Ez a lap egy ellenőrzött változata
Málta török ostroma, közismert nevén aNagy ostrom,1565 májusától szeptemberéig tartott. AFöldközi-tenger térségében ekkor volt hatalma csúcsán azOszmán Birodalom, amely nyugatnak terjeszkedve már elfoglaltaAlgírt,Tripolit,Oránt, a maiTunézia partjainál fekvőDzserbát, valamint amenorcaiCiutadellát. A török flotta és amuzulmán észak-afrikai kalózok szabadon fosztogatták az olasz, portugál és spanyol partokat, keleten pedig azÉgei-tenger medencéjét. Nem volt tőlük biztonságban egyetlen hajó sem aMediterráneumban, miután az1560-asdzserbai csatában katasztrofális vereséget mértek a spanyol hajóhadra.
A további terjeszkedés útjában egyetlen kis keresztény erősség állt,Málta, amitV. Károly német-római császár, spanyol király adományozott aJeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrendnek azután, hogy a törökök kiverték őketRodoszról. Málta stratégiai jelentőségét egyrésztSzicília közelsége adta, másrészt az, hogy a keleti oldalán fekvő, mély vizű kikötőben kényelmesen összegyűlhetett és felkészülhetett volna a spanyol fennhatóságú szigetek vagy más keresztény partok ellen készülődő török flotta. A lovagrend régóta szálka volt a szultán szemében, hiszen a máltai gályák rendszeresen fosztogatták a török kereskedőhajókat és részt vettek valamennyi komolyabb keresztény tengeri akcióban.
A török flottaI. Szulejmán szultán utasítására1564-ben kezdett készülni Málta ostromára. Nagyjából negyvenezer emberrel 1565 májusában érkeztek a szigethez, ahol több mint nyolcezer lovag, katona és civil készült a védelemre. A szigetet négy erőd óvta: a régi fellegvár(Mdina), valamint a Nagy kikötő két oldalán álló Szent Elmo, Szent Mihály és Szent Angyal — utóbbi kettőt két megerősített település, Senglea és Birgu támogatta. A sziget védelmét vezetőJean Parisot de La Valette nagymester túl volt már hetvenedik évén is.
A támadó hajóhad irányítójaPiali admirális, a gyalogosoké, tüzéreké és lovasoké Musztafa pasa volt. Hozzájuk csatlakozott kalózaival a nagy tekintélynek örvendőTurgut. Musztafa és Piali számos kérdésben nem értett egyet, és a keresztények szerencséjére a viták általában Piali javára dőltek el, márpedig ő az ostrom sikerénél fontosabbnak tartotta hajói biztonságát.
A hosszú ostromban a lovagrend 250 tagja mellett hétezer keresztény katona és máltai lakos esett el, a csaknem kilencezres helyőrségből mindössze hatszázan maradtak harcképesek. A török veszteségek még súlyosabbak voltak: közülük 25–30 ezren halhattak meg.
A máltaiak hősiességének híre egész Európát bejárta.Voltaire például azt mondta később, hogy„semmi nem olyan közismert, mint Málta ostroma” (rien est plus connu que la siege de Malte). Az ostrom befejezésének napja, szeptember 8. ma nemzeti ünnep a szigetországban.