Szecsuan(Sichuan)kiejtéseⓘ (kínai: 四川,pinjin:Sìchuān; magyarosan hibásan írják mégSzecsuánnak is) aKinai Népköztársaság közép-nyugati tartománya. Területe 485 000 km², lakossága 87 millió fő. Tartományi székhelye és legnagyobb városaCsengtu(Chengdu). 1997-igSzecsuan(Sichuan) tartomány része volt a hatalmas Jangce-parti nagyváros,Csungking(Chongqing) is, amelyet akkor a környező területekkel mintegy 83 000 km-en, 30 millió lakossal külön tartományi jogú várossá szerveztek.
A tartomány neve kínaiul négy folyót jelent.[2] Ezek aJangce, aCsialing(Jialing), aMin-folyó; ami a negyediket illeti, arra vonatkozóan több nézet is van, általában aTo(Tuo)-folyót sorolják ide.[3]
Szecsuan(Sichuan)ban és a szomszédosJünnan(Yunnan) tartományban élt már azi. e. 11. században a félig-meddig mitikuspa(ba) törzs vagybó nép, akiket később a kínai terjeszkedés asszimilált.
AbronzkorbanSzecsuan(Sichuan) területén egy önálló, a kínaitól független magaskultúra alakult ki. A korai időkben kevés kapcsolata volt Kínával. Önálló írás ugyan kialakult, de a fennmaradt szövegek annyiramitológikusak, hogy történeti forrásnak csak korlátozottan alkalmasak. Államukat i. e. 316-ban aCsin(Qin) fejedelemség hódította meg, amely i. e. 221-ben egész Kínát egyesítette. A területet betagozták aCsin-dinasztia(Qin-dinasztia) birodalmába.
A terület határvidék maradtTibet felé, és sokat szenvedett a Tibettel vívott háborúk miatt. Kínából küldött alkirályok uralkodtak felette jelentős autonómiával. Azokban az időszakokban, amikor Kínában meggyengült a központi hatalom, akkor gyakorlatilag független volt a medence uralkodója.
A kínaiak hamar kiépítették a kínai rendszerűmezőgazdasághoz tartozó vízügyi létesítményeket. Ezt népességrobbanás követte.
Amongol hódítás elleni harc idején államimonopóliummá tették ateakereskedelmet. A cél az volt, hogy pénzt szerezzen az államlovak vásárlására. A monopólium nagyon gyorsan lerombolta a gazdasági életet, majd a katonai védelem is összeomlott. A mongolJüan-dinasztia Szecsuant is elfoglalta.
AMing-dinasztia idején nagyszabású építkezések folytak. Főlegbuddhista vallási épületeket emeltek. Ezek ma is jó állapotban vannak. A 17. század közepén parasztháború tört ki. Nem a helyi parasztság lázadt fel, hanem Észak-Kínából törtek be felkelő hadak. A harcok elképesztő méretű pusztítással jártak. Utána több mint száz évig tartott a tartomány újra benépesítése. Ezt már amandzsu dinasztia végezte el. Az ő uralmuk alatt, a 18. század elején szervezték rendes kínaitartománnyá aSzecsuan(Sichuan)i-medencét.
1949-ben, már a Kínai Népköztársaság kikiáltása után, a tartomány védelmét személyesenCsang Kaj-sek irányította. Ennek ellenére a kommunista csapatok nagyon gyorsan megszállták.
1955-től 1997-ig Szecsuán volt Kína legnépesebb tartománya. A nyolcvanas évek közepén már százmillió ember élt itt. 1997-ben is csak azért vesztette el vezető helyét a rangsorban, mert Csungking várost elválasztották a tartománytól és önállóan lett tartományi szintű igazgatási egység.
Szecsuan(Sichuan) földrajzilag a központi medencéből és az azt övező hegyvidékekből áll. Az egyébként teljesen zárt medencének egyetlen kijárata van, aJangce szorosa kelet felé. A környező hegyláncok különösen nyugaton, Belső-Ázsia felé igen magasak. A leghíresebb csúcs a 3099 méteresOmej-hegy, abuddhizmus egyik szent hegye. Északon a peremláncok 2000-3000 méter közötti magasságot érnek el, délen és keleten pedig 1500-2200 méteresek. A medencét magát is a hegyrögök több sora 250-700 méter közötti tengerszint feletti magasságú kisebb részekre tagolja, melyek közül legjelentősebb a síksági jellegű,negyedidőszaki üledékekkel kitöltött, termékeny, és emiatt rendkívül sűrűn lakott,Csengtu(Chengdu)i-medence nyugaton. A medence középső része jobbára 300–700 m magas, meglehetősen meredek falú homokkőtáblákból és köztes völgyekből-völgymedencékből álló, eróziósan erősen felszabdalt lépcsővidék. Keleten több párhuzamos, 800–1600 m-ig magasodó homokkővonulat található, köztük keskeny folyóvölgyek helyezkednek el.[4]
ASzecsuan(Sichuan)i-medencétől északra és északkeletre aSárga-folyóig, illetve aVej(Wei) völgyéig terjedő széles, tagolt hegyvidék a belső-ázsiai láncos röghegységek folytatása. Északi része a több párhuzamos nyugat-keleti irányú vonulatból álló, 450 km hosszúCsin(Qin)-hegység, más névenCsinling(Qin Ling). Gránitból, gneiszből és kvarcitból felépülő csúcsai általában 2000-3000 méteresek, legmagasabb pontja, aTajpajsan(Taibai Shan) 3767 méteres. Míg a hegység láncai észak felé meredekek, addig délen paleozoikumi palával borítva lankásabban ereszkednek le aHansuj(Han Shui)-folyó teraszos völgyére. Gerinceit apleisztocénban jég csiszolta. Híres csúcsa északkeleten az ugyancsakKína szent hegyei közé tartozó, 1997 méteresHua-hegy(wd) (Hua-san(Hua Shan)), öt, szinte függőleges gránitszirtjével. Kelet felé a hegység folytatását aKínai-alföldbe beékelődő, helyenként még 2000 m feletti, de egyre jobban lealacsonyodó és szigethegyekre szakadozóFuniu-hegység alkotja.[5]
ASzecsuan(Sichuan)i-medence éghajlata a monszun által befolyásolt, csapadékos nyarú szubtrópusi klíma. A környező hegyek miatt nagyon enyhe, viszont ködös, borús a tél. A januári középhőmérséklet 5–8 °C. A nyár forró és párás, a júliusi középhőmérséklet 26–30 °C között mozog, az abszolút maximumok meghaladják a 40 °C-t, magas páratartalom mellett. Az évi 900–1300 mm (a hegyekben akár 1800 mm) csapadék nagy része nyáron hullik. A medence vízhálózata emiatt nagyon sűrű. Eredeti növényzete lombhullató és örökzöld növényekben gazdag (tölgyek, bambuszfélék), hegyeinek állatvilága különleges, emblematikus állata azóriáspanda.[4]
