtak, amikorPompeius meghódította Szíriát ésprovinciaként beolvasztotta aRómai Birodalomba.
I. Szeleukosz Nikatór uralkodásának első éveiben rádöbbent arra, hogy birodalma akkora méreteket öltött, amit egy kézben tartva nem lehet kormányozni. Ezért úgy döntött, hogy birodalmát két részre bontja. Szeleukeia központtal létrehozta a keleti alkirályságot, melynek élére elsőszülött gyermekét, abaktriaiApamától született Antiokhoszt állította, míg ő maga a fontosabb nyugati részekért felelt.
Halála után fia, a keleti birodalomrész addigi alkirálya ,I. Antiokhosz Szótér örökölte meg a trónt és a több sebből vérző, nyugtalan birodalmat, melynek egyben tartása hatalmas feladatot jelentett az új uralkodónak. Ráadásul uralkodása alatt törtek Kis-Ázsiára akelták (gallok), melyek pusztító seregei ellen sokáig tehetetlen harcokat folytatott, míg végül véres csatában legyőzte (i. e. 275) és a későbbGaláciának nevezett tartományban letelepítette őket. A gallok ellen elért sikereinek köszönhette aSzótér (= megváltó) melléknevet. Viszont a kisebb monarchiák sikeresen ellenálltak hódító szándékainak, sőt az ő uralkodása idején kezdődött Pergamon függetlenedése, amelynek uralkodója,I. Eumenész 262-ben aszardeiszi csatában legyőzte Antiokhoszt.
A trónon ifjabbik fia,II. Antiokhosz Theosz (= isten) követte, akinek uralmát katonai sikerek fémjelezték (Trákia meghódítása,II. Ptolemaiosz elleni győzelmek). Így elérte, hogy birodalmának nyugati része hosszabb ideig békében élhetett, azonban az elhanyagolt keleti részek fellázadtak.
Az őt követőII. Szeleukosz Kallinikosz (= szép győzelmet arató) uralkodása alatt családi viszály dúlta fel az ország békéjét(fivérek háborúja). A testvérháború ismét lehetőséget teremtett arra, hogy kisebb területek kiszakadjanak a birodalomból, s a Szeleukidák birtokai tovább zsugorodtak. II. Szeleukosz területeket veszített Szíriában, Kis-Ázsiában, elveszítette Trákiát, sőt ekkor következett be Pergamon önállósodása, amely később a térség komoly politikai tényezőjévé vált, és területét a Szeleukida Birodalom rovására növelte. Néhány kis-ázsiai kormányzó egyszerűen függetlenítette magát a központi hatalomtól. A keleti területek elszakadtak a birodalomtól, ésBaktriai Királyság néven önállósultak (i. e. 239/238), majd apártusok betörése nyomán elszakadtParthia ésHürkania is. II. Szeleukosz Trákiában, a keltákkal hadakozva esett el (i. e. 226.).
III. Antiokhosz MegaszA Szeleukida Birodalom i. e. 200-ban
Halála után,i. e. 223-banIII. Antiokhosz Megasz (= nagy) került a trónra. A Megasz melléknevet nem érdemtelenül nyerte el, hiszen a zsugorodó birodalmat – ha csak átmenetileg is – ismét a hellenisztikus világ élére emelte. Uralkodását Kis-Ázsia nagy részének visszaszerzésével kezdte, s újra Szeleukida-fennhatóság alá kényszerítetteArmeniát,Parthiát, Baktriát és az indiaiGandhárát (i. e. 212–205). Felvette anagykirály címet, majd az ötödik szíriai háborúban meghódította Koilé-Szíriát, Föníciát és Kis-Ázsia déli és nyugati partvidékét, 196 és 194 között Trákiát. Szemet vetett a PtolemaioszokEgyiptomon kívüli területeire is.Róma nem nézte tétlenül a Szeleukida Birodalom erősödését, félt a Szeleukidákbalkáni befolyásának megerősödésétől. Miután III. Antiokhoszt azaitól liga fővezérévé választotta, Róma összefogott a kisebb, függetlenségüket féltő hellenisztikus államokkal (elsősorban Pergamonnal,Rodosszal és azakháj szövetséggel), és i. e. 190/189-ben a kis-ázsiaiMagnésziánál a szövetségesekLucius Scipio vezetésével legyőzték III. Antiokhoszt. A győzelmet követőapameiai békekötés örök időre véget vetett a Szeleukida Birodalom nagyhatalmi pozíciójának, amelynek aTorosz-hegységig nyúló kis-ázsiai részét Rodosz és Pergamon osztotta fel.
III. Antiokhosz fia,IV. Szeleukosz Philopatór barátságos kapcsolatokra törekedett Rómával, de a birodalom területének zsugorodását nem tudta megakadályozni, Arménia és egyes iráni területek újra függetlenedtek.
Öccse,IV. Antiokhosz Epiphanész (= megjelent isten) sokáig élt Rómában, mint királyi túsz. Élvezte mind Róma, mind az erős Pergamon bizalmát. Birodalma területét Egyiptom meghódításával kívánta növelni (i. e. 170–168). Mint unokaöccse, VI. Ptolemaiosz gyámja, megkoronáztatta magát, de a rómaiak kivonulásra kényszerítették (a római követ megjelent a görögök táborában, és egyszerűen távozásra szólította fel a Szeleukida uralkodót). A visszavonulás során elfoglalta és kifosztottaJeruzsálemet. Az ő nevéhez kapcsolódik a zsidóság erőszakos hellenizálása, és uralma alatt tört ki aMakkabeus-felkelés (i. e. 166), mely abban a korban csak egy volt a több jelentős és kevésbé jelentős felkelés között, de amely az önállózsidó állam kialakulásához vezetett.
Unokaöccse,I. Démétriosz Szótér uralkodását azzal kezdte, hogy kivégeztette IV. Antiokhosz kiskorú fiát,V. Antiokhosz Eupatort és annak főminiszterét. Sorozatban vívott háborúi (Kr. e. 162-157) ellenére sem tudta megakadályozni a zsidó állam elszakadását.Média ésBabilónia területét is elvesztette. Miután belekeveredett akappadókiai trónviszályba, Róma és Pergamon IV. Antiokhosz másik fiát,I. Alexandrosz Balaszt kezdte el támogatni. A vele vívott egyik csatában veszítette életét I. Démétriosz.
I. e. 139/138-ban Diodotosz Trüphón meggyilkoltatta VI. Antiokhoszt, és magát kiáltatta ki királlyá. Őt viszont II. Démétriosz öccse,VII. Antiokhosz Euergetész győzte le, aki utoljára volt képes 100 000 fős hadsereget toborozni, hogy visszahódítsa a keleti tartományokat. MiutánKr. e. 129-ben elesett, a keleti területek végleg elszakadtak, és a Szeleukida Birodalom Észak-Szíria ésKilikia területére szorult vissza. A központi kormányzat megingását kihasználva azi. e. 2. század második felében több terület (példáulTürosz) visszanyerte az önállóságát, s a Szeleukida Birodalom törzsterületén új, független államok jöttek létre (Kommagéné,Ituraea, aHasmoneus-dinasztia zsidó állama, aNabateusok országa).
A következő évtizedekben külső és belső háborúk, trónviszályok gyengítették tovább a birodalmat. A Szeleukidák két ágaAntiokheiába, illetveDamaszkuszba és szomszédságukba húzódott vissza, dei. e. 83-ban ezeket a területeket is elfoglaltaNagy Tigranész, Arménia királya,Kr. e. 64-ben pedigPompeius római hadvezér megfosztotta trónjától az utolsó szeleukida uralkodót,XIII. Antiokhosz Philadelphosz Asziatikoszt, és Szíria római provinciává lett.
Területileg a legnagyobb kiterjedésű, társadalmilag pedig a legheterogénebb összetételű hellenisztikus birodalom volt a Szeleukidák állama, s emiatt a legnagyobb kül- és belpolitikai gondokkal kellett szembenéznie. A sok tucat, különböző etnikumhoz tartozó és különböző műveltségi, kulturális fokon álló ázsiai népcsoport kormányzása nem volt egyszerű feladat, és alapvetően meghatározta az állam intézményrendszerének fejlődését. Az uralkodó – a hadsereg mellett – elsősorban a városok többségébengörög lakosságára támaszkodhatott. A hellenisztikus utódállamok közül sehol nem alapítottak, építettek és építettek újjá annyi várost a görögpoliszok mintájára, mint itt. Csak maga I. Szeleukosz állítólag 75 várost alapított, ill. alapított újra. Ezeket a városokat az uralkodók önmagukról, a királynékról, ill. családtagjaikról, makedón városokról nevezték el, és számuk több százra rúgott. Sok görög letelepülő vándorolt be: katonák, hivatalnokok, kereskedők és iparosok, akik itt találták meg a meggazdagodás lehetőségét. A hatalmas birodalomban több közigazgatási központot kellett létrehozni: Észak-Szíriában Antiokheiát, LüdiábanSzardeiszt, a Tigris folyó mellett Szeleukeiát. Szeleukosz eredetilegBabilon helyett a Tigris melletti Szeleukeiát szánta birodalma fővárosának, de politikája nyugatra orientálódásával Antiokheia alkalmasabbnak bizonyult erre a szerepre
Ahellenisztikus birodalmak, köztük a Szeleukidák királysága, mind abszolút monarchiák voltak, ahol a király testesítette meg az államot, ő volt minden jog forrása, rendelkezései törvényerővel bírtak, őt magát élő törvénynek tekintették(nomos empsychos). A Ptolemaioszokhoz hasonlóan a Szeleukidák is a hadizsákmány jogán tartották sajátjukénak a birodalom területét, földjeit. Az állam területének döntő többsége királyi föld(basiliké chóra) volt, amelyet a dinasztia alapítója, vagy egy későbbi tagja fegyverrel szerzett meg. Ezeknek, a „lándzsával szerzett” földterületeknek(doriktétos chóra) a tulajdonjoga uralkodóról uralkodóra szállt, s a király jogi hatalmát is megalapozta. Azonban az uralkodói hatalom erős központosítását csupán katonai erővel fenntartani lehetetlen lett volna, ezért annak karizmatikus jellegét erősítették, így alakult ki a királykultusz intézménye, amely az egyébként is korlátlan hatalommal rendelkező királyt igyekezett kozmikus jelentőséggel felruházni. Az uralkodók isteni mivoltukat olyan hangzatos melléknevek felvételével próbálták hangsúlyosabbá tenni, mint Szótér(megváltó), Theosz(isten), Epiphanész(megtestesült isten). Érdekes módon ezek a melléknevek annál hangzatosabbak lettek, minél kisebb területen uralkodott viselőjük.
A birodalom egységének elősegítése érdekében a görög anyaországból bevándorlókat telepítettek le az ázsiai területeken, földadományokban részesítve őket. Makedón örökségként a birodalom életében jelen volt a király mellett a hadsereggyűlés (a görögnépgyűlés utóda), azonban ez nem korlátozta a király hatalmát. Az uralkodó az államot a görög-makedón elit, aphiloi (barátok) segítségével irányította. Az első uralkodók szigorúan szabályozták a társadalmi elit kialakulását, amelybe eleinte sem szír, sem zsidó, sem perzsa, vagy egyéb etnikumból származó alattvaló nem kerülhetett be. Bár később egy-egy helyi születésű embernek – főleg a katonaság keretein belül – sikerült vezető szerepre emelkednie, de arányuk a források alapján a vezető társadalmi rétegben soha nem haladta meg a 2,5 százalékot.
A birodalom közigazgatása alig különbözött aptolemaiosziEgyiptométól. Megkülönböztették az ún. központi területeket az azon kívül eső birtokoktól. Előbbiek a király közvetlen igazgatása alá, a távolabbi birodalomrészek pedig az uralkodót képviselő és általa kinevezett kormányzók igazgatása alá tartoztak. A területet tartományokra(szatrapia) osztották fel, melynek élén aszatrapák álltak. A tartományokat körzetekre(topoi), ezeket pedig falvakra(kómai) osztották, s mindegyik élén egy-egy, a királynak felelős tisztviselő(toparchés, kómarchés) állt. Lényeges különbséget jelentett azonban Egyiptomhoz viszonyítva az, hogy az óriási terület miatt a Szeleukida Birodalomban (elsősorban Kis-Ázsiában, mivel az uralkodó család főleg a keleti területek megszerzésével, illetve megtartásával volt elfoglalva) hatalmas földbirtokok kerültek – adományként – magánkézbe, melyek ugyan a központi kormányzat felé fizettek adót, de a védelmi költségek és a katonaság fenntartása a megajándékozottat terhelték. Ez is oka volt annak, hogy ezek a földesurak polgárháborúkat kirobbantva és az állam területéből egy-egy szeletet kihasítva kiváltak a birodalomból.
A szeleukida terület számos szíriai és kis-ázsiaitemplomgazdaságot is magába foglalt, ezek közül az egyik volt Jeruzsálem templomállama. Ezeknek a területeknek – némelyik igen nagy kiterjedésű volt – a középpontjában egy templom állt, s papok gyakorolták a gazdasági és politikai hatalmat. A Kr. e. 2. századtól a templomállamok nagy része függetlenítette magát a központi hatalomtól.
Az uralkodók a görög-makedón katonai telepeseket tömegesen juttatták földhöz, s ők vagy kléruchosként művelték/műveltették földjüket, vagy csoportosan letelepedvekatoikiát, katonai települést alapítottak. Később más etnikumból származó katonák is alapíthattak telepeket, és megkapva a közeli város polgárjogát, hellenizálódásuk felgyorsult. A városokkal fenntartott szoros kapcsolat eredményezte, hogy több település hellén mintájú várossá fejlődött.
A Szeleukida Birodalomban a városoknak kiemelt szerep jutott, hiszen azok közvetítették a helyi lakosság részére a királyi akarat mellett a hellenisztikus kultúrát is. Több típusuk különböztethető meg:
új alapítású városok: bár megtalálhatóak a poliszokra jellemző intézmények, de hiányoztak az önálló államiság ismertetőjegyei, ezért a központi hatalom erős támaszai voltak;
régi keleti városok: megőrizték alapvető vonásaikat, bár igyekezték őket hellenizálni, s gyakran dinasztikus nevet kaptak (Jeruzsálem neve egy ideig Antiokheia volt).
Az összes város a királyi hatalom alárendeltje volt, szolgáltatásokkal és adókötelezettséggel tartozott az uralkodónak.
A társadalmi struktúra és termelés alapegységei a falvak voltak, amelynek lakói(laoi) az adót termékek formájában közvetlenül a földbirtokos számára szolgáltatták be. Az adománybirtokok adóját a közel eső város adójához számolták. A királyi birtokon a kormányzó(oikomonos) szedte be az adókat és a teljesíttette a szolgáltatásokat, ebben tisztviselők (felügyelők, írnokok, falusi elöljárók) segítették. A poliszokhoz tartozó földek(chóra) a város polgárságának tulajdonában voltak, más területek birtokai fölött viszont az uralkodó rendelkezett. A bányák és az erdők is az ő tulajdonát képezték.Szíriában voltak igen gazdag és termékeny vidékek, elsősorban a folyóvölgyekben. Itt – a kor szokásainak megfelelően – államilag felügyelt és gondozottcsatornarendszer fokozta a terület termékenységét. A fejlettföldművelés mellett, főleg a nagyobb városokban, jelentősipari termelés is kialakult. Ezen kívül különösen fontos szerepe volt az ország gazdasági életében akereskedelemnek, mint egyebütt is ahellenisztikus birodalmakban. Szíriában is a kereskedelem lett a jólét és a gazdagság legfőbb forrása. A vagyonosodás és jómód az újonnan alapított városok pompás középületeiben, a polgárok házainak szépségében és a családok jólétében is megmutatkozott.
Aszeleukida éra vagyszeleukida időszámítás bevezetése I. Szeleukosz Nikatór nevéhez fűződik, s kezdőnapja aNagy Sándor halálát követő 12. év (i. e. 312–311) újév napja, amely Szíriában a 312. év őszére(Tasrítu hó l.), Babilóniában pedig a 311. év tavaszára(Niszannu 1.) esett. A kezdőévet Szeleukosz egyik jelentős katonai sikerétől (valószínűleg Babilónia visszafoglalásától) számolták, és aluniszoláris éveket sorszámokkal jelölték. Az i. e. 2. század közepétől fogva, amikorMezopotámia kivált a birodalom területéből, egységesen a szíriai, őszi évkezdetet vették figyelembe. Egyszerűsége, racionalitása és gyakorlatiassága miatt ez az évszámítási módszer az egészKözel-Keleten elterjedt, s az uralkodók e keltezés szerint adták ki hivatalos irataikat; ezért kapta az éra a másik ismert nevét:„az okmányok érája”. Olyannyira bevált, hogy használata messze túlélte a Szeleukida-dinasztia uralmát, és amuszlim időszámítás is csak nehezen szorította ki. A zsidók is átvették használatát, és csak a sajátvilágérájuk váltotta fel a8. században.
Ahellénizmus azépítészetben is a virágzás korát jelentette. Az újonnan alapított és újjáépített városok százai biztosították a kibontakozás lehetőségét a kor építészei számára. I. Szeleukosz új fővárosa, aDaphné mellettiAntiokheia, bár az uralkodók állandó utazásai, hadjáratai miatt nem vetekedett a többi hellenisztikus birodalom nagyvárosainak pompájával, a hellén várostervezés és -építés tipikus példája. Már a helyének meghatározása is nagyfokú előrelátásra utal: ha ellenséges katonák érkeztek hajókkal a tengerpartra, nekik egy napba telt az út a városig, míg a veszélyre figyelmeztető, gyors futárnak csak fél napba. AzOrontész folyó és aSzilpion-hegy közé ékelődő város hosszúkás téglalap formájú volt, és a szabályosan egymással párhuzamos és egymásra merőleges utcák között 112*58 m méretű épülettömbök sorakoztak. A város két kapuját a középen futó, széles főútvonal kötötte össze. A házak télen sok napfényt kaptak, míg nyáron a tenger felől fújó szél hűtötte a várost. Valószínűleg még I. Szeleukosz idejében építették a Szilpionon fekvő erődöt és az agorán állóZeusz-templomot, amelyet más templomok és közigazgatási épületek vettek körül.Daphnéból, Apolló szent ligetéből, amely nyolc kilométerre feküdt a várostól, vízvezeték hozta a forrásvizet, a szennyvizet pedig a csatornarendszeren keresztül az Orontészba engedték. Antiokheia megalapítása után gyors fejlődésnek indult. A kezdetben kb. 20 000 lakosú város lakosságának a száma a hellenisztikus kor végére 300 000-400 000 főre emelkedett. A Szeleukidák bukása után Antiokheia lettSyria provincia székhelye.
Szeleukosz első, eredetileg fővárosnak szánt városa, aTigris melletti Szeleukeia (Szeleukosz kilenc Szeleukeia nevű várost alapított) hasonló elvek szerint épült ki. A cél az volt, hogy az elhagyott, romosBabilon helyett ez legyen a birodalom kereskedelmi központja, hiszen itt találkoztak a legfontosabbkereskedelmi útvonalak. Babilont ugyan nem, de más városokat, vallási helyeket újjáépítettek. Ilyen voltUruk városa, amely újra a babilonikultuszok és a tudomány központjává vált. Az újjáépíttető ebben az esetben nem maga az uralkodó volt, hanem az ő támogatásával egy „hellenizálódott”, helyi születésű tisztségviselő és családja.
Napjainkban az egyik legjobban feltárt Szeleukidák által alapított város azEufrátesz partján fekvő katonai kolónia és kereskedelmi központ,Dura-Európosz, amely fennállása végéig megőrizte a hellenisztikus városokra jellemző tökéletesen szabályos alaprajzát.
A hellenisztikus kori szobrászat különböző mesterek műveinek rendkívül tarka és sokarcú egyvelege. Megtalálható közöttük a monumentális alkotás és a kisebb dekoráció; főleg az uralkodók és a gazdag rétegek igényeit elégítette ki. A szobrászok általában nem telepedtek le egy helyen, hanem megrendelők után jártak; csupán néhány állandó iskola létezett, melyek közül az egyik legjelentősebbPergamon ésAlexandria mellett Antiokheiában volt. A korszak legismertebb és legjellemzőbb alkotása aTükhé, a Szerencse istennőjének, Antiokheia védőistenénekbronzszobra,Eutükhidésznek,Lüszipposz tanítványának alkotása. Az istennő a Szilpion-hegyet szimbolizáló sziklán ül, fején a városfalra hasonlító korona, kezében a várost körülvevő termékeny síkságot képviselő búzakéve, lábánál az Orontész ifjú istene.
Említést érdemel a portrékészítés is. Az uralkodó emberfelettiségének eszméje itt is megjelent, hiszen a pénzérméken, ahol a görögök korábban kizárólag isteneik képét mutatták be, a hellenisztikus királyok, köztük a Szeleukida uralkodók saját arcképüket ábrázoltatták. Ezek a férfiak mint sugárzó akaratú, kemény, mindenre elszánt hadvezérek, sikeres politikusok jelennek meg az érméken.
A Szeleukida uralkodók nem sokat foglalkoztak a tudománnyal, érdeklődésük tisztán gyakorlati jellegű volt, amennyiben a kutatás tárgya elősegítette a gazdaság, kereskedelem fejlődését. Több katonaiexpedíciót indítottak azIndiába vezető legrövidebb út felfedezésére. I. Szeleukosz tisztje, Démodamasz eljutott a görögök által ismert világ határán túlra: átlépte az Iaxartész (Szir-darja) folyót. Patroklész pedig, I. Antiokhosz parancsára, körbehajózta aKaszpi-tengert.
A Szeleukida Birodalomban nem alakult ki az alexandriaiMuszeionhoz hasonló kulturális intézmény, bár királyi könyvtár létezett, de közel sem olyan híres, mint az alexandriai. A korszak egyik jelentős és a Szeleukidák udvarához köthető tudósa a babiloniBérósszosz volt, aki I. Antiokhoszhoz ajánlott művében, a három könyvből állóBabülóniakában hazája történetét írja le a világ teremtésétől Nagy Sándorig, főhőseként a legendásNabukodonozor királyt választva. Az azóta felfedezett ékírásos táblák bizonysága szerint Bérósszosz a történelmi események feldolgozásakor hiteles forrásokra támaszkodott.
Szintén I. Antiokhosz udvarában élt élete egy részében a Kilikiából származóAratosz, akinek híres költeménye, azÉgi jelenségek (Phainomena) a csillagképek verses katalógusa. Antiokheiában az uralkodó kívánságára előkészítette azOdüsszeia kritikai kiadását és javította azIliasz szövegét. Az antiokheiai udvarban élő költők közül kiemelkedik még III. Antiokhosz udvari könyvtárosa, azeuboiaiKhalkiszban születettEuphotión, akinek költészete még Rómában is követőkre talált.
Kertész István: Hellenisztikus történelem, Budapest, Budapest : História : Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet, 2000ISBN 963-8312-69-6
Gaál Ernő – Kertész István: Az őskor és az ókor története, Eger, EKF Líceum Kiadó, 2003ISBN 954-21-4684-1
Anna Swiderkowna: A hellenizmus kultúrája (Nagy Sándortól Augustusig), Budapest, Gondolat, 1981ISBN 963-281-015-5
Castiglione László: Hellénisztikus művészet, Budapest, Corvina, 1996ISBN 963-13-4280-8
