A válogatott örök ranglistáján ő a gólkirály 56 góllal, s ezzel az első ír játékos, aki 50 gólt szerzett a válogatottban. A nemzetközi mérkőzéseket figyelembe vevő góllövőlistán a mindenkori 28. legeredményesebb futballista. (2024. december 31.)[2]
Keane aPremier League történetének tizenhetedik legeredményesebb játékosa 126 góllal (2025. január 5-i adat), valamint aTottenham Hotspur csapatának kilencedik legtöbb gólt szerző futballistája.
Keane a pályafutását a dél-írországi Crumlin United-ben kezdte, tehetségét már kiskorában felfedezték.[3] U10-es labdarúgóként gólonként 1 fontot kapott, és nemsokára több profi angol klub is figyelte, többek közt aLiverpool is. Ennek ellenére aWolverhampton Wanderershez csatlakozott.[4] Keane 15 évesen az ificsapat tagja lett,[5] majd 17 évesen,1997.augusztus 9-én bemutatkozott a felnőtteknél is, egyből két góllal aNorwich City ellen. A következő szezonban már a csapat elengedhetetlen tagja lett.[6] Az1998-99-es szezonban 16 gólt szerzett, amivel ő lett a csapat gólkirálya.[4] Keane teljesítménye és góljai a Wolves-ban és aválogatottban felkeltették nagyobb klubok érdeklődését.[7][8]
1999-ben, pár héttel az1999–2000-es szezon kezdete után, akkor – tinédzserként – brit rekordnak számító 6 millió fontért igazolt át aPremier League-ben szereplőCoventry City-hez. Sikeres szezon után (12 gól 34 meccs) több nagy európai klub is érdeklődni kezdett utána. VégülMarcello Lippi vette meg azInternazionale számára 13 millió fontért.[9]
2000 decemberében érkezett kölcsönbe aLeeds Unitedhez. Lenyűgözően indította Leeds-es pályafutását: 14 meccsen 9 gólt szerzett, mielőtt a Leeds menedzsereDavid O’Leary permanenssé tette kölcsönszerződését2001 májusában 12 millió fontért. A következő szezonja nem sikerült túl fényesen és egykettőre a kispadon találta magát. A teljesítménye is megromlott, csupán 10 gólt lőtt 36 mérkőzésen.Időközben a Leeds pénzügyi nehézségei miatt kénytelen volt több játékosát is eladni, és Keane hamarosan csatlakozott is a távozókhoz.
Második szezonjában 16 gólt lőtt, amivel ismét gólkirály lett, és elnyerte "Az év játékosa" díjat is a klubnál. Az idényben a Spurs a kiesés ellen küzdött, Keane fontos szerepet játszott abban, hogy bent maradjanak a Premiershipben. AWolverhampton Wanderers ellen mesterhármast szerzett, a riválisArsenal ellen pedig a mérkőzés utolsó percében értékesített büntetőt, amivel pontot mentett a csapatnak: a derbi 2–2-es döntetlennel zárult.
Harmadik szezonjában kevesebb lehetőséghez jutott. Annak ellenére, hogy eddigi legtöbb gólját (17) szerezte, csupán másodlagos csatár voltJermain Defoe mellett a szezon nagy részében. Csalódottsága tetőpontja volt, mikor2005 áprilisában aBirmingham City elleni meccs végén már minden cserelehetőséget kihasználtak, és ő nem kapott játéklehetőséget. Jövője a klubnál kérdéses volt.
A2005-2006-os szezon ugyanúgy kezdődött, mint ahogy az előző végződött;Mido mellett ismét Defoe-t részesítették előnyben a csatársorban. Viszont mikorMartin Jol menedzser novemberben átvette a klubot, Keane kitartása a csapatnál kifizetődött; Jol esélyt adott a játékosnak, hogy helyettesítse Defoe-t. Meg is ragadta ezt a lehetőséget, és karrierje legjobb játékát produkálta, márciusban pedig leelőzte Midót a góllövőlistán. A szezont 16 góllal zárta, ezzel negyedik lett a Premier League góllövőlistáján. Ő lett a csapat alkapitánya, átvéve a kapitányi rangot azokban az esetekben, ha akapitány,Ledley King nincs jelen a mérkőzéseken.
2006.március 3-án nyilvánosan is kijelentették, hogy Keane újabb 4 éves szerződést írt alá, ami2010-ig a klubnál tartja őt.
Keane a2006–07-es szezont nehézkesen kezdte, amit a térdszalagműtétje tovább hátráltatott.Felépülése után jól működő kapcsolatot alakított ki a klubhoz nyáron érkezőDimitar Berbatovval. Keane és Berbatov együtt nyerték meg az FA Premier League Hónap Játékosa díjat áprilisban.Robbie a szezont összesen 22 góllal zárta. Utolsó 15 mérkőzésén 15 gólt lőtt a szezonban.
Keane Tottenham-beli 200-adik mérkőzését a 2006–07-es szezon utolsó meccsén, aManchester City ellen játszotta, és az első gólt ő lőtte. A Spurs megnyerte a meccset 2–1-re, ami 5. helyet jelentett a ligában.
2007.május 28-án újabb 5 évre szóló szerződést írt alá, így2012-ig előreláthatóan a klubnál marad.
Keane már a2007-08-as szezon előtti mérkőzéseken is sorban lőtte a gólokat. A bajnokságban továbbra is meghatározó tagja a csapatnak. Három egymást követő mérkőzésen gólt lőtt (Bolton,Aston Villa,Liverpool). A2007.október 7-ei, Liverpool elleni idegenbeli meccsen duplázni tudott, végül csupán 2–2-es döntetlent ért el a Spurs, mivelFernando Torres a hosszabbításban egyenlített. AzUEFA-kupában az Anorthosis ellen mindkét meccsen lőtt gólt, valamintnovember 8-án a Hapoel Tel Aviv elleni 2–0-s győzelemben is benne volt a lába.
2007.december 26-án aFulhamnek lőtt 2 góljával ő lett a 13. játékos a Premiership történetében, aki elérte a 100 gólt a bajnokságban (Coventry, Leeds és Tottenham játékosként összesen).2007 egy rendkívüli év volt a csatár számára, 40 mérkőzésen 31 gólt szerzett és 13-at készített elő. 19 bajnoki góljával ő volt a legeredményesebb Premier League játékos a 2007-es kalendáriumi évben.2008.január 19-én aSunderland ellen elérte a 100 gólt a Tottenham színeiben. A Tottenham játékosai között ő a 15., aki elérte a 100 gólos határt.
Játszott aChelsea elleni Ligakupa-döntőn az újWembley stadionban2008.február 24-én. A mérkőzés 2–1-es Tottenham sikerrel végződött: a Tottenham ezzel megnyerte a kupát. Ez volt Keane első trófeája profi játékosként.
2008.április 12-én aMiddlesbrough ellen játszotta 250-edik Tottenham mérkőzését. A találkozó 2–2-es döntetlennel ért véget a White Hart Lane-en. Hat góltalan meccs utánmájus 3-án aReading ellen ismét gólt szerzett, ezzel a találattal nyert idegenben a Tottenham, Keane pedig újra utolérte Berbatovot a házi góllövőlistán. Ez volt a játékos 80-adik bajnoki gólja a csapatban.
Keane az eddigi egyedüli játékos, aki a Tottenham-ben háromszor lett az Év Játékosa (2003-ban, 2006-ban és 2008-ban).
Aliverpooli klub már régóta le szerette volna igazolni Keane-t,Rafael Benítez vezetőedző első számú kiszemeltje volt az ír kapitány.[11] Végül2008.július 28-án egyezett meg a két csapat az átigazolásról.[12][13] Keane 19 millió fontért írt alá 4 éves szerződést.[14] Teljesítménytől függően az átigazolás összege 20,3 millió fontra emelkedhet.[15]
Szeretném kifejezni köszönetemet a vezetőségnek, a játékosoknak és a szurkolóknak az elmúlt hat évért, eddigi pályafutásom legjobb és legélvezetesebb évei voltak. Sosem fogom elfelejteni őket. Külön szeretnék köszönetet mondani Daniel Levy elnöknek a megértéséért, hogy Liverpool szurkolóként csatlakozni hozzájuk egy életen át tartó álom valósult meg, ezt nem hagyhattam ki. Remélem, egy nap a Spurs szurkolók is megértik ezt. Csak jó dolgokat tudok mondani Tottenhames éveimről, és azt hiszem, Juande Ramos és Daniel Levy alatt egyre erősebbek lesznek.
Hat hét telt el Keane számára góltalanul, de újabb gólja egy döntő fontosságú egyenlítő volt azArsenal ellen, amivel a Liverpool 1–1-es idegenbeli döntetlent ért el riválisa ellen.[21] A következő bajnoki mérkőzésen aBolton Wanderers ellen Keane újabb két gólt szerzett, a végeredmény 3–0 lett.[22] Ajanuári átigazolási időszakban Keane korábbi klubja, a Tottenham Hotspur ajánlatot tett a játékosért, amit a Liverpool elfogadott, így Keane visszatérhetett korábbi csapatához.[23][24][25]
Keane2009.február 2-án tért vissza a Tottenhamhez 12 millió fontért. Visszaigazolása azt is jelentette, hogy eddigi pályafutása alatt közel 75 millió fontot fizettek a csapatai érte.[26] Négyéves szerződést írt alá a klubnál.[27] Keane volt a három játékos egyike, akik visszaigazoltak a Tottenhambe az átigazolási időszak alatt. A másik két játékosJermain Defoe ésPascal Chimbonda volt. Két nappal később kinevezték a Tottenham állandó csapatkapitányának; ezt a posztot már az első Tottenhames időszakában is betöltötte, haLedley King nem játszott.[28] Első mérkőzését2009.február 8-án játszotta a bajnokságban azArsenal elleni derbin, ami 0–0-s döntetlen lett. Első gólját a harmadik és egyben 400. Tottenham-mérkőzésén szerezte aMiddlesbrough ellen hazai pályán.[29]
Keane azír válogatott játékosa,csapatkapitánya. Tagja volt az ír ifjúsági labdarúgás "Aranygenerációjának" az1990-es évek végén.Brian Kerr irányítása alatt megnyerték az U16-os és az U18-as Európa-bajnokságot1988-ban, Robbie tagja volt a győztes U18-as válogatottnak.[32]1999-ben játszott anigériai ifi-világbajnokságon, Írország a nyolcaddöntőbentizenegyesekkel távozott.
Jelenleg ő a válogatott gólkirálya; 97 mérkőzés alatt 41 gólt szerzett, ezzel felülmúltaNiall Quinn 21 gólos rekordját.
A2002-esdél-koreai-japán rendezésű világbajnokságon is részt vett, 3 gólt lőtt a válogatott 4 mérkőzése alatt. Legismertebb gólja vitathatóan aNémetország elleni, hosszabbításban lőtt egyenlítő, bár aspanyolok ellen lőtt egyenlítő gól az utolsó percben is egyaránt drámai volt.
Habár az ír válogatott elbukta a továbbjutást a2006-os világbajnokságra, Keane 4 gólt szerzett az írek 8 meccsén, és ő maradt a legtermékenyebb gólszerző.
Steve Staunton, az új szövetségi kapitány nevezte ki Keane-t csapatkapitánynak. Első mérkőzésükön Staunton irányítása alatt Keane gólt szerzettSvédország ellen aLansdowne Road-on, az utolsó itt rendezett mérkőzésen pedig mesterhármast szerzett. A Staunton helyét átvevőGiovanni Trapattoni is Keane-t hagyta meg csapatkapitánynak.2008.május 29-én megszerezte 33. gólját isKolumbia ellen aCraven Cottage-on,Londonban.
A 2008-as Eb selejtezőiben 4-szer volt eredményes.
San Marino ellen, 2006. november 15. (mesterhármas (3 gól) 31. 58. (büntető) 85.)
Wales ellen, 2007. november 17. (31.)
(Az utolsó számok a percet jelzik)
A 2010-es vb selejtezősorozatában kétszer zörgette meg ellenfele hálóját.
A 2012-es Eb selejtezőjében, az oroszok elleni meccsen azonban minden ír szurkoló megdöbbent: Keane betalált az oroszok ellen 11-esből, mégis elveszítették a meccset.
2018 márciusában kinevezték azAtlético de Kolkata játékos–edzőjének.[34] 2018 novemberébenMick McCarthy segédedzője lett aválogatottnál.[35] 2019 júniusában elvállalta ugyanezt a pozíciót aMiddlesbrough csapatánál is.[36][37] 2020. június 23-án elhagyta az angol klubot, miután a szerződése lejárt.[38] 2020-ban az UEFA edzői képesítését megszerezte és megkapta az UEFA Pro licencet.[39] 2023. május 3-ánSam Allardyce másodedzője lett aLeeds United csapatánál.[40] A gyenge szezont követően Allardyce és Keane közös megegyezéssel június 2-án elhagyta Leedst.[41][42]
2023. június 26-án kinevezték az izraeliMakkabi Tel-Aviv menedzserének, ahova kétéves szerződést írt alá.[43] 2025. január 6-án jelentették be, hogy a magyarFerencváros új vezetőedzője lett.[44][45]
Nem keverendő összeRoy Keane-nel, aManchester United és ír válogatott kapitánnyal. Csupán a becenevük egyezik: Keano; mindkét játékos szurkolói szeretik énekelni: "There is only one Keano".
Jellegzetes a gólöröme: a pálya egyik oldalára fut, bemutat egy cigánykereket, majd egy bukfencet, és egy térdre érkezik le.[46]
Rokona aCardiff City játékosának, Jason Byrne-nek, akivel együtt játszottak az ír válogatott barátságos meccsén Lengyelország ellen 2004-ben.
Felesége a korábbi Miss Ireland, Claudine Palmer.2008.június 7-én házasodtak össze a dél-dubliniBallybrack-ben.[47] Két gyermekük született.[48]