II. Tiberius Julius Sauromates pénzérméje (172–211 k.)
Aszarmaták (görög nyelven Σαρμάται/Szarmatai,latin nyelven Sarmatae) akelet-európaisztyeppéken azi. e. 3. századtól az i. sz.4. századig élőiráni nyelvűlovasnomád népesség, törzsek összefoglaló elnevezése. A szarmaták évszázadokon át vezető szerepet töltöttek be az eurázsiai sztyeppén és gyakran részt vettek az antik történelem alakításában. Benépesítették aKözép-Ázsia és aDuna közötti hatalmas területet, kapcsolatot tartottak Kínával, a dél-ázsiai magaskultúrákkal, valamint a görög-római világgal is.[1] A szarmaták számos törzse önállóan is szerepet kapott a történelemben, mint ajazigok,roxolánok,alánok.
Genetikai kutatások arra mutatnak, hogy a szarmaták a korabronzkoriJamnaja-kultúra hordozóinak leszármazottai lehetnek.[2]
Az1. században germán törzsekkel szövetségben támadásokat indítottak aRómai Birodalom ellen. A szarmaták egyik csoportja, a jazigok megtelepedtek a Kárpát-medencében, elsősorban a Duna-Tisza közén. Szarmatarégészeti lelőhelyeket tártak fel azAlföldön sokfelé, mégBudapest területén is, aRákos-patak mentén az5. századból.[5] A rómaiak ekkoriban a DunaEsztergom ésKosztolác(wd) (a mai Szerbiában) közötti szakaszátripa Sarmatica névvel jelölték.[6] Keleten ellenben agótok a 3. századra kiszorították őket a sztyeppéről, majd ahunok a 4. században őket is alávetették.[7][8]
A szarmaták ésmagyarok között tartós érintkezés és keveredés lehetett azUrál és azAzovi-tenger közötti térségben, ennek genetikai és nyelvi nyomai is kimutathatóak. 2022 májusábanTörök Tibor ésNeparáczki Endrearcheogenetikusok kimutatták, hogy a többségükbenfinnugor származású honfoglaló magyarok genetikai állományának 35%-a szarmata jellegű.[15]
A görögszarmata (Σαρμαται) vagyszauromata (Σαυρομαται) elnevezés azóiráni nyelvű saját(endonim) elnevezésükből ered. A szauromata forma az i. e. 3. század elejéig párhuzamosan volt használatos a szarmata formával, ezután azonban az utóbbi változat lett általános.[16]
Nevük etimológiája széles körben vitatott a kutatók körében.[1] Az egyik értelmezés szerint nevük jelentése az óiráni nyelvben hajító dárdával és íjjal felfegyverzett harcost (magyarullövő esetlegíjász vagydárdás) jelentett, és megfelelt aszanszkrit nyelvűśárumant (शरुमन्त्) szónak.[17] Aszkíták önelnevezése hasonló volt,skuδatā, azaz „nyilazók”.[17]
Ugyancsak régi és megoldatlan tudományos vita a szauromaták és a szarmaták azonosságának vagy különbségének kérdése. Sokan, főleg orosz történészek megkülönböztetik a szauromatákat a szarmatáktól, és a szauromatákat korai szarmatáknak tartják. Más történészek szerint ugyanazon nép névváltozatairól van szó. A többségi álláspont, és a témával foglalkozó magyar kutatók álláspontja is inkább az, hogy a két népesség és kultúrájuk nem különíthető el,[18] esetleg a közös történelmük korai szakaszára inkább alkalmazzák a szauromata, mint a szarmata nevet.
Összefüggő szarmata nyelvű szöveg egyáltalán nem maradt fenn. Hely-, törzs- és személynevek, valamint a szarmaták/alánok máig élő leszármazottainak, a kaukázusioszétoknak a nyelve adja az alapot a szarmata nyelvemlékek kutatásához. A nehézségek ellenére a nyelvészek körében általánosan elfogadott, hogy amint azt márHérodotosz is megállapította, a szarmaták nyelve aszkíta nyelvek családjába, azaz a közép-iráni nyelvek északi ágához tartozott.[19] idézi[1]
Kardtípusok fejlődése az Uraltól délre fekvő területeken a szauromatáktól (i. e. 5–4. század) a korai szarmatákig (i. e. 3–1. század).[20]
A szarmaták eredetlegendáját Hérodotosz jegyezte le. Eszerint szkíta ifjak összeházasodtak a velük sokáig ellenségesamazon nőkkel, akik aTanais és aMeótisz vidékén éltek.
„A férfiak nem tudtak megbirkózni az asszonyok nyelvével, az asszonyok azonban megtanulták a férfiakét. … Mikor elérkeztek arra a földre, ahol népük ma is lakik, letelepedtek. … megőrizték a szauromaták asszonyai a mai napig is ősi szokásaikat. Lovon vadásznak a férjükkel, vagy akár a férjük nélkül is, részt vesznek a háborúkban, és ugyanolyan ruhákban járnak, akár a férfiak.”
– Hérodotosz IV. 110–117
A szarmaták eredetmondája érdekes párhuzamokat mutatHunor és Magor történetével.
A szauromaták legkorábbi említéseiHérodotosznál találhatók meg. EszerintI. Dárajavaus perzsa király 512-ben hadjáratot indított a szkíták ellen. A szkíták seregüket két részre osztották, az egyikhez csatlakoztak a szauromaták is. Ez a sereg azt a feladatot kapta, hogy ha a perzsák arrafelé támadnának, hátráljon meg előlük, vonuljon vissza a Meótisz mentén a Tanaiszhoz, ha pedig a perzsák visszavonulnának, eredjen a nyomukba és vegye üldözőbe őket.[21] idézi[22]
Azi. e. 6. század elejére tehát a Don torkolatvidékénél, az Azovi-tenger partjánál a szauromata jelenlét egyértelműen bizonyítható az írott forrásokból.
Arégészeti adatok is alátámasztják ezt: a szauromata temetkezések legkorábbi leletanyaga az Alsó-Volga és a Dél-Ural vidékéről, valamint a Volga–Don közéről ismeretes. Ebben a korai időszakban a Don jobb (nyugati) partján csak szórványosan tűnnek fel temetkezéseik. A szauromaták anyagi kultúrája az i. e. 7–6. századtól a bronzkoriszrubnaja műveltségből(wd) fejlődött ki.[22] Az i. e. 4–3. századból származó prohorovkai kultúra régészeti leletei már egyértelműen a szarmatákkal feleltethetők meg. A prohorovkai kultúra hordozóietnogenezise helyben, a Dél-Uralban illetve attól keletre folyt le, és az autochton népesség mellett a mai Észak-Kazahsztán és az Aral-tó vidéke felől érkezőszakák játszottak szerepet a folyamatban.
A szauromata időszakból származó leletek közeli rokonságban állnak aszkítáktól származó leletekkel, elsősorban az állatábrázolásokkal. Jellegzetes szokás a halottakkurgán alá temetése, általában fejjel nyugatra. A férfiak tipikus sírmelléklete a gazdag – gyakran szkíta típusú – fegyverzet (kard, tőr, íj és nagy mennyiségű nyíl tegezben, ritkán pikkely- és lemezes páncél, valamint sisak). A szarmata eredetmondában rejlő igazságmagra utalhat, hogy sajátos módon a nők mellé is helyeztek fegyvereket a sírba. A tűzkultuszra utalnak az oltárokon megfigyelt égésnyomok mellett más rituális elemek is, mint a sír felett meggyújtott tűz maradványai, a gödörbe dobott faszén és hamu, valamint a halott mellett talált okkerrögök.[22]
Korai szarmata törzsfőnök sírjának rekonstrukciója,Araltobekurgán,Kazahsztán, i. e. 3–2. század[23][24]Szarmata aranyszarvas a Filippovka kurgánokból
A szauromata és a szarmata népek és kultúrák közötti időbeli egymásutániságot feltételező történészek, így Valerija Kozlovszkaja és Alekszandr Mordvincev orosz tudósok szerint is a szarmaták etnogenezise az i. e. 4–3. században ment végbe, amikor ezek a szkítákkal és aszakákkal rokon,[25] ázsiai vonásokkal rendelkező proto-szarmata nomádokKözép-Ázsia felől azUrál déli előterébe, a szauromaták földjére vonultak.[26][27][28] Amagyar őstörténet kutatásának újabb eredményei szerint azi. e. 12. századtól a magyarok már lovasnomád népként éltek az Uráltól délre elterülő sztyeppén.[29]
A szarmata nevet ettől fogva a keveredéssel létrejött új népre kezdték alkalmazni, mely népnek a csoportjai közé tartoztak azaorszok,roxolánok,alánok, és ajazigok is.[30][31] A szauromata és a szarmata periódus közötti átmenetre vonatkozóan tipikusnak tekintik aFilippovka kurgánok(wd) gazdag leleteit.[32]
Arany tükör, Majerovszkij III kurgán, Nyikolajevszkij körzet,Volgográd régió), 2nd-1st centuries BCE.[33][34]
Az i. e. 4–3. századok során a szarmaták fő szállásterületei a Kaukázustól északra, aDon alsó folyásánál, valamint a maiKalmükföld ésKubán régiójában voltak.[31][30]
A szauromata temetőktől eltérően a kora szarmata kori sírmezőket a rítus sokszínűsége jellemzi. Gyakoriak a fegyveres temetkezések (gyakran a hosszú- és rövidkard ugyanabban a sírban, tegezek bronz-, majd vashegyű nyilakkal, lándzsák, sisakok, páncélok). Előfordul továbbá a sírokban a lószerszám, benne díszes falerákkal. Helyeztek a sírokba tükröket, állat-motívumú kanalakat. A korábbiakhoz hasonlóan kimutatható a tűzkultusz. Megjelennek a fekete-tengeri antik városokból származó importtárgyak, de ilyenek ameótoktól érkező edények is.[35]
A Dontól a további vándorlás délnyugati irányba tartott. ABoszporoszi Királyság területét aKubán vidékén azi. e. 4. század második felében érte el a szarmata vándorlás. Ebben az időben aszirákok lehettek a szarmata törzsszövetség egyik legnagyobb törzse. Jelenlétüket a Kubán vidékén régészeti leletek támasztják alá. Aző hódításukra utalnak a Kubán jobb partján az i. e. 4. század elején megerődített települések maradványai is.[35]
Az i. e. 4—3. század fordulójáról közel 20 szarmata temetkezés ismeretes. Korábbi kurgánokba beásott sírjaik 30,9%-ában fegyvert is találtak. ATamany-félsziget görög városainak temetőiben megjelenő leletek a szarmata jelenlétet igazolják.[35]
A Kubán vidékén a szarmata vándorlást megelőző időszakban a szarmatáktól alapvetően eltérő életmódú, földművelőmeótok éltek. Vezető rétegük a szirák hódítás hatására eltűnt. Ugyanakkor a meótok tovább kereskedtek a Boszporoszi Királysággal. A meót sírokban is kimutatható a „szarmatizálódás”. Egyúttal megkezdődött a szarmaták fokozatos letelepedése.[35]
A nyugati irányú szarmata migráció első hullámát azi. e. 2. század során a „királyi szarmaták” vagysaioi (a szkíta-szarmata*xšaya, azaz „király” jelentésű szóból), valamint ajazigok alkották, ők telepedtek le kezdetben aDon és aDnyeper folyók között, majd aroxolánok követték őket.[31][30][37]
A szarmaták meghódították a szkíták addigi területeit, és beolvasztották őket.[37] A szarmaták lettek a Földközi-tengertől északra elterülő sztyeppék urai. Az első szarmata sírok a környéken azi. e. 2. századból származnak. A szűkebb értelemben vett szkíták visszaszorultak aKrím ésDobrudzsa területére. Korabeli források szerint a krími szkíták egy időbenAmage szarmata királynő vazallusai voltak. A szarmaták adóztatták a tengerpati görög városok egy részét, íhyOlbiát is. Az egyik szarmata király, Gatalos, neve szerepel azI. Pharnakész pontoszi király által az ellenségeivel kötött békeszerződésben.[31][30][37]
Két másik szarmata törzs, aszirákok és azaorszok a Kaszpi-tengertől keletre fekvő közép-ázsiai területekről nyugatra vonulva átkeltek a Volgán és behatoltak a Kaukázus előterébe. Növekvő hatalmuk nyomására a nyugati szarmata törzsek tovább mozdultak nyugat felé. Később a szirákok és az aorszok teljesen szétzúzták a királyi szarmaták és ajazigok hatalmát.[31][30]
Az i. e. 2—1. században élték a szarmata törzsek a virágkorukat az eurázsiai sztyeppén, ekkor foglalták el a legnagyobb területet, aKaszpi-tengertől a Közép-Duna vidékéig. Azaorszok központi szerepet játszanak aselyemút ellenőrzésében is.[38]
A Fekete-tenger északi partvidékéről a 2000-es évekre már több ezer szarmata sírt tártak fel. Ez lehetővé tette a leletanyag kronológiai szétválasztását, a leletek értékelését. Az i. e. 2. századra és az időszámítás kezdetére keltezett leletanyag sok mindenben eltér a keletebbi anyagoktól. Jellemzőek a korábbikurgánokba másodlagosan beleásott sírok, az észak-déli tájolás, a középsőLa Tène fibulák, a későhellenisztikus import kerámia.[38]
A szarmaták földjeSztrabón alapján az időszámítás kezdete körül
Az i. e. 1. századbanSztrabón a szirákok szomszédságába helyezve a szarmataaorszokat, felhívta a figyelmet hatalmukra, nagy erejükre.[39] A szarmaták hegemóniája a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppén az i. e. 1. század végéig tartott. Szövetségre léptek a szkítákkalVI. Mithridatész pontoszi király ellenében, majd az utóbbival együtt lépek fel a terjeszkedőRómai Birodalommal szemben. Az i. sz. 1. század derekára a szarmaták törzsei, ajazigok és aroxolánok elérték aKárpát medencét, és letelepedtek aTisza völgyében.[31][30][37]
Boirebisztaszdák királyságának felemelkedése az i. e. 1. században egy időre leállította a szarmata előretörést, a király halála után azonban állama szétesett és a szarmata előrenyomulás folytatódott.Lucius Tarius Rufus ésGnaeus Cornelius Lentulus Augur római hadvezérek verték vissza aTrákia ésMakedónia római provinciák elleni támadásaikat az időszámitásunk kezdete előtti évtizedekben.[37]
Az i. sz.1. században a Volga–Don vidék sztyeppéin nagy változások következtek be. Az új régészeti anyag egyik legfőbb jellegzetessége az úgynevezett szarmata polichróm állatstílus, atamgák, az állatfüles bronzüstök, a diadémok. A 21. század elején a kutatók ezt a stílust közép-szarmata néven (régebben használt megjelöléssel: szuszli kultúra) azonosítják. A leletek erős közép-ázsiai kapcsolatokat mutatnak. Az ezredforduló körül az orosz kutatás összefüggésbe hozta ennek az új lelethorizontnak a kialakulását azalánok vándorlásával.[40]
10–11-ben Gneius Cornelius Lentulus, Pannónia legátusa magánakAugustusnak a megbízásából harcolt adákokkal és a szarmatákkal. Augustus meg is emlékezett feliratában(Res gestae divi Augusti 30–31.) adákokról, valamint a szarmatákról: „A mi barátságunkat keresték követeik útján a bastarnák és a skythák, valamint a Tanaison innen és túl élő sarmaták királyai…"[41]
Az i. sz. 8–18 közt száműzetésébenTomi) élőOvidius szerint az egyik legerősebb törzs ezen a vidéken ekkoriban már a (agéták mellett) a szarmatáké volt. Feljegyezte, hogy a szarmaták gyakran átkeltek jószágaikkal és szekereikkel a befagyott Dunán.[41]
Az i. sz. 1. században a szirákok és az aorszok, akik ellenségeskedtek, egymással szemben vettek részt a Róma és a Boszporoszi Királyság közötti háborúban. A szirákokZorsines királyuk vezetésévelIII. Mithridatész boszporoszi király mellett harcoltak féltestvére,I. Kotüsz ellen, akit a rómaiak és az aorszok támogattak. Mithridatész veresége után a szirákokat is elűzték.
Az 1. század derekán, 50. és 60 között megjelentek az alánok a Kaukázus előterében, magukba olvasztották az aorszok egy részét, a többieket a jazigokkal és roxolánokkal együtt nyugatra szorították. Ebben az időszakban két szarmata uralkodó,Pharzoios ésInismeōs is pénzt veretett a nevévelOlbia városában.[30][31][37]
A század közepére a roxolánok már átlépték a Dnyesztert és megjelentekMoesia határán, ahol 67-68-ban összecsaptak a rómaiakkal.[42] idézi[43]
A szarmaták neve utóbb átszállott az általuk lakott területekre is (Sarmatia Europaea illetveAsiatica).
A Római Birodalom térképe a 2. század első felében, a szarmatákkal a sztyeppén és a Kárpát-medencében
Az 1. század közepe táján a Közép-Ázsiában lezajló politikai változások, főleg aKusán Birodalom felemelkedése hatására, a korábban, az i. e. 2. században az Ural–Volga vidéki sztyeppéról érkező népek (aorszok) és a helyi iráni (szakák–masszagéták) lakosság összeolvadásából kiformálódó új csoportok nyugati irányban kezdtek vándorolni. A Közép-Ázsiából az Alsó-Volga vidék irányába elmozduló vándorlás az ottani korábbi lakosságot áttolta a Volgán.[44]
A3. század közepe táján újra jelentős változások kezdődtek a Volga vidékén. Tömeges átvándorlás indult a Fekete-tenger északi partvidékére. ElpusztultTanaisz (244–247), lerombolták aKubán folyó jobb parti erődített telepeit. Az egész sztyeppe ismét mozgásba lendült, de ennek pontos okai még erősen vitatottak. A kialakulóCsernyahov-kultúra(wd) egyik legfőbb etnikai összetevőjét minden bizonnyal a szarmaták adták.[45]
A 3. századra a germán népek (elsősorban agótok) északról dél felé vándorlásuk során megközelítették a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppéket. Kimozdították addigi településeikről a Duna bal partikárpokat, a dákok rokonait, akik ennek hatására keményen támadták a havasalföldi roxolánokat. A gótok támadása elől már nem csak nyugatra mozdultak el szarmata csoportok, hanem keletre is.[46]
Agótok, majd ahunok a 2–5. századokban átvették a szarmatáktól az uralmat a kelet-európai síkságon. A szarmaták/alánok élete a sztyeppén azonban ezzel nem zárult le. A Don-vidékiszaltovói műveltség a8. század második harmadától virágzott, és fő etnikai komponensei között voltak a szarmaták utódai. Az alánok utódai a maioszétok. Bizonyos, hogy a szaka-masszageták, illetve alánok Közép-Ázsiában meghatározó komponensét alkották jónéhány ma is létező népnek: akarakalpakoknak,üzbégeknek,türkméneknek és atádzsikoknak.
A sztyeppei iráni népek hőseposza aNart eposz volt.
91-92 táján a szarmaták aszvébekkel szövetségben megtámadtákPannóniát is. Az összecsapások súlyosak voltak: a szarmaták egy teljes légiót (XXI Rapax) megsemmisítettek a vezérükkel együtt.[48]
A kárpát-medencei szarmaták, a jazigok az Al-Duna mentén tartottak kapcsolatot rokonaikkal, az Aluta (Olt) folyó képezte a határukat aroxolánokkal.Decebaldák állama azonban kiterjesztette hatalmát azHavasalföldre, így megszakította ezt az összeköttetést. A jazigok ezért Róma oldalára álltak adák–római háborúk következő szakaszában,105–106 folyamán.[49]
Az i. sz.150 körül készültptolemaioszi világtérkép a jazigok szállásterületén a Danubius (Duna) és a Tibiscus (Temes) folyók között nyolc „várost” jelöl, ami arra utal, hogy a jazigok már letelepült életmódot folytattak. A régészet is bizonyította, hogy erre az időszakra már kialakult a szarmaták meglehetősen sűrű településhálózata aNagyalföldön. A leletekben az importtárgyak elterjedése alapján kirajzolódnak a fő kereskedelmi utak is. A békés fejlődésnek azonban véget vetett amarkomannok és a szarmaták háborúja Róma ellen.[50]
A160-as évek elején a rómaiak aPártus Birodalom elleni háborúra készülve a pannóniai katonaság egy részét is átcsoportosították. Ezt használták ki a dunai germánok a Pannonia ésDacia provinciák elleni támadásokra. A germánokhoz csatlakoztak a szarmaták is, akik aztán a fő erőket adták. Pannoniát és Daciát egyaránt érzékeny veszteségek érték.Marcus Aurelius római császár ezért elhatározta a szarmaták teljes kiirtását: a rómaiMarcus Aurelius-oszlop egyik jelenete valóban azt ábrázolja, ahogyan a szarmata asszonyokat öldösik. A császár új provinciát is tervezett az AlföldönSarmatia néven, ahova békésebb jövevényeket telepített volna, ebben azonban halála megakadályozta. A jazigok éskvádok feletti végső római győzelem188-ra keltezhető.[50]
A háborúkat lezáró egyik szerződés engedélyezte a jazigok kapcsolattartását az al-dunai roxolánokkal Dacia provincia területén keresztül. Az al-dunai folyosón új szarmata csoportok is érkeztek az Alföldre.Párducz Mihály régész mutatta ki először a hozzájuk kötődő tárgyakat, amik erős párhuzamokat mutatnak aMeótisz környékén feltárt leletekkel. Ez a csoport elsősorban az Alföld északi részén, a későbbiCsörsz árka mentén telepedett meg.[51]
Az új szarmata csoportok valószínűleg az alánok törzsszövetségéből érkeztek. Lovasságuk nagy, nehéz kétélű kardokkal, lándzsákkal volt felszerelve. Ilyen fegyverzete lehetett annak a 8000 lovasnak is, akiket a 175. évi békekötés alkalmával a szarmaták Marcus Aurelius császárnak szolgáltattak ki, és akik jelentős hányadát aztánBritanniába telepítették. Ők többségükbencatafractariusok lehettek, vagyis pikkelypáncélos lovasok. Egyes megalapozott feltételezések szerint ők lettekArtúr király lovagjainak elődei, s jelentős szerepet játszhattak az európai lovagi kultúra kialakításában.[51]
Az új szarmata csoport bevándorlása terjeszkedéssel járt együtt az Alföldön. A Felső-Tiszavidéket (azÁrtánd–Derecske vonalától északra) is megszállták a 2. század végén, és itt találkoztak szembe az északkelet felől előrenyomulóvandálokkal, aPrzeworsk-kultúra(wd) hordozóival. A régészeti leletek szerint gyorsan megindult a két népcsoport összeolvadása is, akárcsak a kvád–szarmata határzónában.[52] A szarmaták terjeszkedése figyelhető meg Dacia keleti peremén, aKörösök vidékén éppen úgy, mint aBánátban is.[51]
A második század végén lezárult rómaiak ellen háborúk után viszonylag békés időszak következett, de a harmadik század derekán újrakezdődött a szarmaták és a velük szövetséges kvádok támadása Pannónia ellen. Dacia is reménytelen helyzetbe került,Aurelianus római császár kénytelen volt kiüríteni ezt a provinciát 271-ben.[52]
Ezután tömeges bevándorlás indult meg az Alföldre. A nagyszámú új szarmata lakosság nyomai szinte minden alföldi ásatáson nagy mennyiségben megtalálhatók. A szarmata–római viszony a térség hatalmi politikájának legfontosabb része lett. Atetrarchiák idejében összesen hét nagy császári expedíciót kellett indítani a szarmaták ellen.[52]
322-ben a szarmatákRausimodus nevű királyukkal az élenCamponánál (Nagytétény) törtek be Pannóniába.II. Constantinus római császár ellencsapása során átkelt a Dunán keresztülvonult egész területükön, s magát Rausimodust is megölte.[53]
Valószínűleg ekkoriban épült ki aCsörsz árka, ami megközelítőleg kijelölte a kárpát-medencei szarmaták akkori területének a határát.[53]
332-ben a rómaiak által feladott Dacia új lakói, anyugati gótok megtámadták az alföldi szarmatákat, akik Constantinus császár segítségét kérték. A római seregek aBánságban hátba támadták a gótokat. Időközben azonban a szarmatáknál belháború tört ki. A gótoktól megrémült „uralkodó szarmaták"(Arcaragantes) félelmükben felfegyverezték a „szolga szarmatákat"(Limigantes). (Még tudományosan nem eldöntött, hogy a két csoport között csaktársadalmi osztálybeli vagy etnikai különbségek is voltak.) Utóbbiak frissen szerzett fegyvereiket „uraik" ellen fordították és elűzték azokat, átvették az uralmat a Bánságban. Az Arcaragantes „félelmükben fejvesztve a távolabb lakó victohalusokhoz menekültek. Úgy gondolták, hogy szerencsétlen helyzetükben inkább engedelmeskednek oltalmazóiknak, mintsem saját szolgáiknak."[54], idézi[53])
A szarmata támadások a belháború ellenére sem szűntek meg, később mindkét csoport indított támadásokat a rómaiak ellen. A Birodalom próbálkozott szövetségkötéssel, vérfürdővel, sőt nagyobb csoportok befogadásával is. MagaI. Valentinianus római császár egy tárgyalás során kapott szélütés vagy infarktus következtében hunyt el.[55]
A Birodalom – és így Pannónia – területén mind több barbár, köztük közte szarmata/alán telepedett le. A hunok is előretörtek az Al-Dunánál, a helyzet válságosra fordult. A 370-es években egy gót–alán–hun csoport betelepítésére is sor került. A hunok új veszedelme mellett a régi viszályok jelentősége eltörpült. Az alföldi szarmaták is igyekeztek kihasználni a rómaiak szorult helyzetét, s minél nagyobb zsákmányra szert tenni.[55]
Egyalán csoport avandálokkal együtt 401-ben Pannonián át elindult nyugatra, ők végül Észak-Afrikába jutva alapították meg az ottani vandál–alán királyságot. A szarmata/alán többség azonban helyben maradva bevárta a hun hódítást. A régészeti leletek alapján nagy tömegben éltek még az5. században is az Alföldön.469-ben a gótok ellen szövetkező népek között még ott voltak a szarmaták is, két királyuk –Beuka ésBabai – vezetésével.516-banI. Anasztasziosz bizánci császár még viselte aSarmaticus címet.[55]
A régészeti leletek és az írott források alapján tovább nem követhető nyomon a kárpát-medencei jelenlétük, beolvadtak anépvándorlás újonnan érkező hullámaiba.[56]
Azarcheogenetika fejlődésével a honfoglaló magyarok eredetének kérdése további vizsgálati lehetőséget kapott. 2022 májusábanTörök Tibor ésNeparáczki Endre archeogenetikusok mintegy harminc társukkal tanulmányt tettek közzé aCurrent Biology című nemzetközi szaklapban, amelyben amitokondriális DNS genetikai vizsgálata alapján – korábbi kutatási eredményeiktől eltérően – kimutatták, hogy a honfoglaló magyarok magját képező népesség finnugor származású volt.[57]
48 mintát vettek 19 honfoglaláskori „szállási” temetőből, illetve 65 mintát 9 köznépi temetőből. A genomot, vagyis a minták teljes örökítő információját vizsgálták, majd összevetették 2700 másik archaikus genommal.
A vizsgálat legfontosabb megállapításai a következők voltak:[58]
A honfoglaló magnépesség genomja a mai népek közül abaskírokhoz, valamint a szibériai és volgaitatárokhoz hasonlít leginkább.
Török Tibor (az SZTE Genetikai Tanszék és azMagyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának munkatársa) 2023 áprilisában Szentendrén egy konferencián így ismertette eredményeiket:[58][59]
„Kiderült, hogy a manysik többszörösen közelebb állnak a honfoglalókhoz, mint a többi vizsgált nép. […] A manysik ősei lehettek ősei a honfoglalóknak, fordítva viszont ez nem igaz. A nyelvészeti hipotézis tehát ül. A honfoglaló magyarok magnépessége finnugor származású volt. Gyakorlatilag igazoltuk genetikailag a finnugor elméletet.”
A genetikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a magyarok a honfoglalás előtt az Urál és az Azovi-tenger közötti sztyeppe-erdő övezetben keveredtek az iráni nyelvű korai szarmatákkal, amit a magyar nyelvben található iráni kölcsönszavak is alátámasztanak.
↑Europe: A History (angol nyelven). Oxford University Press, 105. o. (1996. november 6.).ISBN 978-0-19-820171-7 „(…) "the Iranic Sarmatians, whose ability to assimilate into preceding Greek civilization created a brilliant new synthesis"”
↑The Northwest Caucasus: Past, Present, Future (angol nyelven). Routledge, 12. o. (2008. június 11.).ISBN 978-1-134-00249-8 "While the Sarmatians dominated the Meot lands, they were themselves assimilated and the language of the Meots, the predecessor of the modern Circassian dialects, survived."
↑Croatia: Land, People, Culture Volume I (angol nyelven). University of Toronto Press, 112. o. (1964. december 15.).ISBN 978-1-4875-9676-7 „"On the shores of the Black Sea the Alans absorbed two Sarmatian peoples, the Siraci and Aorsi (…) Also, the Goths undoubtedly absorbed both Sarmatian and Slavic groups during their two centuries of rule over the steppe land"”
↑The Mainstream of Civilization (angol nyelven). Harcourt Brace Jovanovich, 368. o. (1989. november 6.).ISBN 978-0-15-551579-6 „"But the Slavic tribes survived the collapse of these empires, and gradually the remnants of the Avars, Sarmatians, and others were absorbed into the Slavic culture."”
↑Slovene Studies. Society for Slovene Studies, 36. o. (1987. november 6.) „(..) For example, the ancient Scythians, Sarmatians (amongst others), and many other attested but now extinct peoples were assimilated in the course of history by Proto-Slavs.”
↑ Ossetians,One Europe, Many Nations: A Historical Dictionary of European National Groups, Praeger security international. Westport, Connecticut: Greenwood Publishing Group, 518. o. (2000. november 6.).ISBN 9780313309847 „The Ossetians, calling themselves Iristi and their homeland Iryston, are the most northerly of the Iranian peoples. […] They are descended from a division of Sarmatians, the Alans, who were pushed out of the Terek River lowlands and into the Caucasus foothills by invading Huns in the fourth century A.D.”
↑ (2018) „Находки мечей и кинжалов скифо-сарматского времени из юго-западных предгорий Южного Урала (к вопросу об освоении территории и особенностях расселения кочевников)”.Oriental Studies4, 24–31. o.DOI:10.22162/2619-0990-2018-37-3-24-31.
↑ (2022) „Sarmatian Goddess with Two Horses”.RSUH/RGGU Bulletin. "Literary Theory. Linguistics. Cultural Studies" Series (7), 211–224. o.DOI:10.28995/2686-7249-2022-7-211-224.
Ez a szócikk részben vagy egészben aSarmatians című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Hajdú Péter,Kristó Gyula ésRóna-Tas András (szerk.) (1976):Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. I/2. Budapest.
Harmatta János (1997): A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban. Pp. 129–130.InKovács László ésVeszprémy László (szerk.):Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Budapest.ISBN 963 506 108 0
PtolemaiosinStevenson, E. L. (1991):Claudius Ptolemy: The Geography. Translated and edited by Edward Luther Stevenson. New York, Dover Publications, INC.
Róna-Tas András (1997):A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest
.jpg)
.svg)
