Ez a lap egy ellenőrzött változata
Anapisten egy égiistenség, aki aNapot képviseli vagy egy aspektusát. A napkultusz különböző formákban felfedezhető az egész történelem során.
ANap aFöldön kialakult, sok millió formában létrejött életnek a fenntartója, és valószínűleg a szülője is volt. Az összes élőlényt a Nap energiája, fénye és melege tartja életben; ezért tisztelete már ősidőktől fogva kimutatható; aNapotistenségként tisztelték és a napkultusz aFöld minden táján elterjedt, egyes régiókban pedig meghatározókultuszként működött. Az, hogy a világosság legyőzi a sötétséget, egyfajta szimbólum volt arra, hogy az élet folyamatos és végtelen, így minden kultúrába beépült az e jelképet fizikailag hordozó Nap. Ünnepei gyakran atéli napfordulóhoz kapcsolódtak, amikortól már az éjszakák megrövidülnek, a nappalok pedig hosszabbak lesznek. A Nap istenkénti tisztelete nemcsak a kezdeti közel-keleti társadalmakban terjedt el, hanem lényegében globálisan, az egész történelem folyamán kimutatható. Számosistenséget azonosítottak a Nappal. Tiszteletére, kegyeinek elnyerésére és megtartására helyenként emberáldozatokat is bemutattak.
Asumer napisten,Utu kultusza az i. e. 4–3. évezredben jelent meg, szerepét később azakkádSamas vette át. Samas keleten, a hegyek ormán kel fel, fénylő szekerén járja végig útját az égen; ő segíti a harcosokat a győzelemhez, ő oltalmazza a királyokat. Egy mezopotámiairelief egy templomban ülve ábrázolja az emberalakot öltött istent(lásd a kép).[1]
Hammurapi babiloni király hírestörvénysztéléjén Samas napisten, a törvény és igazságosság legfőbb őre diktálja a királynak törvényeit.
Nergál is eredetileg napisten volt; néha Samassal azonosították.
Aföníciai istenségnek,Melkartnak napisteni szerepköre is volt, éppúgydecember 25-én ünnepelték újjászületését, mint a többi szoláris jellegű keleti isten, példáulMithrász esetén.
Egyiptomban a Napot különböző alakokban időtlen idők óta imádták.Ré az égitest neve volt,Aton a napkorongé.[megj. 1] Más alakjai a hasonlóságokon alapuló következtetésekből születtek.Hórusz sólyom szüntelenül ott lebegett az egyiptomi égbolton, mintha társa lenne a Napnak, akivel hamarosan azonosította is a néphit.[3]
Ré napkultusza azóbirodalomtól kezdve fontos szerepet játszott a politikai életben. AIV. dinasztia fáraói Ré fiainak nyilvánították magukat,[megj. 2] hivatalos megszólításuk két utolsó szavátkártusba, ovális, a végén egyenes vonallal lezárt gyűrűbe íratták, amely az uralkodókkal azonosított égitest útjának univerzalitását jelképezte.[3] Az istent fedetlen templomokban imádták. Az udvaron állt azobeliszk, annak a szent kőnek a jelképe, amelyen a Nap megpihent a világ első hajnalán. Apiramis tetején az arany piramidion az ég felé mutatott; a megkövült napfénypászma alakja lehetővé tette, hogy a halott király könnyebben feljuthasson"apjához, Réhez", akivel közös jövőjét apiramisszövegek szavatolják. Egy legenda szerint a IV. dinasztia uralkodóit tevőlegesen is Ré nemzette egyik papjának feleségével.[3]
Ámon kezdetben athébai körzet istene volt. Később azonosítottákRé-vel, és elnevezték Ámon-Ré-nek.[2] AközépbirodalomtólÁmon-Ré uralkodott a vallási és politikai életben azújbirodalom végéig. Ő volt az, aki az egész Földet alkotta.[4] Ember képében ábrázolták, akinek a fejét sólyomtoll ékesíti, olykor (Luxor) szorosan bepólyált, itüfallikus alaknak, vagy kosnak, ami az isten szent állata volt. Ámon papsága félelmetes tekintélyre tett szert. Ellensúlyozására a18. dinasztia közepe táján az uralkodók ahéliopoliszi papsághoz közeledtek, előnyben részesítve a régi Ré-t. Úgy tűnik, hogyIII. Thutmózisszal kezdődően a királyok Rét akarták megtenni a hatalmas birodalom összes országát egyesítő szellemi kötelékké.[3]
Ehnaton fáraó határozott célja volt, hogy egyetlen istennel helyettesítse a teljes régi istenvilágot. Az egyedüli és kizárólagos istennekAtont, a napkorongot tette meg.[megj. 3]AzAton-kultusz jellegzetes ikonográfiai eleme a napkorongból eredő sugarak, mint áldó kezek ábrázolása.
Ehnaton törvénybe foglalta azegyistenhitet, amely haláláig állt fenn. AzAton-himnusz az egy-isten vallás művészi összefoglalása.
A perzsa vallásban amágusok fehér lovakkal áldoztak a Napnak. Egyértelmű, hogy a lóáldozat a Nap tiszteletével állt kapcsolatban, és az is valószínű, hogy acsodatevő Nap lovait jóslásokra is használták, innen a táltos ló kifejezés.[6]
A szárnyas napkorong volt az egyik legfőbb isten,Ahura Mazdá hatalmának legfőbb jele(ez jelenik meg pl. aperszepoliszi palota egyik domborművén).[2] AzAveszta a Napot Ahura Mazdá különleges szemének tartja, és Ahura Mazdát úgy ábrázolják, amint félig kiemelkedik a szárnyas napkorongból.[7] Azt mesélik a„sugárzó"Jimáról, hogy azt kívánta, hogy alattvalóiistenként tiszteljék, amiért is büntetésül azalvilág uralkodója(halott napisten) lett. Lent ugyanis nem láthatta többé a Nap fényét, azaz megfosztották szeme világától.[7]
Hérodotosz alapján a NapotMithrász alakjában tisztelték.Zarathusztra reformja előtt Mithra-Mithrász Ahura Mazdá után a második helyet foglalta el az iránipanteonban. Az iráni vallással egy tőről fakadt ind vallásRigvédájábanVarunával, az irániAvesztában Ahura Mazdával alkot párt.[7] A perzsa királyok Mithrász védencének tartották magukat; ő általa győzedelmeskedtek és ő szentesítette uralmukat az alattvalóik felett.[1]
Azi. e. 3. évezredben felállított angliaiStonehenge-ről sokan úgy vélekednek, hogy a napkultusz egyik helyszíne volt. Legalább két egyértelmű csillagászati tájolás szerint épült: anyári napforduló napfelkeltéje és atéli napforduló naplementéje. Az írNewgrange-i halom 20 méter hosszú folyosója szintén keskeny napsugarat enged be a téli napforduló napfelkeltekor, ami egykor az ide temetett emberek csontjaira vetült.[8] Akik egyszer ide temetkeztek, talán abban hittek, hogy az „újjászülető Nap” sugarai nemcsak bearanyozzák, hanem új életre is keltik a halottakat.Számtalan ehhez hasonló kőkori építmény található Európában.
Aszkíta népektermészethívők voltak. Napistenük hímnemű volt, és a görögök hallása szerint lejegyzettGoitoszürosz (Γοιτοσυρος) illetve Oitoszürosz (Οἰτόσυρος) névvel illették; istenségüknekSztrabón szerint lovat áldoztak.[9][10] Vallásukat a korai proto-indo-iráni vallással kapcsolatban állónak feltételezik, amely befolyásolta a későbbiszláv,magyar és török mitológiákat is.
Az eurázsiai nomád, sztyeppei népekre jellemző volt a naptisztelet. Az ázsiai hunok, de a mongolok és más közép- illetve belső-ázsiai népcsoportok között is szokás a napüdvözlet, azaz hajnali napimádat. A szertartás során az ember egy magaslati helyre vonul, majd rangjeleit letéve meghajol a felkelő nap előtt, így adva hálát az életért, az erőért, a jó(l)létért, az új reggelért.[11] Bizonyos elképzelések szerint ahun, illetvekun törzsnevek az ótörökkün ’nap’ szóra vezethetők vissza.[12]
A Nap-tiszteletnek a Krisztus születése körüli időkben a Kárpát-medencében is kiemelkedő szerepe volt.[13]
.jpg)
HellaszbanHéliosz napistent korán azonosították aművészetek, a jóslás és gyógyítás istenével, majd később egyre inkábbApollónnal, az egyik főistennel. A késő ókorban többmisztériumvallás központja a minden nap meghaló és újjászülető Nap lett (ld.Mithrász,Elagabalus istene, vagy azAurelianus által tiszteltSol-Héliosz).
Mithrász tisztelete a rómaiaknál korán, már a köztársaság utolsó éveiben is elterjedt, de erősen keverve különféle elő-ázsiai kultuszrészletekkel.[14]Hélioszt Solnak nevezték a rómaiak, és gyakran összekevertékApollónnal vagyluppíterrel.Varro római történetíró alapjánTitus Tatius(wd) mitikus király hozta még Rómába a napisten kultuszát, de tisztelete csak a császárkorban, részben keleti, részben görög hatásra, Héliosz, Sol és Mithrász összeolvadása nyomán bontakozott ki.[7]
A görög-római mitológia napistene Héliosz-Sol az ábrázolásokon négylovas hintóján haladt át az égen.[2]Apollón, mint a fény istene szintén rendelkezett szoláris jelentéssel.
Heliogabalus császár arómai panteon élére –a szíriai arabok által tisztelt –Elagabal napistent állította, és rangbanJupiter fölé helyezte, ezzel sok rómait megdöbbentve.[15]
A napisten kultuszát összekapcsolták a császárkultusszal. Arómai császárok állították, hogy a Naptól kapták erényességüket, ő rendelte ki az uralkodókat a kormányzásra, akik haláluk után a Napba repülnek, és örökké együtt élnek vele. A földön ők a Nap képviselői, osztoznak istenségében. Ezért nevezték magukatpiusnak, (jámbor),felixnek (boldog) ésinvictusnak (legyőzhetetlen). Invictus volt a napisten neve is, urukat és mesterüket a Mithrász-hívők a„Sol Invictus"sal a császárok„Legyőzhetetlen Nap" istenével azonosították.[1]
Aurelianus császár a római államvallást a napkultusszal összeegyeztette. 274-ben egy város ostromakor látomása volt: maga a legyőzhetetlen napisten (Sol Invictus) jelent meg előtte, és nyújtotta neki a győzelmi koszorút.[16] Hazatérve a napistent arómai istenek közé iktatta és a „Sol Invictust” aRómai Birodalom urának és a világ üdvözítőjének nyilvánította.[17] A napisten (és egyben Mithrász) születésnapját,december 25-ét állami ünnepnek nyilvánította, és négyévenként visszatérő ünnepi játékokat szervezett a tiszteletére.[16]
Diocletianus (284-305)Iuppitertől származónak vallotta magát, és a Birodalom oltalmazó istenének Mithrász-Sol Invictus-t nyilvánította ki.I. Constantinus az"első keresztény császár" is eredetileg a "Sol Invictus" kultusz híve volt.
Akorai keresztények azegyházatyák leírása alapján maguk is úgy beszéltek Jézusról, mint az Igazság Napjáról. Egyes keresztény írók már 200 körül a Naphoz hasonlították Krisztust, amint kocsiját irányítva feltűnik az égen.[18]Ahermetikusok a Napot azAtyaistennek feleltették meg, világosságát aFiúnak, melegét aSzentléleknek.[2]
Amagyar ősvallás és a kereszténység is összekapcsolódik a kozmológiával, és elsősorban annak legfőbb szereplőjével, a Nappal.A magyar nép kialakulása idején a Nap-tisztelet megtalálható volt az egészKaszpi- ésFekete-tenger menti térség vallásaiban és művészetében egyaránt.[19]Antonio Bonfini még Mátyás király korában is azt írta amasszagétákról, hogylovat áldoznak a Napnak.[20]
A vezérkultuszban a fővezér ill.nagyfejedelem a Napot megszemélyesítő, megszentelt vezető volt. Felsőbb hatalmak akaratából és támogatásával uralkodott. A Nap-jelkép mindenekelőtt a szent fejedelemhez, akündühöz kötődött, akinek a méltóságnevében is atörökkün (= "Nap") szó lappang. A vezér olyan kivételes lény volt a magyarok hite szerint, mint a türkök szentkagánja vagy akazárok szakrális királya, aki az Égtől született, s így felsőbb erők, az Ég rendeléséből szervezte meg birodalmát, szabott törvényt, s tette boldoggá, gazdaggá népét.[21] A földi világ az égi világnak vetülete, kiterjesztése volt, tehát amint a vezér ill. nagyfejedelem rosszul uralkodik, uralma alatt nagy csapások történnek, ez azt jelenti, hogy elveszítette a felsőbb erők támogatását, és élete feláldozásával át kell adnia helyét a mennyei erőktől kedveltebb utódjának.[21]
Korai keresztény templomaink iskozmológiai összefüggések ismeretére utalnak, mind csillagtájolásukban, mind pedig kör alakú formájuk miatt.[19]A korai magyar templomépítészetünk egyik kozmológiai sajátossága, hogy tájolásában a templomvédőszentjének naptári napját vették alapul, amit a napfelkeltéhez kapcsoltak. Oda építették a templom szentélyének ablakát, ahová a védőszent napjának hajnalán a Nap első sugarai estek.[22]
Legősibb szavaink: az Úr és az Isten; feltehetőlegsumer eredetűek.[23] Az Úr szó kezdetben Istent jelentett. Fordításai között megtalálható a Nap és a tűz is. Régiörmény és perzsa nyelven az Úr szintén Napot jelentett, míg törökül tüzet. Ezekben a fordításokban megtalálhatók alegősibb istenképeink, amelyek a Nappal és Tűzzel kapcsolhatók össze.[24]
Babba Mária, a tündöklő Nagyasszony, a Napba öltözött asszony a napisten nő alakjából eredeztethető, ami a mezopotám hitvilág ismert sajátossága.[25]
Az újkorbanXIV. Lajos, a Napkirály földöntúli eredetű hatalmát akarta szimbolizálni, ezért újjáélesztette a napkultuszt. Fő rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, aVersailles-i kastély sugarasan szétágazó utaival kérkedett, minek is képzelte magát gazdája. Másik kastélyegyüttese, aMarly(wd) fentről nézve aNaprendszer makettje. Központi épülete a Napot, a környező épületek bolygókísérőit jelképezik.
Azókori Kínában női napistent tiszteltekHszi-ho személyében, aki a „Tíz nap istenanyja” volt (akínai mitológiában tíz, egymást váltó Nap létezett, amelyekből később egy hős kilencet lenyilazott, így maradt egyetlen Nap az égen), és akit később Ri Gong Tai Jang Csing Jun (Nap nagyapó) váltott fel.[26]
Japánban szintén női napistent imádtak,Amateraszu-ómikamit, akinek még a mai japán társadalomban is fennmaradt kulturális öröksége acsászári család (nap)isteni eredete és a szigetországzászlajának központi motívuma.[26]
Japána „Felkelő Nap országa". Az ország neve (日本, átírással: Nippon) „a Nap származása" szóösszetételből ered.[27] Ma is emberek sokasága zarándokol el minden évben a futamigaurai tengerpartra (közép-Honsú), hogyújév hajnalán a felkelő Napot köszöntsék. Ajapán mitológia szerint itt kötöttek házasságotIzanami ésIzanagi, a Nap (Amateraszu Ómikami) szülei és ma is itt lakozik a Napistennő szelleme.[7]
Ahinduizmus alapművei, aVédák is isteni eredetűnek tekintik a Napot: istennői azÁditják (akik későbbi elveszítették identitásukat és alakjuk beleolvadtSzúrja, a fő napisten, vagyis maga a Nap alakjába).
AMitra jelentése"barát". Az óind mitológiában ő a Nap fivére, más értelmezésben a Nap Mitra szeme. Szoros viszonyban vanVarunával, az Ég istenével, rendszeresen együtt bukkan elő vele aVédák himnuszaiban.
Csandragupta Maurja önmagát a„Nap őré"-nek tartotta. A középkori India uralkodói is a mitikus„Nap-nemzetség"(Szúrja-Vamsa) leszármazottjainak tartották magukat.[7]
A Nap istenkénti tisztelete a Föld átellenes oldalán, az amerikai kontinensen is elterjedt.
Azazték mitológiábanTonatiuh(wd) volt a Nap istene, a mennyek ura, aki immár ötödik volt a sorban, miután négy korábbi napisten korszaka véget ért.[26]
A főistenVitzilopocstli(Huitzilopochtli), maga aNap. Ő volt a világ teremtője. A hatalmas piramisok tetején épült templomok az ő templomai voltak, az emberáldozatok vértől csepegő szíve az övé volt. Az azték nép a Nap fiainak nemzete; felkeltét harsonaszóval és áldozatokkal ünnepelték, templomaiban aranytükrök verték vissza a fényét.[28]
Az aztékok emberáldozatot is bemutattak. Az áldozatot a piramis tetején levő oltárhoz vonszolták, kezeit-lábait lefogták, a mellétobszidián késsel felvágták, kitépték belőle a szívet, majd a Napistennek ajánlották.[29]
Adél-amerikai indiánok hiedelemvilágának közös eleme volt azókori Egyiptomból és Perzsiából már jól ismert napkultusz; ez állt a viszonylag fejlett,politeista vallás középpontjában. A napistent számos kisebb, a termékenységkultusszal szoros kapcsolatban álló istenség vette körül(esőisten, kukoricaisten stb.), de ezek dicsőségét a Nap mindenképpen elhomályosította.[30]
A napisten szerepe és jelentősége, úgy tűnik, az inkák birodalmában volt a legkiemelkedőbb, mivel azt feltételezték, hogy az uralkodócsalád feje közvetlenül a Nap leszármazottja.[30] A Napisten képviselője asapa inka(a Nap fia) volt. A Nap, mint leghatalmasabb isten azonban nem élt egyedül azinka mitológia szerint, felesége, a Hold hűségesen állt mellette.[30]
Azinkák főünnepe is szorosan kapcsolódott a napkultuszhoz. Az ún. "napünnepségetInti napisten tiszteletére rendezték meg minden évben, a júniusinapforduló idején.
Acuzcoi naptemplom(Korikancsa)(wd) az egyik legjelentősebb templom volt, amit az inkák építettek. Falait a mennyezettől a padlóig aranytáblák és aranylemezek borították, a keleti fal mellett a főoltáron pedig a nap óriási alakja volt, egyetlen vastag aranylemezből. Az inka királyok maguk is a Naptól való származással hivalkodtak.[31]
Napjainkban a Nap tisztelete újra felmenőben van. Az elmúlt évtizedekben a világ lakosságának egyre jelentősebb része régen nem látott lelkesedéssel és odaadással fordul a Nap felé. Az ősi napkultusz emlékei (pl.Stonehenge) egyre nagyobb tömegeket vonzanak. A Nap hat kedélyünkre, lelkiállapotunkra, egészségünkre; a napkelte és a napnyugta spirituális élményekkel járnak. Olyan kultuszok dívnak, mint pl. anapnézés. Afényevés hívei szerint az élet táplálkozás nélkül is lehetséges, és az ember képes az élete fenntartásához csak a napfényből elegendő energiát nyerni.
Napjainkban a Napot már nem istenségként kezelik, hanem gyakran Isten vagy az Élő Világegyetem megnyilvánulásaként érzékelik.TiszteleteIndiahindu népeinél napjainkban is gyakran a mindennapos szertartások részét képezi. A naptisztelet különösen kimutatható azújpogányságban (tehát nyugaton is), melynek fontos ünnepei szerveződnek a nyári és télinapforduló, illetve tavaszi és őszinap-éj egyenlőség köré.[32] A decemberitéli napfordulón, aYule(Jul) ünnepén köszöntik az újpogányok és a maiboszorkányok az újjászülető Napot.[33]
A Biblia alapján a Nap Istenteremtménye, ezért kultikus tisztelete tiltott, de Istennek a jelképe.[34]
Kultúránkban a leginkább elterjedt vallás akereszténység lett, mindennapi életünket a keresztény kultúra éserkölcs befolyásolta és befolyásolja jobbára ma is. Azegyistenhívővallásnak látszólag vajmi kevés köze van a napkultuszhoz,néprajz- éstörténelemkutatók azonban aszimbólumrendszerek közös gyökereire mutattak rá, miszerint külsőségeibenJézus Krisztus lényegében egy ókori napisten. Aperzsa gyökerűZarathustra vallásban jelent meg először egy, ahalálával az embereket halhatatlanná tevő istenség, akitvéráldozattal ünnepeltek a hívők, akik főként pásztorok voltak. A véráldozatok betiltását követően a vallás többszörösen átalakult, hogy végül kialakuljon Mithra (görögösenMithrász), a napisten kultusza. Mithrász a mítosz szerint atéli napfordulókor, az akkorirómai naptár szerintdecember 25-én, egy barlangban született. Bölcsőjét őt imádó pásztorok vették körül. Felnőve megölte a termékenységi jelképet jelentő bikát, és ezzel megváltotta az embereket, halhatatlansággal ajándékozva meg őket. Minthogy a bika ugyancsak ő volt más személyben, ezzel saját magát áldozta fel az emberekért. Híveinek beavatását szentelt vízzel való meghintéssel végezték. A hívek rendszeresen részt vettek egy kenyérből, vízből és borból álló vacsorán, amelyen Mithrász utolsó vacsorájára emlékeztek, amit követően istenük napkocsin az égbe szállt. Rómában kapta a Sol Invictus – Legyőzhetetlen Nap – nevet. A rengeteg egyezőség Krisztus bibliai történetével nem véletlen: Mithrász történetét az1. században római katonák vitték Rómába, ahol az gyorsan és igen széles körben terjedt el a lakosság minden rétegében. Krisztus története tehát lényegében egy korábbi napisten mitológiai átalakulása lehet.
Nem csak a Mithrász-Krisztus életút párhuzama utal a keresztényMegváltó napisteni eredetére, hanem aVirágvasárnap-történet is. A napistenek anyári napfordulókor értek hatalmuk, dicsőségük csúcspontjára. Jézus is a jeruzsálemi bevonulás után ért működése csúcspontjára, ahová két szamáron vonult be. Krisztus korában a Nap aRák csillagképben járt a nyári napforduló idején, azaz ekkor ért évi csúcspontjára, és a csillagkép neve sem rák, hanem Két Szamár volt (erre utal aRák csillagkép két legfényesebb csillagának latin neve: Asellus Borealis és Asellus Australis, azaz Északi és Déli Szamárka is). Az tehát, hogy Jézus felült két szamárra és mindössze egy hét alatt beteljesítette élete fő művét, az annak csillagászatiallegóriája, ahogy más vallásokban a napisten dicsősége csúcspontjára ér.[26]
Az első századokban az Úr (Jézus) ünnepe a „Nap napja" ünnepére került:vasárnapra. A nyugati nyelvekben ez még máig tetten érhető(Sunday, Sonntag).
Arómai katolikus hitben aszentmise során átváltoztatottostya, amely napszimbólum is, Krisztus testévé válik, ezért kerek, s van rajta feszület vagy napsugaraiIHS monogram. Napjelkép már azeucharisztiaószövetségi előképe, a zsidó nép pusztai vándorlása során az égből hullómanna is.[35][7]
Szeged népművészetének jellegzetességei anapsugárdíszes házhomlokzatok. Ez a homlokzatdíszítés az egykori napkultusz maradványa.[34]
Az erdélyiszékelyek hagyományos napsugaras kiskapuik 11-12 sugarában Jézust látják.[36]