A fő spanyolnépcsoportok akasztíliaiak (Spanyolország lakosságának 72%-a[9]), azasztúriaiak, azaragóniaiak és azandalúzok. Ezek a népcsoportok valamennyien újlatin nyelvűek (spanyol nyelven vagy különbözőregionális nyelveken beszélnek). Spanyolország két nem újlatin nyelvű ősöktől származó népcsoportja abaszkok és a spanyolországiromák. A teljesen eltérő nyelvvel és erős nemzeti öntudattal rendelkező baszkok – a többi felsorolt népcsoporttal szemben – nem sorolják magukat a spanyolok közé, a spanyolországi romák viszont általában spanyolnak is tartják magukat.
Alatin-amerikaiországok spanyol származású lakosságát nem spanyoloknak, hanemspanyol-amerikaiaknak(hispanoamericanos) nevezik, akik különböző latin-amerikainemzetekhez tartoznak (argentinok,chileiek,mexikóiak stb.) A spanyolul beszélőkre (azaz a spanyolokra és a spanyol-amerikaiakra együttesen) spanyolul azhispanos kifejezést használják (lásd később).
AzIbériai-félsziget lakosságaantropológiai szempontból homogénnek tekinthető. Túlnyomórészt latin eredetű, mediterrán típusúak: olajbarna bőr, fekete haj és barna szem, bár a világosabb szín is előfordul, főként az északnyugati, azókorbankelták által lakott területeken. Arómaiak érkezése előtt (i. e. 2. század) a félszigetetkeltibérek lakták, akik az i. e. 7–6. században aPireneusokon keresztül bevándorolt kelták és az eredetileg ott élő (bizonyos feltételezések szerintÉszak-Afrikából származó)ibér őslakosság keveredéséből alakultak ki; ősiindoeurópai (ókelta) nyelvet beszéltek. A római hódítók megérkezésekor a velük kötött vegyes házasságok eredményezték a spanyolok közös latin eredetét. Az egyetlen kivételt ez alól a Pireneusok nyugati részén élő baszkok jelentették, akik elkerülték azasszimilációs folyamatokat, megőrizve az egyedülállópreindoeurópai kultúrájukat és abaszk nyelvet, amely a tudomány mai állása szerint egyetlen másnyelvnek sem rokona. A déli területeken (Andalúzia) sok a roma nemzetiségű, illetve azközépkori arab hódítás miatt az arabos vonásokkal rendelkező ember.
CASTELLANO – egy nyelv elnevezése Andaluz – egy kasztíliai nyelvjárás (tájszólás) elnevezése ARAGONÉS – egyéb újlatin dialektuscsoport (hagyományosan „spanyol nyelvjárás”, mára elismert önálló nyelv) elnevezése
AzIbériai-félszigeten a történelem során megfordult népek mind hagytak kulturális nyomokat. Akelták kulturális örökségeGalicia területén a legerősebb, nagyon közel állÍrország kultúrájához; különösen jellemző a népzenében használt keltaduda, agaita. A8. században az Észak-Afrikából érkezőarabokat, pontosabbanmórokat (arab ésberbernomád népcsoportok) északról a kasztíliai spanyolok hamar visszaverték(Reconquista), ám a déli területeket hosszú ideig uralmuk alatt tartották, így az arab kultúra és építészet elsősorban Andalúziában hagyott értékes nyomokat maga után.
A kasztíliai spanyol mellett Spanyolországban két másik – középkori hagyományokra visszatekintő – spanyoldialektust, illetve két újlatin nyelvet használnak: azaragóniait,asztúr–leónit (asztúriait), illetve agaliciai és akatalán nyelveket. Ezek közül az asztur–leóni dialektusok a kasztíliai spanyollal, agaliciai nyelv aportugállal áll nagyon közeli rokonságban (az utóbbi tulajdonképpen az óportugálból északon kialakult nyelvváltozat), akatalán nyelv pedig azokcitán nyelvhez áll a legközelebb; ezek valamennyien anyugati újlatin nyelvekhez tartoznak. A katalánt mintegy 7 millióan, a galiciait 3–4 millióan beszélik, az asztúr-leóninak ugyanakkor csak kb. 150 000, azaragóniai dialektusoknak pedig mindössze tízezres nagyságrendű beszélője van.
Aspanyol népnév végső eredete alatinHISPANIOLUS, azaz ’hispaniai, spanyol’, amelyespaignol alakban került be aprovanszálba, onnanespañol írásmóddal aspanyolba, majd a többi (újlatin) nyelvbe.Nyelvünkben azészakolasz nyelvjárási – s-sel ejtett –spagnol alak honosodott meg. Azonban, míg a magyarban a „spanyol”melléknév egyaránt jelentheti azt, hogy „spanyolországi” vagy „Spanyolországgal kapcsolatos”, valamint „spanyol nyelvű”, addig a spanyolban e két fogalomra más-más szót használnak: azespañol melléknévként kizárólag „spanyolországi spanyolt” jelent; a „spanyol nyelvű” jelentésben azhispano vagylatino szavakat alkalmazzák, míg azhispánico jelentése „a spanyol nyelvvel kapcsolatos”. Az ország önelnevezése –España – ugyanígy a latinHISPANIA névre vezethető vissza, ahogyan arómaiak az egészIbériai-félszigetet nevezték; a középkori spanyolban mégHespaña alakban is előfordult.[10]
↑Téves az az elképzelés, miszerint aze- betű annak köszönhető, hogy az őslakosság nem tudta kiejteni a szókezdősp- kapcsolatot, a változás már a kései latinban megjelent; jelen esetben azonban nem is pontosan erről van szó.
Mary Vincent–R.A. Stradling:A spanyol és portugál világ atlasza (eredeti cím:Cultural Atlas of Spain and Portugal), Helikon–Magyar Könyvklub, Budapest, 1997.
A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.
