A város határában állótöbör (aPulo di Molfetta) falában lévő barlangokat az i. e. 6. évezredtől közel kétezer évig azősember lakta. A mai település elődjét, egy kis halászfalut valószínűleggörög telepesek alapították az i. e. 4. században. Akeresztes háborúk idején vált jelentős településsé, ugyanis aSzentföldre vezető út egyik fontos kikötője lett. A visszatérő keresztesek a városfalaktól mintegy kilométernyire egy, aSzűzanyának felajánlott ispotályt létesítettek. Ebben a legendák szerint megfordult a csodatételeiről híresBajorországi Szent Konrád, Molfetta későbbi védőszentje is. A 16–17. századig területe egy kis, part menti szigetre korlátozódott, majd a szárazföldtől elválasztó csatorna feltöltése után dél felé terjeszkedett, a történelmi, falakkal körülvett óváros pedig fokozatosan elnéptelenedett. 1964-ben néhány épület össze is omlott. Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején az óváros utcáit felújították, az omladozó palotákat helyreállították. A város nevezetessége apulo mellett aromán stílusban épült régi dóm, aSan Corrado, amelyOtranto,Bitonto,Troia ésBari katedrálisaival együtt szerepel avilágörökségnek javasolt helyszínek között.
Az óváros gerince a Via Piazza, amely egykor a piactérbe futott. Erre merőleges, kelet-nyugat irányú a Via San Pietro, amely arégi dómot köti össze a Piazza Municipióval, amin egykoron vár, az úgynevezettRondella állt. Napjainkban ez a tér az óváros egyetlen nagyobb nyílt területe. Az óváros főbejárata a ma is állóArco della Terra volt, a mai Corso Dante középtájékán. A kapu fölé emelkedett az óratorony(Torre dell’Orologio), amit 1897-ben bontottak el. Az óváros keletről a Piazza Municipión, északon pedig a dóm felől közelíthető meg. Az óvárost a széles Corso Dante Alighieri választja el az új városnegyedektől; ennek helyén a 18–19. századig egy várároknak kiképzett csatorna volt.
AzAdriai-tenger partján fekszik,Baritól északnyugatra,Bisceglie ésGiovinazzo között. A szárazföld belseje feléTerlizzi ésRuvo di Puglia határolják. Az óváros egy félszigeten (eredetileg sziget) fekszik, a kikötőtől délnyugatra. A város területe enyhén lejt a tengerpart felé. Legmagasabb pontja 143, átlagos magassága 18 méter.[2]
Geomorfológiai szempontból tekintve Molfetta területe átmenetet képez Bari tengerparti síksága (ami itt már jelentősen leszűkül) és aMurgia dombos vidéke között. Apugliai tengerpartot apleisztocénben és aholocénben lerakódott tengeri üledékrétegek alkotják, míg a Murgiát akrétában keletkezett, majd később, azAppenninek orogenezise során kiemelkedettmészkő- ésdolomitrétegek. A vidék, felépítése miatt,karsztformák által tagolt (szurdokvölgyek, dolinák, víznyelők stb.), amelyek közül a leghíresebb aPulo di Molfetta nevű töbör.[3]
Az első emberek a vidéken a Molfetta határában fekvő, 150 méter átmérőjűtöbör, aPulo di Molfetta falában lévőkarsztbarlangokban telepedtek le. Egyes régészek és történészek véleménye szerint a lakosság a tengerpart felé húzódott, és egy kis part menti szigetre telepedett át, amely egyrészt biztonságot nyújtott, másrészt pedig kiváló terület volt a kezdetleges mezőgazdálkodásra.
A hivatalos álláspont szerintgörög telepesek alapították az i. e. 4. században. Arómai uralom idején vált kis halászfaluból jelentősebb településsé, erre utalnak az ebben a korban megépített védművek és templomok. Valószínűleg a közeliRubóval folytatott kereskedelem is hozzájárult fejlődéséhez.
A 217-ből származóItinerarium Provinciarum Antonini Augusti említést tesz egyRespa nevű településrőlTurenum ésNatiolum között. Valószínűleg a város egykori nevének(Melpha) elírásáról van szó. A város neve a rómaiak idejénMelfactára változott, aminek jelentésemézből készült, ami valószínűleg a vidék kedvező éghajlatára utalhatott. Egy helyi legenda szerint a város nevétConstantinus császár katonái után kapta, akik itt leltek menedékre egy pusztító vihar után. A város neve a későbbiekben tovább változott: Melphi, Mephicte, Melfictum, végül Molfetta.[6][7][8]
ANyugatrómai Birodalom bukása utánApulia részeként Molfetta előbb agótok, majd abizánciak és alongobárdok fennhatósága alá került. A tenger felől folyamatos fenyegetettségnek volt kitéve, aszaracén kalózok többször is kifosztották. Emiatt a városfalakat megerősítették, és a szigetet a szárazföldtől elválasztó kis csatornát részben betömték. A tengerpart mentén őrtornyokat létesítettek, hogy időben figyelmeztethessék a lakosságot a közeledő szaracénokra.
A város első írásos említése 925-ből származikMelfi néven. 1000-ben vált püspöki székhellyé. A normannok már 1057 előtt elfoglalták a várost, élükönRobert Guiscard vetélytársával, Pietro di Amicóval,Trani grófjával. Guiscard 1057-ben szerezte meg a város feletti uralmat, de csak rövid ideig sikerült megtartania, Molfetta 1058-ban visszakerült a Di Amico családhoz. 1100 körül rövid ideig bizánci fennhatóság alá került. A 12. század végén, 13. század elején aConversanói grófság része volt.
Anormann uralom megszilárdulását követőenBari,Brindisi ésOtranto mellett Molfetta is akeresztes hadjáratok egyik fontos kikötője lett. A tengeri kereskedelemnek köszönhetően a 12. században fellendült a város gazdasági élete, ekkor épült fel az impozáns dóm és a püspöki palota. 1148-ban Molfetta kereskedelmi egyezményeket kötöttRaguzával, majdOrtonával ésAmalfival is, de jelentős kapcsolatokat ápoltVelencével ésAlexandriával is.
ASzentföldről visszatérő keresztesek a városfalaktól mintegy kilométernyire ispotályt létesítettek, valamint egy temetőt is létrehoztak, amelyet aSzűzanyának ajánlottak fel. A legendák szerint a kórházban megfordult a csodatételeiről híresBajorországi Szent Konrád is. Az ott kifejtett gyógyító tevékenysége miatt a város lakossága, szentté avatása után, Molfetta védőszentjévé választotta Konrádot, ereklyéit a dómban helyezték el.
A normannokat aStauf királyok követték anápolyi trónon. 1220-ban Molfetta megkapta a szabad királyi város címet, ami azt jelentette, hogy lakossága szabadon választhatott elöljárókat: 12 nemesi származásút és 24 plebejust. AzAnjou-ház uralkodása idején számos templomot és egyéb vallási épületet húztak fel. 1374-ben a nemesség kiharcolta, hogy a plebejusokkal egyenlő számú elöljárót küldhessen a tanácsba, ami zendüléshez vezetett és jelentősen visszavetette a gazdasági fejlődést. 1399-benDurazzói László vásártartási jogot adományozott a városnak és kibővíttette a kikötőjét. 1448-ban Molfetta püspökétVIII. Ince névenrómai pápává választották.[6][7][8]
A 16. század elején aNápolyi Királyság spanyol uralom alá került. A többi királyságbeli településsel együtt Molfettában is elkezdődött a gazdasági hanyatlás időszaka. 1522-ben a város acapuai gróf, Ferrante (Ferdinando) hűbérbirtoka lett, majd tíz év múlva Ferdinando Gonzaga szerezte meg. AGonzagák 1640-ben eladták a Doria családnak, akik három múlva a Spinola családnak adták tovább, majd a század végén amilánói Scotti-Gallarati családé lett.
1529. július 18-án került sor aMolfetta kifosztása néven hírhedtté vált véres eseményre, amikorvelencei hadihajók, élükön Caracciolo herceggel és Macchia bárójával, megpróbálták elfoglalni a várost. A szárazföld irányából Federico Carafa seregei vonták ostrom alá. A városlakók, Ferdinando gróffal az élükön, visszautasították a megadásra szóló ultimátumot és védelmi állásokat alakítottak ki. A hadihajóknak sikerült bejutniuk a kikötőbe, és a dóm mellett áttörték a városfalakat. A fosztogatás három napig tartott, és ezalatt a város mintegy ötezer lakosa közül legalább ezret meggyilkoltak. A város végül nem került a támadók birtokába, viszont jelentős károkat szenvedett: házakat égettek fel, kincseket raboltak el. A lakosságnak rövid időn belül sikerült kijavítania az épületeket. A renoválást követően épült meg számos, ma is látható palota és templom.[9]
A Gonzagák idejében megerősítették a városfalakat, és négy új kaput is építtettekBisceglie,Terlizzi,Bitonto ésGiovinazzo irányába. Az 1600-as évek végén megépítették az új katedrálist és a szemináriumot. 1657-benpestisjárvány ütötte fel fejét a városban, ami azonban kevés áldozattal járt, és ezt a lakosság Szent Konrád közbenjárásaként élte meg. Ekkor készült el a szent ezüst mellszobra, amelyet napjainkban is körbevisznek a város utcáin a szent ünnepnapján. Megépült a Santa Maria de Principe-templom a pestis áldozatai emlékére, ezt a helybéliek a mai napig ahalál templomaként emlegetik (Chiesa della Morte).
A 18. században egy rövid felvirágzási időszak következett, különösen a művészetekben. Ekkor élt és alkotott Molfetta leghíresebb szülöttje,Corrado Giaquinto festőművész, asettecento egyik kiemelkedő alakja.
Az 1714-esutrechti béke eredményeként a Nápolyi KirályságotV. Fülöp spanyol király szerezte meg. Trónra lépése után nem sokkal jelentős fejlesztéseket indított a királyságban, így Molfettában is, ahol újabb városnegyedeket alakítottak ki a városfalaktól délkeleti irányban, valamint megerősítették a kézműves céhek és tengerészek jogait.[8]
Afrancia forradalom szele elérte a Nápolyi Királyságot is. 1799-ben kikiáltották a tiszavirág életűParthenopéi Köztársaságot, amelyhez Molfetta is csatlakozott. A köztársaságnak végül a francia csapatok vetettek véget, akik elűzték Nápolyból aBourbon-királyt, helyére pedigNapóleon testvérét,Bonaparte Józsefet ültették. ŐtJoachim Murat követte, akinek a nevéhez kapcsolódik afeudalizmus felszámolása, s így 284 év után Molfetta ismét szabad város lett. Az 1815-ös Bourbon restaurációt követően a város köztársaság-, vagy franciapárti lakosságát megtorolták. A város lakossága elérte a tizenötezret, megépült a színház, a tanácsház, kibővítették a kikötőt és a temetőt. 1861-ben az újonnan alapítottOlasz Királyság része lett. Nemsokára elérte a vasút is, ami új munkalehetőségeket biztosított, de nem oldotta meg a 19. század végi súlyos gazdasági válságot, amelynek eredményeként a lakosság jelentős része kivándoroltOlaszország északi régióiba,Európába, sőt azEgyesült Államokba is.[8]
A gazdasági válság enyhítésében nagy szerepe voltGaetano Salvemini polgármesternek, akinek a későbbiekben afasizmus elleni harc egyik vezéregyénisége lett. 1914-ben elérte a várost apugliai vízvezeték, így biztosítottá vált az állandó vízellátás, ami révén sikerült visszaszorítani az egyre gyakrabban jelentkező járványokat. Az 1930-as években,Mussolini idején újabb városnegyed épült ki, valamint elkészült a városi könyvtár és kórház is. Amásodik világháború idején a baloldaliak ellenállásának egyik központja volt, akik egy külön pártot alapítottak. 1943-ban egy német bombázó támadást intézett az egyik iskola ellen, egyébként a várost elkerülte a háború szele.
A háború után az újabb városrészek tovább gyarapodtak, viszont a történelmi központ helyzete tovább romlott. Ezt tetőzte be, hogy 1964-ben néhány épület összeomlott, ami révén az elnéptelenedés folyamata felgyorsult. Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején az óváros utcáit felújították, az omladozó palotákat helyreállították. A dómotOtranto,Bitonto,Troia ésBari katedrálisaival együtt szerepel azon helyszínek között, amelyeketvilágörökségnek javasolnak.[8][10]
Molfetta lakosságának túlnyomó részerómai katolikus keresztény. A Molfetta-Ruvo-Giovinazzo-Terlizzi Egyházmegye a Bari-bitontói főegyházmegyének van alárendelve. A molfettai egyházmegyét a 12. században alapították, 1836-ban egyesítették a szomszédosGiovinazzo ésTerlizzi egyházmegyéivel, majd 1936-ban aruvóival. Az egyházmegye területére eső összlakosság 99,1%-a római katolikus. A püspök a molfettaiúj katedrálisban (Duomo Nuovo, vagy Santa Maria Assunta) székel. Molfetta védőszentjeBajorországi Szent Konrád, ünnepét február 9-én tartják, valamintSzűz Mária (Mártírok Madonnája), akiről szeptember 8-án emlékeznek meg.[13][14]
Molfettában azolasz nyelvbari dialektusának egyik változatát beszélik. Ennek általános jellemzője, hogy a szóvégi magánhangzók gyakorlatilag csaknem teljesen némae hanggá alakultak, ami a művelt helyesírásban is megjelenik, hogy jelezze, valaha magánhangzó állt a szó végén. Molfettában egyedi jellemző, hogy azu előtt mindig egya-t is kiejtenek (például:sciut ⇒sciaut (elmúlt)). Számos molfettai dialektusban íródott mű is ismert.[15]
Molfetta történelmi városközpontja egy kb. 50 000 négyzetméter kiterjedésű félszigeten fekszik. Az ovális alakú óvárost minden oldalról vastag és magas falakkal erősítették meg. Az évszázadok során a falak mellé két-, három-, akár négyszintes épületeket húztak fel, bekebelezve azokat. Többnyire párhuzamos lefutású, egymásra merőleges, keskeny (néhol csak két-három méter széles) sikátorok tagolják. Az épületek arculata egységes,mészkőtömbökből épültek, faragványok díszítik és nagyrésztvakolatlanok. Meggyengült szerkezetük miatt az épületeket az utcák felett átívelő gerendákkal biztosították meg az összeomlástól. Az óváros a 19. században hanyatlásnak indult és fokozatosan elnéptelenedett. 1964-ben néhány épület összeomlott, ami csak gyorsította a lakosság kitelepedését a régi falak közül. A 2000-es évek elején döntött úgy a városvezetőség, hogy felújítja az óváros utcáit és épületeit, remélve a benne rejlő turisztikai potenciál kiaknázását.[16][17][18]
Az óváros gerincét a Via Piazza képezi, amely – mint arra neve is utal – egykoron a piac szerepét is betöltötte. Erre merőleges, kelet-nyugat irányú a Via San Pietro, amely arégi dómot köti össze a Piazza Municipióval, ahol egykoron vár állt, az úgynevezettRondella. A tér napjainkban tulajdonképpen az óváros egyetlen nagyobb nyílt területe. A főbejárat az óvárosba a ma is állóArco della Terra volt, a mai Corso Dante középtájékán. A kapu fölé emelkedett az óratorony(Torre dell’Orologio), amelyet 1897-ben bontottak el. Az óváros ezen kívül kelet felől a Piazza Municipión keresztül, valamint északon, a dóm felől közelíthető meg. Az óvárost a széles Corso Dante Alighieri választja el az új városnegyedektől, helyén a 18–19. századig egy várárokként működő csatorna volt.[16][17]
Sant’Andrea-templom – A templom már 1126-ban létezett, mai barokkos arculatát a 16. századi átépítések során nyerte el.
Palazzo Ribera – 1775-ben épült palota, kovácsoltvas erkélyekkel
San Giuseppe-kápolna – 1645-ben a De Luca család számára épült családi kápolna
Palazzo Tattoli – 1593-ban épült palota értékesreneszánsz, boltíves lépcsőházzal
Palazzo Passari – 1596-ban épült. Belső udvarát a későbbi tulajdonos, a Lioy-Lupis család tagjainak címere díszíti. A lépcsőházloggiás kialakítású.
Sant’Anna-kápolna – 1675-ben épült a Passari család számára.
Palazzo dell’Ex Seminario – Az egykori érseki szemináriumi palota 1761-ben épült,barokk stílusban.
Palazzo Nesta - A 16. századból származik. Homlokzata reneszánsz stílusú, azarchitráv fölött egyMadonna szobor áll.
San Atenogeno-kápolna – 1614-ben építették ajezsuiták.
San Girolamo-kápolna – 1440-ben építtette Miula De Baro nemesasszony. Jellegzetessége a loggiás homlokzat, kétgriffszoborral.
Santa Maria di Costantinopoli-kápolna – 1625-ben épült Teodosio Michielli helyi kereskedő megbízásából.
Palazzo Michieli – 18. századi nemesi palota
Palazzo di Mauro Antonio Passari – 1635-ben épült.
Palazzo di Lattanzio Passari – 1633-ban épült.
Palazzo di Galante Gadaleta – 1550-ben épült. Innen érhető el a tíz méter magas, henger alakú, tengerre nyílóPassari-torony, amelynek fontos szerepe volt a város védelmében a kalózok ellen.
Az új város a történelmi központtól délre alakult ki, a Corso Dante déli oldalán. A város már a 17. században túllépte az egykori falak szabta határt, s már ekkor elkezdték építeni aSanta Maria Assunta-templomot, amelyből később, 1785-ben a város újszékesegyháza lett. A 18. század közepétől gyors terjeszkedésnek indult. A város sétáló- és egyben bevásárlóutcája a Corso Umberto I, amely az városi parkot(Villa Comunale) köti össze a vasútállomással, amely Molfetta déli részén fekszik. Az újváros nagyrészt négyzethálós utcaszerkezetű, ami arra utal, hogy tudatosan tervezték. Az ipari negyed a város északnyugati részén épült ki, aBisceglie felé vezető úton.[18][19]
Kálvária emlékmű – Egy 1856-ban, mészkőből készült, neogótikus, templomszerű emlékmű. A nyolcszögletű, háromszintes építmény húsz méter magas.
A város északnyugati részén, az egykori kereszteslovagok által épített kórház helyén áll aMadonna dei Martiri-bazilika, ahol minden év szeptember 8-án nagyszabású ünnepséget tartanakSzűz Mária tiszteletére.[18][20]
A város környékének látnivalói az egykori őrtornyok, amelyeket a tenger és a szárazföld felől érkező ellenség közeledésének jelzésére építettek egészen a 18. századig. Három vonalon épültek ki: Molfetta ésBitonto, valamintTerlizzi között, továbbá a Molfetta–Ruvo di Puglia–Corato vonalon.Bisceglie irányában, a tengerparton áll az 1569-ben felépítettTorre Calderina. Elsődleges célja a molfettai kikötő védelme volt. Tőle nem messze, a város felé áll aTorre San Giacomo, amely egykoron valószínűleg az 1143-ban alapítottbencés kórház része volt. A várostól délkeletre,Giovinazzo irányában áll a 10. században építettTorre Gavetone. Bitonto (délkelet) irányában áll aTorre Madonna delle Rose (nevét a hozzá tartozó kápolnáról kapta), aTorre Cicaloria (16. század), aTorre Mino (11. század), aTorre dell’Alfiere (16. század), aTorre Villafranca és aTorre Cascione. Terlizzi (dél) irányában áll aTorre Villotta (a 12. században épült, a legendák szerint itt hált megBohemund, mielőtt hajóra szállt volna aSzentföld felé azelső keresztes hadjáratban), aTorre del Gallo, aTorre Falcone (16. század) és aTorre Cappavecchia (a 16. században épült és ahol a legendák szerint egy közeli paraszt hatalmas kincset talált a 14. században, amit valószínűleg zsidók rejtettek el benne). A Ruvo (délnyugat) irányában álló tornyok:Torre del Capitano (aBariban székelőbizáncikatapán építtette),Torre Pettine Azzollini (16. században épült erődített családi házként),Torre Zappino,Torre Navarino,Torre Eremo Mezzasapone (neve is arra utal, hogy egykoron egy remete lakott benne),Torre Claps di San Martino,Torre Il Casale és aTorre Chiusa della Torre (a 9. században épült szintén a katapán számára).[21]
APulo a város egyik fő látványossága. Molfetta határában található, kb. másfél kilométerre a központtól. Egy 600 méter kerületű, 30 méter mély, ovális alakú töbör. Hírnevét, hasonlóképpen azaltamuraihoz, a benne találtőskori leleteknek köszönheti. Akarsztosodási folyamatok következtében falaiban több szinten, különböző mélységű barlangok alakultak ki, amelyekben az 1900-as évek elején végzett régészeti kutatásokújkőkorszaki emberi tevékenységre utaló nyomokat találtak. A régészek és történészek véleménye szerint az i. e. 6. évezredben a barlangokban egy faluhoz hasonlítható közösség alakult ki, és ez az i. e. 4. évezredig állt fenn. A lakosság valószínűleg állattenyésztéssel foglalkozott, amire a nagy mennyiségben megtalált állati eredetű csontokból lehet következtetni. Az itt találtobszidián eszközök arra utalnak, hogy kereskedelmi kapcsolatot ápolt aLipari-szigetekkel ésSzardíniával. Mindezek mellett 49 sírt is találtak a töbörben. Az i. e. 9–2. évezredben a település központja átkerült apulót körülvevő fennsíkra, majd fokozatosan elnéptelenedett. Az 1500-as években a nyugati szélére egykapucinus kolostor épült, majd a 18. században egysalétromkitermelő üzemet létesítettek az egyik köztes szintjén, ugyanis egyes barlangokban nagy mennyiségűkálium-nitrátot találtak. Az1980-as irpiniai földrengés során a töbör, illetve a barlangok falai életveszélyesen meggyengültek, ezért lezárták a látogatók előtt. 1995–1997 között a régió pénzügyi támogatásával stabilizálták a falakat, felújították a régi salétromgyárat, és egy látogatóközpontot alakítottak ki a peremén.[22][23]
A városban kilenc általános iskola, nyolc gimnázium, két műszaki középiskola és három szakiskola, valamint két felsőoktatási intézmény működik: a Bari Tudományegyetem kihelyezettkémia kara, valamint egy ápolónőképző. A város könyvtárát 1922-ben alapították, miután névadója, Giovanni Panunzio a városnak adományozta könyvgyűjteményét. Az olvasóközönség előtt 1927-ben nyitotta meg kapuit. A városban találhatóPuglia legnagyobbteológiai könyvtára, aBiblioteca del Seminario Regionale.[24][25]
Molfettai Egyházmegyei Gyűjtemény(Museo Diocesano di Molfetta) – A múzeum a püspöki palotában székel. Története 1881-re nyúlik vissza, amikor a palota néhány termében a pulói feltárásból származó régészeti leleteket állították ki. A múzeum később értékes képzőművészeti alkotásokkal bővült. Az új tárlatokat 1980-ban nyitották meg. Jelenleg hat külön kiállítás tekinthető meg: régészet, kőtár, szobrászat, festészet, vallási kegytárgyak és érmék.[26]
A Santa Maria dei Martiri-bazilika múzeuma(Museo della Basilica di Santa Maria dei Martiri) – Abazilika melletti kolostorépületben létrehozott múzeumban vallási kegytárgyakat állítottak ki (egyesek a 11–12. századból származnak), valamint aMária-kultuszhoz kapcsolódó festményeket, lenyomatokat.[28]
A hagyományoskarácsonyi éshúsvéti ünnepségek mellett Molfetta legjelentősebb vallási ünnepe aMadonna dei Martiri fesztivál. A hagyomány a 18. századra nyúlik vissza, ésSzűz Mária (aki a város egyik védőszentje is) ünnepén, szeptember 8-án tartják. 1846-ban anápolyiGiuseppe Verzella által, aMadonna dei Martiri-bazilika számára készített Szűz Mária szobrot ünnepélyes keretek között, egy vitorlás csónakon a kikötő túloldalán állórégi dómba szállították. Azóta minden évben megismétlik az eseményt, amit a helyiekfést d’la Médonnak (a Madonna ünnepének) neveznek. A fesztivál egybeesik a molfettai vásárral. 1395-benDurazzói László nápolyi király vásárrendezési jogot adományozott a városnak. A vásár kezdetben nyolc napig tartott szeptember 8. és 15. között, de az évszázadok során időtartama három napra csökkent (szeptember 7-től 9-ig). Ez idő alatt kirakodóvásárt szerveznek, számos kulturális eseményt, koncerteket, tűzijátékot, valamint egyházi ünnepségeket is rendeznek.[29][30]
Molfetta konyhája változatos, egyszerű és különleges ételek egyaránt megtalálhatók. A tengerészeti hagyományok miatt az ételek többségének alapanyaga ahal. Ilyen például aci(e)mbott(e) nevű leves, amely friss halból,paradicsomból,fokhagymából ésolívaolajból készül. A tenger gyümölcseit (különfélekagylók) általában nyersen fogyasztják. Az előételek közül jellegzetes recept astrascenète, amikorpából készültorecchiette tészta,fehérrépával éssertéshússal megkészítve. Azu’ calzòene tulajdonképpen egytőkehallal, hagymával, olívával töltöttfocaccia-féle. A desszertek közül helyi specialitás a mandulásbocconotto, valamint a különböző lekvárokkal töltöttla scarcèdd(e) nevű péksütemény.[31][32]
A város stadionját(Stadio Comunale „Paolo Poli”) 1923-ban építették, majd 1953-ban és 1994-ben bővítették ki. A labdarúgópálya mellett atlétikai pályával is rendelkezik, szomszédságában teniszpályák állnak, valamint egy sportcsarnok. A vízisportok kedvelői számára a 2003-ban épített városi uszoda biztosít lehetőséget. 2004-ben épült fel a város második sportcsarnoka a(Palazzetto dello Sport „Giosuè Poli”).[33]
A városban több sportegyesület működik:
A.C.D. Molfetta Sportiva – 1917-ben alapítottlabdarúgócsapat, amely az országos harmadosztályban játszik valamint a regionális bajnokságban[34]
A.S.D. Real Molfetta C5 – a városfutsalcsapata az országos másodosztályban játszik[35]
Nuova Virtus Molfetta – 1998-ban alapítottkosárlabdacsapat, amely országos szinten is ért el sikereket (másodosztályig küzdötte fel magát, jelenleg a harmadosztályban játszik)[36]
A molfettai gazdaság alapja évszázadok óta ahalászat, amelynek részaránya a város gazdasági termelésében az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaesett. A halászat felvirágoztatásában jelentős szerepe volt a kikötőnek, amelynek köszönhetően a 20. század végén Molfettát az ország egyik jelentős kikötővárosaként tartották számon. A 2012-ben is zajló, várhatóan 2014-re befejeződő bővítési munkálatok révén a kikötő sokkal nagyobb kereskedelmi forgalmat fog majd lebonyolítani.
A mezőgazdaság a terméketlen hátország miatt gyengén fejlett, azolívabogyó- ésgyümölcstermesztés, valamint aborászat révén van jelen. Az ipar a város északnyugati irányában, az ipari park területén koncentrálódik. Az ipar könnyűipari létesítmények (élelmiszeripar, textilipar) révén van jelen, de jelentős az agyagtetőcserép-gyártás is. A kereskedelem két meghatározó létesítményei aCittà della Moda és aCentro Commerciale Ipercoop-Mongolfiera bevásárlóközpontok. 2009-ben nyitotta meg kapuit Puglia vidámparkja, aMiragica Terra dei Giganti.[40]
A városban, a megyeközpont közelsége miatt nincs sem rádió- sem televízióadó. A nyomtatott sajtó abari, valamint amegyei és országos újságok révén van jelen. A város legjelentősebb hírportálja awww.quindici-molfetta.it és azwww.ilfatto.net.[42][43]
Molfettát érinti azA14-es,BolognátTarantóval összekötő autópálya(Autostrada Adriatica).Nápoly felől azA16-os autópályán közelíthető meg, amely az 55 kilométerre fekvőCanosa di Puglia mellett ér véget. A tengerparti városokkal (Bari,Giovinazzo,Bisceglie,Barletta,Trani) az SS16-os főút köti össze, valamint az SS16 bis, amely az előbbivel párhuzamosan halad, de elkerüli a városközpontokat. Az SP112-es megyei út összeköti MolfettátTerlizzivel. A szomszédos településekkel aSTP Bari és aCotrap autóbusz-társaságok révén van összeköttetés.[44] A városban négy autóbuszvonal üzemel, ezeket az M.T.M. spa. vállalat üzemelteti.[45]
Molfetta aPescarátLeccével összekötő vasúti fővonal, az úgynevezett „adriai vasút” mentén fekszik. Rendszeres járatok kötik össze Barival, Foggiával és Barlettával. A pályaudvar a város délnyugati részén található.[46]
A kedvezőtlen mezőgazdasági hátország miatt a város már alapítása óta a tenger erőforrásaira volt utalva. A kedvező földrajzi adottságoknak köszönhetően a kikötő az óvárostól, az egykori Sant’Andrea szigettől keletre alakult ki. Az elsőmóló 1269-ben épült meg (San Cosma), majd az 1400-as években a Cala di San Girolamo követte. A 16. század közepénV. Károly parancsára a kikötőt kibővítették, ekkor épült meg a régi dóm előtti rakpart is. Jelentős fejlesztéseket végeztek 1844 és 1849 között, s a város kikötője ekkor nyerte el mai alakját (megépültek a San Corrado és San Michele mólók). Avilágítótornyot 1853 és 1857 között építették. A kikötő védelmében 1910 és 1949 között egyhullámtörő gátat építettek az északkeleti részén. Ma a kikötő 364 000 négyzetméteren terül el, 1395 méternyi rakparttal. 2008-ban, a régitől északnyugatra elkezdődtek az új kikötő építési munkálatai. Az építkezés várhatóan 2014-re fejeződik be, és avelenceiMo.S.E.-terv projekt után az olasz állam második legjelentősebb tengeri infrastrukturális beruházása.[48][49]
↑Diocesi (olasz nyelven). Diocesi di Molfetta-Rufo-Giovinazzo-Terlizzi. [2013. február 13-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 3.)
↑abSciancalepore, Nicola: Centro storico di Molfetta (olasz nyelven). www.molfettanet.com. [2010. január 12-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
↑abcMolfetta-Storia (olasz nyelven). La Via Traiana in Puglia. [2013. január 6-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
↑Il Pulo di Molfetta (olasz nyelven). www.terredelmediterraneo.org. [2011. május 6-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
↑Evoluzione storica del porto (olasz nyelven). Ti Porto a Molfetta. [2009. szeptember 25-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 3.)
.svg)
