1689 (Utolsó anyanyelvi beszélője 1974-ben halt meg, de később helyiek egy csoportja felkarolta a manx nyelv ügyét, és 2001-ben már 1689-en (az összlakosság 2,2%-a) beszélték második nyelvként) fő
A nyelv a 10. és 17. század között vált ki a középírből és fejlődött saját útján, ám a 19. századra használatát kiszorította azangol.1848-banJoseph George Cumming angol régész azt írta: "Csupán néhány személyt találhatni (és ne a fiatalok között keressük őket), akik nem angolul beszélnek."Henry Jennercornwalli keltológus becslése szerint1874-ben Man sziget lakosságának 30%-a beszélte a nyelvet (41 084-ből 12 340).1901-ben a hivatalos adatok szerint a lakosság 9,1%-a beszélte valamilyen szinten a manxot, ez az érték1921-re 1,1%-ra csökkent. A lehetséges okok között első helyen említendő: a Man szigeti szülők úgy gondolták, hogy gyermekeik boldogulásának kulcsa az angol nyelv ismerete, így manxra egyre kevesebben taníttatták gyerekeiket. A 20. század közepére már csak néhány öreg anyanyelvi beszélő maradt, köztük az utolsó, Ned Maddrell1974.december 27-én halt meg.
A manx nyelv védelmében1899-ben alakult meg azYn Cheshaght Ghailckagh társaság, de igazán hatékony munkára, látványos eredményekkel csak a 20. század végén került sor, s ehhez sok segítség érkezett külföldről is. Az ekkor bevezetett rehabilitációs programnak köszönhetően sokan második nyelvként tanulják ma is a manxet. Az angol–manx kétnyelvűek száma is nő, köszönhetően annak, hogy egyre több gyereknek a helyi nyelvet is beszélő szülei vannak, így az otthon falai között beszélt nyelv ismét a manx lett. A Man szigeti önkormányzat kezdeményezésére2003-ban megkezdődött a tanítás aBunscoill Ghaelgagh-ban, és második nyelvként oktatják több általános és középiskolában. AzIsle of Man College-ban és aCentre for Manx Studiesban is egyre több lehetőség nyílik a manx nyelv tanulására, a szigeten kívül pedig azEdinburgh-i Egyetemen folyik oktatás a Man sziget kultúrájáról, történelméről és nyelvéről. Ma már léteznek manx nyelvű drámakörök, s 1984-ben elkészült az első manx nyelvű film is: a 22 perces, 18. századi manx népzenével aláfestettNy Kiree fo Niaghtey / Bárány a hó alatt című alkotás, amelyet aCardiffban rendezett V. Kelta Filmes és Televíziós Fesztiválon mutattak be.
A 2001. évinépszámlálás alapján a 76 315 főnyi lakosság 2,2%-a, azaz 1689 Man szigeti beszéli a manx nyelvet. A hagyományos manx nevek kezdenek újra népszerűvé válni a szigeten, női nevekben különösen aMoirrey, Voirrey (a Mary/Mária manx megfelelői),Breeshey, Breesha (Bridget/Brigitta),Aalish/Ealish (Alice/Alíz), a férfi nevek között azIlliam (William/Vilmos),Orry (régi Man szigeti király),Juan (Jack/Jakab),Ean (John/János),Pherick (Patrick/Patrik). Nem ritkák az olyan, a régmúltig visszavezethető kelta-germán nevek sem, mint aFenalla (Fionnuala néven a kelta mitológia hősnője) és aFreya (az óészaki mitológia istennője).
A manx helyesírás nem a klasszikus kiejtéskövető gael szabályokat tükrözi, hanem walesi és angol hatásról árulkodik. Ennek megfelelően használja például az angolban megszokotty ésw betűket, illetve azoo ésee betűkapcsolatokat. Példával érzékeltetve: a sziget manx nevének kiejtés utáni írásmódja az ír helyesírás szerintOileán Mhanainn, skót helyesírás szerint pedigEilean Mhanainn volna, míg ugyanazon hangsor manx írásmódja:Ellan Vannin.
Az alábbi példában egy mondat mai és hagyományos manx írásmódját látjuk, illetve összevetésül az ír és skót megfelelőjét is:
Mai manx:Ta’n Gaelg feer ghoan çheumooie jeh Ellan Vannin, agh fod pobble ennagh screeu ee ayns çheeryn elley.
Hagyományos gael írású manx:Tà’n Ghaelg fìor-ghónn teabh a-muigh de Eilean Mhannain, ach faod pobal eanach scrìobh ì ans tìoran eile.
Ír:Tá an Ghaeilge an-ghann (fíor-ghann) taobh amuigh de Oileán Mhannanáin, ach féadann daoine [pobal] éigin(each) í a scríobh i dtíortha eile.
Skót gael:Tha a’ Ghàidhlig glé ghann (fìor-ghann) taobh a-muigh de Eilean Mhannain, ach faodaidh daoine [pobal] igint(each) ì a sgrìobhadh ann an tìrean eile.
Ha létezett is manx írásbeliség areformáció előtt, nyomai elmosódtak, történeti emlékei eltűntek az eltelt századok során. Az egységesített manx helyesírás elterjedése az 1700-as évekre tehető, amikor anglikán templomokban e rendszer alapján kezdtek írni. Az új helyesírást a walesi születésű John Phillips (1605–1633) dolgozta ki, aki lefordította manxra az anglikán egyházak szertartáskönyvét(Book of Common Prayer).
Manx nyelvű feliratokkal találkozhatunk az utcákon, az üzletekben és a közintézményekben is, de a manx nyelvből hiányoznak a modern üzleti, közgazdasági és jogi kifejezések megfelelői, így használata ezekre nem terjed ki.
Az üzleti és az önkormányzati dolgozók viszonyulása a manx nyelv használatához változó, a pozitív fogadástól az elutasításig mindenféle vélemény megtalálható. A nyelvet beszélők néha ódzkodnak a manx használatától, vagy az ellenséges fogadtatástól félve nem ismerik el, hogy beszélik a nyelvet.
A kizárólag angolul beszélő közösségekben – hasonlóan a 19. századhoz – ellenszenvet válthat ki a manx nyelv használata, hiszen a számukra érthetetlen nyelv használatával kirekesztettnek érzik magukat a társalgásból. Ezért a manx nyelvet beszélők száma folyamatosan csökken, mára a legtöbb Man szigeti elfelejtette a nyelv alapjait és képtelen megfelelően kiejteni a manx hely- és utcaneveket.
A manxot továbbra is használják az évenkéntiTynwaldon, amikor az ún. olvasó(Yn Lhaihder) kihirdeti az új törvényeket.
Az 1600-as éveket megelőző korokból nem ismerünk manx nyelvemléket. ABibliát és az anglikán egyház hivatalos szertartáskönyvét, a Book of Common Prayert a 17–18. században fordították le. A hagyományos manx öröménekek, acarvalok éneklésének hagyománya ma is él.
Hasonlóan a többi modern kelta nyelvhez, a manxban is megtalálható a mássalhangzó-hasonulás jelensége, azaz a szókezdő mássalhangzó átalakul a morfológiai és/vagy szintaktikai kontextusból fakadó mássalhangzóvá. A manx nyelvre a mássalhangzók zöngétlenedése jellemző, míg a többi rokon nyelvre a zöngésedés is. A 20. század vége felé ez a rendszer már megbomlott, hiszen a nyelvtanulók nem tudták olyan pontosan megtanulni, hogy mikor alkalmazandó a hasonulás.
Fodor I. (szerk.):A világ nyelvei, Akadémiai, Bp. (1999)
Broderick, G.:A handbook of late spoken Manx 1-3, Niemeyer, Tübingen (1984-86)
Broderick, G.: in Ball. M.-J., Fife, J. (szerk.):The Celtic languages, Routledge, London (1993)
Wilf, G.:Language conservancy or: Can the anciently established British minority languages survive. in Gorter D., Hoekstra J. F., Jansma,, L. G., Ytsma, J. (eds.):Fourth International Conference on Minority Languages (Vol. II: Western and Eastern European Papers ed.) Bristol, Multilingual Matters pp. (1990) 53–67.
