Anémet agermán nyelveknyugati ágába tartozó nyelv. Körülbelül 90[1]-98[2] millió ember anyanyelve, s további 80[3] millió ember tanult nyelve, ezért a világ legfőbb nyelvei közé tartozik. AzEurópai Unióban a németet beszélik a legtöbben anyanyelvként. A világ második legfontosabb tudományos közvetítője, s a kutatások és fejlesztések harmadik legjelentősebb nyelve.[4] Világszinten minden tizedik könyvet német nyelven adnak ki.[5]
A német nyelv háromnemet különböztet meg: a hímnemet, a nőnemet és a semlegesnemet. Mindegyikhez tartoziknévelő, a 'der', a 'die' és a 'das' (ilyen sorrendben).
Idegen nyelvekből felvett szavak az adott nyelv alapján kapják nemüket, vagyis megtartják azt, de németül nem biztos hogy olyan neműek lennének. Így állnak elő olyan nyelvtanidilemmák, mint például az, amikor alatinból származóVirus szó neme lehet német ízlés szerint hímnemű, avagy megtarthatja a semlegesnemet, mint a latinban.[6] A biológiai értelemben vett vírus többnyire semleges-, míg a számítógépes vírus inkább hímnemben fordul elő. A szótárak általában mindkét lehetőséget jelölik.
A német nyelv négy esetet használ: alany, tárgy, részes, birtokos (lat.: CasusNominativus, CasusAccusativus, CasusDativus és CasusGenitivus). A főneveket nem, csak azok névelőjét (akár határozott, akár határozatlan), illetve a jelzőket (melléknevek) ragozza, tehát pl. den grünen Belt, „azt zöldet öv”. Az ún. gyenge ragozású fönevek -en végződést kapnak ha esetbe tesszük őket, pl. „In Namen des Vaters, des Sohns und des Heiligen Geisstes” (Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében). A szavak többes szám részes esetben (D) -n/-en végződést kapnak, kivéve ha a többes számban alapból n/en-re végződik a szó, pl. die Häuser (a házak), részes esetben den Häusern, de die Möglichkeiten (a lehetőségek), részes esetben den Möglichkeiten.
Egyesszám részes esetben (D) a hím-, és semlegesnevű főnevek, (amelyek nem -er/-el/-en szóképzőragokra végződnek pl. Vater) szabadon választhatóan -e ragot kaphatnak, pl. dem Sohn(e), mit einem Wort(e), mit dem Mann(e). Ez a rag ma már főként állandósult szókapcsolatokban fordul elő, pl.: im Jahre, zu Hause, im Werte (von), im Zuge stb.
der
die
das
die
N
der
die
das
die
A
den
die
das
die
D
dem (+ a főnév végén -e)
der
dem (+ a főnév végén -e)
den+ a főnév végén -n/en
G
des+ a főnév végén -s/es
der
des+ a főnév végén -s/es
der
A mellékneveket e szabály alapján ragozza, ahogy az a fentebbi „den grünen Belt” esetében is látszik: a Belt (öv) szó hímnemű, amelyet tárgyesetbe teszünk, így der-ből den lesz, ezt az alakot veszi fel a 'grün' (zöld) jelző is, így lesz belőle grünen.
Az igeragozásban az E/1 és az E/2 igealakok meghatározzák a személyt, vagyis nincs még egy olyan személy ahol ugyanígy hangzana az ige. Ezek megértéséhez tehát nem volna szükséges a személyes névmás, hiszen az igealak alapján más nem is lehet, ennek ellenére a németben általában minden személynél az alannyal együtt mondjuk és írjuk az igét.
A szabályos igeragozást a schreiben (írni) ige ragozásával szokás szemléltetni, a rendhagyót a sein létigével.
schreiben
sein
ich
schreibe
bin
du
schreibst
bist
er/sie/es
schreibt
ist
wir
schreiben
sind
ihr
schreibt
seid
sie/Sie
schreiben
sind
Igeidő 6 (vagy szigorú értelemben véve, a folyamatos alakkal együtt 7) van: Jelen, egyszerű múlt, bef. múlt, bef. régmúlt, jövő 1., jövő 2.. Ezen kívül külön ragozás van a felszólításra, a feltételesre és a függőbeszédre. Az erős igék egyszerű múltban (lat, ném.: Præteritum) megváltoztatják tőhangjukat, némelyik más alakokban is, pl. a jelenben, a konjunktiv II (feltételes) igealakban is. A bef. múltakban a gyenge igékre jellemző ge-ige-(e)t alak helyett ge-ige-(e)n lesz.
Minden prepozíció más esetet (leggyakrabban tárgyesetet) von maga után, és az utána használt esetnek gyakran jelentésmódosító szerepe van. A nyelvtanulók számára talán ez a német nyelvtan egyik legbonyolultabb része.
A tág értelemben vett német nyelvnek (nyelveknek, nyelvjárásoknak) két nagyváltozata van:
azalnémet (németülNiederdeutsch vagyPlattdeutsch, saját nevénNedderdüütsch vagyPlattdüütsch). Az északon beszélt alnémet hangrendszerében (és egyes nyelvjárások esetében nyelvtanában is) olyan jelentős mértékben különbözik a délebben beszéltHochdeutschtól, hogy annak használói ezt nem is értik, ezért ma az alnémet önállónyelvnek tekinthető.
és a szűkebb értelemben vett német nyelv (lásd alább, németülDeutsch), amely afelnémet nyelvek egyike.
A szűkebb értelemben vett német nyelv (németülDeutsch) afelnémet nyelvek egyike.A köznyelvben kissé zavaros módon[7] gyakranHochdeutschnak is nevezik, keverve a szabályos irodalmi német nyelv nevével, aStandarddeutsch-csal.
Két nagy csoportra (németülHochdeutsche Mundarten) osztható:
Történetileg a német nyelvek (nyelvjárások) két nagycsoportra oszthatók:felnémet nyelvjárásokra ill.alnémet nyelvjárásokra. A felnémet nyelvjárások közé mindazok a germán nyelvjárások tartoznak, amelyekre a koraiközépkorban hatással volt a2. vagy ófelnémet hangeltolódás:[8] ilyen egyrészt az alemann, a bajor, a keleti, a rajnai és a középső frank, másrészt a középnémet nyelvjárások. A két csoportot gyakran két külön dialektusra osztják: szűkebb értelemben vett felnémetre és középnémetre. Azokat a kontinentális nyugati germán nyelvjárásokat, amelyek nem, vagy csak csekély mértékben vettek részt a 2. hangeltolódásban, az alnémet nyelvjárások közé soroljuk: például (alsószász, alsófrank).
A nyelvjárások területi egységesítését aközépfelnémet nyelvben szerették volna látni. Ez a nyelv volt az udvari költészet nyelve a13. században, azonban a költők ezirányú igyekezete csak részben sikerült; mivel egy olyan korban tevékenykedtek, amikor a lakosságnak csak elenyésző része volt írástudó. Ezért azújfelnémet irodalmi nyelv csak a késő középkor és a korai újkor területi nyelvjárásainak egységesülésével jöhetett létre.
Míg a legtöbbeurópaiország irodalmi nyelve a fővárosában használt nyelvjárásból fejlődött ki, addig a mai irodalmi német nyelv kompromisszumot képez a közép- és felnémet nyelvjárások között.
Észak-Németországban főként a reformáció következményeként, az irodalmi német nyelv lett a hivatalok és az oktatás nyelve. Ez az új hivatalos nyelv kiszorította az ott beszélt alnémet nyelvjárásokat: a Plattdeutsch és az alsófrank nyelvjárást. AHanza-szövetség virágzása idején a középalnémet nyelvjárás terjedt el azÉszaki-tenger és aBalti-tenger partvidékén. Aholland nyelv az alsófrank nyelvjárással együtt az alnémet nyelvjáráshoz tartozik. Az önálló államiságra való törekvés miatt, és a birodalmi szövetségből való részleges kiválás miatt sem sikerült itt az irodalmi német nyelvnek kiszorítania az alnémet nyelvjárásokat. Ezekből fejlődött ki később a holland-flamand nyelv.
Luther Márton1521-ben fordította le azÚjszövetséget, majd1534-ben azÓszövetséget az akkor még kialakulóban levő újfelnémet nyelvre. Ez a keleti középnémet színezetű irodalmi nyelv erősítette Luther vallásos jelentőségét több generáción át. Észre kell azonban vennünk, hogy Luther ez irányú jelentősége az újfelnémet irodalmi nyelvre hosszú ideig túlértékelt volt. Már a14. század óta fokozatosan kezdett kialakulni egy országosan is ismert irodalmi nyelv, amelyet korai újfelnémet nyelvként is ismerünk. A mai modern irodalmi nyelv kialakulása a17. századra nagyrészt lezártnak tekinthető. Az úgynevezettbetűhalmozás18. századi kiküszöbölésével az íráskép általában véve változatlan maradt.
Az (irodalmi) német nyelv története négy szakaszra osztható fel:
Ateutsch (német) szó a germánthioda (melléknévi alakja:thiodisk) szóból származik, amelynek jelentésenép. Ez a szó eredetileg a nem latinul beszélő nép nyelvére vonatkozott. Afrank elnevezés a 9. század óta már nem volt egyértelmű, mivel a nyugati frank törzsek a későbbiFranciaországban átvették az ott letelepedett népek nyelvét, másrészt Franciaország keleti részén nemfrank törzsek is letelepedtek, mint példáulalemannok,bajorok,türingiaiak ésalsószászok.
A főnevek nemének eredetéről: a régi germánok a tárgyakhoz és az állatokhoz is hímnemű, nőnemű vagy semlegesnemű tulajdonságokat rendeltek. Például a macska(die Katze) mint élőlény nőnemű, de ennek kandúrja(der Kater) már hímnemű, a kutya(der Hund), mint élőlény hímnemű, de ennek szukája(die Hündin) nőnemű.
Az1960-as évektől egy bizottság saját érvei szerint összhangba akarta hozni a német nyelvű országok helyesírását. Az eredmény, amelyet az1990-es évek végén hoztak nyilvánosságra, az lett, hogy tudatosan különbségek maradtak meg: például aGeschoss azGeschoß maradtAusztriában.Svájcban viszont aß nem használatos, helyettess-t írnak.
Emellett igen sok összetett igétangol mintára különírandóvá tettek, amivel – kritikusok szerint – ezeket az önálló jelentéssel bíró szavakat gyakorlatilag megsemmisítették, ezzel szegényítve a nyelvet (például alleinstehend, allein stehend = egyedülálló vagy egyedül álló). Ahol eddig a szóösszetétel határán lévő 3 azonos mássalhangzót 2-re redukálták, most kiírják, kötőjellel is elválaszthatják, mint a magyarban.
Általában törekszik az olvasás szerinti kiejtésre.
A német helyesíráson jelenleg is reformok sorát hajtják végre.
Ez a szakasz egyelőre üres vagyerősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
A szó végie-t nem ejtik nyíltan, hanem mindig az únschwa hanggal, amelynek fonetikus írásképe [ə], és kiejtésben laza ajakkal kiejtett, rövid, hangsúly nélküli „ö”-nek felel meg (dialektusonként eltérhet)
Kettős mássalhangzók előtti magánhangzó megrövidül ése esetén mélyül, példa:Ebbe kiejtése [ˈɛbə], azeben kiejtése [eːbn̥]. Maga a kettős mássalhangzó rövidebb, mint magyarban lenne.
Duisburg város nevétIPA:[ˈdyːsbʊɐ̯k]-nak (dűzburk) kell ejteni (kivétel!)
Idegen szavaknál sokszor megtartják a forrásnyelv írásmódját (Genie [ʒe'niː], Journal [ʒʊɐ'na:l])
Magyartól eltérő betűk:
Német írásmód
Magyar megfelelő
ä
[ɛ]
äu
[ɔɪ]
ch
veláris vagy uvuláris frikatíva [ç] (mint a magyartechnika szóban) / [x] (mint azAhmed szóban)
ei
[ae] (Ausztriában, Magyarországon és Bajorországban [ɛɪ], például Einstein németül [aenʃtaen], Ausztriában [ɛɪnʃtɛɪn])
eu
[ɔɪ], példáuldeutsch [dɔɪtʃ]
ie
[iː]
s
[ʃ] / [s] / [z], azs utáni hangzótól függ (sp-,st--nél [ʃ]-nek ejtendő a szó elejénSpiel [ʃpiːl],Start [ʃtaʁt]; magánhangzó előtt [z]sehen [ˈzeːən],Nase [ˈnaːzə]; különben [s]Obst [ɔpst];Rostock [ˈʁɔstɔk])
sch
[ʃ]
ss
[s]
ß
[s]
tsch
[t͡ʃ]
v
[f] (ritkán, főleg latin eredetű szavakban [v],reservieren [ʁezɛɐ'viːɐn̥])
↑Marten, Thomas; Sauer, Fritz Joachim, eds. (2005) (in German). Länderkunde – Deutschland, Österreich, Schweiz und Liechtenstein im Querschnitt [Regional Geography – An Overview of Germany, Austria, Switzerland and Liechtenstein]. Berlin: Inform-Verlag. p. 7.ISBN 3-9805843-1-3.
↑National Geographic Collegiate Atlas of the World. Willard, Ohio: R.R Donnelley & Sons Company. April 2006. pp. 257–299.
↑Azért zavaros aHochdeutsch kifejezés, mert egyaránt használják (nyelvészetileg helytelenül) „standard német”, „irodalmi német nyelv”, ill. (nyelvészetileg helyesen) „felnémet nyelvek” értelemben. A felnémet nyelvek nyelvészeti kifejezés, és magába foglalja többek közt az önállójiddis, ill. apennsylvaniai német(pennsilfaanisch) nyelveket is. A nyelvészet a „Hochdeutsch”, azaz „felnémet” szótföldrajztudományi értelemben használja: ahoch szó a német nyelvterület déli, magasan fekvő részeire utal, az északi, alacsonyan fekvő,platt területekkel szemben. AHochdeutsch kifejezés tehát egyrészt értéksemleges, másrészt a német nyelveknek egy egész csoportjára, s nemegyetlen változatára utal.
Ez a sablon azeurópaikontinensen (szigorúan véve aBalti-tenger és aFehér-tenger összekötő csatorna fehér-tengeri bejáratának és aDonazovi-tengeri torkolatának vonalától nyugatra) használt jelenleg is élő, beszélt nyelveket foglalja össze függetlenül attól, hogy melyiknyelvcsaládba tartoznak.
Van néhány vitatott állapotú nyelv, ezek ugyankihaltak, de újjáélesztették őket, és néhányan használják másodlagos, ritkán elsődleges nyelvként:korni,lív,manx.
