Manizales akolumbiaiCaldas megye székhelye. Lakossága 2012-ben közel 400 000 fő volt. Jelentős pénzügyi, ipari, kulturális és turisztikai központ. Nevezik „A kávé világfővárosának” (Capital Mundial del Café)[2] és „A nyitott kapuk városának” (Ciudad de Puertas Abiertas) is.[3]
A város Kolumbia középső-nyugati részén található, azAndok középső kordillerájának közelében, aNevado del Ruiz csúcstól néhány kilométerre északnyugatra. Az úgynevezett „Aranyháromszög” (Triángulo de Oro) és a „Kolumbiai Kávétengely” (Eje Cafetero Colombiano) nevű területek részét képezi.[2][3] Időjárására jellemző a sok csapadék, évente mintegy 2000 mm hull, emiatt pedig állandó a földcsuszamlások veszélye.[4]
Manizalest 1849-ben alapítottákantioquiai (sonsóni ésabejorrali[4]) telepesek. Nevét – ellentétben sok más kolumbiai településsel – nem valamely híres emberről, szentről vagy indián szó, kifejezés alapján kapta, hanem egy kőzetről: az úgynevezettpiedra de maní egy szürke színű, csillámpalából, földpátból és kvarcból álló kő, az ezzel borított vagy ebben bővelkedő terület pedig spanyolulmanizal, többes számbanmanizales.[3]
A 19. század végére már mint jelentős kávétermelő központ volt ismert.Luis Yrigoyen szerint az 1920-as években a város körül 2 millió kávécserjéből álló ültetvények terültek el: aLa Manuela nevűhacienda volt a megye legjelentősebb termelője mintegy 100 000 cserjével, de például aSan Carloson is volt 60 000, illetveRoberto Gutiérrez Vélez haciendáján 55 000 cserje (évi 4000arroba, azaz 46 tonna terméssel). Magában a városban számos kávékereskedőház működött, köztük nem csak kolumbiai, hanem például amerikai és angol tulajdonban állók is. Mindezeknek köszönhetően az 1910 és 1930 közötti időszakbanCaldas megye volt az ország legfőbb kávétermelő megyéje, de későbbi feljegyzésekből tudjuk, hogy nagy mennyiségben termesztettek még a környéken banánt,maniókát és kukoricát is. A lakosság pedig folyamatosan növekedett: míg 1851-ben csupán 2789-en éltek itt, addig 1870-ben már 10 362-en, 1884-ben 14 603-an, 1905-ben 24 700-an, 1912-ben 34 720-an, 1918-ban pedig már 43 203-an.[4]
A 20. század első harmada után nagyszabású urbanizációs fejlesztések zajlottak Manizalesben, új városrészek épültek (bár a hegyvidéki felszín miatt a terjeszkedés többször nehézségekbe ütközött), a régiek pedig megújultak. Az 1930-as évek végén épült fel aQuinta Versalles városrész, távol a régi központtól. Az 1940-es években nyílt meg a manizalesi „felső normáliskola” (Escuela Normal Superior), az 1950-es években pedig a jezsuiták nyitottak meg egy főiskolát. 1968-ban alapították meg a Községi Tervezési Hivatalt, 1970-ben pedig elindították aPlan 70 nevű, nagy jelentőségű városfejlesztési tervet.[4]
A városi életet jelentősen nehezítik a gyakori földcsuszamlások. Csak 1960 és 1998 között 318 ilyen eseményt rögzítettek, 2008-ban pedig volt olyan eset, amikor egy heves zivatar következtében 370 család lakhelye károsodott, a megsérült vízvezetékrendszer javítása pedig napokon át tartott.[4]
Bár Manizales történelmi belvárosa nem rendelkezik sok évszázados épületekkel, de azért számos neogótikus, neoreneszánsz és neoklasszicista építmény áll itt, ezért 1999-ben műemléki területté lett nyilvánítva.[2] A város alapítóira két emlékmű emlékezik. AChipre városrészben az első lakókat ábrázolja egy szoborcsoport: egy telepes házaspárt, megrakott teherhordó állatokkal és kutyával, míg a város szélén, aTeatro Fundadores színház melletti fekete márványobeliszk a magas osztályból származó alapítókra emlékezik.[4]
A város leghíresebb rendezvénye a minden januárban megtartott Manizalesi Fesztivál, amelynek fő témái a bikaviadalokhoz és a kávéhoz kapcsolódnak, de számos más kulturális és sporteseményre is sor kerül a fesztivál során. Szintén jelentős rendezvény az évente megtartott Nemzetközi Színházfesztivál.[3]
