Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Statius | |
 | |
| Statius (16. századi ábrázolás) | |
| Élete | |
| Születési név | Publius Papinius Statius |
| Született | 45 körül Parthenopé, maNápoly |
| Elhunyt | 96 körül (kb. 50 évesen) Parthenopé |
| Sírhely | Parthenopé |
| Nemzetiség | római |
| Szülei | Publius Papinius Statius |
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | eposz, alkalmi költemény |
| Fontosabb művei | Thébai történet Erdők Achilleis |
 AWikimédia Commons tartalmazStatius témájú médiaállományokat. | |
Publius Papinius Statius, gyakran csakStatius (Parthenopé, maNápoly,45 körül – Parthenopé,96 körül),római költő, epikus.
Apja, akitől Statius azirodalom szeretetét és művelését tanulta, a tanítás mellett írogatott is. MivelDomitianus nevelője volt, Statius korán a császári udvarba került. Már ifjú korában sikereket ért el azAugustus óta minden 5. évben Nápolyban megrendezett költői versenyeken. Műveiből tudjuk, hogy későbbRómába került, és sikeresen részt vett a nápolyi ésalbai költői versenyeken (Silvae, III 5, 28-33). Mint a rögtönzött alkalmi költészet mestere, Domitianus kedvence lett, és számos gazdag család pártfogását élvezte.94-ben azonban kudarcot vallott acapitoliumi versenyen, így megrendülve tért vissza szülővárosába. Halálának pontos ideje és körülményei ismeretlenek, de tudjuk, hogy sírja Nápolyban található.
Életének fő műve a Thebais című hősköltemény, amelyen 12 évig dolgozott. Ebben a művében 12 könyvben (liber) írja leOidipusz fiainak,Eteoklésznek ésPolüneikésznek ellentétét és versengését a hatalomért. Két részből áll: az 1-6. könyv tartalmazza az előkészületeket és felvonulástThébai ellen, a 7-11. könyv a harcokat és a befejezést. A mű szerkezete, nyelve és számos részlete, epizódja isVergiliusAeneise utánzását mutatja, sőt, amitológiai apparátust is ugyanúgy alkalmazza, de megszemélyesített erőket is felléptet.Dante szerint (Purgatorium XXII) Vergilius tette Statiust költővé.
Költészetének java részét alkalmi költeményei (nász-és gyászdalok, búcsúénekek, házavatások) teszik ki, ezeket Silvae (Erdők) címen gyűjtötte össze. A gyűjtemény 5 könyvből áll. 32 sebtében odavetetett alkalmi verse (ebből 26hexameteres) valószínűleg89-95 között keletkezett, általában megrendelésre, a legkülönbözőbb alkalmakra: születésnapra, lakodalomra, felgyógyulásra, útrakelésre. Leghíresebb verse a beteg költő imája az álomhoz (5, 4). Kortörténeti szempontból értékesek a bájos, és sablonszerűségük ellenére is költői adottsággal írt versek, melyek a korabeli előkelőrómai életbe vezetnek, választékos eleganciával tükrözik a nagyúri világot. A ragyogó rögtönzőkészséggel alkotott versek villákról, fürdőkről, ünnepélyekről, képzőművészeti alkotásokról adnak tárgyi emlékekkel is hitelesíthető pontos, szemléletes leírást, a részletek rajzában néholOvidiusra emlékeztető érzékletességgel.
Befejezetlen eposz, amelyAkhilleusz ifjúságát ésScyrus szigetén való tartózkodását tárgyalja. A költemény szintén többször feldolgozott tárggyal foglalkozik, idillikus képet rajzol Achilles gyermekkoráról. Ezt a művet élete végén, aNápolyba történő visszavonuláskor írta. Ennek két éneke maradt ránk, a második töredékes.
Agaue című műve egy pantomimhez írt „libretto” (Iuvenalis 7, 85-88), mely nem maradt ránk.
Hogy a császárkultusz szolgálatába állt költő verseiben mennyi az igazi érzés és a túlzott megalázkodás, nem lehet eldönteni. AzAugustus utáni idők, azezüstkor jelentős alakja volt, aki egyéni alkotóerejét tanult művészi készségével igyekezett kiegészíteni. Azókorban és aközépkorban nagyra értékelték, műveit a10. századtól az iskolában olvasták és számos író utánozta.Epigrammái mintát jelentettekJanus Pannonius számára is.
Muraközy Gyula Silvae-fordítása az első teljes magyar nyelvre való átültetése a műnek. A fordító munkájának – egy-két elszigetelt forrástöredéktől eltekintve – nem voltak előzményei. Így a fordítóra, mikor a számára is sok újszerű feladatot jelentő munkának nekikezdett, több tekintetben is az úttörő szerepe hárult, s nemigen volt – mint sok máslatin költő esetében – olyan figyelemre méltó költői hagyomány, amelynek ihlető erejét igénybe vehette volna.A fordító elérte célját: ha megközelítően jellemző képet adott az olvasónak egy olyanlatin íróról, aki költészetének életszerű, magas színvonalú, szint virtuóz vonásaival korfestő erejének sokoldalúságával, az embert érzéseknek a közhelyeken nemegyszer átütő, eleven erejével érdekes, vonzó, mindenképpen megismerésre méltó költői egyéniségként mutatkozott be.
