Mario Basler (Neustadt (Weinstraße),1968.december 18. –) Európa-bajnok német labdarúgó, csatár, edző. A pontrúgás specialista Basler számos gólját szerezte szabadrúgásból és kettőt közvetlenül szögletrúgásból.[1]
1974-ben a VfL Neustadt csapatában kezdte a labdarúgást. 1984-től volt az1. FC Kaiserslautern labdarúgója, ahol először a korosztályos, majd az amatőr csapatban szerepelt. 1987 és 1989 között tagja volt az első csapatnak, de mindössze egy bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz. 1989 és 1991 között aRot-Weiß Essen, 1991 és 1993 között aHertha BSC csapataiban játszott a másodosztályban. 1993-ban az élvonalbeliWerder Bremenhez szerződött, ahol 1993–94-ben német kupa-győzelmet ért el a csapattal és bajnoki gólkirály lett. A következő szezonban bajnoki ezüstérmet szerzett az együttessel. 1996-ban aBayern Münchenhez igazolt, ahol két bajnoki címet és egy német kupa-győzelmet ért el. Az 1999-es BL-döntőben ő szerezte a Bayern vezető gólját szabadrúgásból a mérkőzés hatodik percében aManchester United ellen, ahol az utolsó percekben kapott két góllal mégis kikapott a bajor csapat. 1999-ben visszatért nevelő egyesületéhez, az1. FC Kaiserslautern és négy idényen át itt játszott. A 2003–04-es évben a katariAl-Rayyan csapatában szerepelt. 2004-ben vonult vissza a profi labdarúgástól.
2004-ben aSSV Jahn Regensburg vezetőedzőjeként kezdte edzői pályafutását, de pár hónap múlva kirúgták. 2007 júliusában aTuS Koblenz segédedzője lett. Egy év múlva azSV Eintracht Trier 05 vezetőedzője és menedzsere lett, de 2010. február 21-én kirúgták a klubtól.[3] 2010 augusztusában azSV Wacker Burghausen menedzsereként kapott munkát de a csapattal a szezon végén kiesett a bajnokságból ezért elbocsátották.[4] 2011. októbertől aRot-Weiß Oberhausen edzője volt, de 2012. szeptember 14-én felmondtak neki miután hét mérkőzésből négyszer vesztett a csapattal.[5]