Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk vagy szakaszlektorálásra, tartalmi javításokra szorul.A felmerült kifogásokata szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek).Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját! |
 | Ez a szócikk feltüntet forrásokat, deazonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben.Önmagában eznem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segítslábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még:A Wikipédia nem az első közlés helye |
| Szabó Lőrinc | |
 | |
| Szabó Lőrinc (Rippl-Rónai József pasztellrajza, 1923) | |
| Élete | |
| Született | 1900.március 31. Miskolc |
| Elhunyt | 1957.október 3. (57 évesen) Budapest |
| Sírhely | Fiumei úti sírkert |
| Nemzetiség | magyar |
| Szülei | Szabó Lőrinc Panyiczky Ilona |
| Házastársa | Mikes Klára |
| Gyermekei | Gáborjáni Klára G. Szabó Lőrinc |
| Pályafutása | |
| Kitüntetései |
|
| Irodalmi díjai | József Attila-díj (1954) Kossuth-díj (1957) |
 AWikimédia Commons tartalmazSzabó Lőrinc témájú médiaállományokat. | |
 | Ez a szócikk a költőről szól. Hasonló címmel lásd még:Szabó Lőrinc (egyértelműsítő lap). |
Szabó Lőrinc, teljes nevénSzabó Lőrinc József (Miskolc,1900.március 31. –Budapest,VIII. kerület,1957.október 3.)[1]Kossuth- ésJózsef Attila-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.
Szabó Lőrinc mozdonyvezető, vasúti fékező és Panyiczky Ilona gyermekeként született, őseikálvinista lelkészek és tanítók voltak.Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől a család nemességet is kapott, „gáborjáni” előnévvel.
Családja hamar elköltözött Miskolcról, iskoláit márBalassagyarmaton ésDebrecenben végezte.1918-ban besorozták, ezért márciusban hadiérettségit tett, majd november elejéig katona volt. ATanácsköztársaság után egyetemistaként került Budapestre; először gépészmérnöknek készült, de pár hét múlva átiratkozott aBudapesti Egyetem bölcsészettudományi karára. Tanulmányait nem fejezte be.
Első, még parnasszista hangvételű verseivel aNyugat szerkesztőjénél,Babits Mihálynál személyesen jelentkezett, aki verseit csak később közölte ugyan, de bevezette az írók akkori kedvelt találkozóhelyére, aCentrál kávéházba, rövid egyetemi tanársága idején demonstrátorává fogadta, majd utóbb lakását is megosztotta az albérletekben nyomorgó egyetemi hallgatóval.
Szabó ifjú diákként márlatinból,görögből (mindjárt a legnehezebbet,Pindaroszt),németből ésfranciából fordított, jegyzeteitgyorsírással készítette, és Babits közvetlen tanítványaként angolból magyarította kiadók számára aFitzGerald-féleOmar Khajjám-verseket, majdShakespeare összesszonettjét, ésSamuel Taylor ColeridgeÉnek a vén tengerészről címűballadás remeklését. ABaudelaire-centenáriumra készülve pedig két nagynevű költő és műfordító,Babits Mihály ésTóth Árpád választotta társául, hogy hárman fordítsák le a múlt századi költő gyűjteményes verskötetét, aFleurs du Mal-t. Ez a fordítás nemcsak Baudelaire bemutatása, hanem a századelő magyar versnyelvének, a szecessziónak is összefoglaló emlékműve lett.
Első versei aNyugat1920. júniusi számában jelentek meg. Ekkorra már járatos volt a legújabb európai költészetben, Babits mellett – és talán ellenében is –Stefan George költészetét tartotta példaképének és vitatkozva-tájékozott volt a századelőtől kifejlődőavantgárd mozgalmakban. Első kötete, az1922-ben megjelentFöld, Erdő, Isten ritka elismerést váltott ki. Még külalakját is külön méltatta aNyugat: hiszen a híresKner kiadó és nyomda egyik legszebb kiállítású kiadványa volt. Költőileg is szerencsésnek mondható csillagállás alatt indult: egy történelmi katasztrófa sújtotta környezetben poétikailag érvényesen tudta egyszerre megéreztetni az emberi kiszolgáltatottságot, a fiatal ember pánerotizmusát, és a létezés rendjében való tájékozódást.
A kötet még Babits baráti védettségében, ifjonti szerelmek és egyetemi társasági élet sikerei idején keletkezett. Megjelenése pillanatában ez a védettség már a múlté volt. A fiatalember fokozatosan elveszítette mestere barátságát. Menyasszonyát,Tanner Ilonkát, a később felvett nevén Török Sophie-ként ismert költőnőt Babits vette feleségül, és ez a kezdetben baráti hármasság egy életre szóló személyes ellentét forrásává vált. Egyetemi tanulmányait abbahagyva a fiatalember megnősült,Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjének, Dr.Mikes Lajos és Prandtner Ilona – a költővel azonos napon (március 31.), de 1895-ben született, akkoriban megözvegyült – leányát, Mikes Klárát[2] vette feleségül1921.december 31-én Budapesten, a Józsefvárosban.[3] Ő lett a családfenntartó, akire rászakadt az értelmiségi nyomor.
Állást vállaltAz Est-lapoknál, előbb hírek gyorsírásos lejegyzője, majd stílusszerkesztő volt.Az Est-lapok konszernje azelső világháború után szerveződött: egybulvárlap,Az Est újgazdag tulajdonos-szerkesztője,Miklós Andor megvásárolta az ország két nagy múltúliberális lapját, aPesti Naplót és aMagyarországot, majd azAthenaeum könyvkiadót és nyomdát. Ezzel létrejött a főváros legjelentősebb sajtóhatalma. Szabó Lőrinc előbbAz Estnél dolgozott, majd 1926–27-es, másfél éves megszakítás után aPesti Naplóhoz hívták vissza, végül1928 őszétől1944 végéig aMagyarországnál lett olvasószerkesztő.Mikes Lajos1922. május 6-ától megindította Az Est-konszern három lapjára kiterjedő irodalmi rovatot. A költő számára így hosszú ideigAz Est-lapok nemcsak munkahelyet, de publikációs lehetőséget is jelentettek. Bárha a lap szellemével nem egyszer vitában, egyes vezetőivel személyes feszültségben is élt (lásdÖreg barátaimhoz címzett vitatkozó versét 1932-ből), a tulajdonos Miklós Andor, majd özvegye, Gombaszögi Frida, valamint – míg élt – az irodalmi rovatot vezetőMikes Lajos támogatását a lapkonszern fennállása idején, 1939-ig mindig élvezhette. Verseit, fordításait, tárcáit, riportjait ez a zsidó tulajdonban lévő, liberális lapkonszern jelentette meg. Mindazon írásai, amelyek a háború utáni igazolása idején megítélés tárgyát képezték, mind ebben a három napilapban (illetőleg a szintén humanista értékeket képviselőNyugat folyóiratban) jelentek meg, az igazolási tárgyaláson pedig a valahai tulajdonos egyértelműen kiállt a költő személye mellett.
Ekkortól szerveződött a költő kalandokkal teli szerelmi élete is. Egyik fellángolásának köszönhette az akkori legrangosabb magyar festő,Rippl-Rónai József róla készített fiatalkoriportréját. Ugyanis a festő híres modelljével, Zorkával kapcsolódott rövid ideig életútja. A rövidebb-hosszabb viszonyok mellett 1924 végétől előbb titkos, majd 1928 nyarán – egy drámai feltárulkozás során – a feleség számára is nyilvánvalóvá váló kapcsolata kezdődött neje legjobb barátnőjével. Vékesné Korzáti Erzsébet utóbb kiválóan képzettindividuálpszichológus nevelőnő, aki az ostrom idején példás érzékenységgel mentette a megrázkódtatásokon keresztülment zsidó gyermekeket, és ezért 1993-ban ajeruzsálemiJad Vasem aVilág Igaza címmel tüntette ki.[4] Ekkor még egy jól menő, szegedi cívis származású fehérnemű-kereskedő hitvese volt, az évtized végére acsőd szélén álló kereskedő válófélben lévő felesége.
A költő házasságának történetével aHarminchat év címűposztumusz levelezésgyűjtemény ismertet meg, szerelmi kapcsolatátA huszonhatodik év című (1950–51-ben írott)szonettciklus és aHuszonöt év címmel a 2000-eskönyvhétre megjelentetett dokumentumkötet örökítette meg. A minden fiatal nemzedék életében elkövetkező mester (ez esetben: Babits) és az elindító folyóirat (ezúttal: aNyugat) elleni, (az akkori fiatalok esetében 1923-tól érő) szokásos generációs szervezkedésnek Szabó Lőrinc vált egyik vezéralakjává és folyóiratuknak, az 1927-ben megindulóPandorának ő lett a főszerkesztője. A folyóirat története a szokásos: a már összevont ötödik-hatodik szám után, anyagi okokból és a résztvevők közötti széthúzás következtében megszűnt, adósság és másfél éves munkanélküliség maradt a vállalkozás személyes következménye. Fő értéke a lapnak, hogy a harmincas évekre ellenfelekké váló urbánus–népi vonal követői ekkor még egy baráti körben sereglettek – Szabó Lőrinc itt került kapcsolatba anépi írók körével, személyes jó barátja volt példáulKodolányi János, akivel több lapnál együtt dolgozott.
Ennek az időszaknak a kötetei aKalibán! (1923),Fény, fény, fény (1926),A Sátán műremekei (1926) címűek.Stefan George klasszikus modernsége, aKurt Pinthus szerkesztetteMenschheitsdämmerung című antológia avantgárdja és –Németh László ésRába György érzékeny megfigyelése szerint – a görögkardalok hatására olyan monológ-verset alakított, amelyben a szociális feszültséget és a korszak kulturális züllését feloldandó egybefogott egyfajta Vezér-képzetet és a Költő alakját, mint azt éppen a George-kör ideológusa,Max Kommerell mutatta be aHölderlinnel záruló klasszikus német költészetre hivatkozva. Szabó Lőrinc szociális elégedetlensége következtében a „legyen a költő hasznos akarat”ars poeticájával eljutott a „Kellenek a Gonosz fegyverei!” szélsőségéig: versében perverz gondolati ellenkezéssel – borzadva, de hódolva is – idézi Kalibánt (1923), a könyvégető modern technikust, és vele mondja egy elképzelt Vezérrel –T. S. Eliot Coriolanus-töredékeivel egyidőben – világmegváltásra felkészülő hatalmi programját (1928). Hogy mindjárt kétségbe is vonja mindezt! A kor európaiexpresszionista verseitől különböznek az ő versei, ugyanis a lázadás messianisztikus, jövőt szolgáló hivatásában nem hitt a költő, a változtathatatlanság feltételezésével írta néptribuni indulatú verses szónoklatait.
Később, megújult költői horizontjáról átdolgozta a húszas években keletkezett verseit. Mégis, az ekkori versek hozzájárulhattak Szabó Lőrinc költői megújulásához, a bennük felhalmozódó ellentmondások a világlíra folyamatába kapcsolhatták a költőt. Hangsúlyozandó: nem szöveghatásról, hanem a világirodalom egymást nem ismerő alkotóinak egymástól független kísérleteiről van szó, amelyek csak mai horizontról munkálnak össze világirodalmi értékű eredmények alakításában. Olyan költői kísérletek jelentek meg, amelyek végeredménye alapvetően megváltoztatta a költészet hagyományos kérdező-horizontját.
Az 1932-ben megjelentTe meg a világ kötet verseiben, Stirner szélsőséges individualista filozófiájától is ihletetten, a személyiség szenvedélyes szabadságharcát vívta a költő. Sokak megítélése szerint ez a kötet jelenti –József AttilaEszmélet körüli verseivel egyetemben – a század magyar lírájának csúcsteljesítményét. A kötet világa olyan konok és következetes költői megszólalás, amely állandó igazságra törekvésével éppen az egy Igazság létezését kérdőjelezi meg; a költői pálya beteljesítése ellenére azt tudatosítja, hogy az ember nem érhet el semmilyen teljességet; a hit szolgálatában állókálvinista papi nemzedékek neveltjében éppen e kötet során bicsaklott meg a hit: Istenhez vágyódását a tények rideg tisztelete utasíttatja vissza minduntalan. Ebben a kötetben rögzült az a poétikai gyakorlat, amelyet dialogikus költőiparadigmának nevezhetünk. A művön belül poétikai különböztetéssel egyszerre jelenik meg egyfajta aktor és néző: „az élet színjátékában nézők és ugyanakkor szereplők is vagyunk” – ahogyNiels Bohrt idézve a fizikusWerner Heisenberg rátalált a műalkotásra és a tudományos ténykedésre akkor egyként érvényesmetaforára. A művön belül egyszerre szólal meg a változtatni akarás vággyal teli szólama és a változtathatatlanság tudomásulvételének törvénymondása.
Szabó Lőrinc költészete első olvasásra könnyen érthető. Éppen ezért könnyen félre is érthető. Ugyanakkor a nyelvi extravaganciákat kerülő, grammatikai pontosságú mondatformálás és a hagyományos formálású versalakzat éppen az ellentmondásosság megjelenési formája. Az állítás-kétségbevonás-tagadás egyszerre való jelenlétét biztosítja a versben. Nála nem a szöveg folyamatossága rejti az ellentmondást, hanem a szöveg és a poétikai alakzat egymást keresztezése. A sor és astrófa nem az elbeszélés kiegészítője, hanem éppen hogy megszakítója. A mondat az ő versében sohasem esik egybe a sorral, hanem sorközi metszettől metszetig tart. Sőt még a görög klasszikus verselési jellegzetességek sem a sor formájában jelennek meg, hanem azok is sormetszettől metszetig érvényesek. Így sajátos sor-mondat aszinkronitás jön létre. Ajambusi jellegű sor szétvágja a mondatot, a rímek hangzatosan egyfajta recitálást biztosítanak, a mondat ugyanakkor azenjambement-ok segítségével a sorok között alakul, sokszor klasszikus metrikai formákkal erősítve.
Költői és versfordítói rangja aTe meg a világ kötet megjelenésétől nyilvánvalóvá vált (Shakespeare-darabokat,Baudelaire-től aRomlás virágait,VillonNagy Testamentumát,MolièreNők iskoláját,GoetheWerther szenvedéseit fordította, de több Verlaine-,Tyutcsev-,Puskin- és Krilov-művet is magyarra ültetett), ezt mindegyik politikai rezsim végül díjakban is kénytelen volt kifejezni. A két háború közötti kulturális élet sokat vitatott, mégis legrangosabbalapítványi jellegű irodalmi elismerését, aBaumgarten-díjat háromszor nyerte el (1932-ben, 1937-ben és 1944-ben). ALa Fontaine Irodalmi Társaságba 1932-ben választották meg rendes tagnak, műfordítói érdemeinek elismeréséül. A konzervatív irodalmi életet összefogóKisfaludy Társaság aKosztolányi Dezső halálával megürült helyre 1937-ben őt választotta tagjává. Budapest SzékesfővárosArany János Érmét 1940. június 28-án kapta meg, felnevelő városában,Debrecenben pedig 1943. december 8-án vette át a Debreceni Irodalmi Társaságok és a Nyári EgyetemCsokonai-díját, majd közvetlenül az ország német megszállása előtt azIrodalompártoló Társaság díját is elnyerte.
Behívták katonának,1944-ben már főhadnagyi rangban szolgált. Emiatt1945 után letartóztatták, és csak nehezen sikerült tisztáznia magát. Ráadásul aPandora miatt a korábban baloldalinak tekintett írót jobboldalinak bélyegezték, amit erősített, hogy találkozottGömbös Gyulával és egylillafüredi írótalálkozón előadást tartott a háborús költészet esztétikájáról. Az irodalmi élet peremére szorult, és az is tiltakozásokat váltott ki, amikor1947. december 17-én aMagyar Írók Szövetsége heves vita után tagjai közé fogadta. Tagja lett aMagyar Népköztársaság Irodalmi Alapjának, az1956-os forradalom előtti időben (szeptember 17-én) pedig beválasztották a szövetség elnökségébe. Műfordítói tevékenységéért 1948-banPuskin-emlékéremmel tüntették ki (különösenMajakovszkij-fordításaiért),1949-től viszont megint nem publikálhatott. Ezekben az időkben műfordításokból tartotta el magát. 1954-benJózsef Attila-díjat, majd 1957. március 15-én a háború utáni legmagasabb állami művészeti kitüntetést, aKossuth-díjat kapta meg a zeneszerzőKodály Zoltán és a prózaíróNémeth László társaságában.
Egy 1944-ben írott levelében erről így vélekedett: „Úgy látszik, hogy »poésie pure« felfogásomat ma, jobb és bal, legalábbis ami ebből az én személyemet illeti, értené és méltányolná.” Ezt a személyes szellemi pozícióját kései emlékezéseinek, aVers és valóságnak kiegészítő folytatásában ekként határozta meg: „1932–37 táján lélekben erősen érintett az úgynevezett népi gondolat. Azután már senki, semmi. Kivéve a zenét és a szerelmet.” Ezzel a állásfoglalással egyértelműen szembehelyezkedett mindenfajta ideológiai hatással. A mindent meggondolás vágya és a mindenből kiválás kettős kényszere már élete során is, majd azt követően is számtalan félreértést alakított alakja és életműve körül, melynek életrajzi tisztázására a2000-es évektől nyílt alkalom.
ATe meg a világ kötetet követő évtizedekben a magánember viszontagságait a költő ellenkező irányú tájékozódásával ellenpontozta: aKülönbéke (1936), de még inkább aHarc az ünnepért (1938) és a személyes életrajzát követő, az emberi életről fogalmazott eszmélkedés, aTücsökzene (1947) verseiben. Összes verseit 1943-ban, műfordításainak, azÖrök barátainknak első gyűjteményét 1941-ben, a másodikat 1948-ban jelentette meg, a politikai változások okozta félelemtől hajtva, versenyt futva az idővel. Ehhez kapcsolódik egy újabb személyes tragédia.
AMagyar Nemzet című napilap 1950. február 16-ai számában a következő gyászjelentés olvasható: „Vékes Ödönné született Korzáti Erzsébet hirtelen elhunyt. Temetése csütörtökön du. 1 órakor afarkasréti temető halottasházából lesz.” Ezzel a gyászhírrel zárult egy huszonöt évig tartó szerelmi történet, de ugyanezzel kezdődött el az a tragikus-gyászos-elmélkedő-eszmélkedő huszonhatodik év, amelynek során megszületett a címével is ezt az évet jelző mű,A huszonhatodik év 120szonettből álló ciklusa. Az emlékezés során a költő végiggondolta mindhármójuk, a kedves, a feleség és a saját szempontjából az elmúlt negyedszázad történetét az immár megválaszolhatatlan kérdésnek állandó ismételgetésével: miért vállalta magára kedvese az önkéntes halált 1950. február 12-én, szombatról vasárnapra virradó éjszaka, a Ráth György utca 54-es számú ház első emeletén lévő lakásában. Persze a ciklus jóval több ennél:intertextuális összegezés és a létezés mikéntjének meg-megújuló faggatása; a történet átgondolásának és időbeli újraírásának – sőt átírásának – kísérlete.
Olyan reménytelenül létrejött alkotások ezen évtizedek versei, amelyek az egy Igazság széthullásának tudatában az Egyes ember igazságának védelmét mégis magukba foglalják, felmutatva „az Egy álmai”-t; ezáltal a költői alkotást, mint az önmegvalósítás még lehetséges esélyét jelentették a világháborúk és személyes tragédiák hatására a történelmi-szociológiai célját veszítő ember számára; mindebből következően a hitetlenség rideg mélypontján mintha a költészet sajátos megváltást is sugallana: „két kezével egyszerre tart az isten / s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet, / jobbja emel, és fölragyog az ünnep.” A versek megoldásokat ugyan nem adnak, de elszánt kérdéseket fogalmaznak és a felelet hiányától szenvedő keresésre késztetnek. ATe meg a világ kötetben kialakított dialogikus poétikai paradigma továbbalakítását jelentette az 1932 utáni költészete: a dialogikus poétikai gyakorlat klasszicizálódását. Az emberi személyiségre és történelemre összpontosított dialógus átrendeződött, amikrokozmosz a makrokozmoszban méretik meg. Lehet ezódaian felemelő, harmonikusan kiegyensúlyozott, vagy ennek ellentéteként a különbözést lefokozóan hangsúlyozó, a költői személyiségben és az emberi létezésben egyként megkínzó-megalázó-kiszolgáltatottá tevő. Bár mindig „magát figyelte”, egyben történeteknél mélyebbarchetípusokat (igen gyakran a keleti filozófia meséit) keresett arra, hogy az ember nélküli létezés hangjait, eseményeit, tárgyait meghallja, lássa, észlelje – belevonja az emberi tudatba, talán az általa is fordítottAngelus Silesiusra visszahallgatva alakítva az elképzelt halálban való emberi létezést, mint erreKontor István figyelmeztet dolgozatában,[5] és ahogy aTücsökzenében maga a költő is kimondta: „De, hogy a Mindenség is csak egy Költő Agya, úgy látszik, igaz.”
Ebben akarta megtalálni azután a világ esetlegességeit, benne például önmagát, belőle eredeztette veszélyeztetettségét is. A világ viszonyítottságát figyelte: a létezésben benne lévő tudatnak a léttényekkel való szembesülését tette leírhatóvá. Kortársai közül aki ezt a lépést tudatosan nem tette meg:Gottfried Benn. Élete vége felé is szemére vetetteT. S. Eliotnak poétikai váltását, ametafizika bevonását a poétikába. UgyanakkorRilke Orpheus-szonettjeitől a késeiYeatsig, azAsh Wednesday utáni Eliottól aKülönbéke, aHarc az ünnepért és aTücsökzene Szabó Lőrincéig, aKöltőnk és kora című kései versét íróJózsef AttilájátólPilinszkyig, a cantókEzra PoundjátólWeöres Sándorig talán ebben kereshető a harmincas és azt követő években alakuló alkotói retorika meghatározó jellegzetessége.
A háború után a költő életmenete leegyszerűsödött: barátok vendégeként – főleg aBalaton partján – töltötte nyarait és a világirodalom klasszikusait fordította kiadók megrendeléseire. Ekkor már munkahelye: könyvtárszobája volt. 1935. május elején átköltöztek aPasarétre, a ma már szintén emléktáblával megjelölt Volkmann utca 8-as számú házba: könyvtárának átszállítására maga a költő felügyelt, mint erről szintén szerződés tanúskodik.
A kedvesét sirató gyászév megfeszített műfordítói és a gyászszonetteket alkotó munkája következtében 1951. október 10-én elkövetkező elsőszívtrombózisát még szinte észrevétlenül, lábon húzta ki, költőbarátja,Illyés Gyula vendégekéntTihanyban. 1954 szilveszterén a második szívroham már súlyos kórházi kezelést kívánt. 1956 hosszú telénpoliarthritisben – sokízületi gyulladásban – szenvedett. 1957 őszén, amikor ismét rosszul lett Illyéséknél Tihanyban, újabb trombózisra gyanakszanak. Kiderült, hogy áttételestüdőrák okozza szenvedéseit.[6]
1956 magyarországi megújulása meghozta a költő méltó ünneplését is. Szülővárosa éppen október 23-án, a forradalom kitörésének napján köszöntötte (ezt örökítette meg történeti monográfiájában Fazekas Csaba:A ciklon szélcsendjében). Az irodalmi est bevezetőjét a költő barátja,Illyés Gyula tartotta. A nevezetes október 23-i költői estnek Miskolcon aKossuth Lajos utca 11. számú ház adott helyet, amelyre tábla emlékeztet az épület falán.
Így a forradalom napjai Miskolcon egybefonódtak a már életében is klasszikusként ünnepelt költő jelenlétével. Akkor keletkezett versciklusa, amelyetKabdebó Lóránt évtizedekig monográfiája szerkesztőjével fénymásolatban őrzött – a „ha több helyen megvan, biztosabban megmarad” elve alapján –, és amelyet, mihelyt lehetőség nyílott rá, aMagyar Nemzetben publikált is.
1957. május 13-án még láttaTihanyban aholdfogyatkozást, amelyről utolsó befejezett, május 16-án véglegesített versét írta. Ezt még utólag elküldte aTücsökzene új kiadását előkészítő neves szerkesztőnek,Domokos Mátyásnak. Sorsa 1957. október 3-án délután, öt perccel 3 óra előtt teljesedett be, a budapestiJózsefvárosban, a Fiumei út 17. szám alatti, vezető professzoráról Gömöri klinikaként emlegetett kórház I. emeleti 119-es szobájában.
1998-tól aDigitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja lett.
Sírja aFiumei úti sírkertben található.[7]
(Forrás: Kabdebó Lóránt)
A költőt a magyar irodalom, művészet és politikai élet nagyságainak pantheonjában, aFiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra október 8-án, nagy állami tiszteletadással. A kimért hivatalosságtól elkülönülve, a ravatal mellett rövid, a résztvevők számára alig észrevehető pillanatban barátai vélekedésétIllyés Gyula, utolsó éveinek legjobb barátja fogalmazta meg: „Barátaid, küzdőtársaid megbízásából és kívánsága szerint mondok búcsút, kedves Lőrinc. Mindazok nevében, akik képtelenek fölfogni, hogy nem vagy, mert régtől fogva jól tudják, hogy ki voltál és ki leszel: halhatatlan szellem, a legnagyobbak közül való. Se veszteségünket felmérni, se fájdalmunkat kifejezni nincs méltó szó. Köszönjük, hogy életünk alkotórésze lettél. Nyugodj békében.” Joó Sándor pasaréti lelkész pedig igehirdetésében a Jób 19:25-öt választotta: „Tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll…” És ezeket fűzte hozzá: „Egy sokat szenvedett ember, a bibliai öreg Jób mondta ezt, amikor már minden emberi vigasztalás, erő és hatalom csődöt mondott. Én tudom, hogy az én Megváltóm él.” És mélységes meggyőződéssel vonatkoztatja ugyanezt magára az elhunytra is: „Tudom, hogy merész ez a kijelentés, de van alapja: Isten szava, Igéje, ígérete!”
Barátai és küzdőtársai ettől kezdve, minden évben halála pillanatában tisztelgésre felkeresik sírját azóta is. Velük együtt a tisztelők újabb és újabb nemzedékei. A róla elnevezett – és mindinkább szaporodó számú – iskolák láncolatának küldöttségei.Életműve fennmaradt szövegeinek lassan teljes kiadásával kézbe vehetővé válik. Életében, de a halálát követő időben is az újabb és újabb generációk a maguk különböző horizontjáról olvasva és újraolvasva győződnek meg költészetének poétikai értékéről. Az akadémia támogatásával 1997-ben aMiskolci Egyetemen létrejött Szabó Lőrinc-kutatóhely olyan tudományos műhellyé fejlődhetettKabdebó Lóránt vezetésével , amely úgy vált a filológiai kutatás centrumává, hogy egyben Szabó Lőrinc költészetének történeti, és poétikai értelmezésére is vállalkozik. Szülővárosában, Miskolcon,[8] majd 1995-től egy budapesti iskola, a II. kerületben fekvőSzabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium viseli nevét.
| Szabó Lőrinc (Miskolc, 1900. márc. 31.– Budapest, 1957. okt. 3.) költő, műfordító, ref. | Apja: Szabó Lőrinc Bálint[14] (Apa, 1874. jún. 3. – 1946) vasúti fékező, mozdonyvezető ref. | Apai nagyapja: gáborjániSzabó Sámuel Lőrinc (1830 – 1888) ref. | Apai nagyapai dédapja: gáborjániSzabó Sámuel (1801 – ?) |
| Apai nagyapai dédanyja: egriBónis Terézia (1809 – ?) | |||
| Apai nagyanyja: milotaiBaráth Terézia (1847 – 1928) ref. | Apai nagyanyai dédapja: milotaiBaráth János (1816 – 1848) | ||
| Apai nagyanyai dédanyja: Molnár Terézia | |||
| Anyja: Panyiczky Ilona[15] (Tiszalök, 1879. febr. 8. – 1947) ref. | Anyai nagyapja: Panyiczky János cséplőgépész, ref. | Anyai nagyapai dédapja: Panyiczky János | |
| Anyai nagyapai dédanyja: n. a. | |||
| Anyai nagyanyja: Kubányi Julianna róm. kath. | Anyai nagyanyai dédapja: n. a. | ||
| Anyai nagyanyai dédanyja: n. a. |
 | Bővebben:Szabó Lőrinc-bibliográfia |
