Plutarkhosz (Khairóneia,46/48 – Khairóneia,125/127)görög közép-platonista krónikás, életrajzíró, akit, miutánrómai polgár lett,Lucius Mestrius Plutarchus (görögül:Μέστριος Πλούταρχος) névvel illették. Azókori görög éslatin nyelvű nagy jelentőségű történetírók közé tartozik. Ismertségét fő műve, a „Párhuzamos életrajzok” (gör.Bioi paralelloi) hozta meg számára, melyben a mitológiai időktől kezdődően egészen koráig fontos közszereplők, törvényhozók, államférfiak, hadvezérek életét írja le huszonkét kötetben.
Jómódúboiótiai birtokos családba született, mikor már az egész görög világ aRómai Birodalomhoz tartozott. Gondtalanul töltötte tanulóéveit, melynek során az alsó iskoláit szülőhelyén végezte, a felsőbb műveltségétAthénban szerezte, ahol retorikát és filozófiát tanult. Alkalmi utazásoktól eltekintve, melyek során jártAlexandriában ésKisázsiában, szülőhelyén kívül legtöbbet a birodalom fővárosában tartózkodott.Rómában hamar feltűnt írói tehetségével, és színvonalas írásai mellett jó előadó is volt. Az emberek szívesen hallgatták kellemes, megnyerő beszédeit. Ellentétben azonban a legtöbb Rómába került, más tájakról érkező művelt és ügyes emberekkel, ő nem vágyott közhivatalra vagy politikai befolyást nyújtó pozíciókra. Írt és tanított, ezért egyfajta különleges elismerés is övezte tevékenységét.[1][2]
Olyan korban élt, amikorClaudius római császártNero, majd a katonacsászárok váltották egymást Róma élén, és gyakori vérfürdők jellemezték a belső politikai csatározásokat. Ő ebből kimaradt, hiszen életvitelszerűen Khairóneiában élt, családi birtokán. Itt főiskolát szervezett, mely egyfajta magániskolaként működött. Ennek a tudásközpontnak ő volt a vezetője és egyben több tárgy oktatója, ahova nagy pénzeket fizetve tódultak a tanulni vágyók. Jelentős jövedelemre tett szert azzal is, hogy könyveit sokan megvásárolták Athénban és Rómában. Mint megbecsült író, barátai közé számíthatta a birodalom több vezető politikusát, és egyikük révén a római polgárjogot is elnyerte.Traianus császár állami rangot is biztosított neki, mely külön teendőkkel nem járt, de nagyban növelte tekintélyét. Politikai szerepre vagy befolyásra amúgy sem törekedett, megmaradt öntudatos görög lokálpatriótának, még a római nevét (Mestrius) sem szerette használni. Szűkebb hazája iránti tiszteletből azonban részt vett a helyi közéletben, és tagja volt aDelphoi Apollón-templom papságának.[1][2]
A papi munkái mellett magiszteri és nagyköveti munkákat is végzett, Kairóneában többször is képviselte szülővárosát, ahol valószínűsíthetően egyévesarkhóni tisztséget töltött be, feltételezhetően többször is megválasztották.[3]
Plutarkhosz legalább öt cikluson át, 107 és 127 között volt az Amfiktüóniai Liga vezetője, ezért ő volt a felelősePüthói játékok szervezésének Erről a "Vajon egy öregembernek kell-e közügyekben részt vennie" című művében tesz említést.[4]
Rendkívül termékeny író volt, bár műveinek egy része maradt csak fenn, de ez az anyag így is több ezer nyomtatott oldalt tesz ki. Az összegyűjtés és a rendszerezés a13. században éltMaximosz Planudész érdeme, aki az iratokat két nagy csoportba sorolta. Az első részÉthika (Erkölcsi iratok) cím alatt 78 munkát foglalt össze, amelyek közül néhány biztosan nem Plutarkhosztól származik (az ilyen munkákat a tudomány Pszeudo-Plutarkhosz névvel jelöli), és akadnak köztük vitatott hitelességűek is. A második csoport a „Bioi paralléloi” párhuzamos életrajzok, melyeket az összeállítója utánMoralia-nak neveztek el. Ezekben az életrajzokban visszaköszön Plutarkhosz hitvilága, mely szerint a görög és a római történelem hősei irtózatos vétkeikkel és óriási erényeikkel az emberi természet határainak felismerésére tanítanak.[5]
AzÉthika cím félrevezető, mert korántsem fejti ki ezeknek a munkáknak a rendkívül sokrétű tematikáját. AGamika parangelmata (Házassági tanácsok) című irata a tiszta családi életre buzdít, amelyben a nő igazi társa a férfinak. A további iratok egy része korabeli filozófiai iskolák vitáihoz kapcsolódik. Ő maga elkötelezettplatonista volt, erről tanúskodik többek között aPlatónika zétémata (Platóni problémák) című munkája, valamint több vitairata asztoikusok ésepikureusok ellen. Érdeklődése kiterjedt a természettudományra is: ilyen tárgyú műve például azAitia phüszika (Természeti dolgok). Több irat foglalkozik vallási kérdésekkel, többek között azegyiptomi vallástörténet szempontjából fontosPeri Iszidosz kai Osziridosz (Ízisz ésOzirisz), mely azOzirisz-mítosz egyik fontos forrásdokumentuma. Nem hiányoznak a politikai-államtudományi iratok sem. Társadalomtudományi munkái nagyrészt elvesztek, ránk csupán azArisztophanész ésMenandrosz összehasonlítása maradt, amelyben ahellenisztikus szerzőt Arisztophanész fölé helyezi, továbbá aPeri tész Hérodotu kakoétheiasz (Hérodotosz rosszindulata), amelyben a Plutarkhosz szülőföldjének agörög–perzsa háborúk idején folytatott kevéssé dicsőséges politikáját igyekezett tisztára mosni. Ifjúkori írásai szónoklatok.[2]
Plutarkhosz máig tartó népszerűségét elsősorban a görög és római múlt uralkodóinak, hadvezéreinek és államférfiainak szentelt biográfiáinak köszönheti. A „Párhuzamos életrajzok” minden könyve egy görög és egy római személyiség életrajzát tartalmazza. A párosítás alapja jellemük hasonlósága vagy a sorsukban megmutatkozó azonos mozzanatok, melyeket az életrajzpár után következő – esetenként elmaradó – összehasonlítás (szünkrészisz) külön is részletez. A gyűjtemény, amelyet idős korában írt, csaknem teljes egészében ránk maradt, mindössze egyetlen életrajzpár veszett el belőle. A 22 könyv összesen 46 életrajzot tartalmaz, mivel van egy kettős páros:IV. Agisz spártai király ésKleomenész–Tiberius ésGaius Gracchus. További négy, eredetileg nem ebbe a sorozatba tartozó önálló életrajzot a kiadások ehhez a gyűjteményhez csatolnak. A címszereplők sora a legendás héroszoktól,Thészeusz–Romulustól a Kr. e. II. században éltPhilopoiménig terjed. Életrajzaiban Plutarkhosz többnyire pozitív példákat keresett, de nem hiányzik a nagysággal párosuló hibák negatív tanulsága sem, mint például aDémétriosz–Antonius pár esetében. A görög és római nagyságok párba állítása azt sugallja, hogy a két nép legjobbjai képesség, jellem, műveltség tekintetében egyenrangúak egymással, ami kortársai számára korántsem volt magától értetődő.[2]
Aközépkor még alig tudott róla, felfedezése a15. századi latin fordításokkal kezdődik. A humanisták elsősorban azÉthika-t értékelték, amelyek egyik darabját görögbőlJanus Pannonius fordította latinraDicta regum et imperatorum (Királyok és császárok jeles mondásai, 1467).[6]
Érdekesség, hogy aPárhuzamos életrajzok című munkájában található azókori világ egyik legkézzelfoghatóbbUFO-leírása,Lucullus életrajzában:
„…ezzel Mithridatész ellen indult harmincezer gyalogossal és kétezer-ötszáz lovassal. Amikor látótávolságra megközelítette az ellenséget, elbámulva látta, milyen sokan vannak; ezért elhatározta, hogy nem ütközik meg velük, hanem húzza az időt. De Marius, akit egy hadsereg élén Sertorius küldött Hispaniából Mithridatészhez, szembeszállt vele és harcra hívta ki. Lucullus erre csatasorba állította seregét, hogy megütközzék. Már éppen egymásra rohantak volna, midőn, minden szemmel látható előzmény nélkül, hirtelen szétnyílt az ég, és egy lángoló, alakjára leginkább boroskorsóhoz hasonló, ezüstszínű tárgy esett le a két tábor közé. A látvány úgy megijesztette a szemben álló feleket, hogy szétváltak. Ez a csodálatos jelenség, mint mondják, Phrügiában, az úgynevezett Otrüai közelében történt.”
