Ebben az emlőscsaládban korábban négyalcsaládot tartottak számon, azonban az újabbDNS-vizsgálatok, melyek amitokondriáliscitokróm-bgént voltak hivatottak feltérképezni, azt mutatták, hogy a szarvasféléken belül, csak két alcsalád van. Amuntyákszarvasformákat(Muntiacinae) behelyezték aszarvasformák(Cervinae) közé, míg a magányosvíziőz(Hydropotes inermis) azőzformák(Capreolinae) alcsaládjába került;[2] azonban mivelalaktanilag eléggé eltér új alcsaládjának többi tagjától, egyes rendszerezők még mindig a hagyományos alcsaládjába sorolják be.[3]
A legkorábbra tehető szarvaskövületet az európaioligocén rétegben találták meg. A későbbi ősszarvasok nagyobb testűek voltak és agancsuk is fejlettebb volt. Ilyen faj akéső pleisztocén korból származó leletekben megtaláltEucladoceros[4] és azóriásszarvas(Megaloceros giganteus), amely agancsának fesztávolsága elérte a 3,65 métert.
A szarvasfélék nagy területen terjedtek el. A család fajai megtalálhatók minden kontinensen azAntarktisz ésAusztrália kivételével; az utóbbira betelepítettek néhány fajt.Észak-Afrikában manapság csak egy faj él, ez agímszarvas, amelynek utolsó példányai azAtlasz-hegységbe szorultak vissza.
A szarvasfélék a párosujjú patások második legnagyobb családja. Avíziőz kivételével mindegyik fajnak vanagancsa. A víziőz és aMuntiacini-fajok felső szemfoga meghosszabbodott. Az állandószarvúantilopokkal ellentétben a szarvasfélék agancsa minden évben elhull, és a következő évben újra kinő. Bár apézsmaszarvasfélék(Moschidae) családjának a nevében a „szarvas” szó is szerepel, ezek nem tartoznak ide. A pézsmaszarvasfélékkonvergens evolúciót mutatnak a muntyákszarvasformákkal, de leginkább a víziőzzel, mivel azok felső szemfogai is meghosszabbodtak, agancsuk pedig nincsen.
A szarvasfélék hímjét bikának, a nőstényt tehénnek, a szaporulatot ünő- vagy bikaborjúnak nevezzük, a második éves nőivarú egyed neve ünő. Kivétel azőz és avíziőz, amelyek hímje abak, nősténye asuta és fiatal egyedei abakgida éssutagida.
A család fajainak élőhelyei nagyon eltérőek: atundrától atrópusiesőerdőkig. Bár a szarvasféléket sokszor az erdőkkel társítjuk, sok faj az erdők és füves puszták közötti átmeneti területen él. A legtöbb nagy testű faj amérsékelt övi lombhullató erdőkben, a magashegyi vegyes fenyvesekben, a trópusi időszakosan száraz erdőkben vagy a füves pusztákon él. Mivel lerágják a fiatal fák kérgét és így elpusztítják a sarjadékot, gyakran utat nyitnak az aljnövényzetnek (füvek,lágy szárú növények). Néha belekóstolnak a kultúrnövényekbe is. Ahhoz, hogy egy adott helyen egészséges állomány alakuljon ki, erdőkre vagy legalább cserjesekre van szükség.
A sűrű erdőket kedvelik, a nyílt térségeket kerülik az olyan kisebb fajok, mint anyársasszarvasok éstörpeszarvasokKözép- ésDél-Amerikában, valamint azázsiai muntyákszarvasformák, éppen a névadóindiai muntyákszarvas kivételével. Némely fajok egy-egy konkrét élőhelyre specializálódtak, és csak ezeken fordulnak elő, így egyes szarvasfélék csak a hegyvidéken, mások asztyeppén,mocsárban vagy a mocsár és a sivatag közti élőhelyeken élnek. Néhány faj a sarkvidék közelébe húzódott: ilyen arénszarvas, amely az arktikustundrán éstajgán él, valamint ajávorszarvas, amely a tajgán és környékén található meg. Azandesivillásszarvasok azt azökológiai fülkét töltik be, amit azÓvilágban akecskeformák; borjaik a többi szarvasborjútól eltérően inkább kecskegidaszerűen játszanak.
A hegyvidéki élőhelyek nagyon változatosak lehetnek: vannak közöttük nedves vegyes fenyvesek és lombhullató erdők, száraz havasaljitűnyalábos fenyőerdők ésborókások. A hegyek közé bevágódó folyóvölgyek mozaikszerűvé teszik az élőhelyeket, változatossá a szarvasfélék növényi táplálékát. A legszűkebb a ritkaerdei karibu (a rénszarvas egyik alfaja) élőhelye: ez csak a legmagasabb hegyek tundráin, a hótakaró közelében található meg. A hegyekben a vapiti és az öszvérszarvas a legelterjedtebb. Ezek életmódja kissé nomád, ugyanis rendszeresen vándorolnak a magas hegyekből a hegylábi erdőkbe és vissza. A vapitik egyes csordái állandóan a hegylábakon és a folyóvölgyekben laknak, megosztva élőhelyüket a fehérfarkú szarvassal. Mivel a kanadai Sziklás-hegység lábainál az erdőirtások hatására a lombhullató erdők lassan átveszik a fenyőerdők helyét, a fehérfarkú szarvasok élettere manapság megnőtt. A fehérfarkú szarvasokCalgarytól ésEdmontontól északra, aprériken is megtalálhatók, de ott a jávorszarvassal élnek együtt. (Amerika Nagy Prérijén a vapitik,amerikai bölények ésvillásszarvú antilopok csordái élnek.)
Ázsiában a legtöbb nagy testű szarvasféle a mérsékelt övi vegyes lombhullató erdőkben, a hegyvidéki fenyvesekben és a tajgában él, főlegÉszak-Korea,Mandzsúria (Északkelet-Kína) és azUsszuri-völgy (Oroszország) határvidékén – e helyeken nőnek a világ legnagyobb lombhullató erdei és fenyvesei. Itt megtalálható aszibériai őz, aszikaszarvas, a vapiti és a jávorszarvas. E térség legészakibb területeit aszibériai tundra rénszarvas(Rangifer tarandus sibiricus) uralja.
A trópusi Ázsiában a legtöbb nagy testű szarvasDél-Ázsiában,India északi részén levőHindusztáni-alföldön ésNepálTerai régiójában él. Ezeken a termékeny helyeken időszakosan nedves és száraz lombhullató erdők, száraz és nedves szavannák vannak; ott élnek apettyes szarvasok, adisznószarvasok, amocsári szarvasok, az indiaiszámbárszarvasok és az indiai muntyákszarvasok. A legelő fajok nagy csordákban élnek, így a ritka mocsári szarvas és a nagyon elterjedt pettyes szarvas is. A számbárszarvas is élhet nagy csordákban, de inkább a magányt kedveli, vagy néha kisebb csordákba verődik; legnagyobb csordáiSrí Lanka szigetén alakultak ki. A disznószarvas kimondottan magányos, az indiai muntyákszarvasnál ritkább állat.India ésNepálnemzeti parkjai közül a szarvasfélék közismert élőhelyei:
Thaiföldön aChao Phraya folyó völgyében amezőgazdaság térhódítása előtt a trópusi lombhullató erdők és nedves szavannák disznószarvasoknak, az azóta kihaltSchomburgk-szarvasoknak,líraszarvasoknak, indiai számbárszarvasoknak és indiai muntyákszarvasoknak adtak otthont. Thaiföldön a disznószarvas és a líraszarvas ritka, viszont sok számbárszarvas és indiai muntyákszarvas él védett parkokban, ilyen aKhao Yai Nemzeti Park is.
Sok dél-ázsiai vagydélkelet-ázsiai szarvasfaj megosztja élőhelyét más nagy testű, növényevő állattal:
A növényevők főleg azért élhetnek együtt, mert mindegyik más részét fogyasztja ugyanannak a növénynek, vagy más-más növénycsoporttal táplálkozik, de azért a versengés is valószínű.
A gímszarvast azangol ésskót állományokból 1851-ben telepítették beÚj-Zélandra. Az1960-as évektől megszelídítették őket, és mostanra közönséges háziállatnak számítanak a szigetországban. A gímszarvason kívül még hét fajt telepítettek Új-Zélandra, de ezek kevésbé lettek sikeresek.[5]
A ma élő szarvasfélék mérete a 8–10 kilogrammosészaki törpeszarvastól a 200–700 kilogrammosjávorszarvasig változik. Testük általában karcsú, gerincük egyenes és hosszú. Erős lábukkal jól futnak az erdős talajon, kitűnően ugranak és úsznak.
Kérődzők, négy részből álló összetett gyomorral. A nyelőcső után a bendő(rumen) található, majd a recésgyomor(reticulum) következik. A harmadik rész a leveles vagy százrétű gyomor(omasus), az oltógyomor (abomasus). Ezzel a rendszerrel a füveket, a leveleket és kérgeket is meg tudják emészteni. Fogazatuk jól alkalmazkodott a növényevéshez; mint a többi kérődzőnek, a szarvasféléknek sincsenek felső metszőfogai, helyükön a szájpadlás kemény nyúlványa található. Egyes fajok, mint aRùm-szigeti gímszarvas[6] vagy a rénszarvas, az állati eredetű táplálékot is megeszik, ha hozzájutnak.[7] A víziőz, abóbitás szarvas és amuntyákszarvasok felső szemfogai meghosszabbodtak, míg más fajoknál a felső szemfog gyakran hiányzik. Őrlőfogaikon félkör alakú afogzománc, ami igen változatos növények fogyasztását teszi lehetővé.[8] A szarvasfélék fogképlete:
Majdnem az összes fajszeme előtt szagmirigy van; az állat területének határát ezzel az erős szagúferomonnal jelöli meg. Sok faj bikája szélesre széttárja mirigyeit, amikor mérges vagy izgatott. Mindegyik szarvasfélénekepehólyag nélkülimája van. Szemükben egytapetum lucidum nevű fényvisszaverő réteg segíti éjjeli látásukat.
Avíziőz kivételével az összes szarvasféle bikájának fejénagancs ül. Ritkán a nősténynek is nőhet csökevényes agancsa, de kifejlett agancsa csak a rénszarvas nőstényének van. Az agancsokat minden évben levetik, és helyette újat növesztenek. Az agancs az úgynevezettrózsatőből nő ki. A fejlődő agancsot vérerekben gazdag bőr, úgynevezett háncs borítja. A szarvasbőgés kezdete előtt a háncs alatt az agancs megcsontosodik, majd a szarvas ledörzsöli róla a háncsot. A párzási időszak után az agancs és a rózsatő között puha, porcos szövet képződik, ami elősegíti az agancs leválását.
A vadászok gyakran úgy követik a szarvasok mozgását, hogy megfigyelik „dörzsölő helyeiket”, ugyanis a bikák úgy jelölik meg területük határait, hogy a fákhoz dörzsölik szagmirigyeiket.
A párzási időszakban a bikák agancsukat egymásnak feszítve küzdenek meg. A kihívó először körüljárja ellenfelét, aztán meggörbíti lábait, lehajtja fejét és támad.
Minden fajnak sajátos, rá jellemző alakú agancsa van – így például afehérfarkú szarvas agancsán egy felfelé álló főágból ágazik ki több kisebb, szétálló ágacska, adámszarvas és ajávorszarvas agancsa viszont lapátos. Azöszvérszarvas legközelebbi rokona a fehérfarkú szarvas, de az öszvérszarvas agancsa közvetlenül a tő fölött kettéágazik, a majd ez a két ág ismét kettéágazik. Ezért a két faj agancsa különböző, bár ugyanabban a nemben vannak. Sok faj fiatal bikáinak sőt, egyes fajok – így anyársasszarvasok és atörpeszarvasok – felnőtt egyedeinek agancsa csak egyágú, egyenes képződmény.
Sokvalódi szarvasnak nagyméretű, lenyűgöző fő agancsága nő több kisebb mellékággal; ezt a formát a vadászok és a gyűjtők igen nagyra értékelik. Azőzformák között is van négy olyan faj, amelyeknek agancsa igen keresett és népszerű. Ezek:
A fehérfarkú szarvas legcsodálatosabb agancsai aNagy-síkság(Great Plains)texasi részéről és aNagy-tavak mellékén, aTó-vidéken(Lakes Section) kerültek elő. Az aranyérmes öszvérszarvas bikákat aSziklás-hegységben, az USA délnyugati részén ésÉszak-Mexikóban lövik. A legszebb agancsú jávorszarvasok és rénszarvasokSzibériában,Kanadában ésAlaszkában élnek. Ha egyvapiti vagygímszarvas agancsa 14 pontos, azt „császárinak” nevezik, ha 12 pontos, akkor „királyi”. Néha egyes gímszarvas bikáknak nem nő agancsa; ezek teste nagyobbra nő, mint az agancsosoké.
Egy tarka szarvasVirginia állambanEgy fehér szarvas
Tarkának mondjuk a barnafehér mintás szőrzetű szarvast, ha ezt a rendellenességet nemélősködő vagy betegség okozta. Néha teljesen fehér szarvasok is születnek. A különleges színezet mellett a szarvasfélék további rendellenességei: domború homlok, túl hajlott gerinc, hosszú farok, rövid lábak, rendezetlen fogazat.
A fehér szarvasok legnagyobb csordájaNew York államSeneca megyéjében él. AzEgykori Seneca Katonai Raktár Természetvédelmi Területre(Conservation Area of the former Seneca Army Depo) fehér színű fehérfarkú szarvasok kezdtek beköltözni. AzUSA katonasága átadta a területet a fura színű bevándorlóknak, a rendes színű példányok számát tervezett kilövésekkel tartják kordában. A fehér szarvasok szokatlan színét egy recesszívgén okozza.
A szarvasfélék válogatós állatok. Általában az aljnövényzettel, főleg bokrokleveleivel táplálkoznak. Gyomruk a többi kérődzőénél kisebb, nem specializálódott, ezért nagyobb tápértékű növényeket kell enniük. Mivel nagyjából olyan sokat esznek, mint ajuhok és aszarvasmarhák, a szarvasfélék kiválasztják a legzsengébb hajtásokat, a fiatal leveleket, füveket, ágacskákat,gyümölcsöket,gombákat észuzmókat.
A tehenek, suták általában egy vagy két, nagyon ritkán három borjat ellenek. A vemhesség tíz hónapig tart. A legtöbb faj újszülött borja fehéren pettyezett; ahogy nő, a pettyek eltűnnek. Az újszülött élete első húsz percében megtanul járni. Az anyaállat addig nyalogatja borját, amíg az szagtalanná válik, így a ragadozók nehezebben találnak rá. A tehén (suta) sokszor elmegy táplálkozni, ami nem tetszik a borjúnak, és követni próbálja anyját. Néha a tehén (suta) lábával óvatosan a földre nyomja kicsinyét, hogy maradásra kényszerítse.[9] A borjú egy hétig ül a fűben rejtőzve, amíg elég erős nem lesz ahhoz, hogy követhesse anyját. A két állat egy évig együtt marad, ezután elválnak. A bikák általában nem látják többé anyjukat, a nőstények viszont visszatérnek borjaikkal, és kis csordákba állnak össze.
A szarvasfélék korábbi családfája. Az új DNS-vizsgáltok miatt ez a családfa kissé átrendeződött
A szarvasok kifejlődése körülbelül harmincmillió évvel ezelőtt kezdődött. Ezidáig nem került elő jelentős ősszarvas maradvány, csak töredékes csontvázak és agancsok, de amelyek akár szarvasokra hasonlító, más ősállatok testrészei is lehetnek.[10]Valerius Geist szerint a szarvasok kifejlődése több szakaszból áll. A legelső szakaszt egy paleogén időszaki mindenevő, az úgynevezettProtoceras képviseli; ez a kevésbé ismert állat szarvasszerű volt, agancsai nem voltak, viszont csontos képződményeket hordott a fején; körülbelül egy méter marmagasságú lehetett. Aneogén földtörténeti időszakban megjelentSyndyoceras egyaránt mutatott szarvas-, zsiráf- és antilopjellemzőket is. A harmincöt millió éves észak-amerikai Syndyoceras-kövületek koponyáin csontkinövések vannak, melyek azonban nem agancsszerűek.[11]
Az oligocén vége felé, a kora Pecora alrendágból származó, ma már fosszilisGelocidae családból fejlődtek ki az első „kardfogú szarvasok”. A kora miocén korszakban, Eurázsia területén megjelentek a muntyákszarvasok, a család első képviselői, melyek igazi agancsot viseltek. 1994-ben avietnámiAnnamite-hegységben rábukkantak egy óriás muntyákszarvasra, avietnámi muntyákszarvasra(Muntiacus vuquangensis). Ugyanezt az állatfajt felfedeztékLaoszban ésKambodzsában is. A korai muntyákszarvasok méretben igen változatosak voltak; testméretük a nyúlméretűtől a dámszarvas nagyságúig terjedt. Agancsuk mellett, melyeket védekezésre használtak, meghosszabbodott szemfogaik is voltak, melyeket a fajon belüli küzdelmekben használták fel.[10]
A későbbi fajok még nagyobb testűek voltak, és nagyobb aganccsal rendelkeztek; ezeknél, legalábbis egyeseknél a hosszú szemfogak már hiányoztak. Eléggé gyorsan meghódították a többi kontinenst is. A legkorábbi szarvasszerű kövület (egy, a mai muntyákszarvashoz hasonló,Heteroproxnak nevezett állat maradványa) az európaioligocén rétegekből került elő. A későbbi ősszarvasok nagyobbra nőttek és agancsuk is fejlettebb volt. Hamar átvándoroltakÁzsiába, majdÉszak-Amerikába is, sőt egy időbenÉszak-Afrika nagy részét is ezek uralták – itt aberber gímszarvas kivételével már kihaltak. Egyes fajok agancsa igen hatalmasra, bármelyik mai fajénál nagyobbra nőtt. Jellemzően ilyen volt azEucladoceros és azóriásszarvas, amely agancsának fesztávolsága 3,5–4 méter volt. A legősibb agancsot vedlő faj, aDicrocerus volt. Ez az állat, körülbelül 30-15 millió évvel ezelőtt élhetett; maradványait Európában találták meg.[12] Egy másik távoli rokon az eocén koriArchaeomeryx, melyet szintén a szarvasfélék ősének tekintenek.
Az alábbi lista a következő kutatók munkáin alapul: Randi, Mucci, Claro-Hergueta, Bonnet és Douzery (2001); Pitraa, Fickela, Meijaard, Groves (2004); Ludt, Schroeder, Rottmann és Kuehn (2004); Hernandez-Fernandez és Vrba (2005); Groves (2006); Ruiz-Garcia, M., Randi, E., Martinez-Aguero, M. és Alvarez D. (2007); Duarte, J.M.B., Gonzalez, S. és Maldonado, J.E. (2008). Eddig ez a legmodernebb rendszerezése a szarvasfélék eme ágának, de ez nem azt jelenti, hogy végleges is, mivel még vannak bizonytalan rendszertani besorolású fajok, illetve alfajok. A biológusok még abban sem értenek egyet, hogy valójában melyik őzforma melyikkel rokon vagy, hogy valójában hány állatfaj is tartozik ide.
Az alcsaládba az alábbi két nemzetség és tízemlősnem tartozik:
Az alábbi lista a következő kutatók munkáin alapul: Randi, Mucci, Claro-Hergueta, Bonnet és Douzery (2001); Pitraa, Fickela, Meijaard, Groves (2004); Ludt, Schroeder, Rottmann és Kuehn (2004); Hernandez-Fernandez és Vrba (2005); Groves (2006); Ruiz-Garcia, M., Randi, E., Martinez-Aguero, M. és Alvarez D. (2007); Duarte, J.M.B., Gonzalez, S. és Maldonado, J.E. (2008); Groves és Grubb (2011).[14] Eddig ez a legmodernebb rendszerezése a szarvasfélék eme ágának, de ez nem azt jelenti, hogy végleges is, mivel még vannak bizonytalan rendszertani besorolású fajok, illetve alfajok. A biológusok még abban sem értenek egyet, hogy valójában melyik szarvasfaj melyikkel rokon, vagy, hogy valójában hány szarvasfaj létezik-e.
Az alcsaládba az alábbi két nemzetség és kilenc-tíz[* 1] élőszarvasnem tartozik:
Charles Darwin 1859-benA fajok eredete című könyvében a következőt írta: „Habár én nem ismerek termékeny hibrid állatokat, nekem az a gyanúm, hogy a Cervulus vaginalis és reevesii hibridek [...] teljesen ivarérettek.” Manapság ezt a két muntyákszarvas változatot két külön fajba sorolják. ACervulus vaginalis a maiindiai muntyákszarvasnak(Muntiacus muntjak) a dél-kínai alfaja, a dél-kínai muntyákszarvas(Muntiacus muntjak vaginalis); míg aCervulus reevesii akínai muntyákszarvas(Muntiacus reevesi), amely nem alfaj, hanem önálló faj.
A szarvasfarmokon szarvas hibrideket hoznak létre, hogy növeljék az árucikk változatosságát és mennyiségét. Az észak-amerikai vapitinek és az óvilági gímszarvasnak fogságban termékeny hibridjeik vannak; emiatt korábban azonos fajnak tekintették a két állatot. A természetben a hibrid utódok képtelenek megvédeni magukat ragadozóikkal szemben, ezért a vadonban hibrid állatok nem léteznek. A legújabbDNS-vizsgálatok, viselkedés-tanulmányozás, testfelépítés és agancsjellemzők szerint a korábban egységesnek tartott gímszarvas fajt három csoportra osztották: gímszarvasra, vapitira és közép-ázsiai gímszarvasra (az utóbbi csoportnak a helyzete még nem tisztázott). A hibrid állatok harminc százalékkal nagyobb agancsokat növelnek, mint a szülőállatok. Egy európai gímszarvas állományba vapitikat helyeztek, hogy növeljék az agancstermelés minőségét, de az elvárás nem mindig vált be.
Új-Zélandon, ahol a szarvasfélék betelepített állatok, és nincsenek természetes ragadozóik, a vadonban is létrejöttek gímszarvas–vapiti keverék állományok, sőt gímszarvas–szikaszarvas hibrid állományok is. Új-Zélandon a gímszarvast aDávid-szarvassal is keresztezték, hogy olyan szarvasokat nyerjenek, amelyek tavasszal ellenek. Az első ilyen hibrideket mesterséges úton hozták létre, az embriókat gímszarvas tehenekbe ültették. Ezek a keverékek csak fogságban maradnak életben, távol a ragadozóktól.
Kanadában úgy vélik, hogy a gímszarvas és hibridjeinek tenyésztése veszélyezteti az őslakos vapitit, míg Nagy-Britanniában a szikaszarvas veszélyezteti a gímszarvast. A szika–gímszarvas keverékek Nagy-Britanniában először úgy jöttek létre, hogy a szikaszarvas bikák újabb területeket foglaltak el a gímszarvasoktól, és mivel itt még nem voltak szika tehenek, a bikák kénytelenek voltak gímszarvas tehenekkel párosodni. A hibridek ivarképesek lettek. A hibridek ezután akármelyik faj nőstényével párosodhattak (attól függően, hogy melyik fajból volt a több egy adott helyen), így megszüntetve mindkét faj tisztaságát. Nagy-Britanniában sok elszabadult szikaszarvas már keverék volt.
A fogságban az öszvérszarvast és a fehérfarkú szarvast is keresztezték. Mindkét lehetőség (bika öszvérszarvas–suta fehérfarkú szarvas és bika fehérfarkú szarvas–suta öszvérszarvas) sikeresen hozott létre hibrideket. A hibrid borjaknak kevesebb, mint ötven százaléka éli túl élete első hónapjait. Néha a vadonban is észrevesznek hibrid állatokat, de ezek nem élnek sokáig, mivel nem örökölték a túlélésre szolgáló ösztönöket. Az öszvérszarvas ugrándozva szalad, mind a négy lába egyszerre hagyja el és éri a földet. Ez annyira jellegzetes rájuk, hogy csak a száz százalék "tiszta" vérű öszvérszarvasok képesek erre a futásmódra. A fogságban tartott egynyolcad fehérfarkú szarvas–hétnyolcad öszvérszarvas hibrid sem tud íly módon menekülni. E hibridek „szabadban” csak a vadasparkokban találhatók meg, ahol mind a két szülőfaj létezik és az ember irtja a ragadozókat.
Apézsmaszarvasok(Moschidae) és az úgynevezettegérszarvasok(Tragulidae) nem a szarvasfélék közé tartoznak, hanem apárosujjú patások két külön családját alkotják. A 20. század végéig úgy vélték, hogy a pézsmaszarvasok és szarvasok testvértaxonok; azonban a molekuláris vizsgálatok bebizonyították, hogy a pézsmaszarvasok valójában atülkösszarvúakkal(Bovidae) állnak közelebbi rokonságban. Becslések szerint a szarvasfélék körülbelül 28-27 millió éve válhattak le a tülkösszarvúak és a pézsmaszarvasok közös csoportjáról.[20]
A szarvasok már régóta fontosak az ember számára mivel húst, fegyvert és ruházatot adnak neki. A skandináv éskola-félszigetiszámik és Oroszország más nomád népei rénszarvasokat tartanak húsukért, bőrükért és szállítóeszközként.
Az észak-amerikai rénszarvas alfajokat, karibukat nem szelídítették, mint Európában, de azért azinuitoknak is fontosak voltak ezek az állatok. AzAmerikai Egyesült Államok legnagyobb szarvashústbeszállító országa Új-Zéland. A szarvasokat Új-Zélandra az európaiak telepítették be; itt az állatok hamar elszaporodtak. A nagyszámú szarvasállomány jelentős természeti kárt okozott, ezért vadászattal és mérgezéssel próbálták megállítani terjedésüket. Aztán az1960-as években létrehozták a szarvasfarmokat. Manapság Új-Zélandon több mint 3500 szarvasfarm van, amelyeken több mint 400 000 állat él.
Számos közgazdász szerint a szarvastenyésztés a vidéki Amerikai Egyesült Államok gazdaságának leggyorsabban fejlődő ága. A Texas A&M Egyetem szerint manapságTexas állam a legnagyobb szarvastenyésztő az országban, több mint ezer szarvasfarmmal. Texasban a szarvasfarmok 650 millió dolláros jövedelmet hoznak az államnak. Az Amerikai Egyesült Államokban az összes szarvasfarm 893,5 millió dollárt jövedelmez. A szarvasfarmokból egyéb ágazatok is hasznot húznak, például azok amik ellátják a farmokat táplálékkal, gyógyszerrel és üzemanyaggal, valamint a feldolgozó helyek. Így a szarvastenyésztés 2,3 milliárd dolláros értékre rúg. A szarvasfarmok a vadászok számának növekedéséhez is hozzájárultak. A vadászok 757 millió dollár hasznot hoznak e farmoknak. Összeadva a fenti számokat, az Amerikai Egyesült Államoknak több, mint hárommilliárd dolláros nyeresége van a szarvastenyésztésből. A szarvasfarmok 29 199 munkahelyet biztosítanak az országban.[21][22]
A járművek az állatok elgázolásával jelentős gazdasági veszteséget okoznak az állam számára. A National Highway Traffic Safety Administration szerint, az Amerikai Egyesült Államokban évente 1,5 millió szarvasfélét ütnek el. Ezekben a balesetekben körülbelül százötven ember hal meg és 1,1 milliárddolláros kár keletkezik.[23]
Azészaki sarkkör népeinek a tengeri emlősök vadászata mellett a szarvastenyésztés is jövedelmet hoz. 2004-ben ezen a zord tájon 869 ember foglalkozott ezzel a munkával. A fehér bevándorlók csak a szarvastenyésztés ágazatából nem tudták kiszorítani az őslakos északi népeket. A szarvastenyésztés nemcsak gazdasági szemszögből fontos e népeknek, hanem a hagyományok megőrzése szempontjából is.[24]
ACsukotka autonóm körzet kormányzata (Oroszország) 2001-től fellendítette a mezőgazdaságot, köztük a szarvastenyésztést is. 2006-tól a szarvasfarmok évente 25,6 milliórubelt jövedelmeznek. Csak ez évtől, évente 12 000 állatot vágnak le a körzetben. Kanhalan faluban egy szarvasfeldolgozó központban 220–240 tonna szarvashúst dolgoznak fel. A szarvas csaknem minden részét hasznosítják: agancsát, háncsát, bőrét és húsát; ezekből dísztárgyakat, ruhákat, lábbelit, táplálékot és gyógyszereket állítanak elő. A közgazdászok szerint 2020-ig Oroszországban évente 4,7 millió dollárral fog nőni a bevétel.[24]
A kínaiHajnan tartomány Lingshan megyéjében szikaszarvasfarm létezik. A farmon több, mint hatszáz állat él. Itt tanulmányozzák, levágják, feldolgozzák és helyben el is adják a szarvasokat. Több, mint tízféle terméket készítenek, mint például a méhlepénypasztát, szárított húst, szarvascsont likőrt és szarvaszsírt.[25]
A szarvasfélék közül a rénszarvast a lappok és más északi népcsoportok évezredek óta félvad csordákban tartják. Ázsiában, Szibéria és Kína egyes részein a gímszarvas egyes alfajait, a maral és a pettyes miluszarvast is már évszázadok óta tartják fogságban. Ezek az állatok azonban évente csak egyszer kerülnek emberközelbe, akkor, amikor a bikák barkás, még félig kifejlett agancsát levágják. A levágott úgynevezett háncsos agancsból, a pantból készítették az ősi néphagyomány szerint gyógyító, roboráló hatású port vagy alkoholos kivonatot. Az így tartott szarvasok azonban nem tekinthetők háziasítottnak.[26]
Európában a gímszarvast (és kisebb mértékben az európai dámvadat is) régóta tartotta az ember vadaskertekben. A vadhús nagy valószínűség szerint egészen a17. századig, a mezőgazdasági tevékenység intenzívebb módszereinek elterjedéséig, jelentős szerepet játszott az ember húsellátásában. Jellemző, hogy például Angliában és Skóciában több mint 2300 szarvaspark létezése bizonyítható aközépkorban. E vadasparkok elsődleges funkciója a vadászatok terítékének biztosítása volt, de a melléktermék, a hús előállítása kétségtelenül lényeges elemét képezte az adott időszak gazdaságának (Fletcher, 1998). Igaz ugyan, hogy a vadászat a középkori Európában a főurak, magas rangú egyházi méltóságok, fejedelmek, királyok és hivatásos vadászok kiváltsága volt, a vadorzást mindenhol kegyetlen szigorral büntették, a büntetés alól még a nemesek sem voltak kivételek. Magyarországon is számos bizonyítéka van vadaskertek létesítésének, többek közöttIV. BélaZólyom vármegyei vadaskertje,Mátyás királyBuda melletti, nyéki vadaskertje érdemel külön is említést. A vadaskertek a vad megóvását is szolgálták, télen a vad etetéséről is gondoskodtak. Egy sokkal korábbi példa:II. Géza egyik, 1157-ben kiadott oklevelében rendelkezettsózók létesítéséről a szarvasok részére. Már a15. században nemcsak a királynak, hanem a nagybirtokokkal rendelkező főuraknak, sőt tehetős polgároknak is volt vadaskertjük. A16–17. században is nagy jelentőségűek voltak a vadaskertek, mert ezekben lehetett az akkori kezdetleges vadászfegyverekkel rövid idő alatt biztonsággal nagyobb mennyiségű vadat ejteni. Ünnepi alkalmakraBécsbe, az országgyűlésre a magyar vadaskertek szolgáltattak nagy mennyiségű vadhúst (Csöre, 2000). A szarvashús az előkelő réteg étlapjáról ritkán hiányozhatott (Cey-bert, 2003).[26]
Amint az az előzőekben röviden összefoglaltakból kitűnik, Európában már évszázadok óta érdemben és céltudatosan foglalkoztak a nagyvad és különösen az elismert „vezérállat”, a gímszarvasállomány hosszú távú fenntartásával, létfeltételeinek biztosításával, akár vadasparkokról, akár egyéb vadászterületekről is van szó.[26]
AKárpát-medence természeti adottságai kiváló élőhelyet biztosítanak legtöbb nagyvad fajunknak, köztük a gímszarvasnak is. Alapvetően ennek köszönhető, hogy hazánk gímszarvasállománya világhírnévre tett szert. A Magyarországra történelmileg jellemző nagybirtokrendszer, majd a nagyüzemi gazdálkodás, nagyvadjaink számára igen kedvező életfeltételeket biztosítottak. Ennek köszönhetően a szarvasállomány folyamatosan nőtt, az 1960-as mintegy harmincezres létszám az 1980-as évek végére megközelítette a százhúszezret (Sugár, 2003). Ez az időszak kivételes helyzetet teremtett, mert szabad területen olyan vadsűrűség alakult ki, amely szinte a vadaskerti állománysűrűséggel is felvette volna a versenyt. Az 1990-es években bekövetkezett privatizáció a tulajdonviszonyok változását eredményezte, egyre sürgetőbbé vált a mezőgazdasági és az erdei vadkárok mérséklése. Ez természetesen a populáció létszámának jelentős csökkentését eredményezte, ami érthető módon kihatott a vadászati lehetőségek romlására is. Ez a tény indította el azt a vadaskert „építési lázat”, amely még napjainkban is tart: összesen mintegy száz vadaskert létesült. A vadászatból közel tízmilliárdforint árbevétele származik hazánknak. Felbecsülhetetlen annak értéke is, amelyet a külföldi bérvadászok személyes kapcsolataik révén, illetve más gazdasági befektetéseikkel jelentenek az országnak. Jelenleg körülbelül háromezer gímszarvast tartanak főleg vegyes állományú vadaskertben.[26]
A magyarországibőszénfai szarvasfarmon található Európa egyik legnagyobb zárttéri vadállománya. Itt több mint ezerkétszázgímszarvas és háromszázeurópai dámvad él.[27]
Aszarvasokat acímertanban inkább a bikák jelképezik, csak kivételesen a tehenek, főleg azangol és skót heraldikában, ahol néha a szarvasborjú is előfordul. Ezeket nehéz elkülöníteni a többi szarv nélküli patástól, és csak acímerleírás ad eligazítást. A bikák feje és agancsa a pajzsokon is jelen volt. A legrégibb címereken csak a szarvasfej szerepelt. Szarvasos pajzsa van az angliaiHertfordshire megyének és megyeszékhelyének,Hertfordnak is; mindkettő jó példa az „éneklő/beszélő pajzsra”.
Jankovics Marcell írja a szarvasról: „Ősapáinkvadászok voltak. Ezért van az, hogy minden nép, amelynek szülőföldje a szarvasféléknek is hazája volt, e koronás vadnak „helyet adott” mitikus emlékezetében.[29] Egy másik tanulmányában az égen is elhelyezi a csodaszarvast, illetve meghatározza helyét.[30]
A ránk maradt szarvasmondák egyik típusaeredetmítosz. Hősnője egy totemállat, szarvas ősanya, „akit” fiútestvérek ragadozó állat vagy vadász képében űznek. És eredetmítosz olyan értelemben is, hogy ecsodaszarvas egyúttal a vadászősökvezércsillaga, amely üldözőit jövendő hazájukba csalogatja, vezeti. A mondabeli szarvasünő természetfölötti lény: ünő létére agancsos, olykor hat lába van, emberi ruházat nyomait viseli magán (például díszes szalag van rákötve), csillagos a szőre, arany a patája, a Napot és a Holdat hordja a szarván, a testén.
Amagyar csodaszarvasmondának –Hunor ésMagor mondájának – mása, előképe finnugor nyelvrokonainknál és a népvándorláskor lovas népeinél is föllelhető, de ismerték azt a kelták, a görögök, a perzsák, a hinduk, a mongolok, a kínaiak és mindenekfölött a szkíták, akikről – pontosabban közép-ázsiai csoportjukról, a szakákról – Abaev[31] kinyilatkoztatja: magukatszarvas népének nevezték. (Egyetlen ókori forrás sem említi a szkíta vagy a szaka nevet ilyen értelemben.) A szarvastotem mondájának még indián párhuzamairól is tudunk! A legismertebb szarvas istennő a görögArtemisz, akit mint az Állatok Úrnőjét eredetileg szarvasalakban imádtak, s csak a görög vallás humanizálódásával öltött véglegesen emberalakot, és lett maga a szarvas csupán a kísérője.
A szarvasmondák másik típusának hőse a mitikusszarvasbika, a csodaszarvasünő férfi- vagy fiúpárja. Ő voltCernunnos, a kelta napisten,Aktaión, Artemisz szerelmese, a regősének csodafiúszarvasa, akinek szarván ezer misegyertya (csillag) ragyog. Véle rokon a népművészet „virágos beszédű” szarvasa is.
A keresztény korbanKrisztus jelképeként élt tovább e „csodafiúszarvas”, mégpedig úgy, mint aki a hit „tiszta forrásához” vezeti el üldözőit.
Eme égi jelekkel ékes szarvasoknak – de a szarvasvadászat jelenetének is – többcsillagképmását ismerjük. Például egy lapp csillagmondában az égi szarvas nem más, mint a tejúton „gázló” Auriga, Perseus és Cassiopeia csillagképeknek az együttese. Ez utóbbi – W alakú – csillagzat a csillagünő agancsa; a régiek szerint amagyarok csillaga volt. Az égi szarvas őszi-téli csillagkép; a szarvasbőgés idején már fenn ragyog az éjszakai égen.”
A szarvas fogalma, mint szimbólum vagy jelkép sok mondában, népi hagyományban ismeretes. Így például acsodaszarvas legendája, amely ahun-magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban is ismert mitikus állat.[32]
Szent Hubertusz keresztet látott egy szarvasbika agancsai között, amikorNagypénteken vadászni ment. A látomás következtében megkeresztelkedett.[33]
Honda Tadakacu (1548–1610)szamuráj, aki nagyra becsülte a szarvasokat, agancsokat viselt a sisakján.[34]
Ajaki (Yaqui) népnél van egy tánc, melyet csakNagyböjtben ésHúsvétkor ad elő egy úgynevezett húsvéti szarvastáncos, jellegzetes jaki szarvasdal (maso bwikam) kíséretében.[35]
A délkelet-alaszkaitlingit indiánoknál a szarvas a béke jelképe.[36]
Világszerte a jól ismertSanta Claus szánját rénszarvasok húzzák.
A világirodalom rengeteg íróját ihlette a szarvasok világa. Néhány közülük:
Rudolf Erich RaspeMünchhausen báró csodálatos kalandjai című könyvének 4. fejezetében Münchhausen báró egy vadászat során szarvast akar lőni, de töltényei elfogytak, ezértcseresznyemagokkal lő az állatra, amelyik természetesen elmenekül. A báró egy év múlva újra találkozik a szarvassal, melynek fejéből egy cseresznyfa nőtt ki.[38]
A világirodalom és a filmvilág jól ismert alakja „Bambi”, amelyet 1923-banFelix Salten novellagyűjteményében alkotott meg. Alakja a könyvben európai őz,[39] de az 1942-benDisney által készített animációs film már fehérfarkú szarvasként mutatja be Bambit, a kis hőst a nagyközönségnek.[40]
Colin Dann a „The Animals of Farthing Wood” című meseregény sorozatban egyThe Great White Stag (A Nagy Fehér Bika) nevű szarvas feladata az, hogy a White Deer Park Rezervátum állatait kormányozza.[43]
Nem utolsósorban szó esik egy 14 pontos („császári”) szarvasbikáról „A királynő” (The Queen) című filmben is, melyetPeter Morgan forgatókönyve alapján készítettek.[47]
Jeff Lemire 2009–2013 között megjelentSweet Tooth című negyvenepizódosképregényében – többek között – egy ember-szarvas hibrid lény kalandjait meséli el.[48]
Többnémetországi várost „Hirschberg”-nek neveznek, a név egy összetett szó, amely a „Hirsch” (szarvas) és „Berg” (domb vagy hegy) szavakból tevődik össze.
↑Ezt az állatcsoportot, korábban a szarvasfélék családján belül alcsaládként kezelték,muntyákszarvasformák(Muntiacinae) néven, azonban a legújabbDNS-vizsgálatok, melyek amitokondriáliscitokróm-b nevűgént voltak hivatottak feltérképezni, azt mutatták, hogy a szarvasféléken belül, csak két alcsalád van és a muntyákszarvasok a szarvasformák részét képezik, mint nemzetség.
↑abDeer of the World : Their Evolution, Behaviour and Ecology, 1st, Mechanicsburg, PA: Stackpole Books, 1-54. o. (1998. november 24.).ISBN 9780811704960
↑Berrin, Katherine & Larco Museum.The Spirit of Ancient Peru:Treasures from the Larco Museum|Museo Arqueológico Rafael Larco Herrera. New York: Thames and Hudson, 1997.
Ez a szócikk részben vagy egészben aDeer című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
_(1781).png)
