Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Nobadia (Νοβαδἰα) | |||||
| 420 –700 (1323) | |||||
 | |||||
| Nobadia és a kora középkori királyságokNúbiában | |||||
| Általános adatok | |||||
| Fővárosa | Pakhórasz | ||||
| Népesség | kopt,görög,arab fő | ||||
| Vallás | antikhalkédóni egyházak | ||||
| Államvallás | kereszténység | ||||
| |||||
 AWikimédia Commons tartalmazNobadia (Νοβαδἰα) témájú médiaállományokat. | |||||
Nobadia vagyNobatia (esetlegNobácia,görögül:Νοβαδἰα,420–700 körül, legkésőbb1323)afrikai királyság voltAlsó-Núbiában a későókor és a koraközépkor idején, később a nagyobbnúbiai királyságMakuria északi régiója. Azarab történetírókal-Marisz néven említik.
Nobadia aMeroé Királyság összeomlása (körülbelül350) után létrejött egyik utódállam, amelynek uralkodói a6. században keresztény hitre tértek. A korai pogány Nobadia régészeti kultúrájátBallana kultúra (más néven:X csoport) néven is nevezik. A királyság vezetőrétege valószínűleg anobák közül került ki. Nobatia uralkodói rendszeresen harcban álltak a keleti-sivatagblemmius törzseivel, akiket úgy tűnikSilko királynak450 körül sikerült kiszorítani a Nílus-völgyből. Ezt akalabsai templom530-ban keletkezett felirata mondja el, amely SilkótBasziliszkosz címmel ruházza fel.
A nobaták és blemmiusok ellenségeskedése mégDiocletianus idejére nyúlik vissza, amikor a római császár a nobákat használta fel a blemmiusok ellen. A két törzscsoport több évszázadig küzdött ezután egymással, és bár a blemmiusok egyre kisebb jelentőséggel bírtak a térségben, véglegesen csak a7. században azarab hódítás korában szűnt meg a belső ellentét, hogy a közös ellenség ellen fordulhassanak.
Nobadia északi szomszédja aRómai Birodalom, majdBizánc volt, délenMakuria határolta, amelynekDongola volt a fővárosa, még délebbre azAlvah (vagyAlodia) királyság terült elSoba központtal.
A pogány uralkodókat hatalmas sírdombokban, számos szolgájukkal és állataikkal és gazdag kincsekkel együtt temették elBallanában ésKusztulban. Míg a pogány Nobatia egyik legfontosabb központjaKaszr Ibrim, a keresztény királyság fővárosaPakhórasz (korábbanIbsek, maFarasz) lett.
A keresztény térítés540-ben kezdődött, de543-ban már a második misszió is megérkezett. Az elsőtI. Iusztinianosz bizánci császár indította, a másodikat amonofizita irányzatúTheodóra. Mindkét misszió elérte úticélját, de részletes adatok csak a Theodóra-féléről vannak, mivel saját krónikása,Epheszoszi János írásai fennmaradtak, amelyben leírtaJulianus atya működését. Julianust569-benLonginus követte, aki azonban főképp Makuriában tevékenykedett, mivel – ismeretlen okokból – Nobadiát el kellett kerülnie. Eddig azókori kultuszok elevenen éltek Dél-Egyiptomban, aphilaiIzisz-templomot Justinianus bezáratta, így a korábban jellemző, tömeges vallási vándorlás befejeződött. Három bizánci orientálódású keresztény királyság jött létre a mai észak-szudániNílus-szakaszon, amelyekben párhuzamosan működött az ortodox és a monofizita egyház.
640-ben a bizánci kapcsolatok megszűntek, mivel azarabok elhódították Egyiptomot. Nobadia már641-ben háborúban állt a hódítókkal. A kiváló, és a kora ókor óta méltán híres núbiai íjászokkal kiálló nobaták ezúttal méltányosnak nevezhető békét kötöttek az arabokkal: évi négyszáz rabszolga átadásának fejében szabad kereskedelmet folytathattak Egyiptommal. Az arab források szerint652-ben ismét hadiállapot volt, amelynek oka nem ismert, deal-Makrizí krónikája szerint az arab csapatok Makuria fővárosáig, Dongoláig hatoltak. Talán Nobadia e háborúban nem is vett részt, csak átengedte az arabokat a területén. Az is lehet, hogy Nobadia és Makuria már akkor egy államot alkotott.
710 után Nobadia már biztosan egyesült a déli szomszéddal. Ennek sem pontos ideje, sem körülményei nem ismertek. Nem tudjuk, melyik állam támadta meg és igázta le a másikat, mindkét lehetőségre van érv. Makuria hódításának feltevését az erősítheti, hogyTaifában feliratot hagyott egyMerkuriosz nevű király, és Dongola „új Konstantin”-ként emlegetett uralkodója szintén Merkuriosz volt. Ugyanakkor az egyesüléssel a nobadai monofizitizmus kezdett terjedni, míg Makuriában korábban az ortodoxia volt a meghatározó, ez pedig Nobadia terjeszkedésére utal.
Nobadia felett az úgynevezetteparkhosz uralkodott, akit Pakhórasz domesztikoszának is címeztek, arabul pedig a „Hegyek Ura”(száhib el-gebel) neveztek. Az eparkhoszokat eredetileg kinevezték, később azonban dinasztiát alkottak. Feljegyzéseik egy része előkerült Kaszr Ibrimből, és ez nagyhatalmú hivatalnokként mutatta be őket. Néhány arab forrás „Makuria és Nobatia királyság” néven említi az államot, ami azt sejteti, hogy legalábbis bizonyos időszakokban államformájakettős monarchia lehetett. Az egyesített állam elég erős volt ahhoz, hogy745-benKüriakosz király vezetésével egészenAlexandriáig nyomuljanak a bebörtönzött pátriárka védelmében.Abd al-Malik ibn Músza, a kalifa helytartója kénytelen volt szabadon engedni a főpapot.
A kettős ország a8. században és a9. században keresztény nagyhatalomnak számított, követei jelen voltak a bagdadi kalifa udvarában és a kalifátus nem háborgatta.
Nobadia NúbiaEgyiptomhoz legközelebbi része volt, így nem kerülhette el az arabosítás és iszlamizálás hatásait. A10. században az Egyiptomból kiindulóiszlám hitű migráció egyre erősebb lett. Nobadia küzdött ez ellen, rendszeresen megtámadta az arabok által lakott oázisokat, háborúban állt a Nílus és aVörös-tenger közöttAbu Abd ar-Rahmán el-Umári által létrehozott félfüggetlen arab országgal. ElfoglaltákAsszuánt, később egész Felső-Egyiptomot. A nagyhatalmi státusz addig tartott, amígasz-Szaláh ad-Dín szultánnal nem akadtak össze egy újabb felső-egyiptomi hadjárat során. A hadjárat következtében az egyiptomi haderő Kaszr Ibrimet is elfoglalta, bár innen később sikerült kiszorítani az arabokat. Az bizonyos, hogy apakhóraszi püspökségben Tamer püspök1181-es sírja az utolsó egyházfői temetkezés, ami jelentheti a püspökség megszűnését, új helyre költözését, vagy akár közvetlen arab fennhatóságot is.
A következő egy évszázad viszonylagos békében telt el, Egyiptom hol akeresztes háborúkkal, hol a közel-keleti kis emirátusokkal volt elfoglalva, Nobadia pedig katonailag nem tért magához. A14. század elején véres belháborúk törtek kiSzemamum király és unokaöccse között. Ez utóbbi iszlám hitű volt, és arab katonai segítséggel – több sikertelen kísérlet után – megdöntötte Szemamum hatalmát, ezzel1323-ban véglegesen megszűnt a núbiai keresztény királyság.
Nobadia lakói lassan áttértek és beházasodtak arab klánokba, mint amilyen a Banu Kanz is volt. Egy részük a későbbi keresztény királyságDotavo alattvalója lett, amíg1504-ben ezt az államot is megdöntötte a később szintén iszlám hitre tértSzennar királyság.
Nobadiában a kezdetektől ameroitikus írást használták az ónúbiai nyelv lejegyzésére. A kereszténység terjedésével agörög ábécékopt változata is terjedni kezdett. A későbbiekben ennek egy sajátos, helyi változata alakult ki, amelyben nem minden kopt betű szerepel, de helyet kapott benne a meroitikus írás három írásjele. A 10. században valószínűleg a helyi núbiai nyelv lett a görög helyett a liturgikus nyelv is.
| Név | Uralkodás | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Kharamadoje | 410/20 körül | |
| Silko | 450 körül | |
| Aburni | 450 körül | |
| Eiparnome | 559–574 körül | az első keresztény uralkodó |
| Tokiltoeton | 577 körül | |
| Wrpywl | 580 körül | |
| Zakhariasz | 645–655 körül |
| Név | Uralkodás | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Merkuriosz | 696–710 | |
| Szimonész | ||
| Abraham | ||
| Markosz | hat hónap uralkodás után a templomban gyilkolták meg | |
| Küriakosz | 747–768 körül | alexandriai hadjárat |
| Khaél vagy Mikhaelosz | 785/794–804/813 | |
| Johannész | 822/850(?) | |
| I. Zakhariasz | 835-856/859/866(?) | fia Bagdadban túsz, mert nem fizette be az adót |
| I. Georgiosz | 856/859/866(?) | Zakhariasz fia |
| II. Zakhariasz | 920–930 körül | Georgiosz fia |
| Kabil | 943 körül | |
| II. Georgios | 969–1002(?) | apakhóraszi katedrális építése |
| Raphaél | 1000–1006 körül | Ó-Dongola átépítése |
| Sztephanosz | 1027 körül | |
| Szolomon | 1077–1079/1080 | |
| III. Georgiosz | 1079/1080 | |
| I. Basziliosz | 1089 körül | püspökké nevezte ki egyik fiát |
| IV. Georgiosz | 1130–1158 | sírkövét Egyiptomban találták meg |
| V. Georgiosz (Moszesz Georgiosz) | 1158 körül | Palagi tartomány korábbi eparkhosza |
| Murtaskar | 1268 | |
| David | 1268-1272 | |
| Sekanda | 1276 | |
| Barak | 1279 | |
| Szemamun | 1286–1287/1288, 1288–1289, 1290–1295 | |
| I. Neffe | 1287/1288 | |
| II. Neffe | 1289–1290 | |
| Ajaj | 1304/1305 | |
| Kernabesz | 1311-1316, 1323–1324 | |
| Barsanbu | 1316–1317 | |
| Kanz ad-Doula | 1317,1324 | |
| al-Amir Abi Abd Alláh Kanz ad-Doula | 1333 |
