Apápai állam vagyegyházi állam (latinul:Status Pontificius, vagyPatrimonium Petri („Péter öröksége”),olaszul:Stato Ecclesiastico,Stato della Chiesa) apápák világi fejedelemsége volt756-tól1870-ig.
Kétségtelen, hogy a pápák már akeresztényüldözés korában jelentős ingatlanok fölött rendelkeztek.313 után acsászárok, az előkelő és szenátori családok oly bőkezűen adtak területeket a pápáknak, hogy a6. század végén a pápai birtok összterülete már kb. 220 km², jövedelme pedig több mint 6 millió aranymárka volt. A birtokok többségeRómában és környékén, kisebb részeiKorzika,Szardínia,Szicília szigetén,Dél-Galliában,Isztriában ésAfrikában volt. A kedvező anyagi helyzet tette lehetővé a pápák széles körű szociális és védelmi tevékenységét, és aNyugatrómai Birodalom bukása (476) után Itália uralkodójának feladatkörét kezdték betölteni, de a„Patrimonium Sancti Petri”-nek, azazSzent Péter Örökségének nevezett birtokok abizánci császárok fennhatósága alá tartoztak.
Nagy Szent Gergely pápa (uralkodott: 590–604 közt) fejlett gazdálkodási módszereket vezetett be, és a birtokigazgatást észszerűen újjászervezte. Így a birtokok jövedelméből nemcsak a növekvő egyházkormányzat kiadásait és Róma védelmét tudta fedezni, hanem bőven jutott szociális célokra is.
Pipin az adományt a pápától ráruházott római patrícius minőségében tette, s ezzel mintegy hűbérurává vált a pápának.[1]A pápa fölszabadult a kelet-római császár fennhatósága alól, szuverén uralkodó lett, ennek jeleként a pápai oklevelekből elmaradt a császár uralkodási éveihez igazodó keltezés.I. Adorján pápa pedig már saját pénzt is kezdett veretni.
III. Leó pápa hűséget esküdött Károlynak, majd 800. december 25-én császárrá koronázta. Károly mint római császár a római népet hűségesküre kötelezte, és a legfelső bírói hatalmat magának tartotta fenn. Az Egyházi Állam függésbe került a császártól: a 824-ben kiadottConstitutio Romana szerint a pápai tisztviselők(duces) alá voltak rendelve a császári megbízottaknak(missi), és a pápának népével együtt hűségesküt kellett tennie a császárnak. A császári fennhatóság nem bizonyult maradandónak:I. (Szent) Miklós pápa már teljesen szuverén uralkodó volt, és 875-benKopasz Károly király le is mondott az Egyházi Állam fölötti joghatóságról.
AFrank Birodalom fölbomlását (843–880) asötét század követte: Róma környékét a pápák rokonai foglalták el, a ravennai exarchátus és a Pentapolisz apró birtokokra szakadva a ravennai érsek hűbérese lett. EnnekNagy Ottó vetett véget azzal, hogy 962-ben visszaállította a császárságot, koronázása után megerősítette Pipin és Nagy Károly adományait, sőt növelte aspoletói ésBeneventói Hercegséggel, és az araboktól visszahódítandó Szicíliával. Valójában1000 körül az Egyházi Állam csak aPatrimonium Petrire korlátozódott, BeneventumIX. Leó pápa, SpoletoII. Viktor pápa, a kibontakozónápoly–szicíliai királyságII. Miklós pápa idején került az Egyházi Államhoz.Matild toszkán őrgrófnő SzentVII. Gergely pápát (uralk. 1073–1085) tette meg örökösévé. Ebből hosszú küzdelem következett, mertToszkánára a császárok is igényt tartottak.
Az Egyházi Állam a12. század elején területileg már nagy volt, de belső életét családok hatalmi harcai és demokratikus mozgalmak (Bresciai Arnold) zavarták. HatáraitIII. Ince pápa visszaállította, lakóitól engedelmességet követelt, a római császári prefektust és a tanácsot maga alá rendelte.IV. Ottó 1201. június 8-án aneussi esküben elismerte a pápa igényét Matild örökségére, és az Egyházi Állam határait kb. az 1860. évi állapotban vonta meg.
II. Frigyes német-római császár hódító szándékával szemben az Egyházi Állam szövetkezett az itáliai városokkal. AHohenstaufok bukása után a pápa visszakapta régi birtokát, melyetIII. Fülöp francia király 1273-ban aVenaissini Grófsággal növelt. A neussi esküt a Habsburg-háziI. Rudolf 1275-ben megerősítette, 1279-ben itáliai városait feloldotta hűségesküjük alól, és a pápának adta. Rudolf lemondása után aguelfek és ghibellinek pártharcai következtében az Egyházi Állam városaiban egy-egy család került uralomra (pl.Ravennában a Polenta,Riminiben a Malatesta,Urbinóban a Montefeltre család).
Azavignoni fogság idejénVI. Kelemen pápa1348-ban megvásároltaAvignont. A pápák távolléte teljes anarchiát váltott ki az Egyházi Államban (Cola di Rienzo).Albornoz bíboros 1355 körül újjászervezte az Egyházi Államot: 100 vikariátusra osztotta, a fontos hivatalokból kizárta a nemességet, a pápai rendeleteket és városi statútumokat törvénykönyvbe gyűjtötte, mely16. századi felülvizsgálata utánConstitutiones Aegidianae címen 1870-ig érvényben volt.
AzV. Miklós pontifikátusától (1447)III. Pál uralkodásának végéig (1549) tartó időszakot véget érő időszakot nevezik areneszánsz pápaság korának. A leghíresebb reneszánsz pápaVI. Sándor (1492–1493) volt.[2]Anepotizmusnak az Egyházi Államot fölbomlással fenyegető veszedelmétII. Gyula pápa 1503–1513 között hárította el, aki győztes csatáival lényegesen növelte az állam területét.XIII. Gergely pápa egységesítette a kormányzást,V. Szixtusz pápa (1585–1590) pedig pénzügyi reformot hajtott végre, és leszámolt a rablóbandákkal.VIII. Orbán pápa 1623–1644 között újjászervezte az államtitkárságot. Ezeknek köszönhetően az Egyházi Állam a 17–18. században nyugodt belső életével a tudományok és művészetek nagy támogatója lett.
A következő évtizedekben azolasz egység mozgalmai támadtákSzent Péter Örökségét.XVI. Gergely pápa a régi rendet próbálta fönntartani, ellenbenIX. Piusz pápa megszüntette a katonai hatalmat, korlátozta a rendőrséget, amnesztiát adott a polgári foglyoknak.1847.április 19-én létrehozott egy népképviseleti tanácsot. Apárizsi forradalom hírére1848.március 14-én újalkotmányt adott: kétkamarás országgyűlést tervezett (az egyiket a pápai kormány nevezi ki, a másikat a nép választja; a megszavazott törvényjavaslatokat abíborosikonzisztórium felülvizsgálja, és szentesítésre a pápa elé terjeszti). A nép követelni kezdte, hogy a pápa üzenjen hadatAusztriának, mely ellen a pápa április 29-én tiltakozott. A liberálisok kívánságára kinevezettPellegrino Rossi miniszterelnököt november 15-én meggyilkolták. A nép a pápát demokrata minisztérium fölállítására kényszerítette, ezért IX. Piusz november 25-énGaetába menekült, és november 27-én érvénytelenítette az új kormány rendeleteit.
A képviselőház ideiglenes kormányt nevezett ki, amely december 29-én alkotmányozó gyűlést hívott össze. A gyűlés a pápai kiközösítés ellenére1849. február 5-én összeült és február 9-én 120:23 arányban kikiáltotta a római köztársaságot. A pápa tiltakozott és a katonai hatalmak beavatkozását helyezte kilátásba. A köztársaság 10 000 önkéntest küldöttKároly Albert szárd–piemonti király segítségére. Március 23-ánRadeczky tábornagy anovarai csatában legyőzte aszárd–piemonti haderőt, ami megpecsételte a köztársaság sorsát is. Az alkotmányozó gyűlés diktátori hatalmat adott 3 tagjának. Közben Franciaország, Ausztria,Spanyolország és aNápolyi Királyság megegyeztek a pápával a fegyveres beavatkozásról.Oudinot francia tábornok április 5-én Civitavecchiánál 9000 katonával partra szállt, és Róma alá vonult. Sikertelen tárgyalások után, június 5-én ostromolni kezdte a várost, és július 3-án be is vette azt. Július 15-én egy 3 bíborosból álló bizottság, a „vörös triumvirátus” megkezdte a rendcsinálást. Az alkotmányozó gyűlés tagjait 15–20 évi börtönre ítélték, ismét működni kezdett a titkosrendőrség, és szigorúan megbüntették a törvényszegőket.IX. Piusz pápa1850. április 12-én francia katonák fedezete alatt visszatért Rómába. Az Egyházi Államban rendőriabszolutizmus lépett életbe.
1859-ben azszárd–francia–osztrák háború kezdetén az Egyházi Állam semlegességet jelentett be. A legációk azonban elszakadtak tőle, ésII. Viktor Emánuel szárd királyhoz csatlakoztak, aki e tartományok élére ideiglenes kormányt nevezett ki.Garibaldit főparancsnokká tette, és nemzetgyűlést hívott össze, amely szeptember 1-jén kimondta a legációk egyesítését aSzárd–Piemonti Királysággal. Ezt1860 márciusában egy meghamisított népszavazással szentesítették. Közben Garibaldi meghódítottaNápolyt és Szicíliát, és miután létrehozták az összeköttetést Észak- és Dél-Itália között, az Egyházi Állam területének 3/4-ét, lakóinak 4/5-ét elvesztette. IX. Piusz pápa uralma csak aPatrimonium Petrire korlátozódott (római dukátus, velletri legáció, civitavecchiai, viterbói, frosinonei delegáció, 12 803 km², 692 100 lakos). Az olasz nemzeti párt Rómát tekintette fővárosának, ezért Garibaldi1862-ben sikertelen kísérletet tett a város elfoglalására.
1864. szeptember 15-én Franciaország és Olaszország megegyezett, hogy a francia csapatok két éven belül elhagyják az Egyházi Államot. Amint ez1866 decemberében megtörtént, önkéntes csapatok indultak Róma „fölszabadítására”. E hírre egy francia hadosztály szállt partra, s velük a pápai hadsereg november 3-ánMentana mellett megverte Garibaldi seregét.
1870 augusztusában aporosz–francia háború kitörésekor a francia csapatok elhagyták az Egyházi Államot. Szeptember elején Viktor Emánuel engedélyt kért IX. Piusztól, hogy a királyi csapatok az ország nyugalma érdekében megszállhassák az Egyházi Államot. A pápa ezt szeptember 11-én elutasította, ezért az olasz csapatok minden oldalról benyomultak az Egyházi Államba. Szeptember 16-án elfoglalták Civitavecchiát, 19-én megostromolták Róma falait, 20-án pedig a pápa utasítására a pápai hadsereg beszüntette a védekezést. Október 2-án népszavazás döntött (133 681 szavazattal 1507 ellenében) arról, hogy a város egyesüljön az olasz királysággal. Október 9-én a király rendelettel föloszlatta a pápai hadsereget és elbocsátotta a pápai hivatalnokokat. A pápa mellett csak aSvájci Gárda és az udvari tisztviselők maradtak. 1870. november 1-jén IX. Piusz kiközösítette mindazokat, akik részt vettek az Egyházi Államannexiójában.
1871 májusában az olasz kormány az ún.kezességi törvényben kísérletet tett a helyzet rendezésére: a törvény szövege szerint a pápa szuverén államfő, személye sérthetetlen, követeket küldhet és fogadhat, felségterülete a Vatikán, aLaterán és aCastel Gandolfói kastélyok, évente 3 225 000 líra illeti meg. A pápa az ajánlatot nem fogadta el és a felkínált támogatás helyett a hívőkpéterfilléreire hagyatkozott. Utódai továbbra is fenntartották az Egyházi Államhoz való jogukat, és az ebből fakadórómai kérdést1929. február 11-én alateráni egyezmény oldotta megVatikán Állam megalakulásával.
.svg)
.svg)
