A mezőgazdaság kialakulásának területe a régészet szerinti. e. 9000 előtt (Natúf-kultúra) nagyjából a későbbiKánaán,Szíria valamint a Középső- és Délkeleti-Torosz déli lejtői, valamint a Zagrosz a Felső-Záb és Alsó-Záb vidékén – azaz az úgynevezetttermékeny félhold peremterületei – voltak, ahol ehhez volt elegendő csapadék.i. e. 9000 ési. e. 7000 között (PPNA) ez a terület észak feléAnatólia délkeleti részeire, kelet felé aZagrosz egész északnyugati felére is kiterjedt,i. e. 5000-re (PPNB,Haszúna-kultúra, valamint a termékeny félholdon kívüli egyidejű kultúrák) pedig márEgyiptom, Délkelet-Európa, aKaukázus, Dél-Irán valamintBaktria is beletartozott.[2]
Az első mezopotámiai kultúrának azi. e. 6000 körül kezdődő, a mai Moszul környéki lelőhelyről elnevezettHaszúna-kultúrát tekintik, amelyik kőeszközeit és kerámiáit tekintve egyértelmű folytatása a korábbi Zagrosz-beliDzsarmó-kultúrának, mintha az leereszkedett volna a hegyekből.[1]A későbbi mezopotámiai civilizáció magterülete, azi. e. 3. évezredben Sumer ésAkkád majd azi. e. 2. évezredtőlBabilónia néven ismert terület volt Dél- és Közép-Irakban. A mezőgazdaság és az ekkoriban elterjedő kerámiaedényeki. e. 5900 után Dél-Mezopotámiában azUbaid-kultúrával, Közép-Mezopotámiábani. e. 5600 után aSzamarra-kultúrával jelentek meg itt.[2] Ezen mezopotámiai kultúrák etnikai jellegét nem ismerjük, de nemsémi népek és nemsumerek voltak. Az Ubaid-kultúra helyérei. e. 4300 körül Észak-Mezopotámiában aGavra-kultúra, Dél-Mezopotámiában azUruk-kultúra lépett.[2]
Dél-Mezopotámia területén, aTigris és azEufrátesz hordaléka által feltöltött síkságon a legkorábbi településeket az ún.Ubaid-kultúra idejéből ismerjük,i. e. 5900 tájáról. Ebben az időben az éghajlat sokkal csapadékosabb volt, mint ma, a terület rendkívül elmocsarasodott, ami egymástól elszigetelt falvak rendszeréhez vezetett. Ez a kultúra még nem asumereké volt, hanem egy korábbi, ma már nem azonosítható mezopotámiai népességé, amelynek nyomai azonban szubsztrátumként megmaradtak asumer nyelvben és asumer vallásban.[2]
Ebben a korban sok technikai újítást alkalmaztak, például a rézöntést, a folyami szállításra kis vitorláscsónakokat, az égetett téglás építkezést.[1]
Az Ubaid-kultúra helyérei. e. 4300 körül Észak-Mezopotámiában aGavra-kultúra, Dél-Mezopotámiában azUruk-kultúra lépett.[2] A településrendszer ekkor egyedi falvakból állt, nem mutatkoztak még körzetközpontok.[3] Az Uruk-kultúra időszaka, amelyetkora,középső éskéső Uruk-korra osztanak fel fontos változásokat hozott a civilizáció és az állam kialakulása szempontjából. Az Uruk kor elejénSzúszát – valószínűleg vallási központként – a Dél-Mezopotámia és a Zagrosz közötti alluviális síkságon. A középső Uruk-korral egyidőben kezdődött itt a régészek általSzúsza I-nek vagySzúsza A-nak nevezett korszak,[2] amely a településrendszer átalakulását hozta. Azi. e. 4. évezred első felében kiépült egy egyszerű településekből, alsó- és középső centrumokból álló háromszintű településrendszer, ami az állammá szerveződés felé tett lépések jele.[3]
i. e. 3500 körül az addig emberöltőkön keresztül nedves éghajlatot egy szárazabb időjárás váltotta fel Mezopotámiában, ekkor ugyanis a folyótorkolatok előtti tengeri üledékben lecsökkent a szervetlen anyagok aránya.[3] Az ekkor kezdődő mezopotámiai késő Uruk-kor illetve szúsziánaiSzúsza II periódusbanSzúsziána fokozatosan elnéptelenedett – lakói részben a Zagrosz és az iráni fennsík felé vándorolhattak el –, de ezt követően kialakult Dél-Mezopotámiában az a többszintű településrendszer, ami eddig Szúsziánára volt jellemző. Mindez a Szúsziánából részben legalábbis a Dél-Mezopotámia – ettől kezdve Sumer – felé mutató népmozgásra utal, amit asumerek bevándorlásával azonosíthatunk. A következőDzsemdet Naszr-kultúra idején azutáni. e. 3100-at követően Szúsziánában megjelent az iráni fennsíkkal szorosabb kapcsolatot ápoló protoelámi kultúra (Elám).[2]
A korszakban – körülbelüli. e. 3100 ési. e. 2900 között – folytatódott a későUruk-korban megkezdődött kiszáradás, ami ebben a korszakban már jelentős összetelepüléshez, a népességnövekedés miatt a települések méretének jelentős növekedéséhez vezetett. Ebből a korból származnak az első nagyobb öntözőcsatornákra és folyamszabályozásra vonatkozó egyértelmű bizonyítékok, azonban ekkor a szomszédos településközpontok még valószínűleg nem nagyon kerültek konfliktusba egymással, mert a települések még nem szorultak annyira a nagyobb folyók partjára, hogy egymáshoz való közelségük miatt határvitáik legyenek.[3]
A korszakból származnak az első nagy biztonsággalsumer nyelvűnek azonosított írásemlékek, zömükben gazdasági feljegyzések. Egy itt előkerült agyagtáblán egypecséthenger-lenyomat számos város – többek közöttUr,Larsza,Uruk,Zabalam,Umma,Aksak – isteneinek jelképét örökítette meg. Ebből egyesek egy politikai városállam-szövetség meglétére következtetnek, mások viszont csak valamiféle kereskedelmi szövetséget feltételeznek. Mindenesetre kicsit későbbi korból, azi. e. 3. évezred első feléből, a dinasztikus periódusból is maradtak ránk hasonló városlistákat tartalmazó pecséthenger-lenyomatok.[2]
Azi. e. 2900 után kezdődő korai dinasztikus korban jelentősen megváltozott a településhálózat. A települések korábban véletlenszerűen helyezkedtek el, ebben a korban viszont egy lánc szemeihez hasonló sorba rendeződtek, ami a távolsági öntözőcsatornahálózat kiépülését mutatja. Emellett a kis falvak száma erősen lecsökkent, a nagyobb települések mérete tovább nőtt.Uruk körzetében Uruk egymaga foglalta el a beépített terület felét.[2] ABuranunna lényegesen nagyobb vízhozamú, mélyebb medrű és lassabb folyású, mint azIdigina, ezért a települések a Buranunna alsó folyása és a tengerpart mentén sorakoztak. Asumer településterület az akkori tengerparttól körülbelülNippurig tartott. Már az i. e. 25. században megjelentek azakkádok, akik aKis–Borszippa vonaltól felfelé telepedtek meg és alapítottak városokat, sőt a legelsőakkád nyelvű emlék ugyanebből az időbőlUrból ismert. A két nagy településcsoportot a Nippur és Kis közt húzódó mocsaras és sivatagos térségek szinte hermetikusan elzárták egymástól, így alakult ki Sumer és Akkád hagyományos, földrajzilag determinált elkülönülése.
A következő évszázadokra a sumer városállamok jelentősen megerősödtek, hatalmukat kiterjesztették nagyobb területekre is. Azi. e. 2800-2500 közötti időszakban kezdődött az eltérősémi népek (sémiták) bevándorlása. Az uralkodók ekkorra függetlenedtek a papi hatalomtól. Városaikat erős falakkal vették körül. Ezután egyre erősebb és egymással egyre ellenségesebb uralkodók kerültek hatalomra, akik háborúkat indítottak. Azi. e. 2500-2350 közötti időszakot adinasztiák versengése jellemezte.
Az évezred első felének, az úgynevezett „kora dinasztikus kornak” legfontosabb tárgyi emlékei közé tartozik az uri királyi temetőI. uri dinasztia korára keltezhető gazdag leletanyaga. A korszak leggazdagabb forrásanyaga a sumer királylistából kimaradtLagas városállamból ismert.Uruinimgina átfogó reformjairól vált híressé, amelyekkel igyekezett megakadályozni a gazdasági-társadalmi egyensúly megbomlását és a nagy néptömegek eladósodását. Az utolsó lagasi királyLugalzaggeszi volt, aki sorra hódította meg a városokat. Terveinek az akkádok vetettek véget.
Sumer viszonylag gyors hanyatlásában nagy szerepet játszott, hogy a tengerhez közeli kereskedővárosok kikötőit a lassú, hatalmas mennyiségű hordalékot hordó Buranunna folyamatosan és gyorsan töltötte fel. Nem csak a tengertől messzebb fekvő Ur ésLarsza, de a tengerpartiEridu ésLagas is így járt. Ez alaposan visszavetette a korábban virágzó sumer kereskedelmet. Az egykor a tengerhez közel lévő Ur romjai ma 260 km-re vannak az Eufrátesz torkolatától.
Az i. e. 2350 táján egy északi, úgynevezettagadeiakkád dinasztia egyesítette Sumert és Akkádot. A dinasztia alapítója,Sarrukín (i. e. 24–23. század) több hadjáratban elfoglalta a déli sumer városokat. A függetlenségüket szimbolizáló városfalakat leromboltatta, a városok élére helytartókat ültetett, és kísérletet tett a világtörténelem legkorábbi ismert birodalmi típusú rendszerének megteremtésére. Ő és utódai hadjáratokat folytattak Szíriába, Iránba és a Perzsa-öböl térségébe is. Felirataik többnyire akkád nyelvűek.
Az Agadei-dinasztia uralmának aZagrosz-hegységből Dél-Mezopotámiába beszivárgó, alkalmanként hadjáratokkal betörőgutik pusztítása vetett véget. Aguti uralom főként Akkádot érintette, ugyanekkor délen azi. e. 22. század második felében Lagas újból felvirágzott. Legfontosabb uralkodójaGudea (i. e. 2150.körül) volt.
Sumer és Akkád egységét a gutikat legyőzőUtu-hegal uruki uralkodót felváltóUr-Nammu (i. e. 2112-2095), Ur királya, aIII. uri dinasztia megalapítója teremtette meg ismét. Ő és utódja,Sulgi (i. e. 2094-2047) Sumer és Akkád egész területét meghódította, de hozzácsatoltaElám fővárosát,Szúszát is, és több hadjáratot vezetett a Tigris mentén északi irányba. A hódítások közigazgatási és gazdasági reformmal, a központi adóbevételek növelésével jártak együtt. Az adminisztrációt a felduzzadt katonai-adminisztratív apparátus irányította. Az állam területét kerületekre osztották, amelyek élén egy hivatalnok állt, enszi rangban. Ur-Nammu törvénykönyvet alkotott, és új épületekkel (köztük négy hatalmas zikkurattal) díszítette Sumer városait. Bár a III. uri dinasztia korszakát a sumer nyelv ismét hivatalossá válása miatt a sumer reneszánsz korának nevezik, a dinasztia valójában akkád eredetű volt. Ekkor jelent meg atemplom lépcsőzetes kialakítása, az úgynevezettzikkurat.
A későbbi uralkodók alatt egyre nagyobb gondot jelentett az északi irányból Dél-Mezopotámia felé vándorló sémiamurrú nomád törzsek feltartóztatása. Su-Szín egy 275 km hosszú falat (Martu-fal) építtetett ellenük Bagdadtól északra a Tigris és az Eufrátesz között, és a városokat is újra falakkal vették körül. A kezdetben bérmunkásokként és zsoldosokként alkalmazott amurrú nomádok beáramlását azonban nem tudták feltartóztatni. A dinasztia utolsó uralkodója, Ibbi-Szín (ur.i. e. 2028-2004) idején elszakadt Urtól az északi városok nagy része, az elámiak egy betörése során pedig Ibbi-Színt is elhurcolták. Bár az iszini dinasztia a korábbi sumer hagyományokat megkísérelte továbbvinni, az i. e. 19. századtól jelentőségük az amurrú vezetésű dél-mezopotámiai dinasztiák (larszai, óbabilóniai) hatására erőteljesen csökkent és Sumer történeti, politikai és kulturális önállósága fokozatosan megszűnt.
A birodalmat az északiElám királyai döntötték meg.
A sumerek vallása igen nagy hatással volt a környező kultúrákra, népekre. Az írás elterjedésével megjelentek az ősi vallási íratok, amelyek segítségével le tudták jegyezni a mitológiai hiedelmeiket. A kézműipar a templomokat kezdte mind magasabb fokra emelni. Megjelentek a lépcsős piramisok, a vallási szobrok és az istenek képmásai, melyeket tisztelni tudtak. A templomokban áldozatokat mutattak be, továbbfejlődtek a vallási kultuszok, mind több helyen építettek hatalmas templomokat és szervezték meg köréjük avárosállamokat. Hitük szerint a föld, ahol éltek, a ház, ahol laktak, a termények és állatok mind-mind az istenek tulajdonát képezték. Az isteneiket a természet erőiben vélték felfedezni. A három főisten:Anu, az istenek apja,Enlil (En lil= Levegő Ura) ,Enki (En-Ki= Föld Ura)
Emellett még nagy tisztelet övezteUtut, a nap-, Nannát, a hold- ésInnint, a termékenység istenét. Kialakultak a bonyolult szertartások. Bár a természet ereje ellen kérték isteneik segítségét, hittek a túlvilágban is. Amilyen fontos volt számukra a napi megélhetés, olyan fontos lett az is, hogy túléljék a halált. Hittek a túlvilágban, vallásukban jelentek meg az első utalások a mennyek birodalmára és a pokolra. Az uralkodók egy személyben papok, vallási vezetők is voltak. Kialakultak a papi osztályok, megjelentek az elsőjósok és bölcsek, akik az írással a tudományt is tovk voltak.
Mezopotámia hitvilágának jellegzetes vonása ajóslás. Természeti jelenségek jelezték a jövőt. Ilyenek voltak acsillagok, melyeket toronytemplomokból vagyzikkuratokból fürkésztek.(A istenjegyzékekben az istenvilágban 450, valahol pedig 3600 földöntúli lényről is beszéltek. Ennek az a magyarázata hogy eleinte minden városnak külön istene volt, de a kapcsolatok bővülésével az istenek átvétele, cseréje is megkezdődött.)
Fejlett volt atudományuk is, előbb képjelekkel, majdékírással örökítették meg törvényeiket, előírásaikat. Ezzel párhuzamosan fejlődött acsillagászat is, amelyben a hatvanas számrendszert alkalmazták. Ennek nagy előnye, hogy 11 számmal, maradék nélkül osztható. 3600másodperc az 60perc, ami egyóra. Így osztották fel akört is 360 fokra. Egy nap 24 óra lett, egyév pedig 12 hónap. Egy év 12, egységesen 30 napos időszakból állt. A különbséget a csillagképek alapján évente egyszer kiigazították. Itt vezették be azállatöv fogalmát is.
A sumer csillagászok az eget már ugyanúgy három részre osztották fel, mint a mai csillagászok. A középső régió voltANU útja, az északi régió voltEN.LIL útja, valamint a déli régió voltEN.KI (ÉA) útja. 12 Zodiákus csillagkép UL.HE "ragyogó nyáj"
Az istenkirályok kora. I. e. 3000-1500. Dunakönyv Kiadó 1993.
Az ókori Kelet. Usborne Képes Világtörténelem. Park Könyvkiadó 1994.
Az első civilizációk: A kezdetektől i. e. 970-ig. Szerk. Sarkadi Péter. Ford. Várady Géza. Budapest: Új Ex Libris. 2000. = Larousse Világtörténet.ISBN 963-9031-61-5
Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990.ISBN 963-7835-60-1
