Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Mike Oldfield | |
 | |
| Mike Oldfield2006-ban | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Michael Gordon Oldfield |
| Született | 1953. május 15. (72 éves) Reading,Anglia |
| Élettárs | Anita Hegerland(1987–1993)[1] |
| Iskolái |
|
| Pályafutás | |
| Műfajok | instrumentális zene,pop-rock,progresszív rock,new wave,szimfonikus rock |
| Aktív évek | 1973– |
| Együttes | The Sallyangie (1967–1969) |
| Hangszer | gitár, sokhangszeres zenész |
| Díjak | Grammy Award for Best Instrumental Composition(17th Annual Grammy Awards, 1975) |
| Tevékenység |
|
| Kiadók | Virgin, Warner, Universal |
| IPI-névazonosító |
|
| Mike Oldfield weboldala | |
 AWikimédia Commons tartalmazMike Oldfield témájú médiaállományokat. | |
Mike Oldfield (Reading,Anglia,1953.május 15. –)Grammy-díjas angol zeneszerző, többhangszeres zenész (elsősorban gitáros).
Michael Gordon OldfieldAngliában,Readingben született.A szülei nem zenészek voltak, de érdekes módon három gyermekük is azzá vált. A zenéhez orvos apjának annyi köze volt, hogy akusztikus gitáron minden karácsonykor eljátszott egy dalt a családnak. Oldfield hétéves korában a televízióban hallotta játszaniBert Weedont, a gitárvirtuózt, és ekkor kérte meg apját, hogy vegyen neki egy gitárt. Tízéves korára már zenét szerzett. Nem sokkal később folk klubokban lépett fel, ahol általában két tizenöt perces blokkot játszhatott. Ezután egy amatőr beatzenekarban zenélt, aholShadows számokat adtak elő.[forrás?]
1967-ben, 14 éves korában a nővérével,Sally Oldfielddal megalakítottákThe Sallyangie nevűfolkduójukat. A nővére főleg énekelt, Mike pedig főleg gitározott, a dalaikat is maguk szerezték. ATransatlantic lemezkiadó társaságnál1968-ban meg is jelentettek egy nagylemezt,Children of the Sun címmel.1969-ben pedig egy kislemezt adtak ki: Two Ships/Colour of the World. A duó ezután felbomlott. Sally Oldfield szólókarrierbe kezdett, Mike pedig másik testvérével, Terry Oldfielddel alakított újabb duót, Barefoot néven.Rockzenét játszottak, de lemezt kiadni nem tudtak, hamar beszüntették tevékenységüket.[2]
1970 márciusában OldfieldKevin Ayers zenekarához került (Kevin Ayers & The Whole World), mint basszusgitáros. A zenekarban munkássága Ayers 1969-ben megjelent szólóalbumának turnéjával indult. Ezután 1970 októberében megjelent aShooting At The Moon album, majd 1971 novemberében aWhatevershebringswesing. De az együttes addigra, 1971 augusztusára már feloszlott. Mike Oldfield a zenekar utolsó időszakában már szólógitáron is játszott.
Ebben az időszakban kezdte el komponálni a későbbTubular Bells címen megjelent anyagot. Kevin Ayers zenekarától kölcsönzött magnóval kísérletezett műve részleteinek felvételével. Ayers formációjának felbomlása után alkalmi zenélésekből élt. 1972 őszén kapott egy hét stúdióidőt az akkor alakulóVirgin Records stúdiójában, ahol felvette új kompozíciójának első részét. Egymaga több, mint 20 hangszeren játszott. Richard Branson, a kiadó tulajdonosa próbált társkiadókat szerezni, ám senkit sem érdekelt az anyag. A mű második részét is felvették 1973 tavaszán, végül az albumot 1973. május 25-én adták ki.
A lemez azonnal hatalmas sikert aratott, a kritikusok egyöntetűen dicsérték. A könnyűzenei világban akkoriban kizárólagos, néhány perces szerzemények helyett itt az 50 perces mű mindössze két részből áll. Megszületett a könnyűzenei koncept egyik leghíresebb darabja, ötvöződnek benne arock, aklasszikus zene és avilágzene elemei.
Júliusban az album felkerült az angol slágerlistára. Európa szerte is jól fogyott, a következő év elejére a slágerlisták első helyére került, annak ellenére, hogy a munka nem populáris darab. Amerikában azután kezdett a lemez jobban fogyni, hogy aThe Exorcist című horrorfilm zenéjeként is felhasználták.
Mike Oldfield következő albuma 1974 szeptemberében jelent megHergest Ridge címmel. A lemez sokkal kevésbé mozgalmas, közelebb áll a klasszikus zenéhez. AVirgin Records még tévéhirdetésekben is népszerűsítette, így rövid időre a slágerlisták élére került. (Érdekesség, hogy az első helyet Angliában hamarabb szerezte meg, mint a korábbiTubular Bells.)
1974 decemberében a londoni Royal Albert Hall-ban előadták a Tubular Bells és a Hergest Ridge nagyzenekari változatát. Oldfield nem lépett fel, a gitárszólót Steve Hillage játszotta. A Tubular Bells nagyzenekari változatát 1974 szeptemberében stúdióban is rögzítették, ezen Oldfield maga játszotta a második részben hallható gitárjátékot. Ez az anyag jelent meg 1975 elején,The Orchestral Tubular Bells néven. 1975 során – Oldfield nélkül – több városban is előadták ezt a változatot.
1975 szeptemberében jelent meg azOmmadawn, melyen a népzenei elemek erősödése érezhető. Sokak számára ez az egyik első világzenei lemez. Emellett több valódi népzenei feldolgozás is elkészült az évek során, melyek kislemezeken, illetve részben az 1976-osBoxed válogatáslemezen jelentek meg. (In Dulci Jubilo,Portsmouth stb.)
Oldfield pszichésen nehezen kezelte a sikereket, depresszióval küzdött. Hosszabb szünet után adta ki 1978-as dupla albumát, azIncantationst. Ennek megjelenése után – most először – nagyszabású koncertsorozatba kezdett több mint 50 zenésszel, nagy kórussal. Ezeket a koncerteket örökíti meg azExposed dupla lemez. ATubular Bells és azIncantations mellett van rajta egy új, rövid szerzemény is, aGuilty.
A sorozat azonban félbemaradt, és az anyagi veszteség miatt gyorsan új albumot kellett kiadni – ez lett 1979-ben aPlatinum. A címadóPlatinum egy négyrészes kompozíció, a lemez másik fele azonban kissé összecsapottː egy már korábban elkészült természetfilm kísérőzenéje, egy punkrock paródia és egyGershwin-feldolgozás is van rajta. Ezt az albumot Oldfield1980-ban azIn Concert Tour című koncertturnéján mutatta be.
1980-ban jelent meg a következő lemez, aQE2. Hangszerelésében azOmmadawn-hoz hasonló népzenei hatás, és aPlatinum-on érezhető rockosabb stílus keveredése érezhető. Az első Oldfield lemezektől eltérően itt is több rövidebb szerzemény található. (Csak 10 perc körüli a leghosszabb szerzemény, igaz, ez a motívum a lemezen később még előbukkan.) A legsikeresebb darab egyABBA feldolgozás, azArrival. Két dal is található a lemezen, ezeketMaggie Reilly énekli.
A következő album az 1982-esFive Miles Out. Első fele egy 25 perces instrumentális darab, ez után több kisebb, néha pop-szerű szerzemény is található (Five Miles Out – melyet egy saját élmény ihletett, amikor majdnem repülőbaleset érte Oldfieldet a rossz idő miatt,Family Man). (Ezeket isMaggie Reilly énekli). Ezek a darabok átmenetet képeznek a következő albumok slágerei felé, melyre az első példát az 1983-ban megjelentCrises tartalmazta. Az album követte aPlatinum és aFive Miles Out szerkezetét (és erre a korszakra ez szinte végig jellemző maradt): egy hosszabb, főleg instrumentális blokk, és több rövidebb, legtöbbször vokális darab alkotja. AFamily Man-t 1983-ban feldolgozta az amerikai Hall & Oates együttes is, az ő változatuk bekerült az USA Billboard Top 10-be. Említésre méltó, hogy ezen a lemezen dobol először Simon Philips, akinek játéka innentől kezdve kicsit rányomja a bélyegét az Oldfield-albumok hangzására.
ACrises a slágereitől vált híressé, megtaláljuk rajta aMaggie Reilly által énekeltMoonlight Shadow című számot, illetve aShadow On The Wall-t Roger Chapman előadásában (ez utóbbi az 1980-81-es lengyel eseményekről szól, elítélve a Jaruzelski-féle erőszakot a demokratikus erőkkel szemben). Ekkoriban jelent meg kislemezen aCrime Of Passion is, Barry Palmer énekével. Az instrumentális blokk is tartalmaz vokális részeket (ezeket Oldfield maga énekli), a lemez majdnem teljesen besorolható a pop/rock kategóriába, de például aTaurus 3 című instrumentális gyöngyszem már nem. Megjegyzendő, hogy Mike Oldfield a vájt fülűeknek „önállóan összeállítható” virtuális lemezt készített az utóbbi három lemezen (QE2, Five Miles Out, Crises) belül: a Taurus I., Taurus II.+ Orabidoo és a Taurus 3 ebben a sorrendben egy érdekes, tematikus zenét tartalmazó lemezzé áll össze.
1984-ben jelent meg aDiscovery. 12 perces instrumentális szerzeménye mellett már csak popszámokat hallhatunk. Legismertebb az újraMaggie Reilly előadásában hallhatóTo France, de a címadó dal, vagy aTricks Of The Light is listákra került. Ugyanebben az évben készített filmzenét is, aGyilkos mezők című filmhez. A filmzenét BAFTA-díjra jelölték.
A következő években kevéssé sikeres kislemezei jelentek meg, majd 1987-ben adták ki a következő nagylemezt,Islands címmel. Ezen a lemezen is találunk hosszabb instrumentális darabot, a többi munka popdal. A címadó és egyben legismertebbIslands című daltBonnie Tyler énekelte. A lemez aCrises vagy aDiscovery sikerét nem érte el. 1989-ben látott napvilágot az egyetlen olyan Oldfield lemez, mely csak popdalt tartalmaz:Earth Moving. Erről azInnocent vált ismertté.
Oldfield elégedetlenné vált kiadójával szemben, aki az eladások reményében popslágerek írására ösztönözte. Bár a 80-as évek első felében ezekkel is nagy elismerést szerzett, az évtized végére népszerűsége jelentősen csökkent.
Oldfield kiadójának vágya ellenére jobban szerette az instrumentális, hosszabb lélegzetű darabokat. Ezt a vágyát élte ki az 1990-esAmarok című albumán, mely egyetlen, 60 perces szerzeményt tartalmaz. Oldfield bánatára azonban ez a lemez sem lett népszerű. Valójában már ezt a lemezt is a kiadójától való búcsúnak szánta, azonban szerződéses okokból még egy lemezt meg kellett jelentetnie. Ez lett az 1991-esHeaven's Open. Hagyományaitól eltérően ezen minden pop dalt saját maga énekelt, az instrumentális blokk pedig furcsaságaival Oldfield elégedetlenségét tükrözi. A címadó dal viszonylag népszerű lett.
Ezután aWarner Musichoz szerződött. Itt valósította meg régebb óta dédelgetett tervétː 1992-ben kiadták aTubular Bells II-t, ami eredetiTubular Bells szerkezetét és főbb témáit költözteti új köntösbe, de legtöbb darabja teljesen új kompozíció. Hatalmas kritikai és közönségsiker lett.
A következő, 1994-esThe Songs of Distant Earth című instrumentális albummalArthur C. Clarke egyik sci-firegényét zenésítette meg. A hatásos zene mellett érdekessége, hogy egy számítógépes játék is tartozott hozzá. Ezután kelta népdalokat és népdal ihletésű szerzeményeket tartalmazó lemezzel jelentkezett (1996Voyager). Ez utóbbi megint csak kevésbé volt sikeres, ezért Oldfield újra elővette legsikeresebb témáját, és 1998-ban kiadta aTubular Bells III-at. Ez nem követi olyan szorosan az eredetiTubular Bells vonalát, mint aTubular Bells II, de a főbb témákat azért itt is fel lehet ismerni. Több helyen érezhető a techno hatása. Egy korábbi, de ki nem adott dal is található a lemezenː aMan In The Rain stílusa aMoonlight Shadow-ra hasonlít.
A következő évben jött aGuitars, amin Oldfield minden hangot gitárral állított elő. A rövidebb, instrumentális darabok amolyan stílusgyakorlatoknak is felfoghatók. 1999-ben még egy albumot adott ki. AThe Millennium Bell az évezredváltás kapcsán az utolsó kétezer év néhány momentumát dolgozza fel. ATubular Bells-hez csak a neve és a borítója emlékeztet.
Az új évezred elején Oldfield néhány programozóval megtámogatva számítógépes játék fejlesztésével kezdett foglalkozni. 2002-ben jelent meg a játék, és vele egy tokban inkább csak ennek kísérőzenéjeként aTres Lunas album. Bár ez a zene is instrumentális, egyre kevéssé emlékeztet a korábbi Oldfield-munkákra, egyszerűbb felépítés és dallamok, szintetikusabb hangzás jellemzi.
ATubular Bells 30. évfordulójához közeledve újra felvette az eredeti albumot, hogy a korábbi technikai hibáktól mentes felvételt hozzon létre(Tubular Bells 2003). Közben továbbra is fejleszti számítógépes játékát. 2005-ben aTres Lunashoz hasonló zenével jelentkezett dupla lemezen,Light + Shade címmel. 2007-ben önéletrajzi kötete jelent meg,Changeling címmel.
2008 márciusában jelent megMusic of the Spheres című, klasszikus zenei albuma.
2009. június 8-án megjelent az eredetiTubular Bells 2009-es verziója, melyet Oldfield a Bahamákon található otthonában kevert újra. Az új lemez több mint öt verzióban érhető el itthon is.
2014. március 3-án jelent megMan on the Rocks című albuma.
2017. január 20-án jelent meg legújabb lemeze, aReturn to Ommadawn.
| # | Album(ok) neve | Évszám |
|---|---|---|
| 1 | Tubular Bells | 1973 |
| 2 | Hergest Ridge | 1974 |
| 3 | Ommadawn | 1975 |
| 4 | Incantations | 1978 |
| 5 | Platinum | 1979 |
| 6 | QE2 | 1980 |
| 7 | Five Miles Out | 1982 |
| 8 | Crises | 1983 |
| 9 | Discovery | 1984 |
| 10 | Islands | 1987 |
| 11 | Earth Moving | 1989 |
| 12 | Amarok | 1990 |
| 13 | Heaven’s Open | 1991 |
| 14 | Tubular Bells II | 1992 |
| 15 | The Songs of Distant Earth | 1994 |
| 16 | Voyager | 1996 |
| 17 | Tubular Bells III | 1998 |
| 18 | Guitars | 1999 |
| 19 | The Millennium Bell | 1999 |
| 20 | Tres Lunas | 2002 |
| 21 | Tubular Bells 2003 | 2003 |
| 22 | Light + Shade | 2005 |
| 23 | Music of the Spheres | 2008 |
| 24 | Tubular Bells 2009 | 2009 |
| 25 | Man on the Rocks | 2014 |
| 26 | Return to Ommadawn | 2017 |
| # | Album(ok) neve | Évszám (Előadó(k)) |
|---|---|---|
| 1 | The Sallyangie:Children of the Sun | 1968 (Sally Oldfield, Mike Oldfield) |
| 2 | The Orchestral Tubular Bells | 1975 |
| 3 | Boxed(Collaborations) | 1976 |
| 4 | Exposed (koncert) | 1979 |
| 5 | The Killing Fields (filmzene) | 1984 |
| # | Válogatás(ok) | Évszám |
|---|---|---|
| 1 | Music Wonderland | 1981 |
| 2 | The Complete Mike Oldfield | 1985 |
| 3 | Elements | 1993 |
| 4 | Best of Elements | 1993 |
| 5 | XXV – The Essential | 1997 |
| 6 | Best of Tubular Bells | 2001 |
| 7 | Collection | 2002 |
| 8 | Tubular Bells 2003 (Box) | 2003 |
| 9 | The Platinum Collection | 2006 |
| # | Videó(k) | Évszám |
|---|---|---|
| 1 | Tubular Bells II-III Live (koncert) | 1999 |
| 2 | The Millennium Bell – The Art In Heaven – Live in Berlin (koncert) | 2001 |
| 3 | Mike Oldfield Elements (videóklipek) | 2004 |
| 4 | Exposed (koncert) | 2005 |
| 5 | Live at Montreux 1981 | 2006 |
AWikimédia Commons tartalmazMike Oldfield témájú kategóriát.
Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap