Aszaxofon (szax, szaxi) egyszerűnádnyelvesfúvókával megszólaltatottfúvós hangszer. Fémből készült csöve bő, kúpos furattal rendelkezik, hanglyukakkal, billentyűkkel lehet rajta játszani. Sokféle méretben készül asopranisszimótól aszubkontrabasszusig. Leggyakoribb aszoprán-,alt- éstenorszaxofon. Adzsesszben, a szórakoztató zenében, a katonazenekarokban használják elsősorban, de előfordulszimfonikus művekben ésoperákban is.Adolphe Sax (1814–1894)belga hangszerkészítő találmánya, az ő nevét viseli.
A szaxofonfúvókája aklarinétéhez hasonló egynyelvű nádsíp. Ennek legfontosabb része egy kb. 1–2 mm vastag nádnyelvecske, mely a hangszer csutorájának alsó felén lévő befúvó nyílást fedi. Egyik vége rögzítve van, a másik, elvékonyított vége szabadon rezeghet. Megfúvásakorrácsapó nyelvként működik, tehát egyfajta szelepként periodikusan nyitja-zárja a befúvó nyílást, ezáltal nyomásingadozást hoz létre. A hangkeltés nyelvsíp jellege miatt a hangszer akusztikai szempontból egyik végén (a sípnál) zárt csőnek tekinthető. A nádnyelv rezgésszámát a test csőrezonanciájának móduszai határozzák meg. Mivel anád azenész alsó ajkával érintkezik, annak is szerepe van a hangképzésben, feszessége, szorítása hatással van a létrejövő hang színezetére. A nád minősége, elhasználódásának mértéke döntően befolyásolja a hangszer hangzását. A fúvóka anyagaebonit,műanyag,üveg vagyfém.
A szaxofon teste sárgarézből készül, ennek ellenére nem soroljuk arézfúvós hangszerek közé, mert megszólaltatási módja alapján eltér azoktól. Nem atölcséres fúvókájú, hanem anádnyelves hangszerek közé tartozik, és az a sajátossága, hogy hangsorait hanglyukakkal, billentyűkkel lehet előállítani, afafúvós hangszerekkel rokonítja. Fúvókájának működési elve alapján aklarinéttel rokon, de csövének kúpszerű furata alapján azoboafélékhez is hasonlítható. Ez utóbbi jellegzetessége eredményezi azt, hogy átfúváskor a klarinéttól eltérően nemduodecimával(duodecima:oktáv + tisztakvint), hanem az oboához hasonlóan oktávval emelkedik a hangmagassága.
Az altszaxofontól lefelé ahangszercsalád tagjainak teste többszörösen hajlított. Ezeknél a vízszintes helyzetű fúvóka egyszerű, vagy többszörös kanyarral, görbülettel csatlakozik a lefelé irányuló testhez, amelynek szűk tölcsérben végződő utolsó szakasza felfelé görbülve folytatódik, majd a legvége kissé kifelé néz.
A szaxofon 19–24 billentyűvel van felszerelve, amelyek a bő furat következtében többnyire nagy átmérőjű hanglyukakat nyitják-zárják. Fogástechnikája nagyjából a Böhm-rendszerhez, tehát például afuvoláéhoz hasonló. A többi hangszerhez a fúvóka kismértékű ki-be tologatásával lehet a hangszert hangolni.
Adolphe Sax eredetileg tervezetthangszercsaládjának összesen 8 tagja volt, később a család további tagokkal bővült. Ezek egy kivételleltranszponáló hangszerek, a leggyakrabban használt típusok 2b előjegyzésbe (B hangolású szaxofonok) és 3b előjegyzésbe transzponálnak (Esz hangolású szaxofonok).
a test hajlított, a nyak többszörösen, súlya miatt nyakra nem függesztik
ritka
szubkontrabasszus
Szubkontra B
A2 - esz
csak rendkívüli, tubax alakú formában létezik
ritka
Sax eredetileg két sorozat hangszert tervezett és épített meg, hangversenytermi használatra egy C-re és F-re hangolt sorozatot, a katonazenekaroknak pedig egy B és Esz hangolású szériát. Mivel a hangszer elsősorban a katonazenekarokban gyökeresedett meg, jelenleg szinte kizárólag az utóbbi sorozat van használatban. Ritka kivétel például aC-melody szaxofon, amely C hangolású, tisztaoktávval lefelé transzponáló hangszer.
A Sax által tervezett szubkontrabasszus szaxofon eredeti formájában csak két példányban épült meg, ezeken a játék lehetetlen, feltehetően kiállítások illusztrációjaként szolgáltak. Az akusztikai problémák kiküszöbölésére a20. század végén aBenedikt Eppelsheim szaxofongyártó cég szűkebbre méretezte a kontrabasszus és szubkontrabasszus szaxofon csövét, és így született meg azEsz- és aB-tubax, egy a szaxofonok hangszercsaládjához nagyon közel álló hangszertípus.
Leggyakrabban a szoprán, az alt, a tenor és a baritonszaxofont használják, ezek alkotják a szaxofon-kvartettet is, amelyben a szopránt néha egy másik alt hangszerrel helyettesítik.
A szaxofon atyjaAdolphe Sax (1814–1894)belga hangszerkészítő volt, akinek munkálkodása, sok újítása több területen is jelentősen előmozdította afúvós hangszerek fejlődését. A legelső szaxofonPárizsban,1842-ben született, basszus hangfekvésben, C hangolásban, és már minden lényeges vonásában a mai szaxofonokhoz hasonlított: bő méretezésű, kónikus fém teste, egynyelvű nádsíppal működő fúvókája és a korában újdonságnak számító Böhm-rendszerű billentyűzete volt. Formája ekkor még a korszakban elterjedtophikleid nevű billentyűsrézfúvós basszushangszert idézte, keskenyU alakban megtört, függőleges állású csöve volt. Az ötlet, a billentyűsjelzőkürtök csövének és a klarinét fúvókájának összeházasítása sikeresnek bizonyult,Berlioz, felkarolta a találmányt.Chant Sacré (1844) című művében már szerepelt az új hangszer, a bemutatón maga Sax játszott rajta, aki klarinétművész is volt.
Sax1846-ban 20 évesszabadalmat kapott az új hangszercsaládra. A francia hadsereg zenekarainak teljes átszervezése és a Sax által kreált újdonságok (szaxkürtök, szaxofonok, szaxtrombiták) bevonása ezekbe a zenekarokba alkotójukat monopolhelyzetbe emelte a hadsereg hangszerellátása terén. A koncerttermekben és operákban azonban az új hangszer sokkal lassabban terjedt el, annak ellenére, hogyMeyerbeer,Bizet,Debussy,Ravel,Stravinsky,Hindemith,Bartók ésAlban Berg is alkalmazta műveiben.
A szaxofon a legfényesebb pályát az1920-as évektől kezdve adzsesszben és a szórakoztatózenében futotta be, de műkedvelő hangszerként is a fúvós hangszerek között páratlan népszerűségnek örvend.
