Azogadeni háború, vagy1977-1978-as etióp-szomáli háború fegyveres konfliktus volt az Etiópiához tartozóOgaden tartomány birtoklásáértEtiópia ésSzomália között. Mindkét országot számos szövetséges támogatta, így az összecsapás ahidegháború egyik jelentős eseményévé vált.
Afrika gyarmatosításakor aszomáliak által lakott terület több ország fennhatósága alá került.Szomália1960-ban nyerte el függetlenségét, ám a hat szomáli népcsoport közül csupán egy került az ország határain belülre. A többi Etiópiában,Dzsibutiban ésKenyában élt. Így az ország jelentős konfliktusba került a szomszédos államokkal, mivel – főlegSiad Barre hatalomra kerülése után, aki szintén ogadeni születésű volt – céljává Nagy-Szomália megteremtését, a szomáli törzsek egyesítését tette.
Míg a szomáli csapatok előbb kenyai területeket szálltak meg (1963-1967), később Dzsibutira és Etiópia Ogaden nevű területére is bejelentették igényüket. A területről1963 óta folytak viták, míg1964 elején háború tört ki a két állam között, melyet fegyverszüneti egyezmény zárt le. Az 1970-es években Szomália jelentős katonai és pénzügyi segítséget kapott a Szovjetuniótól és Egyiptomtól, melyet jórészt hadserege modernizálására fordított.
Ogadenban a szomáli etnikumú lakosság próbált elszakadni az őket szándékosan hátrányba hozó Etiópiától,[3] mire a lázadásraHailé Szelasszié etióp császár kegyetlen megtorlással válaszolt. Az etióp hadsereg sokakat megölt, továbbá szisztematikusan lemészárolta a nomád szomálik csordáit és vízlelőhelyek valamint legelők közeléből üldözték el őket, ennek tetejében kutakat és vízforrásokat mérgeztek meg.[4] Az etióp haderő és a császár rémtettei miatt százezrek menekültek el Ogadenből Szomáliába, amit Hailé Szelasszié arra használt fel, hogy amhara nemzetiségű földműveseket telepítsen Ogadenba, akik ráadásul további, még helyben maradt pásztoroktól vették el erőszakkal legelőiket, hogy mezőgazdasági ágú művelési területté alakítsák át.[5] Ezt az anyaország sem hagyhatja szó nélkül és az akkori szomáliai kormányra a lakosság valamint az ogadeni menekültek részéről is hatalmas nyomás nehezedett, de akkor a nyílt háború még elmaradt a szomáliai haderő gyengesége okán.[6]
Az 1970-es években Etiópia helyzete meggyengült. 1974-ben a császárt letaszították a trónról, helyét egy kommunista katonai rezsim, aDerg vette át. A párt vezetésért vívott évekig tartó harcok mellett felerősödtek a különböző törzsek elszakadási mozgalmai is (Például Eritreában és Ogadenben). 1977-ben Etiópia megszakította kapcsolatait azEgyesült Államokkal és aSzovjetunió fő szövetségese lett a térségben.
Az Ogaden területén élő szomáli törzsek 1975-ben megalapították aNyugat-szomáli Felszabadító Frontot és gerillaharcot kezdeményeztek az etióp erők ellen. A szervezet 1976-1977-ben jelentős segítséget kapott Szomáliától.
Habár a térségben a konfliktusok zöme a gerillaháborúk jellemzőit mutatta, addig az Ogadeni háborúban a kor modern haditechnikáját felvonultató páncélos-gépesített erőket a légierő támogatta.
1977 júniusában szomáli katonák szivárogtak be Ogadenbe a felkelők megsegítésére. Szomália július 13-án, hajnali 3 órakor indította meg a döntő támadást Etiópia ellen. Etióp források szerint ebben tulajdonképpen az egész szomáli hadsereg, 70 000 katona, 40 repülőgép, 250 tank, 350 páncélozott szállítójármű és 600 tüzérségi egység vett részt.[7]Július végére Gode városát és Ogaden 60%-át sikerült elfoglalniuk a szomáli hadseregnek és az ogadeni felkelőknek.Dire Dawa ésJijiga közelében azonban a védekező etiópok komoly csapást mértek a támadókra, nagy veszteséget okozva nekik.
Az etióp légierőF-5-ösei megszerezték a légifölényt a kezdetben számbeli előnyben lévő szomáliMiG–21-esekkel szemben, ám Szomália a több százmillió dolláros amerikai támogatás miatt hamarosan technológiai fölénybe került.A Szovjetunió, amely kezdetben mindkét országot támogatta, tűzszünet megkötését javasolta, ám mivel ezt a szomáliak elutasították, a szovjetek kivonultak az országból, és minden erejükkel Etiópiát támogatták (felszerelés, katonai tanácsadók, kb. 15-18 000kubai katona).Dél-Jemen,Észak-Korea és azNDK a kiképzéséhez nyújtott segítséget illetve műszaki támogatást adott. (A kommunista országok közülKína ésRománia diplomáciája Szomália mellé állt)
Augusztus 17-re a szomáli hadsereg elérte a stratégiai jelentőségűDire Dawa városát. Itt volt az etióp légierő második legnagyobb bázisa, az Ogadenbe induló utak csomópontja, és az Etiópia exportját biztosító egyetlen vasútvonal fontos állomása.A két napig tartó harcban mindkét fél a tétnek megfelelően hatalmas erőket vetett be. A szomáliak már elfoglalták a reptér bizonyos pontjait, amikor az etiópok sikeresen visszaverték a támadást, visszavonulásra kényszerítve a ostromlókat. A későbbiekben a várost már nem fenyegette több támadás.
A szomáliak és a felkelők legnagyobb győzelme szeptember közepén, Jijiga második ostroma volt. A Nyugat-szomáli Felszabadítási FrontYusuf Dheere tábornok vezetésével elfoglalta a várost, ahonnan a demoralizált etióp védők visszavonultak, feladva a Jijiga-Harar útvonal számos stratégiai pontját is. Szeptember közepére az etióp erőket Hararge, Bale és Sidamo tartományokba szorították vissza, a kezükön Ogaden kb. 10%-a maradt. A szomáliak mégsem tudták teljesen kihasználni győzelmeiket, mert a hadjáratban rengeteg tankot veszítettek, az utánpótlási vonalakat folyamatosan bombázta az etióp légierő és az esős évszak miatt az utak nagy része használhatatlanná vált. Az etióp kormány közben befejezte egy 100 000 fős milícia kiképzését, felszerelését és frontra irányítását.
1977 október és 1978 február között a szomáli hadsereg és a felkelők fő céljaHarar elfoglalása volt. A várost 40 000 etióp, 11 000 kubai katona, 1500 szovjet tanácsadó védte komoly tüzérséggel és páncélosokkal felszerelve. A külvárost elérő, kimerült szomáli hadsereget a védők visszaszorították, és februárban ellentámadásba mentek át. A városból kitörő etióp-kubai egységek elfoglalták a korábban feladott stratégiai pontokat, majd mindössze két napos ostrommal visszavették Jijigát, megölve a város mintegy 3 000 védőjét. Ezzel a Harar alatt állomásozó szomáli hadsereg harapófogóba került.
A következő néhány hétben a szomáli védelem összeomlott, minden jelentősebb várost visszafoglaltak az etiópok. A reménytelen helyzetben Siad Barre elrendelte a Szomália területére való visszavonulást (1978. március 9.). A háború március 15-én ért véget, amikor az utolsó jelentős szomáli egység is elhagyta Ogadent.A felkelők ezután is folytatták harcukat, 1980-ban kisebb szomáli támogatást is kaptak, 1981-re azonban már csak elszórt rajtaütésszerű támadásokra futotta erejükből.
HabárSzomália megtámadta Etiópiát, mégsem sikerült eredményeket elérnie, mertEtiópia mögött az ekkor még erősSzovjetunió állt, mely katonai támogatást nyújtott az országnak, ráadásul Kubából ésDél-Jemenből harcoló alakulatok érkeztek az etióp erők megsegítésére.
Szomália hadseregének legalább egyharmadát (a légierő felét) vesztette el a háborúban, Siad Barre meggyengült rezsimje az 1980-as évekre az USA alárendelt szövetségese lett (például katonai bázisokat engedtek át az amerikaiaknak). Fel kellett adni a Nagy-Szomáliáról szóló elképzeléseket, sőt a rezsim belső ellenzéke is megnőtt: 1979-ben több ellenzéki csoportból megalakult aSzomáli Üdvösség Felszabadító Front.1981-ben kitört aszomáliföldi háború, amely1991-ben elvezetettSzomáliföld kiválásához.
1982-ben újabb fegyveres konfliktus tört ki a két ország között, ekkor azonban már Etiópia lépett fel támadóként (Etióp–szomáli határháború).
↑Fred Halliday, Maxine Molyneux, "Ethiopia's Revolution from Above" inMERIP Reports, No. 106, Horn of Africa: The Coming Storm. (Jun., 1982), p. 14.
↑Charles L., Geshekter (1979). „Socio-Economic Developments in Somalia.”.Horn of Africa. 22, 24–36. o.
↑Richard, Greenfield (1979). „An Historical Introduction to Refugee Problems in the Horn”.Horn of Africa. 24, 14–26.. o.
↑Karl R. DeRouen & Uk Heo.Civil wars of the world: major conflicts since World War II.. Santa Barbara: ABC-CLIO, 351–355. o. (2007).ISBN 978-1-85109-919-1