Ez a lap egy ellenőrzött változata

Amikrokernel azoperációs rendszerkernel egy minimális formája, amely néhány alapvető funkciót – avagyrendszerhívást – valósít meg, a nélkülözhetetlen operációs rendszerszolgáltatások realizálásához. Ilyenek például a címtartomány menedzsment,szál menedzsment,processzek közti kommunikáció. Minden más szolgáltatás, amely általában a kernel feladata – például hálózatkezelés – felhasználóiszervereknek nevezettprogramok valósítanak meg. (Nem keverendő össze a szerver szókiszolgáló jelentésével!)
Ezen koncepció későbbi kiegészítései olyan újarchitektúrákhoz vezettek, mint ananokernelek,exokernelek és ahardver absztrakciós rétegek (HAL, Hardware Abstraction Layer).
A korai operációs rendszerek lényegesen kisebb rendszermaggal rendelkeztek, ami részben annak volt köszönhető, hogy rendelkezésre álló memória is kevesebb volt. A számítógépek képességeinek növekedésével, a rendszermagra háruló feladatok is nőttek. AUNIX rendszer korai változatai egészen szerény méretű maggal rendelkeztek, pedig eszközmeghajtókat és fájlrendszer kezelőket is tartalmaztak. Amikor a címtartomány 16-ról 32 bitesre nőtt, a rendszermagok tervezését már nem hátráltatták a hardver szűkös korlátjai, így megkezdődött a rendszermagok méretének növekedése. (Lásd:A UNIX története).
A Berkeley UNIX (BSD) indította el a nagy kernelek korszakát. Az alaprendszeren kívül, mely a CPU-t, a merevlemezt és a nyomtatót tartalmazta, a BSD a rendszerhez hozzáadott további fájlrendszereket, egy teljesTCP/IP hálózati rendszert, és számos "virtuális" eszközt, melyek lehetővé tették a létező programoknak, hogy a hálózattal dolgozzanak.
Ez a növekedés több évtizedig folytatódott, eredményezve a UNIX,Linux ésMicrosoft Windows kerneleket, amik több millió sornyi kernelkódból állnak. Például a Red Hat Linux 7.1 kernelében körülbelül 2.5 millió kódsor található (összesen 30 millió), míg aWindows XP kétszer ennyi kódsorból áll.
Példák mikrokernelekre és mikrokernel alapú operációs rendszerekre: