Római Birodalomról kétféle értelemben beszélhetünk. Amennyiben abirodalmiságot önálló államszervezeti jelenségként fogjuk fel, kritériumainak a rómaiak állama azi. e. 3. századra már megfelelt, miután egyesítetteItáliát, és „külföldön” (aFöldközi-tengeren, azIbériai-félszigeten és aBalkán-félszigeten) kezdett hódítani. Amennyiben a birodalmat pusztán a császárság szinonim kifejezésének tekintjük, úgy Római BirodalomrólAugustusprincipatusának kialakításától, szorosan vévei. e. 27-től beszélhetünk. Maguk a rómaiak az általuk meghódított területekre már aköztársasági államforma idején is alkalmazták azImperium Romanum („rómaiimperium”) kifejezést.
Az ókoriItália területétRóma felemelkedése előtt számos különböző nép lakta. Azindoeurópai bevándorlás előtt honos népekhez tartoztak északon aligurok, valamintSzardínia (szárdok),Korzika ésSzicília őslakói. Avaskor kezdetén (i. e. 2. évezred–1. évezred fordulója) megjelentek az indoeurópai nyelvet beszélőitalikus törzsek. Alatinok és a velük rokon népcsoportok aTiberistől délre (Róma, Alba Longa, Praeneste stb.) telepedtek le, az oscus-umber népek pedig Közép- és Dél-Itáliát foglalták el. Ugyanebben az időszakban települtek meg az Itáliai-félsziget északi részén a szintén indoeurópaiillírek ésvenétek. A legjelentősebb itáliaicivilizációt azonban az ismeretlen eredetűetruszkok és a gyarmatosítógörögök hozták létre. Az etruszkok keleti és görög jegyeket egyaránt mutató városállamokban éltek Itália középső és északi területein, a görög gyarmatosítás pedig Dél-Itália és Kelet-Szicília területére terjedt ki (Neapolis,Tarentum,Szürakuszai stb.).
A monda szerint Róma városátRomulus és Remus,Mars hadisten ésRhea Silvia ikergyermekei alapították. Romulus és Remus madárjóslással döntöttek, s Romulus lett Róma első királya. A város alapítását a hagyományi. e. 753-ra tette. A mondai hagyomány szerint Rómának hét királya volt. A királyság kora két szakaszra tagolódik: a latin–szabin parasztkirályok korára és az etruszk eredetű Tarquinius-dinasztia uralkodóira. Ebben a korban jelentős gazdasági–társadalmi változások mentek végbe, Róma etruszk típusú városállammá fejlődött. Róma területi hódításait az ötödik király, azi. e. 6. század elején uralkodóLucius Tarquinius Priscus római király kezdte meg a szomszédos etruszk városok leigázásával. A királyság egészenLucius Tarquinius Superbus római király uralkodásáig tartott. A király elűzésével szűnt meg a római királysági. e. 510 körül.
S. P. Q. R., azaz a szenátus és a római népRóma városa aTabula Peutingeriana térképen, ami egyitinerarium, azaz útvonalleírás a Római Birodalom nyilvános úthálózatáról, a cursus publicusról
A királyságoti. e. 509-ben aköztársasági államforma váltotta fel. A fiatal Római Köztársaság elismerteKarthágó, azészak-afrikaipun állam kereskedelmi monopóliumát aFöldközi-tengeren, cserébe az szavatolta Róma és szövetségesei sérthetetlenségét. Azi. e. 5. században Róma csak kemény harcokkal biztosíthatta fennmaradását a támadó latin törzsek és a királyság visszaállítására irányuló etruszk törekvések ellen. Miután a latin városokkal szövetségre léptek, az etruszkok és a vetélytárs dél-itáliai népek ellen összpontosították erőiket. A4. század elejénFidenae ésVeii (i. e. 396) városok legyőzésével Róma megkezdte az etruszkok központi területeinek meghódítását. Ugyanebben az időbenkelta (gall) törzsek keltek át azAlpokon és telepedtek le Észak-Itáliában, aPó folyó vidékén. A kelták itáliai hadjáratuk során hatalmas vereséget mértek a rómaiakra, és aCapitolium kivételével elfoglalták és felgyújtották a várost.
Rómának az i. e. 4. évszázad közepére sikerült ismét elég erőt gyűjtenie a hódítások folytatásához. Északon visszaverték az újabb kelta betöréseket, délen pedig avolszkokat szorították vissza. Karthágó és Róma újabb szerződésben biztosította alattvalói védelmét. Azi. e. 3. század elején a rómaiak legyőzték déli szomszédaikat, a laza törzsszövetségben élőszamniszokat. Ezzel a római uralom biztosítottá vált Közép-Itáliában. A római köztársaság területe ekkor mintegy 20 000 km² volt, lakossága pedig legalább 1 millió fő. A szamnisz területek megszerzésével Róma közvetlenül szomszédos lett a tengerparti görög városállamokkal. Megkezdődött a hadiflotta-építés és a tengeri hódítások kora. Apürrhoszi háborúban a rómaiak karthágói segítséggel legyőztékTarentumot, a dél-itáliai görögök legfőbb városát, amely római fennhatóság alá került. Ezután a többi görög város is szövetségre lépett Rómával, és a rómaiak megszilárdították hatalmukat Dél-Itáliában is.
Azelső pun háború hadakozásai a rómaiak számára aSzürakuszai városa és egészSzicília feletti uralom megszerzésével fejeződtek be. Szicília lett az első rómaiprovincia, majd rövidesen követteSzardínia ésKorzika is.Teuta illír királyné kalózkodó népének i. e. 228-as legyőzésével azAdriai-tenger„Mare nostrum” („a mi tengerünk”) lett a rómaiak számára.I. e. 224-ben pedig a Pó-medence gall területeit is sikerült elfoglalni, és Róma így egész Itália felett megszerezte az ellenőrzést.
Az i. e. 3. század legvégén, amásodik pun háborúval Karthágó dőlt ki a versenytársak közül. A Földközi-tenger nyugati medencéjében ezzel Róma lett az úr, keleten azonban a görög világ virágzóhellenisztikus államai tartották hatalmukban a térséget. Amikor amakedónok hódító törekvései miattPergamon ésRhodosz Rómához fordultak,i. e. 200-ban kitört amásodik római–makedón háború (azelső i. e. 214–205 között zajlott), mely római győzelemmel végződött. BárQuinctius Flaminius római hadvezér kihirdette a görög államok szabadságát, valójában ettől kezdve a római hadsereg tartotta megszállása alattGörögországot ésKis-Ázsia nyugati partvidékének városállamait.
Azi. e. 2. század elején zajlott le Róma és aSzeleukida Birodalom uralkodójánakIII. Antiokhosznak a háborúja, amely szintén a rómaiak győzelmével zárult, és melynek eredményeképpen Róma a Földközi-tenger keleti medencéjében is megszerezte a hatalmat. Aharmadik pun háború hamarosan Karthágó végleges elpusztításával zárult: a várost lerombolták és az állam területétAfrica néven provinciává tették. A hellenisztikus államok és Karthágó legyőzésével az i. e. 2. század közepére Róma az egész Földközi-tenger medencéjének ura lett.
Az itáliairabszolgalázadások korszaka, majd aköztársaság válsága ésa Sulla-féle polgárháborúk időszaka utáni. e. 60–48 között létrejött azelső triumvirátus, amely három államférfi,Julius Caesar,Pompeius ésCrassus hatalmi szövetsége volt. Agalliai háborúban,i. e. 58–51 között Caesar megszerezte Galliát Rómának, és teljesen új provinciapolitikát valósított meg. Crassus halálát követően Pompeius és Caesar között háború tört ki (Caesar-féle polgárháború), amelyben Caesar győzött. Caesart több győzelme után örökösdictatorrá választották. Dictatori ténykedése során többek között átalakította az államszervezetet, átrendezte a provinciák adózását, szabályozta az itáliai városok rendjét, földet osztott, nagyszabású építkezésekbe kezdett, kijavíttatta arómai naptárat.I. e. 44 márciusidusán aSenatusban meggyilkolták.
A Caesar által képviselt diktatórikus politikai irányvonalat utódai pontosan követték, mivel a korábbi korrupt köztársaság nem volt képes hatékonyan irányítani a hatalma alá tartozó óriási területeket. A második triumvirátus során,i. e. 40-benAntonius,Octavianus ésLepidus osztották fel egymás között a Római Köztársaság alá tartozó országokat. Lepidusi. e. 36-ban visszavonult, és megkezdődött Antonius és Octavianus harca az egyeduralomért. A véres polgárháború sok szenvedést okozott Itália és a Róma által uralt területek népének.I. e. 30-ban Octavianus legyőzte Antonius és azegyiptomi királynő,Kleopátra hajóhadát, majd amikor elfoglaltaAlexandriát is, Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követett el. Egyiptom nem provincia lett, hanem Octavianus személyes birtoka, melyet megbízottaival igazgatott. Az egyiptomi gabona nagy hatalmat adott a kezébe: Róma élelmezését.
I. e. 29-ben hazatérve évről évre consullá választották, ő volt az első asenatorok névjegyzékében, aprinceps senatus.I. e. 27-ben névlegesen lemondott teljhatalmáról, és bejelentette a „köztársasági rend visszaállítását”, a valóságban azonban minden hatalom az ő kezében összpontosult. A Senatus azAugustus („fényes”) nevet adományozta neki, és a neve ígyImperator Caesar Augustus,divi filius, azaz „az isten fia” lett.
Acsászárkor (részletesen lásd az egyes császárok nevénél) két nagyobb szakaszra tagolódik: aprincipatus (i. e. 27–i. sz.284) és adominatus (284–476) korára. A principatus korában a köztársasági intézmények, noha sokáig még léteztek, teljesen kiüresedtek és jóformán minden jelentőségüket elvesztették.Diocletianus (284–305) átszervezte a birodalom közigazgatását, a polgárokból alattvalók (subiecti) lettek, s a birodalom dominatusszá, abszolút monarchiává vált.
A Kr. u 3. század elejétől egyre több nép támadta a Római Birodalom határait. A nagyobb támadások elhárítására hatalmas hadsereget kellett fenntartani. Ennek ellátását csak az adók növelésével tudták biztosítani. Az is előfordult, hogy a szomszédos népek egyszerre három oldalról támadták a birodalmat.
A császár nem lehetett ott mindenütt. Ilyenkor hadvezéreit küldte a veszélyeztetett helyekre, akiket a győzelmek után katonáik gyakran császárrá kiáltottak ki. Ez súlyos belső harcokhoz vezetett, a császári hatalom meggyengült.
A nagy hódító háborúk lezárultak, így a rabszolga-utánpótlás is akadozott, gyakran nem volt, aki megművelje a földet. Ezt a gondot enyhítette az a mindinkább terjedő megoldás, hogy a nagybirtokosok szegény szabadokat is alkalmaztak bérlőként.
A birodalom békéjét és egységét erősítette megConstantinus császár, amikor megszüntette a keresztényüldözést. Új császári fővárost építtetett, mely alapítója nyománKonstantinápoly néven vált ismertté.
380. február 28. – Nagy Theodosius "Cunctos Populos" kezdetű ediktumával államvallássá teszi a kereszténységet.[3] 391-ben betiltja a pogány vallásgyakorlást.
A Római Birodalmat, ami egy városi településből nőtte ki magát, méltán nevezhetjük a városok birodalmának, minthogy a császárkor derekán kb. 2000, egy késő római forrás szerint 5627 várost számlált.
A birodalmi közigazgatás legalsó egységét a városi önkormányzat jelentette. A rómaiak uralmuk biztosítására és a római életforma legfontosabb feltételeinek megteremtésére a városok alapítását szorgalmazták. Ebben a kérdésben a meghódított területek lakosságánál is egyetértésre találtak, hiszen a helyi arisztokraták számára az említett önkormányzat jobban biztosította a hatalmat, mint a korábbi függetlenség. Ráadásul minden római városban a polgárok azokat a civilizációs vívmányokat élvezhették, mint Rómában, ami nagyban elősegítette a meghódított népek romanizációját.
Szinte a császárok mindegyike törekedett tehát arra, hogy uralmuk idején újabb városokat alapítsanak, régieket bővítsenek, ellátásukat újabb kikötők, gabonatárolók, piacok, vízvezetékek építésével biztosítsák. A provinciák városi településeinek kialakulásában a katonaság fontos szerepet játszott, hiszen a táborokhoz tartozó külső territóriumokon telepedtek le a katonák családtagjai, gyakran a veteránok is, valamint a hadsereget kiszolgáló kereskedők, iparosok. Ezekből a településekből alakultak ki a szintén önkormányzattal rendelkező katonavárosok, melyeketcanabaenak, vagyauxiliaris vicusnak neveztek. A római polgárjoggal rendelkező kiszolgált katonák tömeges letelepítése, adeductio volt a feltétele a polgárvárosok egyik típusának, a Rómával azonos jogokat élvezőcolonia alapításának. Amennyiben a város nem ezen a módon jött létre,Hadrianus korátólmunicipium lett és csak később kaphatottcolonia rangot.
Az alapított városok városképe általában Rómát idézte, az alapításkor a nap állásához igazodva kimérték a K-Ny-i tengelyt, erre merőlegesen az É-D-it. Ezekből alakult ki a két főutca adecumanus és acardo, metszéspontjukban szabad teret hagytak aforum részére, majd a velük párhuzamosan létrehozott újabb utcák alkották a jellegzetes négyzethálós utcarendszert közöttük a szigetszerű háznegyedekkel(insula), ahol többemeletes épületek magasodtak. Az egyes településeket masszív, sok helyen még ma is jó állapotban, sőt használatban lévő, szárazföldi utak kötötték össze egymással.
A kora császárkori városok, illetve azok lakóinak jogállása tehát eltért egymástól; a római jog kiterjesztése után azonban egységessé vált, amit a városi településekcivitas elnevezése is bizonyít. Bizonyos ranglétra azonban még a 4. században is megfigyelhető a városi települések között. Róma és Constantinopolis, mint fővárosok álltak legfölül, majd ezt követték a provincia-székhelyek, az egyéb császári székhelyek (Treviri, Sirmium, Nicomedea, Ravenna stb.), a valami miatt nevezetes városok, végül a többi.
A nagymértékű városiasodás ellenére meglepő módon a Birodalom lakosságának egészen kis része lakott a városokban, a többség vidéki településeken élt. Az egy-, illetve másfélmillió lakosú Rómán kívül kevés igazi nagyváros létezett a Birodalomban. A 4. században példáulAlexandriának 250 000,Antiochiának 150-200 000,Lugdunumnak,Ostiának körülbelül 50 000 lakosa volt. Hasonlóan nagyobb lélekszámú települések közé tartozott pl. Treviri, Aquleia, Sirmium. Ezzel szembenPompeii a 20 000 lakosával, vagyAquincum a 10-12 000 fővel közepes méretű városnak számított, számos településnek csupán 2-3000 lakója lehetett.
A városoknak hasonló funkcióik voltak, mint manapság; itt épültek ki a kereskedelem, ipar, kulturális és vallási élet, a képzés, művészet központjai, a 4. századig itt laktak az előkelőek, még akkor is, ha vagyonuk a vidéki birtokaikon koncentrálódott. A fallal körülvett településeknek katonai, védelmi szerepük is jelentős volt. Különösen a 3-4. század folyamán figyelhető meg, hogy a külső barbár támadások gyakorisága miatt szinte minden város védőfalát megerősítették, vagy újat emeltek.
A városi építkezések részben császári, részben magánadományokból, valamint közösségek segítségével folytak. A városokról közvetlenül a városi tanács tagjai, akiket a 3. századtól gyakrancurialis-oknak neveztek, gondoskodtak. A feladatukhoz tartozott, hogy az államnak fizetendő adót beszedjék, valamint a közmunka kötelezettséget elosszák a városiak között. Ez utóbbi kötelezettségük biztosította a városlakók zavartalan együttélését, mert ide tartoztak az építési-szállítási munkák, a település tisztántartása, gondoskodás a város rendjéről, a vízellátásról, a fürdőkről, az egészségügyi ellátásról, az élelmiszerekről. Az élelmiszerárak folyamatos ellenőrzését is nekik kellett megoldaniuk. Ugyancsak ők gondoskodtak az oktatásról, a művészetekről, ünnepek megtartásáról, végül, de nem utolsósorban a lakosok szórakozásáról. A városi ellátásban bekövetkezett fennakadás a köznép haragját vívta ki. Elégnek bizonyult egy rosszul fűtött fürdő, vagy egy kedvelt kocsihajtó bebörtönzése, hogy a városlakók fellázadjanak.
A városi életnek minden előnye ellenére, ahogy manapság szintén, voltak árnyoldalai is: a zaj, a zsúfoltság és egyéb civilizációs ártalmak, miként erről az antik szerzők beszámolnak. Mégis mindenki Rómáról, római lakásról álmodott. Ezért írja le az igazgatási szempontból már csekély jelentőségű városról 380-ban Ausonius költő ezeket a szavakat: “Prima urbes inter, divum domus, aurea Roma” Első a városok között, az istenek lakhelye, az arany Róma. Ausonius XI.1.[15]
A feliratok Rómában 268,Pompeiiben pedig 85 különböző foglalkozásról írnak.[16] A textil- és ruházati ipar jelentős foglalkoztatási forrás volt.
A rabszolgák által végzett munka öt általános kategóriába sorolható: házimunka, császári vagy közszolgálati munka, városi kézművesség és szolgáltatások, mezőgazdaság és bányászat. A rabszolgák, a fegyencek adták a munkaerő nagy részét a bányákban vagy kőfejtőkben, ahol a körülmények köztudottan brutálisak voltak. A mezőgazdaságban dolgozott a legtöbb közmunkás: az itáliai nagybirtokokon (latifundiumok), ahol a munkások többnyire rabszolgák lehettek.[17]
A latin nyelvű irodalom a korai szakasz után három szakaszra bontható. Az első az úgynevezett „aranykor”, ami nagyjából az i. e. 1. századtól az i. sz. 1. század közepéig tartott, és a római irodalom csúcsának tartják. Ezt követte az „ezüstkor”, ami az ókor végéig tartott. Ami ezután következett, azt rendszerint késői latin irodalomnak tartják, és pár kivételtől eltekintve leginkább nem irodalmi értékei, hanem a latin nyelv fejlődése szempontjából tanulmányozzák.
Az aranykor költészetének legismertebb alkotói közé tartozikCatullus ésHoratius, akik latinra ültették át a görög versformákat, ésVergilius, az Aeneis szerzője, aki eposzát a homéroszi eposzok mintájára írta. Az első aranykori költőnekTitus Lucretius Carusepikureus filozófust tartják, „A dolgok természetéről” című filozofikus tanköltemény szerzőjét.
Titus Livius
Az aranykor prózájára példa CaesarA gall háborúja, valamintCicero beszédei. Fontos műfaj volt a történetírás, melynek egyik kiemelkedő képviselőjeTitus LiviusAb urbe conditája, melyben Róma történetét írja meg az alapítástól.
Az ezüstkor két további szakaszra bontható. Az elsőt kísérletezőkedv, túlzott ékesszólás, fellengzős stílus, idegenes kifejezések és csiszoltaforizmák túlburjánzása jellemzi. Témaválasztására is a túlzások jellemzők, kedvelt témái közé tartoznak azerőszak,boszorkányság, és a szenvedélyek. Az 1. század végén kezdődött második szakasz a második klasszikus („neoklasszikus”) stílus ideje, ami az előzőhöz képest egy nyugodtabb, letisztultabb stílust hozott magával. Bár az ezüstkor első szakaszának túlzásokba eső jellegzetességeit mind a neoklasszikus rómaiak korában, mind a későbbi korokban sok bírálat érte, az európaireneszánsz idején nagy népszerűségnek örvendtek.
A késői latin irodalom már inkább az Európalingua francájává előlépett latin nyelvközépkori irodalmát jelenti, és így túlnyomó része szorosan véve nem tartozik a római irodalom témakörébe. Róma késői irodalmához tartozik többek közöttHonorius császár udvari költője,Claudius Claudianus, a történetíróEutropius vagy a középkorban tankönyvnek használtCato disztichonjai.
A rómaiak az ókori népek többségéhez hasonlóan történelmük jelentős része során többistenhívők voltak. Vallásuk erőteljes görög hatást mutat, szinte minden jelentős római istennek volt görög megfelelője. Azon történetek közül, melyek nem a görög mitológiából származnak, jelentősek a Róma alapításáról szóló mondák (Romulus és Remus;Aineiasz). Róma annyiban is különbözött a görögöktől, hogy az egyes istenek körül sokkal szervezettebb kultusz és papi rend alakult ki. Szintén jelentős különbség, hogy a császárkortól az uralkodót isteni személyként tisztelték (bár ennek csak hivatalos jelentősége volt), ami nem található meg a görögöknél. A római isteneket, akik nem idegen vallásokból kerültek át a rómaiba, összefoglalóanDi Indigetes néven említették. Ők többnyire csak egy-egy jelenség elvont tulajdonság megszemélyesítései voltak, például Africus a délnyugati szél istene, Felicitas a siker istennője. A legjelentősebb talánIanus, a kezdet és vég istene, akinek két arca közül az egyik a múlt, a másik a jelen felé fordul, s akinek nevétjanuár hónapnevünk is őrzi.
Mint a más népekkel kapcsolatban lévő (Róma esetében: azokat meghódító) többistenhívő népek általában, Róma is meglehetősen nyitott volt az idegen istenek felé. Főleg a köztársaság válsága és a császárkor időszakában voltak elterjedtek amisztériumvallások. Kiterjedt kultusza volt például azegyiptomiÍzisznek, deMithrászt is tisztelték.
A kereszténység az1. században jelent meg a római Júdeában, mint zsidó vallási szekta, és fokozatosan elterjedt Jeruzsálemből az egész Birodalomban és azon túl is.
Az üldöztetések szórványosak voltak, leggyakrabban a helyi hivatalnokok irányítása alatt történtek.
Tacitus beszámol arról, hogy a 64-es római nagy tűzvész utánNero császár megpróbálta magáról a keresztényekre terelni a felelősséget.[18] Jelentősebbkeresztényüldözések voltakDomitianus császár idején, 246–251 közöttDecius alatt, és 303-tól 311-igDiocletianus alatt.
A 4. század elejénI. Konstantin lett az első császár, aki áttért a keresztény hitre.313-ban a kereszténységet engedélyeztemilánói edictumában, támogatta az egyházat anyagilag, és törvényeket hozott, amelyek kedveztek neki.
A 4. század végénI. Theodosius rendelkezése nyomán a kereszténységállamvallássá lépett elő, s ez nagy hatással volt a vallás későbbi történelemformáló szerepére Európában, majd az egész világon.
↑Rein Taagepera: Size and Duration of Empires: Growth-Decline Curves, 600 B.C. to 600 A.D. Social Science History, III. évf. 3/4. sz. (1979) 125. o.; John D. Durand: Historical Estimates of World Population: An Evaluation. Population and Development Review, III. évf. 3. sz. (1977) 253. o.
↑A tábla nagyrészt Urr Géza (szerk.):Róma története (Black & White Kiadó, Budapest, 2002,ISBN 963 9452 21 1) 14. oldala alapján készült.
↑abHarper, Kyle (2017). The Fate of Rome. Princeton: Princeton University Press. 30-31. oldal
↑A meghatározás magában foglalja Libanon, Izrael és Palesztina régiójának mai területeit, valamint a mai Szíria nyugati felét (azaz a tengerparti Levantot).
↑a Nílus és deltája mentén fekvő keskeny földsáv, nem pedig Egyiptom hatalmas sivatagai.
↑A Dunától általában délre eső területekre vonatkozik. Ide tartozik a római Raetia, Noricum, Pannonia Superior, Pannonia Inferior, Illyricum(vagy Dalmácia) és Moesia (Superior and Inferior) tartományok, a mai Svájc egyes részei, Dél-Németország és Ausztria, Nyugat-Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia, Montenegró, Közép-Szerbia és Észak-Bulgária.
↑Kiss Magdolna: A városi élet a Római Birodalomban. Interaktív taneszköz (CD-ROM), Alma Mater Bt. Nagykanizsa 1999.https://genianet.com
↑Morris, Ian; Scheidel, Walter (2009). The Dynamics of Ancient Empires: State Power from Assyria to Byzantium. Oxford University Press.ISBN 978-0-1997-0761-4.
↑Garnsey, Peter.The Roman Empire: Economy, Society and Culture. University of California Press, 107–111. o.
↑Bowersock, Glen Warren; Brown, Peter; Grabar, Oleg (1999). Late Antiquity: A Guide to the Postclassical World. Harvard University Press. p. 625.ISBN 978-0-674-51173-6.
Alföldy Géza:Római társadalomtörténet. Budapest, Osiris, 2002
T. Cornell – J. Matthews:A római világ atlasza – Helikon K. Bp. –ISBN 963-208-626-0
Ferenczy Endre–Maróti Egon–Hahn István:Az ókori Róma. (Egyetemi Tankönyv). Budapest, Tankönyvkiadó, 1992
Forisek Péter:A Római Birodalom képes története. Debrecen, TKK, 2008. 128. p.
Grüll Tibor:Az utolsó birodalom. Az imperium Romanum természetrajza. Budapest, Typotex, 2007. 328 p.
Havas László–Hegyi W. György–Szabó Edit:Római történelem. Szerkesztő: Németh György. Budapest, Osiris Kiadó, 2007
Havas László–Németh György–Szabó Edit:Római történeti kézikönyv. Szerkesztő: Németh György. A forrásokat összeállította Forisek Péter. Budapest, Korona Kiadó, 2001
Kiss Magdolna:A városi élet a Római Birodalomban. Interaktív taneszköz (CD-ROM), Alma Mater Bt. Nagykanizsa, 1999https://genianet.com
A. M. Liberati – F. Bourbon:Az ókori Róma – Officina, Bp. 2006. –ISBN 963-9705-02-0
.JPG)
