Ez a szócikk az 1987-ben született labdarúgóról szól. Hasonló címmel lásd még:Pedro (egyértelműsítő lap).
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. június 3. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2017. október 9.
Pedro Eliezer Rodríguez Ledesma (Santa Cruz de Tenerife,1987.július 28. –), ismertebb nevénPedro vagyPedrito spanyol válogatott támadó középpályás, az olaszLazio játékosa. Ő lett az első játékos a labdarúgás történetében, aki mind a hat sorozatban gólt lőtt egyetlen szezon alatt, ahol azFC Barcelona a 2009–10-es szezonban elindulhatott.
Pedro kulcsszereplője volt aBarça B csapatának, amely megnyerte aSpanyol harmadosztályt a 2007–2008-as szezonbanPep Guardiola vezetésével. Ebben az idényben Pedrito 37 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken hét gólt szerzett.
Első mérkőzését a felnőtt csapatban a2007–2008-as szezonban játszotta aReal Murcia ellen 2008. január 12-én. A 89. percben váltottaSamuel Eto'o-t.[1]Első UEFA-bajnokok ligája találatát 2009. szeptember 22-én. szerezte Dinamo Kijev csapata ellen a 76. percben.[2]Pedro volt az első és mindmáig egyetlen játékos, aki egy éven belül hat sorozatban is betalált.[3]
Remek 2007–2008-as és 2009–2010-es szezonjának köszönhetően 2010. május 20-ánVicente del Bosque meghívta a spanyol nemzeti válogatottba, ahol 2010. május 29-én mutatkozott be aSzaúd-Arábia elleni barátságos mérkőzésen.[4]
Jó teljesítményének köszönhetően utazhatott a2010-es Dél-Afrikai VB-re,[5] ahol világbajnok lett.[6] Ő az egyetlen játékos a Barcelonában, aki ahányszor pályára lépett az El Clasicon (Barcelona-Real Madrid), mindig szerzett gólt.[forrás?] A világ valaha volt egyik legjobb labdarúgója,Diego Armando Maradona saját utódjának tartotta Pedrót.[forrás?] 2011-ben is folytatta a góltermelést. 2011. január 26-án Pedro Rodríguez 100. alkalommal szerepelt tétmeccsen a Barcelona színeiben.[7]