Sztefanyija nagyapja (Lev Turkevics) és apja (Ivan Turkevics) papok voltak. Édesanyja, Szofija Kormosiv zongorista volt, aki Karol Mikulinál és Vilém Kurznál tanult, valamint a fiatalSzolomija Kruselnicka kíséretében lépett fel.[4] Sztefanyijazongorán,hárfán ésharmóniumon játszott.
Később a zeneszerző így emlékezett gyermekkorára és a zene iránti szeretetére:
„Mindennek középpontjában anyám volt, aki csodálatosan zongorázott. Gyerekként nagyon szerettem hallgatni a játékát. Aztán egy otthoni szalonzenekart indítottunk. Így játszottunk: apám nagybőgőn, anyám zongorán, Lonyo csellón, én a harmóniumon, Marijka és Zenko hegedűn. Apa családi kórust is elindított. Ezek voltak az első lépések a zene világába. Apám soha nem sajnálta a pénzt a zenei képzésünkre.[5]”
Középső sor balról jobbra: Irena lánytestvér, Lev testvér (ütővel), Sztefanyija, 1915 körül
Zenei tanulmányait Vaszil Barvinszkijnél kezdte. 1914 és 1916 közöttBécsben Vilém Kurznál tanult zongorázni. Azelső világháború után Adolf Hibinszkijnél folytatta tanulmányait aLvivi Egyetemen, mellette látogatta aLvivi Konzervatórium zeneelméleti előadásait is.[5]
1919-ben szerezte első zenei darabját, aLiturgiát, amelyet többször előadtak a lviviSzent György-székesegyházban.[4]1921-ben aBécsi EgyetemenGuido Adlernél, a Bécsi Zenei és Előadóművészeti Egyetemen Joseph Marxnál tanult, utóbbi helyen 1923-ban tanári diplomát szerzett.[4]
1925-ben házasságot kötöttRobert Liszovszkijjal, majdBerlinbe utaztak, ahol 1927–1930 között éltek. Ebben az időbenArnold Schönbergnél és Franz Schrekernél tanult. 1927-ben, még Lvivben megszületett lánya, Zoja.[4]
1930-banPrágába utazott, ahol a aKároly EgyetemenZdeněk Nejedlýnél, míg a a Prágai Konzervatóriumban Otakar Šínnél tanult. Emellett a zeneművészeti akadémián zeneszerzést is tanult Vítězslav Nováknál. 1933 őszétől zongorázást tanított és Prágai Konzervatóriumban zongorakísérőként dolgozott. 1934-ben védte meg doktori disszertációját, amelynek témája az ukrán folklór az orosz operákban volt.[5] 1934-ben zenetudományi doktori fokozatot kapott a prágai Ukrán Szabadegyetemen, ezzel ő lett az első nő az akkor lengyel fennhatóság alatt állGalíciában, aki doktori fokozatot szerzett.
Visszatérve Lvivbe, 1934-től amásodik világháború kezdetéig zeneelmélet- és zongoratanárként dolgozott a Lvivi Konzervatóriumban, tagja lett az Ukrán Professzionális Zenészek Szövetségének.[4] 1937-ben másodszor is megházasodott. Második férje Narciz Lukjanovics orvos és pszichiáter volt, aki írással is foglalkozott.
1939 őszén aMolotov–Ribbentrop-paktum következtében Nyugat-Ukrajna szovjet megszállás alá került. Ezután Sztefanyija oktatóként és koncertmesterként dolgozott aLvivi Operaházban, majd 1940–1941 között a Lvivi Konzervatórium docense volt. A konzervatórium bezárása és a német megszállás után az Állami Zeneiskolában folytatta a tanítást. 1944 tavaszán családjávalBécsbe költözött. A szovjetek elől menekülve 1946-banAusztria déli részére költöztek, majd onnanOlaszországba, mentek, ahol a férje orvosként dolgozott a brit katonai parancsnokságon.
Az 1940-es évek végén visszatért az alkotó munkához, ettől az időtől kezdve írta művei nagy részét. Rendszeresen adott zongorakoncerteket, 1957-ben például egy koncertsorozatot adott az angliai ukrán közösségeknek, 1959-ben pedig zongorahangversenyt adott Bristolban. Tagja volt a Női Zeneszerzők és Zenészek Brit Társaságának, amely 1972-ig működött.[4]
AzOkszana szive című operáját – amely egy lány történetét meséli el mitológiai alakokkal egy elvarázsolt erdőben, miközben elveszett testvéreit keresi – 1970-ben a kanadaiWinnipegben, a Centennial Concert Hallban mutatták be húga, Irena Turkevycz-Martynec művészi irányítása alatt.[6][7]
1977. április 8-án hunyt el az angliai Cambridge-ben.
Ez a szócikk részben vagy egészben aStefania Turkewich című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Сокіл-Рудницька М. Пам’яті Стефанії Лукіянович // Вільне Слово. – Торонто, 1977. – 9 і 16 липня. – С. 3.
Вовк В. Парастас для Стефанії Туркевич-Лукіянович // Наше Життя. – Нью-Йорк, 1992. – Ч. 5. – С. 6–9.
Стельмащук Р. Забутий львівський композитор-неокласик (штрихи до творчого портрета Стефанії Туркевич) // Музика Галичини (Musica Galiciana) / Матеріали Другої міжнародної конференції. – Львів, 1999. – С. 276–281.
Павлишин С. Перша українська композиторка // Наше Життя. – Нью-Йорк, 2004. – Ч. 1. – С. 14–16.
Павлишин С. Перша українська композиторка: Стефанія Туркевич-Лісовська-Лукіянович. – Львів, 2004.
Карась Г. Статика і динаміка жанру дитячої опери у творчості композиторів української діаспори ХХ ст. // Вісник Державної академії керівних кадрів культури і мистецтв. – Київ, 2010. – No. 2. – С. 89–93.
Яців Р. Роберт Лісовський (1893–1982): дух лінії. – Львів, 2015. – С. 11, 13, 79–84, 91.
