A két éghajlat közös jellemzői a magas légnyomás, a rendkívül alacsony csapadékmennyiség, a nagynapi ésévi közepes hőingás, valamint az ezekből következő gyér vagy hiányzó növénytakaró, terméktelen homokból vagy kőzettörmelékből álló sivatagi talajok.[1]
E területek jellemzője, hogy a leszállólégmozgás miatt nagyon kevés csapadék van. Mennyisége nem haladja még az évi 250 mm-t. Néhánysivatagban évekig sem hullik eső. A hőmérséklet a trópusi sivatagokban egész évben nagyon magas, a mérsékelt övi sivatagokat rendkívül forró nyár és zord tél jellemzi. Az évi közepeshőingás a trópusi sivatagokban alacsony (a mérsékelt öviben magas), de a napi hőingás mindkettőben magas. Az erősnapsugárzás miatt nappal 50 fok is lehet, de a felhők hiánya miatt az éjszaka akár fagypont alá is süllyedhet.[1]
Felszínét többnyire kőtörmelék, kavics vagy kötetlen homok borítja. Rajta gyér elrendeződésű növényzet él. Legfeljebb a sivatagok szélein és az oázisokban lehet találni sűrűbb növénytakarót. Az oázisok a sivatagnak olyan területei, ahol a talaj vizet tartalmaz. Az emberi élet sivatagi nyomait is főként itt fedezhetjük fel.[1]
Hosszú ideig a Földön eddig a legmagasabbnak hitt addig mért felszíni hőmérsékletet, az 58 °C-ot trópusi sivatagi éghajlaton mérték Líbiában, El Azizia városában. Ma már az 56,7 °C-ot tekintjük a rekordnak.[3]
.svg)