Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Mincio | |
| Menzo; Mens | |
 | |
| A folyóPeschieránál (Verona megye) | |
| Közigazgatás | |
| Országok |  Olaszország |
| régió | Veneto |
| régió | Lombardia |
| Földrajzi adatok | |
| Hossz | 75 km |
| Forrásszint | 63 m |
| Vízhozam | 60 m³/s |
| Vízgyűjtő terület | 2859 km² |
| Forrás | Garda-tó,Peschiera del Garda↑ TrecMincio: |
 é. sz. 45° 26′ 33″,k. h. 10° 41′ 32″45.4424,10.692145.442400°N 10.692100°E | |
| Torkolat | Pó,Governolo↑ TrecMincio: |
| é. sz. 45° 04′ 18″,k. h. 10° 58′ 51″45.071611111111,10.98090555555645.071611°N 10.980906°E | |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 | |
| Sarca–Garda-tó–Mincio–Pó | |
 AWikimédia Commons tartalmazMincio témájú médiaállományokat. | |
AMincio (venét nyelvenMenzo;lombard nyelvenMens) egyfolyóÉszak-Olaszországban, a 203 km-esSarca––Garda–Mincio vízrendszer legalsó, 75 km hosszú déli szakasza. AGarda-tóból lép ki, a tó egyetlen lefolyásaként.Governolónál torkollik aPó folyóba, amelynek utolsó bal oldali mellékfolyóját képezi.Lombardia ésVeneto régiók határvidékén fekszik, egy szakasza a történelmi Lombardia tartomány és aVelence határát képezte. A folyó mentén fekszikPeschiera del Garda ésMantova, az egykori osztrákErődnégyszög két súlypontja, a történelem folyamán aHabsburg Birodalom és azitáliai felkelők között zajló háborúk egyik ismétlődő színhelye.
A Mincio folyóPeschieránál lép kiGarda-tóból. Először a Garda-tó hordalékdombjai között folyik,Valeggióig, majd kilép aPó-síkságra.Mantova városán keresztül halad, majd tovább dél felé, aRoncoferraróhoz tartozó Governolo községnél bal (észak) felől ömlik aPó folyóba. Itt néhány zsilip szabályozza a hajózást.
A folyó menti települések:Peschiera del Garda,Ponti sul Mincio,Monzambano,Valeggio sul Mincio,Volta Mantovana,Goito,Marmirolo ,Porto Mantovano, Rivalta sul Mincio,Curtatone,Borgo Virgilio,Bagnolo San Vito ésRoncoferraro. Monzambano településnél van a Garda-tó vízszintjét szabályozó gátrendszer. A folyó átfolyikValeggio sul Mincio város Borghetto nevű negyedén, itt nyílik a mesterséges Vigilio-csatorna, amely magas vízállás esetén a fölös vizet elvezeti. Az áramló víz sebességének csökkentésére a csatornát két lejtős műtárgy és egy tározó szakítja meg, a Mincióba való visszatérés előtt. A mesterséges csatorna bejárata körüli vízterület igen veszélyes, rendszeresen történnek itt halálos balesetek.
A Garda-tótól aMantovai-tavakig a Minción csak kis hajókkal lehet közlekedni. Borghettóban igen óvatosan kell közlekedni a csatorna bejárata körüli veszélyes területen. Mantovától a Póig a Mincio mély járatú, nehéz hajókkal is járható.[1] A Garda-tóval közvetlen hajózó kapcsolat nincs a Salionze-gát miatt. A gáttól lefelé további akadályok és vízlépcsők teszik lehetetlenné a hajózást. Csak tutajjal, kajakkal és kenuval lehet közlekendi. A csatornák ki- és beömlése veszélyes helyeket jelent, biztonságos hajóközlekedés csak a Pozzolo-völgy felé ajánlott.[2]
APó-völgyben fekvő Mantovai-tavak közül a felsőt(Lago Superiore) nem duzzasztották fel, mert környezetéhez képest mélyen fekszik, a síkság közepén húzódó Mincio-völgyben.[3]
A Garda-tótól egészen a Mantova fölötti vidékig a folyó markánsan meszes talajú mederben folyik, ami az egész Pó-völgyben egyedülálló jelenség.[4]
A folyó már az ókorban is közlekedési útvonal volt. Azetruszkok és arómaiak folyamszabályozási munkákat végeztek, hogy hosszabb folyószakaszok váljanak hajózhatóvá. A középkorban újabb gátakat építettek, hogy árvíz idején Mantovát megóvják az elöntéstől, tovább hogy a lecsapolással javítsák a levegő minőségét. Alberto Pitentino bergamói vízmérnök több, 1190 körül épített gátja és egyéb szabályozó műtárgya (azóta korszerűsítve) ma is látható.[5]
A legfontosabb gát a Felső-tó (lago Superiore) és a Középső-tó (lago di Mezzo) között a mantovai Mulini-híd (ponte di Mulini). Lényegében ennek építésével hozták létre a Felső-tavat. Építésekor a tavak közötti szintkülönbség 3 volt, ezt a hídra épült vízimalmok és manufaktúrákat használták ki. Ma a Felső-tó és Alsó-tó (Lago Inferiore) között kb. 5 méternyi szintkülönbség van.
A17. századra a Mincio nyomvonalán Mantova térségében négy tavat hoztak létre, a Felső-, a Középső- és az Alsó-tavat, valamint egy negyediket, a Paiolo-tavat, amely ma már nem létezik.[6] Ezeken kívülCurtatone Montanara városrészénél vágtak egy folyóágat, amely Mantovától délre,Borgo Virgilio település Borgoforte negyedénél ömlik aPóba.
A Mantovai-tavakba belépés előtt a Mincio élesen keletnek fordul, egy geomorfológiai törésvonalat követve. A Mantovai-tavak, a Mincio ésPó folyók ágai által közrefogott területen aGonzaga hercegek már a 13. századtól kezdve erős katonai sáncrendszert építettek ki, aserraglio mantovano-t.[7] A18. század elején a Gonzaga-ház helyét aHabsburgok vették át, aserraglio elenyészett. Anapóleoni háborúk során a Mincio mellett több csata is lezajlott (castiglionei csata (1796),Mincio folyó menti csata (1814)). Abécsi kongresszus (1815) utánLombardia és Velence azOsztrák Császársághoz került, és megkezdődött azErődnégyszög(Quadrilatero) kiépítése.
A bővízű Mincio folyó, kapcsolódva azEtsch folyó menti hegyi erődítményekhez, erős katonai akadályt képezett a dél felől induló támadásokkal szemben. AzOsztrák Császárságban úgy emlegették, hogy „Németországot a Minciónál kell megvédeni”. A 19. századi itáliai felkelések idején az osztrákErődnégyszögre (Peschiera –Mantova –Verona –Legnago) támaszkodó védelem több hadjáratban bizonyította hatékonyságát: 1848-ban agovernolói és azelső custozzai csatában, az 1859-essolferinói ésSan Martinó-i csata utáni visszavonulásnál, végül az 1866-osmásodik custozzai csata idején.
A Mincio éves átlagos vízhozama 56,8 m³ (eddig mért minimuma 30 m³/s, maximuma 150 m³/s volt). APeschiera del Gardánál, aGarda-tóból kilépésnél mért vízhozam-érték nem sokban tér el a torkolatban mért értéktől, mert az alföldi szakaszon a folyót már nem táplálják nagyobb mellékfolyók. A folyó szintje erősen szabályozva van, vízhozamának mintegy 60%-át két mesterséges mederbe, aMantova megyei Mincio-csatornába(Pozzolo sul Mincio) és a Pozzolói-árokba(Marengo di Pozzolo) terelték.
A Mincio áramlási viszonyait befolyásolja az a tény is, hogy az1950-es években megépült az Etsch–Garda vízvezető alagútja(Galleria Adige-Garda), amely azEtsch (Adige) hegyi folyó vizét magas vízállásnál a Garda-tóba − mint átmeneti árvízi tárolóba − vezeti, ezzel elhárítja az Etsch alsó szakaszát, elsősorbanVerona városát fenyegető árvizeket. A 9873 méter hosszú alagútTrentino megye területén halad,Mori-nál ágazik ki az Etsch folyóból, ésTorbolénál torkollik a tóba.
