Movatterモバイル変換


[0]ホーム

URL:


Ugrás a tartalomhoz
Wikipédia
Keresés

Serinda Swan

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Változat állapota

Ez a lap egy ellenőrzött változata

Ez aközzétett változat,ellenőrizve:2024. augusztus 29.

Pontosságellenőrzött

Serinda Swan
Született1984.július 11.(40 éves)[1]
West Vancouver,Brit Columbia
Állampolgárságakanadai
Foglalkozása
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek2005–

AWikimédia Commons tartalmazSerinda Swan témájú médiaállományokat.

Serinda Swan (West Vancouver,1984.július 11. –) kanadai színésznő.

Leginkább televíziós sorozatokban szerepel. 2009 és 2010 között aSmallville-ben alakítottaZatannát, majd aPiszkos csapat című amerikai drámasorozat egyik főszerepét kapta meg. 2013-tól 2015-ig aGraceland – Ügynökjátszma főszereplője volt, 2017-ben aNagypályások visszatérő szereplője lett. Ugyanebben az évben azEmbertelenek sci-fi sorozatban is főszerepben tűnt fel.

2019-től három éven át játszotta a címszereplőtA halottkém című bűnügyi sorozatban, 2022-ben egy epizód rendezését is elvállalta. 2023-ban aReacher második évadjának egyik főszereplője lett.

Élete és pályafutása

[szerkesztés]
Ez a szakasz egyelőre üres vagyerősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Filmográfia

[szerkesztés]

Film

[szerkesztés]
ÉvMagyar címEredeti címSzerepMagyar hang[2]
2005Neal ’n’ NikkiAmanda
2009The Break-Up ArtistAshley
2010Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziakPercy Jackson & the Olympians: The Lightning ThiefAphrodité
Tron: ÖrökségTron: Legacyszirén
2011Kíméletlen bosszúRecoilDarcyKisfalvi Krisztina
CreatureEmily
2012SzámkivetettekThe Baytown OutlawsJezLamboni Anna
2014JinnJasmine Walker
My SisterMelissa
2017The VeilZera
2020Revenge RideMaggie
2021Redemption DayKate Paxton
2022DevotionElizabeth Taylor
Rövidfilmek
  • 2010:Random Walkismeretlen szerep
  • 2012:Wake – Alex
  • 2015:Sentient – Heather
  • 2016:Hit TV: The Prologue – Julia
  • 2017:Crowbar Smile – Julia
  • 2017:Blood Ride – Maggie
  • 2019:Shangri-La – Vera Thompson
  • 2021:Honey – Billie

Televízió

[szerkesztés]
ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések
2006–2010OdaátSupernaturalkórházi recepciós / Ashley Frank / Veritas2 epizód
2007Exes and OhsLucianne1 epizód
Vámpír aktákBlood Tiesfiatal nő1 epizód
2008A Loch Ness-i szörny visszatérLoch Ness TerrorCaroleenatévéfilm
Psych – Dilis detektívekPsychEileen Mazwell1 epizód
2009Desperate EscapeMelissatévéfilm
Hostile MakeoverAmanda Manville
TrustTiffany
2009–2010SmallvilleSmallvilleZatanna Zatara3 epizód
2011Hawaii Five-0Hawaii Five-0Alana1 epizód
2011–2012Piszkos csapatBreakout KingsErica Reedfőszereplő (22 epizód)
2013Doyle és Doyle – Ketten bevetésenRepublic of DoylePatti Middlebrooks1 epizód
2013–2015Graceland – ÜgynökjátszmaGracelandPaige Arkinfőszereplő (37 epizód)
2014Graceland Insider2 epizód
A kiválasztottakThe Tomorrow PeopleCassandra Smythe2 epizód
Lángoló ChicagoChicago FireBrittany Bakervisszatérő szereplő (4 epizód)
2017ViszályFeudAnne Bancroft1 epizód
NagypályásokBallersChloevisszatérő szereplő (6 epizód)
EmbertelenekInhumansMedusafőszereplő (8 epizód)
magyar hangjaSolecki Janka[2]
2018RobotcsirkeRobot ChickenLeslie / Katara(hangja)1 epizód
2020The Twilight ZoneEllen Lowell1 epizód
2019–2022A halottkémCoronerJenny Cooperfőszereplő (38 epizód)
2023–2024ReacherReacherKarla Dixonfőszereplő (2. évad)
8 epizód

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Internet Movie Database (angol nyelven). Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  2. abSerinda Swan - adatlap - ISzDb (magyar nyelven). Internetes Szinkron Adatbázis. (Hozzáférés: 2023. december 19.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben aSerinda Swan című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
Nemzetközi katalógusok
Ez akanadai személy életrajzát bemutató lap egyelőrecsonk (erősen hiányos).Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Serinda_Swan&oldid=27405785
Kategória:
Rejtett kategóriák:

[8]ページ先頭

©2009-2025 Movatter.jp