Rob Halford (teljes nevénRobert John Arthur Halford) (Walsall,1951.augusztus 25. –)angol énekes és dalszerző, aki aJudas Priest nevűbritheavy metal együttesfrontembereként vált népszerűvé az1970-es/1980-as években. Halford a műfaj egyik legelismertebb énekese egyedi énekstílusa, magas hangú sikolyai okán.[1] A heavy metalra gyakorolt hatása miatt a stílus rajongói Metal Godnak (Metal Istennek) nevezik a Judas Priest azonos című dala nyomán.[2] Rob Halford színpadi megjelenése – fémszegecsekkel kivert fekete bőrruhák – a heavy metal zenekarok és rajongók öltözködési stílusát is megváltoztatta.
1951-ben születettWalsallban, amelyBirmingham egyik elővárosa, a közép-angliai iparvidék fellegvára. Szülei, Joan és Barry Halford a Beechdale névre hallgató városrészben kaptak lakást a várostól, amásodik világháborút követő lakásépítési hullám során.[3] Apja dolgozott a helyi vasműben, majd repülőgépmérnök lett, anyja háztartásbeli. Két testvére született: Sue és Nigel. Tanulmányait a helyi iskolákban végezte, a középiskola befejeztével nem tanult tovább, hanem színész szeretett volna lenni. Egy ideig awolverhamptoni színházban dolgozott mindenesként, majd megjelent az életében a zene,Little Richard,Janis Joplin, aBeatles ésRobert Plant hatására. Kedvenc együttesei aLed Zeppelin és aDeep Purple voltak. Felhagyott a színészi ambícióival, és énekesként próbált szerencsét. Egy helyi együttesben, az Athens Wood-ban énekelt először, eközben egy ruhaboltban dolgozott eladóként. Széles körben elterjedt róla, hogy egy pornómoziban is dolgozott, azonban 2020-as önéletrajzi könyvében ezt cáfolta, azzal, hogy valójában csak pár hétig dolgozott egy szexshopban, amikor egy barátját segítette ki.[4] Az Athens Wood feloszlása után a rövid életű Lord Lucifer nevűblues rock-együtteshez csatlakozott, majd a Hiroshima zenekarban játszott.
Testvére, Sue, aki akkoriban aJudas Priest basszusgitárosával,Ian Hill-lel járt,[5] szólt neki, hogy a zenekarban megüresedett az énekesi poszt, így jelentkezett, és bevették őt is, valamint John Hinch is jött vele a Hiroshimából. Először 1973 májusában állt színpadra a zenekarral, Wellingtonban. Első lemezük, aRocka Rolla1974-ben jelent meg, azonban átütő sikert csak az 1980-asBritish Steel című albumukkal értek el. Ekkoriban kezdte el Halford és a zenekar is hordani a védjegyükké váló, szegecsekkel kivert bőrruhákat. Igazán nagy sikereket az 1980-as években értek el. Az évtized végére a ritkuló hajú Halford úgy döntött, hogy borotválni kezdi a fejét, emellett az is az imidzsváltás része volt, hogy tetoválásokat varratott magára.
1991 augusztusában egytorontói koncert alkalmával balesetet szenvedett: a nyitódalra szokása szerintHarley-Davidson motorja nyergében akart felhajtani, azonban szervezési hibák miatt rosszkor indult el, és aszárazjég-ködben nem vett észre egy felfelé emelkedő fémrámpát. Halfordot a fején találta el a szerkezet, pár percre eszméletét is vesztette, de végigénekelte a koncertet, annak ellenére, hogy eltört az orra, a nyaka pedig megrándult.[6] Közvetetten ez az eset is hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit hátrébb lépjen a Judas Priest-től és megvalósítsa régóta tervezett szólókarrierjét. Önéletrajzi könyve tanúsága szerint az egymás mellett elbeszéléseknek és a félreértéseknek köszönhetően úgy értelmezték, hogy kilép az együttesből, noha ez nem állt szándékában. Mindenesetre 1992 májusában hivatalos közleményben tudatták távozását.
Nem sokkal ezt követőenFight néven alapított együttest, amelynek tagja volt a Priestben is vele játszóScott Travis is. 1993-ban megjelentWar of Words című albumukat jól fogadta a kritika, amin másabb, elsősorbangroove metal hangzású dalokat játszottak. Ezt követte 1995-benA Small Deadly Space című lemez, amelyre agrunge gyakorolt nagy hatást, de ezt se a kritika, se a rajongók nem fogadták túl jól. A Fight emiatt hamarosan fel is oszlott.[7]
Ezt követőenJohn Lowery gitárossal állt össze, akivel megalapította a2wo nevű együttest. Ebben industrial rock-ot játszottak,Voyeurs névre hallgató lemeze, amelyben aNine Inch Nails frontembere,Trent Reznor is segített neki, 1998-ban jelent meg, mérsékelt sikerrel.[8] Ebben a korszakban újabb imidzset vett fel, amelyből mára csak a körszakáll maradt fenn: kihúzta a szemhéját, festette a körmeit, és szőrmebundát kezdett el hordani.
1999-ben úgy döntött, visszatér a heavy metalhoz, ésHalford néven alapított új együttest.Resurrection című, 2000-es albumuk jó fogadtatásban részesült,[9] a 2002-ben megjelentCrucible azonban ismét vegyes érzéseket váltott ki a rajongókban. A projekt hivatalosan nem szűnt meg: 2009-benWinter Songs, 2010-benHalford IV: Made of Metal, 2019-benCelestial címen adott ki lemezt; érdekesség, hogy a középső kivételével ezek karácsonyi dalok heavy metal-feldolgozásai, vagy ahhoz hasonló eredeti szerzemények.
2003-ban rendeződött a viszonya a Judas Priest-tel, és újra összeállt a régi zenekar, akikkel 2005-ben megjelentették azAngel of Retribution című nagylemezt. Ezt követte 2008-ban aNostradamus című dupla koncepciólemez, vegyes sikerrel. Mivel a zenekaron belül a fáradás jelei kezdtek mutatkozni, 2011-ben a búcsúturnéjukat tervezték, Epitaph címmel, Halford pedig kijelentette, hogy szólóban ugyanúgy folytatja tovább a turnézást.[10] Mégsem ez volt az utolsó, mert a felállásban történt változást követően a banda új életre kelt, és azóta két újabb lemezt (Redeemer of Souls,Firepower) rögzítettek.
Három alkalommal énekelt aBlack Sabbath-ban. 1992 novemberében két koncerten helyettesítetteRonnie James Diót, amikor az nem akart kiállniOzzy Osbourne előtt énekelni. 2004. augusztus 26-án aztán az együttesbe visszatért Ozzyt helyettesítette, annak torokgyulladása miatt.[12]
Ugyancsak három alkalommal állt közösen színpadra aMetallica együttessel, amikor a "Rapid Fire"-t énekelték együtt: az 1994-es Shit Hits the Sheds turné során, 2011-ben, a zenekar 30 éves évfordulóján, és 2013-ban Los Angelesben.[13]
Halford 1992-ben aPantera együttessel énekelte el együtt a "Metal Gods" és a "Grinder" című számokat, majd 1997-ben újra a "Grinder"-t.[14]
1997-ben a "Breaking the Law"-t énekelte el együtt aPansy Division nevű queercore együttessel.[15]
2016-ban a japánBabymetal-lal közösen énekelte a "Painkiller" és a "Breaking the Law" medley-jétCleveland-ben.[16]
2002-ben epizódszerepben bukkant fel "A por" című filmben, ahol egy szexshop eladóját alakította.[17]
2006-ban megalapította a Metal God Entertainment kiadót, amely az összes saját kiadványának a kiadását végzi. Ugyanebben az évben levédette a "Metal God" kifejezést is.[18]
A 2009-ben megjelentBrütal Legend című videojátékban Lionwhyte tábornokot és Fire Baront alakította. Utóbbi karakter külsejét és személyiségét Halfordról mintázták.[19]
2010-ben Metal God Apparel néven saját divatmárkát indított.[20]
2010-ben egy papot alakított a Virgin Mobile reklámjában, amelyben a Let Us Prey/Call for the Priest" című számra utalt.[21]
2020-ban megjelent "Vallomás" ("Confess") címmel önéletrajzi könyve, többek között hangoskönyv formában is.[22] 2022-ben ezt egy folytatás, a "Biblical" követte, melyben elsősorban zenekari dolgokról írt.
Halford három városban rendelkezik lakással: az angliaiWalsallban, az amerikaiPhoenixben, ésSan Diegóban. Többnyire Phoenixben tartózkodik, de időnként váltogatja a lakhelyét.[23]
Több hangszeren is tud játszani: gitár, basszusgitár, harmonika, billentyűs hangszerek, és dobok, ám ezeket csak nagyon ritkán használja színpadon.[24]
Több klasszikus autóval is rendelkezik: egy 1970-es Aston Martin DBS-szel, egyChevrolet Corvette-tel, és egyMercury Cougarral. 34 éves koráig nem rendelkezett jogosítvánnyal.
2021 májusában tiszteletbeli kentucky ezredessé avatták[25].
Elmondása szerint már tinédzserkora ótahomoszexuális volt, azonban ezt a korra jellemzőhomofóbia miatt nem hozhatta nyilvánosságra, amellett attól félt, hogy színvallása tönkretenné a Judas Priest-et is. Nemi irányultságának felvállalására 1998-ban, előre el nem tervezett módon került sor egy MTV-interjú során.[26] Még ezután is félt a reakcióktól, ám túlnyomórészt támogató üzeneteket kapott a világ minden tájáról.[27]
Magát nem tartja melegjogi aktivistának, homoszexualitását sosem keverte bele direkt módon a zenei pályafutásába. Némelyik korai dalszöveg ugyan áthallásos módon utal az elnyomott érzéseire, azonban csak egy, az 1977-ben megjelent "Raw Deal" az, amelyik egyértelműen a Fire Island-i melegbárokról szól.[28]
2020-as önéletrajzi könyvében felfedte, hogy 1992-ben letartóztatták, miután egy los angelesi nyilvános vécében, hasonlóanGeorge Michael-höz, lépre csalták és eljárást indítottak ellene közszeméremsértés miatt. Az ügyet a rendőrség nem szivárogtatta ki, elmondása szerint azért, mert a rendőrök közt sok Judas Priest-rajongó volt[29].
Jelenlegi partnerével, Thomas-szal, összeházasodtak.[30]
Halford saját elmondása szerint az elfojtott szexuális érzései miatt sokáigdepressziós és magányos volt, ez sodorta azalkoholizmus, majd később a droghasználat felé.1985-ben, a "Turbo" című album felvételei során az állandó italozás és folyamatoskokainfogyasztás mellett többször is tettlegességig fajuló veszekedései voltak akkori partnerével. Miután sikertelenül kísérelt meg öngyilkosságot fájdalomcsillapító-túladagolással, 1986 januárjában önként vonult be az elvonóra, ahonnét gyógyultan távozott, és akkor is józan maradt, amikor partnere 1987 januárjában öngyilkosságot követett el.[4]
Elmondása szerint azóta nem élt semmilyen bódító hatású szerrel,[3] azonban néha rátör a kísértés, ezért sosem mondja azt, hogy józan marad, hanem mindig csak a következő napig gondolkozik előre.[31] A zenélést mindennél fontosabbnak tartja gyógyulása szempontjából,[32] és úgy érzi, énekteljesítménye is drámaian javult azóta. Felépülése óta a vallás is nagyobb szerepet tölt be életében, tekintettel arra is, hogy katolikus családban nevelkedett.[3]
2013-ban hátműtétet,[33] 2014-ben sérvműtétet végeztek rajta.[34]
Egy 2021-es interjúban elárulta, hogy már egy pár éve egészségügyi panaszokkal küzdött, 2020-ban pedig prosztatarákkal diagnosztizálták. Önéletrajzi könyvének új kiadásában ennek is szentelt egy fejezetet. 2020 júliusában prosztata-eltávolítást végeztek el rajta, később pedig sugárkezelést is kapott. Miután áttétet találtak a vakbelén, azt is eltávolították. Jelenleg állítása szerint a rák visszahúzódóban van.[35]
Halford erőteljes hanggal rendelkezik, amelynek jellegzetessége a széles hangterjedelem, az erős vibrato, és főként az igen magas hangon történő sikítás. Idősebb korában a mélyebb hangok kiénekelése is jobbá vált. Ronnie James Dio ésBruce Dickinson mellett ő volt a harmadik olyan énekes, aki pszeudo-opera stílusú hangjával apower metal énekesek előfutára volt.[36] Hatalmas rajongója volt Freddie Mercurynek és énekstílusának.
↑Read more about Judas Priest. web.archive.org, 2007. szeptember 30. [2007. szeptember 30-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 3.)
Ez a szócikk részben vagy egészben aRob Halford című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.