Az ország gazdaságának középpontjában a mezőgazdaság és a bányászat áll. Az egyik legjelentősebb természeti erőforrása azarany: a 2010-es években a harmadik legnagyobb aranykitermelő volt a kontinensen.[7] Ennek ellenére a világlegszegényebb és legfejletlenebb országai között van.
Mali területe apaleolitikum korától lakott. A mai sivatag helyét egykor erdős, majd füves szavanna foglalta el egészen kb.Kr. e. 3500-ig. Ezután száradt ki a Szahara egész déli területe.[9][10]
Músza mansza kb. 1312-től az 1337-ben bekövetkezett haláláig uralkodott, ő volt a Mali Birodalom kilencedikmanszája. Uralkodása alatt a birodalom területe a duplájára nőtt, és az ország gazdagságát jelentősen növelte arabszolgakereskedelem által, ami a kor egyik legnagyobb jövedelmű üzletének számított, jóval az európai rabszolgakereskedők megjelenése előtt.
Aziszlám vallás elkötelezettje volt, de támogatta avallásszabadságot. Amikor a Mali Birodalom belső ellentétek miatt elvesztette jelentőségét, aSzongáj Birodalom vette át szerepét. Az utóbbi jelentőségét a kereskedelmi utak áthelyeződése következtében vesztette el: amikor az európaiak megnyitották a tengeri útvonalat, aSzaharán átvezetőkaravánkereskedelem lehanyatlott. Amíg az virágzott, addig az említett birodalmakaranyat exportáltak aFöldközi-tenger vidékére. A Nyugat-Szaharaoázisainaksókereskedelmét is felügyelték. Jelentős volt a szerszámkészítés, a fegyverkészítés.
A területet afranciák az 1800-as évek végén gyarmatosították.1914-ben Francia-Szudán névenFrancia Nyugat-Afrika része lett.1960.szeptember 22-én a Szudáni Köztársaság és aSzenegáli Köztársaság függetlenné váltFranciaországtól; együtt létrehozták a Mali Államszövetséget. A mai Mali Köztársaság1960-ban jött létre, miután a Szudáni Köztársaság és Szenegál különvált.
Az első elnökModibo Keïta lett. Kormányzata szocialista jellegű, államosító gazdaságpolitikát folytatott és szoros kapcsolatokat épített ki a szocialista országokkal.1968-banMoussa Traoré katonaipuccsot hajtott végre, ésdiktátorként1991-ig volt hatalmon. Egypárti államában tőkés jellegű gazdasági reformokat hajtott végre.
Az1992. évi demokratikus választásonOumar Konarét választották elnökké, majd 1997-ben újraválasztották. Konaré küzdött akorrupció ellen és gazdasági reformokat vezetett be. 1999-ben csatlakozott az afrikai régiószervezethez.
2012.március 21-én lázadó katonák újabb puccsot hajtottak végre és elfoglalták a stratégiailag fontos pontokat a fővárosban. A hatalmat pillanatnyilag is ők gyakorolják.[13]
A2012 januárjában kirobbantészak-mali konfliktusban(wd) vezető szerepet játszottak atuaregek, akik számos fegyveres felkelést robbantottak ki Mali és Niger területén szabadságjogaikért és azAzawad néven ismert terület birtoklásáért.
2020-ben és2021-ben két puccs is történt az országban.[14]
Északon található sivatagi térséget az Erg-Chech (Ses-sivatag) homokdűnéi(az ország északi csücskében), a Taudenni térségében található sivatagi sóbetétek, valamint a Tanezrouft (Tanezruft) sziklás síksága jellemzik. Északkeleten a mintegy 600 méter átlagos tengerszint feletti magasságúIforas-hegység erodált homokkővel fedett gránitplatója az algériaiAhaggar-hegységmasszívumához tartozik.[15]
A déli és középső területeketNiger folyó öntözi.Ségou ésTimbuktu között a Niger egy folyamdeltát hoz létre, aMassinát.
A folyó menti településektől eltekintve a letelepült népesség a Hombori környéki fennsík és aBandiagara-hegység lenyűgöző látványt nyújtó sziklaképződményei körül összpontosul. Nyugaton fokozatosan lejt a folyóvölgy irányába, délkeleti végződését töredezett sziklafal alkotja.
Délkeleten aGuineai-küszöb peremhegységei húzódnak, az ország legmagasabb csúcsával (Hombori Tondo, 1155 m).
az ország északi felét a forró sivatagi éghajlat jellemzi (BWh),
ettől délre található, az ész. 12° és 16° között a félszáraz (szavanna) övezet (BSh),
az ország délnyugati végében a trópusi nedves szavanna éghajlat (Aw –a térképen kék színnel).
A januári középhőmérséklet 10-20 °C. Júliusban 30-35 °C az átlag, de akár az 50 °C-ot is elérheti.
Az eső általában 7-12 hónapig nem esik. Észak felé haladva egyre hosszabb a száraz évszak, és egyre kevesebb a csapadékmennyiség.Timbuktuban az évi csapadék már csak 180 mm körüli, melynek zöme júl-aug-ban hull le.[16]
A déli országrészben januárban 20-25 °C, ritkán 25 °C felett. Nyáron 30 °C körüli, de a 35 °C is elképzelhető. Itt az esős évszak június végétől november végéig tart. Ilyenkor kiárad a Niger folyó.
Afás szárú növények közül említendő a néré(wd), a karite(wd), a cailcedra(wd) és a kapioka. A Szahel-övezet és Szudán határzónájára a sztyeppe természetes növényzete jellemző: többek között olyan, a szárazságot jól tűrő fafajták, mint abaobab(majomkenyérfa), adumpálma(wd), amelyeket északabbra fokozatosan felváltanak a szárazsághoz jobban alkalmazkodott rövid, tüskés levelű növények: amimóza, azakácia, és afűfélék családjába tartozóCenchrus biflorus.[15]
Bamako egy útjaBamako - utcaképDogon faluSégou Nagy MecseteMecset bejárataEmberek DzsennébenFalusi gyerekekBozo törzsi lánySonghai törzsi férfi Timbuktu közelébenTuareg asszonyŐ is tuareg
A hivatalos nyelv afrancia, de további kb. negyven nyelvet használnak. Az ország lakosságának mintegy 80%-a beszélbambara nyelven, amelyik az egyik főközvetítőnyelv.[26]
A lakosság 94,8%-a muszlim, 2,4% keresztény (főlegrómai-katolikus), 2% animista, hagyományos hitű. (2009-es becslés)[25]
Az országban gyakorolt iszlám liberálisabb szellemiségű, mint a szomszédos államokban: a nők nem viselnek fátylat, többnyire elfogadott az alkohol- és a sertéshúsfogyasztása. A szigorúvahhábita irányzatot csak a hívők mintegy 5%-a követi, több mint fele (55%) sem aszunnita, sem asíita irányzattal nem azonosul.[15][27]
A mezőgazdaság délen összpontosul, főleg aNiger és aSzenegál folyók mellett. A lakosság ellátása szempontjából legfontosabb kultúrnövény a rizs, amelynek öntözéses művelést igénylő elsődleges vetésterületeSégou és a mauritániai határ között helyezkedik el. Hagyományosan a kisüzemi keretek határozzák meg a mezőgazdaság szerkezetét, ahol a művelés alá vett terület kb. 90%-án élelmiszernövényeket termesztenek (2010). A gazdaságban meghatározó szerepet játszik a gyapot, amelyben Mali Egyiptom és Szudán után a 3. legnagyobb afrikai termelő.[15]
Az ipar nagyrészt amezőgazdasági termények feldolgozására épül. Az ország gazdasága jórészt külföldi segélyektől függ, és érzékenyen reagál egyik fő exportcikke, agyapot árának világpiaci változásaira.
Fő ágazatok: élelmiszer-feldolgozás; építőipar, cementgyártás; foszfát- és aranybányászat[28]
Jelentős akézműipar (ruházati cikkek, kerámia, kosarak, fafaragványok).[15]
Vasút: 729 km, az utak hossza: 18 709 km (ebből 18% burkolt).
A legfontosabb kötúti kapcsolata Bamakótól azelefántcsontpartiAbidjanhoz vezet.Az Európai Fejlesztési Alap finanszírozza a Bamako és a szenegáliDakar közötti összeköttetést. Szintén vannak tervek a Malit ésAlgériát összekötő transz-szaharai út kiépítésére.[26]
A déli régióban a természetes vízfolyások, az északi(sivatagi, félsivatagi) régióban pedig a teve szerepe változatlanul fontos.[15]
Mali (hasonlóan másFekete-Afrika-i országokhoz) nem a filharmonikusairól híres. Az igazi szórakozást itt az utca jelenti. Az utca az a képzeletbeli színpad, amelyen minden járókelő szereplő is egyben. Az állandóan változásban levő élet színdarabja van műsoron. A családok kiterjedtek, nem három-négy személyből, hanem akár harminc-negyven főből állnak, állandó a jövés-menés, és az utca történéseiről sem akar lemaradni senki. Ez a hatalmasszappanopera. Az asszonyok az utcán főznek, festik a kelmét, az autentikus afrikai szövetet, melyből hagyományos viseletük készül. A legtöbb asszony a fején hordja az eladásra szánt portékáját, miközben folyamatosan az utcát járja. Az egész utca egy nagy, színes forgatag. Ameddig a szem ellát, mindenhol kecskék, férfiak, nők és gyerekek. Mosolyok, köszöntések, üdvözlések minden irányból. Nincs ideges, türelmetlen megnyilvánulás, depressziós arc.
Errefelé nem divat megsérteni a másikat vagy dehonesztáló kijelentést tenni valakire. Itt elég, ha huzamosabb ideig nem tesznek pozitív gesztust egymás felé és ebből tudják, hogy valami baj történt, rendezni kell a nézeteltérést. Ugyanakkor a társadalmat átszövi a korrupció, a lopás és nyerészkedés. A széles néptömegekhez a nemzetközi segélyek csekély töredéke jut csak el.[29]
Dzsenné agyagból készült ősi mecsete
Képek a kultúráról
Iskolai tanulókDogon építészet, BandiagaraTimbuktu, Szankore MecsetDjingareiber-mecset belső udvara, TimbuktuGao ősi épülete (le tombeau des Askias)Sangha mecseteZenészekBalafonSadio Sidibé és Baba Salah, énekes-zenész előadókTánc dzsembéreAsszonyok mosogatnak aNigerbenGyerekek fociznak egy dogon falubanFula (fuláni) emberekTuareg pásztorok az ország északi részénBozo törzsi gyerekek egy falubanAsszonyok színes öltözékeToguna (közösségi ház) egy dogon falubanSivatagi fesztivál Timbuktu mellett
Maliban helyi államok sokkal az európai hódítás előtt keletkeztek. Ezekben sajátos „szudáni” (száheli) építészet alakult ki. Ez a kulturális örökség indokolja, hogy azUNESCOvilágörökséggé nyilvánította a következő helyeket:
Nyugat-Afrika építészetében egyedülállóak Mali kizárólag agyagból épült középkori mecsetei. Ezek egész sora látható példáulTimbuktuban, a13-16. századi Mali Birodalom és Szonghai Birodalom fővárosában (Dzsingareiber mecset, Szankore mecset, Szidi Jahja mecsete).
Az egyik nyugat-afrikai rizses specialitás ajollof, mely Maliban is jellemző.
Mali gasztronómiája jelentős mértékben a rizsen és kölesen alapul.[30] Ezekhez levelekből készítenek mártást, pl. spenótból vagy pedig édesburgonyából, kenyérfalevélből esetleg földimogyoróból paradicsom hozzáadásával. Melléje húst is adnak, amely lehet marha, baromfi, birka, esetleg kecske.
Bár régiónként eltérők a kulináris sajátosságok, de elmondható, hogy Malinak tipikusan nyugat-afrikai a konyhája, mivel itt is általánosan fogyasztott étel afufu vagy ajollof.[31]
↑Mihálffy Balázs: Mosoly a pokolból (Bosznia frontjaitól az afrikai bányákig), 2014.
↑Claude Arditi, Pierre Janin et Alain Marie (2011): La lutte contre l'insécurité alimentaire au Mali. Réalités et faux semblants.Paris: Karthala,ISBN 978-2-8111-0579-2, 384. o.
↑Monique Chastanet (2002): Cuisine et société en Afrique. Histoire, saveurs, savoir-faire. Paris: Karthala,ISBN 9782845862784, 291. o.
.jpg)
.svg)
